Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)
1931-09-28 / 221. szám
XIV. tVF. 221. SZÁM. ™— ■■ - -ii r -- E$£&^ AIVGOIi „ W Í:S FKARCIA OSZí W DlVATFJnONSÁGOK T 7 KOSZTÜM. KABÁT és RUHAKELMÉK MEGÉRKEZTEK !! ANGOL KÁBÁT KELME már 115 Leitől EUGEN SZABÓ JENÖ divatnagyáruházában, Cluj. L Telefon 479. A Az erdélyi magyar könyv útja a faluban Az erdélyi magyar könyv útját a faluban még kevesen kisérték figyelemmel. Az az íróasztal mellett készült, idejét mult régi felfogás járja, hogy a falusi embernek „Okos Péter szerencséje“ és más ponyvacimek alatt ismert „népies“ kiadványok kellenek, amelyek ismeretter- jesztőek és az illető irómesterember a falu népének intelligenciáját lenéző túlbuzgósággal és borzasztó naivitással mindjárt szállítja is az u. n. „erkölcsi Tanulságot“. Ugyanakkor irigy hitetlenséggel csóváljuk a fejünket az olyan hírekre, hogy testvéreinknek, a falusi parasztoknak a házában könyvtár van és szégyenkezve gondolunk rá, hogy, a mi népünk szellemi igényeit kielégíti egy kalendárium, melybe a tehén borja- zási idejét jegyzi fel. A régi népkönyvtárak elpusztulásával még az eddigi szellemi táplálék is jórészt megszűnt és arról egyelőre alig álmodhatunk, hogy népünkkel a magyar irodalom értékeit megismertessük. Pedig nemcsak az érdeklődése, szellemi fejlettsége is megvan hozzá. Különösen jólesik, amikor ennek jeleit itt-ott tapasztalja az ember. Petőfi a szénában. Egyik fiatal gazdával volt dolgom. A menyecske javában dagasztott nekipirultan a házban. — Itthon van János, Sári! — érdeklődöm. — Hogyne, itthon van. Tán a csűrben van. Tessék bejönni. Mindjárt hívom, de éppen most „aranyas“ (tésztás) a kezem. — Végezze csak a dolgát Sári. Megkeresem én Jánost. — Ott lesz a csűrben. Hogy a múltkor a lábát megsujtotta a fa, nem tud még a mezőre menni — magyarázta a menyecske, hogy miért van itthon nz ura ilyen sürgős dologidőben. — János! — kiabálok be a csűr ajtón, de nem mozdul senki. Bedugom a fejem és látom, hogy a szénára vetett fekhely üres, de egy piros könyv hever rajta. Kiváncsi vagyok, hogy mit olvas az én emberem, ha ráér. A rongyos szakadozott könyvet a kezembe veszem. Alaposan tönkre mosott vászon SZABÓ «"A eugen divatnagyárubázában, Cluj. Telelőn 479. 1 mtr. FKjANEEE 19 Lei van téve. Az eleje hiányzik is. A zsíros tábláról alig lehet kiolvasni „Petőfi Összes költeményei“. Még 1903-as kiadás. Régi ortográfiával szedve, de Petőfi. Ü fekszik ott a szénában, ő beszélget el csendes, meghitt szóval Pétör Jánossal, aki tündöklő szemekkel hallgatja a „feketepiros dalt“. „Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa...“ Riadtan és boldog belső tűzzel teszem le a könyvet, nehogy rajtakapjon Pétör .János és megtudja, hogy megloptam a szive titkát. Nem is keresem tovább. Sokkal nagyobb ügye van neki, sokkal nagyobb ur várja: Petőfi Sándor a szénában. Hadd beszélgessék ki egymást lelkűkre. — No Isten áldja, Sári! Későbben visszajövök... Az „Ördögszekér“ Hévizén. A másik jellemző történetet Hévizén ballot- tarn a kertészékuél. Gáspár J. valóságos művésze a virágoknak. Szín és illat, szépség a házatája. Az erdélyi szellemi élettel pedig egész családja a legmesszebbmenő kontaktust tartja fenn. Jól esik látni nemcsak rendkívüli szellemi tájéko zottságukat, hanem különösen azt a lelkesedést, ideális rajongást és öntudatosságot, amellyel, az erdélyi magyar kultúra útját a maguk körén belül is szolgálják. Itt hallottam a következő kedves kis történetet, amely szintén megérdemli, hogy feljegyezzük. Egyik Haller gróf. még abban az időben, mikor a Makkai Sándor pompás regénye, az „ördögszekér“ megjelent, elküldte az inasát, hogy kérje kölcsön, mert ő még nem jutott hozzá és érthető módon kiváncsi volt. Éppen vasárnap délelőtt volt. Az inas morcosán, kedvetlenül állított be a kertészekhez. — Én nem tudom, mi lelte a gróf urat. mit vétettem neki, hogy ilyen szégyent csinál nekem. — Mi történt? — érdeklődnek részvéttel a kertészek. — Miért olyan mérges? — Hogyne mérgelődném, — fakadt ki az inas — mikor azért küldött a méltóságos ur hogy kérjem el az ördögszekeret. Most tessék mondani. Hogyan taszítsam végig vasárnap a falun az ördögszekeret? El se akarta hinni, hogy könyv az ördögszekér, de mikor visszavitte, ragyogott a két szeme. * — Elolvastuk kérem. Mondhatom, ez már könyv!... Ha volna még efféle, tessék mondani, hogy kérjük kölcsön azt is... Wesselényi Miklós a rákosi vásáron. Ez a história meg velem történt meg. Pár nappal ezelőtt vásár volt a faluban. Elég gyengén sikerült. Pici Miklós a Vizityuk melléknevü cigány már hajnalban kiült koldulni alkalmatosán kiforgatott végtagokkal és egy szájmuzsikával. — No mi az Pici? Rendkívül ügyesen megrövidített felkarjával lemondóan legyintett. — Nem megy az ipar, kérem. Csak az a pár lejem van, amit magam tettem ki csaléteknek a kalapomba, de nem fiadzik. Alig léptem tova, már a vásári zsibajt is tul- jajongó keserves hangon sikoltozott. — Könyörüljenek a szegény világtalan bénán ! Az atyafiak szomorúan álldogálnak a karfához kötött eladó jószág mellett. A kutya se kérdi az árukat. Távolabb egy szép csikóm azonban folyik az alku. A dicsérő szavakból egyszerre különös és legalább is a vásáron szokatlan mondás üti meg a fülemet. — Olyan csitkó ez uram. hogy maga Wesselényi Miklós es büszke volna reá. Bevárom a vásár végét s csak mikor az egyik italos sátornál megállapodnak áldomásra, akkor szólítom meg az ismeretlen embert. — Miféle Wesselényi Miklóst emlegetett az elébb, atyafi? A székely bizalmatlanul mér végig. — Mit akar vele? Gondoltam, megtréfálom a saját nyelvin — A nyocvan ketteseknél egy ilyen nevű fiúval szógáltam tizenhatba. Azt hittem, ismeri. — Avval tudom, hogy maga nem szógált. Mert akkor maga legalább száztöven esztendős, ha nem kétszáz. — Mit beszél? — Én azt, hogy Wesselényi Miklós a József császár profuntját ette, nem a Ferencz Jóskáét. — Hát akkor maga honnat ismeri? — Könyvből ecsém, könyvből — eresztette le a torkán büszkén a jóféle boritalt. —■ Akkor maga tanult ember. — Hát egyet-mást tudok, — ismerte be önérzetesen. Más szájtátó emberek is akadtak, mire felvilágosított. hogy ki volt az a Wesselényi Miklós. Meglepett a nagy tájékozottsága. Hosszas faggatás után elárulta, hogy otthon van nekik „egy olvasókörük“. A pap a télen vitt oda egy „fájin“ könyvet, Wesselényi Miklósról, azt felváltva hangosan felolvasták. Büszkén állapítottam meg, hogy az én regényemről van szó. — Oiyan volt az a könyv, hogy addig az asz- szonyok nem hagyták, hogy aludjunk, mig el nem mondtuk, hogy mit olvastunk aznap este. A lelkesedésemnek nem tudtam parancsolni ilyen kedvező kritika hallatára. — No bátyám, én akkor magát megtisztelem egy liter borral, mert azt a könyvet én Írtam. A székely meghökkent. Tetőtől talpig végrg- mért és hidegen ennyit mondott: — Ha maga irta volna azt a könyvet, akkor én tisztölném meg egy liter borral, de maga? Keressen más bolondot magának! Egyet rántott a kozsokján és kevélyen elindult. — Hová való maga bátyám? — siettem megkérdezni. Meg se állott, mig foghegyről válaszolt. — Jánosfali, mi baja vele? Szentül meg vagyok győződve, hogy zsebmetszőnek nézett és alkalomadtán ilyen formán beszéli el a faluban az esetet: — Eggyel nekem es dógom volt a rákosi vásáron. Egész üdő alatt ügyelte, hogy alkuszom a Csillagra s mikor látta, hogy a tizönnégy ezret kifizetik, hozzámszegődött. Gondoltam, hogy ahajt megcsapom, de hagytam, hogy mi lesz... Ügyelni kell az efféle embörökre. A drága epizódból azonban megtudtam, hogy a jánosfalvi unitárius lelkész. Zsigmond József tiszteletes uram kitűnő ötletet valósított meg és az csak véletlen, hogy az én könyvemmel tette. így lehet igazán és közvetlenül terjeszteni a magyar kultúrát. így lehet megismertetni a néppel is a magyar irodalmat, nemzetének szellemi kincseit, ilyen egyszerű módon, ilyen szép téli estéken. A gondolat megérdemli, hogy foglalkozzanak vele és minél szélesebb körben felkarolják, megvalósítsák. (Alsórákos.) — rő. — I mtr. garantált ’Ş PRIMA mosó zefir 1 mtr. TWEED ŐSZI PONGYOLA kELME EUGEN SZABÓ «NÖ divatnagyáruházában. Cluj K Telefon 479.
