Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1931-08-08 / 178. szám

% XIV. ÉVF. 178. SZÁM. Shaw kijelentette Moszkvában, hogy jói feltarisznyázva érkezett meg, de ha a szovjet ugyan életfeltéte­leket teremt meg a népének, mint Anglia, úgy az or esz lesz a világ legboldogabb népe Rossz nyelvek szer'nt Shaw ugyanazt a beszédet mondotta Moszkvában, amellyel néhány évvel ezelőtt a fascizmust dicsőítette Rómában (Bécs, augusztus 6.) A Neue Freie Pressé­nek Moszkvában élő munkatársa, Basseches mérnök, most részletesen beszámol Bernard Shaw s Lady Aster moszkvai utazásáról. Eze­ket irja: — Élet J3zélyes tolongás a pályaudvaron. Bernard S .aw és kísérője Moszkvába érkeznek. Vadonatúj luxuskocsi várakozik a vendégekre. Shaw, lord és Lady Astornak gazdag program­juk van Oroszoi'szágban és nem könnyű nyolc nap alatt orosz szakértőnek lenni. Gyárak, reg­gelik, diplomáciai fogadások és gyűlések. Saját­ságosán érezhetik magukat ezek az alkalmi orosz utazók. Pozitiv, vagy negativ oldalról — de a szerzett benyomás elhatalmasodik rajtuk. Ezek gyorsabban, mint bárki más, hozzásimul­nak az orosz sajátossághoz, a mértékteleuség- hez. Oroszországban minden gigantikus. A gi­gászi elnyomja őket, így történt Bernard Skaw- val is. Leningradban egy hangos filmszínház­ban Shaw beszédet mondott Leninről. Shaw ta­lán kommunistának tartja magát. Talán e be­széde után mások is annak fogják tartani, de semmi sem volt kommunistaellenesebb, mint éppen az ő beszéde Leningradban. Napoleon sírjáról és Lenin sírjáról beszélt és természetesen magáról is kezdett beszélni. Ez talán az igazi shaw-i önirónia volt. De a forra­dalmi tömegek bizonyos dolgokban nem ismer­nek sem humort, sem iróniát. Úgy veszik a sza­vakat, amint mondják. Azt, hogy Shaw magát Napoleon mellé állítja, közömbös nekik, de hogy Shaw bizonyára önirónia kedvéért magát Le- nin mellé állította, káromlásnak tetszett; Beszéde végén aztán Shaw valahogy kimagya­rázta magát. Születésnap! diszgyülés, Shaw hetvenötéves. Születésnapján diszgyü­lés a moszkvai hatalmas fehér oszlopteremben. Zsúfolásig tele terem és érdekes szónoki tribün. Shaw mellett a konzervatív Lady Ástor képvi­selő, egy angol publicista, arisztokrata világ­utazó. És beszédek. Sok beszéd. Lnnacsarszki beszédéig mindenki jóformán magáról beszélt. Lunaesarszld beszéde tökéletes volt. Legalább retorikailag. Szellemes, a szónok kommunista világnézetének megtartása mellett tapintatos. Shaw-t az orosz irodalom szocialista humoris­táival hasonlította össze, beszélt róla, mint a konvencióellenes harcosról, tapintatosan elkerülte azon­ban, hogy Shaw és a kommunizmus kö­zötti mély ellentétet érintse. Shaw az individuális, radikális intellektus, aki­nek irodalma teljesen az individuálizmüsé. Ez­zel szemben áll a vörös Oroszország kollektiv világnézete. Utána az orosz irodalom nevében üdvözölték. Banálison és laposan, amint ami­lyen Oroszországban ezer és ezer beszéd. Az orosz irók forradalmi céljairól beszéltek „a tisz­ta művészet elutasításáról“. A szónok közben „a talentumos“ Shaw vállát veregette és jó ta­nácsokkal látta el. Ezután a munkások jöttek. Az ipari munkások hetven rekord kiküldöttje, akiket példásan végzett üzemi munkájukért ju­talomképpen egy orosz hajón világkörüli útra küldenek. Ezek megmondották, hogy '„Shaw ©ANTE ALIGHIERI \ KÖLCSÖNKÖNYWÁRÁT I a Keleti Uiság állandó olvasói is havi 43 Sei % kölcsönzési díjért használhatják, haaz alanti szel- | [ vényből 10 darabot bemutatnak. Naponta cserélhet 8 SZELVÉNY. £ 5 Tiz darab fulajctonosa jogoai« JK toii a DANIE kölcsöakönywáá« g jónak 4tí‘— lei kölcsöndij ieaze. P lése melleíí eţ?y havi baszaála- 2' iára. ' nem a mi írónk, nem proletár iró“, de ettől el­tekintve, kellemes és finom fickó. Mit kívánt Shaw a szovjetnek? Végre Shaw beszélt és magáról is. Arról be­szélt, bogy 1918-ban Leninnek egy dedikációs könyvet küldött. Arról beszélt, hogy mindig azok ellen fordult, akik a szovjet unió borzal­mait feszegetik. Ö mindig azt mondta, hogy az angol népnek szégyelnie kell a nyugati nemze­tekkel együtt, hogy az orosz nép csinált először forradalmat. De az ironikus Shaw ezúttal sem tudta visszatartani magát egy kétértelmű meg­jegyzéstől. Elmesélte, hogy odahaza jól felpakolta magát, hogy ne kelljen Oroszországban éheznie és arról beszélt, hogy milyen komforttal él most ő Oroszországban. — Én csak azt mondhatom Önöknek, — mondotta, — hogy ha Oroszországnak sikerülne összes né­pei számára ugyanazt az életfeltételt biztosítani, ami nekünk meg vau — ami, amint mi elképzeljük, célja a szovjetnek — úgy Oroszország volna a föld legbol­dogabb országa. „De végre ezt minden előkelő vendég elmond­(Temesvár, aug. 6.) Közel tizenhárom esztendeje, hogy a világháború véget ért. El­csendesedett a harci zaj, a rohanó idő leszári- totta az árvák, özvegyek könnyeit és a halottak helyét elfoglalták az élők. Elfelejtették a ha­lottat és elsiratták az élőt, aki a harcok forga­tagában eltűnt vagy fogságba esett és nem adott többé életjelt magáról. Pedig de sokan voltak és vannak még, akik messzi idegenben, a háború után tizenhárom esztendővel nehéz fogságban élik a foglyok szomorú életét. Ti­zenhárom év nagy idő az emberi életben, de tízszeresen számit a hadifogságban eltöltött évek száma. Sokan nem bírták el a kinzó re­ménytelenséget és most ott nyugszanak valahol Szibéria jeges birodalmában jeltelen sirok alatt, de a többinek erőt adott a hazatérés vágya és a remény, hogy talán viszontláthatják azokat, akiktől tizenhét év előtt búcsúztak el. Tizenhá­rom esztendővel a háború után egyre jönnek, szállingóznak haza régen halottnak hitt embe­rek. Űzi őket a honvágy, amely életük kockáz­tatásával szökésre készteti a foglyokat és jön­nek hegyen-völgyön, tengereken és országokon keresztül, hogy keblükre ölelhessék azokat, aki­ket még életben találnak. Ez a honvágy hozta haza Krémer Miklóst is, aki 1914-ben Bakováról indult el, hogy csak most térjen vissza. A háború kitörése után né­hány hónappal a szegedi huszárezreddel az orosz frontra került és itt tudta meg, hogy apa lett, fia született. De kisfiát már nem láthatta, mert 1915-ben Przemysl körülzárása után a vár­ban rekedt és a vár elestével orosz fogságba ke­rült. A többi foglyokkal Szibériába szállították, de rövid idő múlva már Mandzsúriába vitték, ahol tizenhat esz­tendőt töltött. Többezer társával együtt borzalmas szenvedé­seket élt át. A bosszú idő alatt anyanyelvét úgy­szólván elfelejtette, mert őreik attól való félel­hatja akármelyik országban. Gonosz nyelvek azt állítják Moszkvában, hogy pár évvel ezelőtt Bemard Shaw Rómá­ban is elragadtatott hangon beszélt a . faseizmnsról és vívmányairól.“ Shaw éppen ezért nagy iró. És minden nagy iró nagy művész és egyben nagy színész is. Min­den egyes alkalommal bensőleg meg van győ­ződve arról, amit mond, amiről beszél. Azután jött az ünnepi program. Nagyon jó nemzeti orosz programszámok. Nem volt se vé­ge, se hossza, mértéknélküli volt, mint az orosz föld. Lady Astor konzervatív propagandája. Bemard Shaw mellett megnyilatkozott La­dy Astor is. Ha Bemard Shaw egyik oldalon túlzott, a konzervatív lady a másik oldalon. Egy, nagy gyár meglátogatásánál beszédet mondott. Beszélt az oroszok büszkeségéről, tanácsot adott, politizált, politikai és vallási propagan­dával kísérletezett. Semmi sem volt a maga he­lyén, mert Lady Astornak fogalma sem volt az ország helyzetéről és annak életfeltételeiről. Amikor megkérdezték tőle, hogy milyennek látja Oroszországot, azt mondta, hogy „borzal­mas“. így történt meg azután, hogy úgyszólván komikusán hatott, amikor Lady Astor megkísé­relte vezető kommunistákat a konzervatizmus számára megnyerni. Shaw moszkvai utazásából Oroszországban politikumot csináltak. Litvinov, a legelfoglal- tabb külügyminiszter, óriási időt szakított ma­gának, hogy a nagy angol iró rendelkezésére álljon. A szovjetsajtó vastagon nyomott betűk­kel számolt be Shawnak és kísérőjének Stalin- nál történt két és félórás látogatásáról. Ennek különös jelentősége volt, mert Stalin eddig még nem fogadott polgári gondolkodása embert, egyetlen egy eseten kívül, amikor egy amerikai újságírónak sikerült megállapítani, hogy Sta­lin egészséges és vidám. Az angol nagykövet például (de a többi követek is) hiába kísérelték meg, hogy Stalin fogadja őket, — nem sikerült. műkben, hogy szökést tervezlek, nem engedték meg nekik, hogy egymással érintkezzenek, leg­feljebb orosz, vagy kínai nyelven. A nehéz munka megtörte, megrokkant tőle. Krémer hetven évesének néz ki, pedig mindössze negyvenhárom esztendős. A hadifogság borzalmai közepette azután egyszerre valami huzni kezdte hazafelé és el­határozta, hogy megszökik. A vakmerő tervbe beavatta Gerhardt József, a bánsági Hidegkút községbe való fogolytársát is, de a szökésre csak hosszú hónapok után kerülhetett sor. Mire egy tavaszi éjszakán elindultak, a szökevények szá­ma hétre szaporodott. Krémer Miklóson és Gerhardt Józsefen kivid még öt erdélyi magyar vágott neki a kockázatos útnak. Keletnek haladtak és sikerült is nekik Kinába eljutni. Ott akkor forradalmi idők jártak és bi­zony sokszor forgott veszélyben az életük. Igy értek el a Sárga tenger partjára, ahol az angol konzulátus közbenjárására felvették őket az egyik óceánjáróra. Ismét hosszú hetek téltek el, mig tengereken keresztül eljutottak Európába és hosszas bo­lyongás után Romániába. Már Arad környékén jártak, amikor a csendőröknek feltűnt a kis csoport és miután igazolni nem tudták magukat, elfogták őket. . Krémer Miklós és társai Aradra kerültek. Né­hány hét múlva kiszabadultak és akkor elvál­tak egymástól. Krémer Miklós Vingán keresz­tül tartott hazafelé. Pénze vonatra nem volt, azért hát csak gyalogosan. El is érte szerencsé­sen Vingát, ahol a Stein-féle vendéglőbe tért be. Itt kipihente magát és vendégek által össze­gyűjtött pénzzel vonaton folytatta útját. Azóta már bizonyára otthon van és vele együtt haza ért a többi hat is. Tizenhat esztendő után... Yhmnhét év után haza, oms$ íogságfeéí Mint daliás ifju indult el tizenhét év előtt egy bánsági gazda és mint megrokkant aggastyán érkezeit haza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom