Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)
1931-08-07 / 177. szám
XIV. ÉVF. 177. SZÁM. Amíg egy blokkista városatya eljut a miniszteri bársonyszékig... Megjegyzések az erdélyi miniszter nyilatkozatához, amelyet a kisebbségi nyelv használatának a biztosításáról tett Tegnap ismét szemben álltam az erdélyi miniszterrel, dr. Pop Valérral, aki mint kolozsvári ügyvéd és mint városatya, egyik vezetője volt annak a választási blokknak, amely hónapokon keresztül izzó szenvedéllyel, elfogult politikai szemüvegen keresztül harcolt a kolozsvári városházán a kisebbségi nyelv, illetve a magyar nyelv használata ellen. Izgalmas és kellemetlen szenvedélyviharzások voltak ezek. A megértés szelleme helyett néhol az izzó gyűlölet szikrái lobbantak, öklök feszültek, fülsiketítő zaj borzolta a kedélyeket, székek emelkedtek a levegőbe s mindez csak azért, mert nehány tör vényesen megválasztott magyar városatya az anyanyelvét akarta használni. Nem először használták a magyar nyelvet a kolozsvári városházán. Azelőtt is elhangzott a magyar szó és a föld körforgása nem állott meg. Sőt pontosan felkelt a nap, az emberek a főtéren nyugodtan sétáltak, a világ nem fordult ki a sarkából. Még a liberális éra alatt is, midőn a közszabadságok terén nem ismerték a tréfát, a magyar tanácsosok magyarul beszélhettek. Maga az alkotmány és a közigazgatási törvény sem tiltotta meg soha a kisebbségi nyelv használatát, ennélfogva minden olyan törvényhatósági testületben. ahol magyar tanácsosok foglaltak helyet, lehetett magyarul beszélni. így volt ez a sokat hangoztatott „reakciós“ magyar uralom alatt is. Csak a kolozsvári román blokk tagjai topor- zékoltak a kisebbségi nyelv használata ellen. Merem állítani, nem meggyőződésből. Inkább politikából. Még a blokk vezérei sem csináltak titkot ebből, fis ennek a román blokknak vezérszónoka volt dr. Pop Valér. Akkor is szemben állottam vele, most is. Akkor városatya volt, most erdélyi miniszter. * Az egyik tomboló vihar után a folyósón cigarettafüst mellett megkérdeztem Pop Valér tanácstagot: Mit szólna ügyvéd ur ahhoz, ha a magyar társadalom, amely a közterhek viselésében derekasan részt vesz, egyszerűen bojkot- tálná a blokk ügyvédtagjainak az irodáját, a kereskedők boltját s társadalmi utón fizetne azokért a súlyos inzultusokért, amelyek a magyarságot a kolozsvári városházán érik? Akkor Pop Valér, az ügyvéd és a városatya, barátságos hangon ezt válaszolta: — Mi, a blokk tagjai, nem vagyunk a magyarok ellenségei. Az igaz, hogy tiltakozunk a törvényhatósági bizottságban a magyar nyelv használata ellen. Ezzel azonban csak a magyarság malmára hajtjuk a vizet. — Hogyan? — kérdeztem meglepetve. — Megmagyarázom. A nemzeti parasztpárt a gyulafehérvári határozatokban és később is rendeletekben, amelyeket annakidején a kormányzótanács adott ki, megígérte a kisebbségi nyelv használatának a biztosítását. Most kormányon vannak. Miért nem tartják be az ígéretüket,? Mi, a blokk tagjai, ebben a kérdésben a nemzeti parásztpártot ostromoljuk, hogy az ígéretüket váltsák be. — És ha önök jönek kormányra? — Mi nemcsak ígérünk, de adni fogunk. A magam részéről azt látom helyesnek, hogy a választott törvényhatósági közületekben. ahol bizonyos százalékban kisebbségek foglalnak helyet, biztosítani kell a magyar nyelv használati jogát. Meg kell adni a jogot, de intézményesen, törvényesen, hogy félreértések ne legyenek. Nem is olyan régen, néhány hónappal ezelőtt hangzottak el ezek a kijelentések. Pop Valér akkori kijelentése szerint a blokk nem is ellenünk, hanem a nemzeti parasztpárt ellen harcolt. Kétségtelen, hogy a mi bőrünkre ment a játék. A városházán olyan atmoszféra kapott lábra, ami a magyarság körében megdöbbentő hatást váltott ki. Nemcsak politikailag, hanem érzelmileg is. A magyarság önmagát nem becsülné meg eléggé, ha a rosszemlékű napokat ki- töriilné az emlékezetéből. Minden népnek és nemzetnek az anyanyelve a legszentebb, abból nem szabad gúnyt űzni, azt nem szabad bántani. Ennek a kijelentésnek különösen Erdély földjén van aranycsengése. Merem állítani, hogy minden tisztességes román ember ezen az állásponton van. Az ittélő románság is volt kisebbség és ha a múltban bántották az anyanyelvét, azt nem volt hajlandó eltűrni. Nem a magyarság hibája az, hogy sokan inég ma sem bírják az állam nyelvét. Megértéssel, kulturális és európai eszközökkel meg lehet szerettetni egy nyelvet. De erőszakkal, botrányos magatartással és olyan fegyverrel, amellyel a blokk annakidején a kolozsvári városházán harcolt, legfennebb csak kényszeríteni lehet a román nyelv használatát, de megszerettetni és megtanítani, soha. Egy kissé azonban eltértünk a tárgytól. Itt kisebbségi jogokról van szó. A városházi viharok egyelőre elültek. A nemzeti parasztpárti kormány megbukott. És jött a Iorga-kormány. A blokkista városatyából pedig erdélyi miniszter lett. Pop Valérral, most már mint miniszterrel állottam szemben. És ismét felujult közöttünk a magyar nyelv használatának a vitája. An.nak idején azt kérdeztem: ha kormányra jönnek, mi lesz az álláspontja Pop Valér tanácsos urnák? Most pedig azt a kérdést tettem fel: ini az álláspontja, mint miniszternek? A miniszter csak egy pillanatra jött zavarba. A miniszteri raug bizonyos formákra kötelez. Egy ilyen kérdés után nem lehet és nem szabad széket emelni, hanem miniszteri szólamokban véleményt kell mondani. Pop Valér, mint miniszter a válasszal nem maradt adós. Az igaz, hogy körmondatokban beszélt. Ma is az az álláspontja, mondotta ő, hogy az autonóm törvényhatósági testületekben biztosítani kell a magyar nyelv használatának a jogát. De az óvatos miniszter hozzáfűzte, hogy csak abban az esetben, ha a törvényhatóság, illetve az a tanács, vagy testület egy előzőleg benyújtott kérés alapján megengedi. Sőt, egy központi fórumról is beszélt, amely adott esetekben a döntő szót kimondja. Tehát a miniszter mást mond, mint a városatya. Elvben biztosítja a magyar nyelv használatának a jogát, de a gyakorlati megvalósítás útjait megnehezíti. Miért? Az uj közigazgatási törvény vagy imperative kimondja, hogy bizonyos kisebbségi arányszám mellett a kisebbségi nyelv használható vagy nem használható. Tertium non datur. Mert ez a 3-ik eset roppant körülményes s nem csinálunk titkot abból, hogy a kérdést radikálisan nem oldja meg. Hol van az a tanács, vagy más törvényhatósági testület, amelyben ne akadna egy „blokkista“, amely vétót emel? És miféle garanciák vannak arra, hogy a most létesítendő központi közigazgatási fórum vitás esetekben a kisebbségek mellé áll? Nem, miniszter ur, ez a megoldás egy csöppet sem megnyugtató. Ez még rosszabb a réginél, A régi törvény nem tiltotta meg a kisebbségi nyelv használatát. Nyilvánvaló tehát, hogy a törvényhozó intenciója az volt, hogy a kisebbségi nyelv használható ott, ahol a kisebbségek bizonyos százalékban képviselve vannak. A miniszter ur elgondolása retrográd. Csak újabb megkötéseket és megszigorításokat helyez kilátásba. Már pedig „a kisebbségi nyelv használatát európai módon csak úgy lehet megoldani, hogy az uj törvény imperative gondoskodik a kisebbségi nyelv használatának a biztosításáról. És ha már a miniszter ur csak ennyit ígér, mi marad belőle, mire a törvény napvilágot lát?! Olajos Domokos. Letartóztattak egy lioiosswárl postatisstviseiőnéf egy titokzatos, állítólag robbantószereket tartalmazó koffer miatt (Kolozsvár, augusztus 5.) A tegnapi nap folyamán különös események középpontjába került Reschnerné Popa Paula, a kolozsvári telefonközpont egyik tisztviselőnője. Délben a hivatalos óra ntán bazasietett, azzal a szándékkal, hogy délután félnégy órára újból visszatér állomáshelyére. Négy óra körül kolléganői s felettese, meglepetve tapasztalták, hogy a kötelességtudónak ismert hivatalnoknő nem jelentkezik. Felettese azonnal érdeklődött, vájjon nem betegség akadályozza Ilesehnerné megjelenését? Otthon azonban rendkívül érdekes információkkal világosították fel a telefonközpont vezetőjét a hivatalnoknő távolmaradásáról. Kedden délután két óra körül csukott autó stoppolt le Reschnerék lakása előtt. A gépkocsiból kiszállt két detektív s valakitől megkérdezte: itt lakik-e Popa Paula? A kielégi tő válasz után, benyitottak a lakásba: — A törvény nevében! Reschnerné alig tudott szóhoz jutni. Mi történt? — kérdezte. Férje, aki mellesleg megjegyezve, a Bergner-féle bőrüzlet vezetője, nem volt otthon, ‘‘beinvitálták az autóba, amely gyors iramban a rendőrség politikai osztályához hajtatott. A kihallgatásról mindössze annyi szivárgott ki, hogy egy titokzatos kofferről vdn szó, amely hosszabb ideje a brassói állomáson hever, de a címzett nem jelentkezett átvételére. A bőrönd állítólag robbanószereket tartalmaz. Azt azonban, hogy a bőrönd és Popa Paula személye kö zött milyen összefüggés van, még nem lehet biztosan tudni, Azt is beszélik, hogy a postatisztviselőnőnek van egy aktiv katona bátyja, aki szintén egyik szereplője ennek a bonyolult ügynek. Az őrizetbe vett Reschnernét a rendőrségről a hadbírósághoz kisértek át, ahol másnap reggelig tartották. A déli vonattal aztán két szo.ro- nyos katona kíséretében Brassóba szállították. A tisztviselőnő letartóztatása nagy feltűnést keltett. Kommentárt nem fűznek az esethez, mivel a vádat alátámasztó dokumentumokat. nem ismerik. I I — Megtiltották a csicsóiaknak, hogy a falujukon végigvonuló állam? ntat kijavítsák. Csíkszeredából jelentik: A esikesicsói derék székelek nem tudták nézni, hogy a falujukon átvonuló állami ut már járhatatlan, tele van gödrökkel, úgy hogy valósággal életveszélyes a közlekedés rajta és elhatározták, hogy ha már az állami építészeti hivatal, amelynek kötelessége volna az ntat gondozni, nem javítja az utat, kijavítják ők saját erejükből, közmunka utján. Neki is kezdtek, hogy kaviccsal és homokkal betömjék a gödröket, ekkor azonban üzenet jött, hogy azonnal hagyják abba a munkát, hogy mertek hozzákezdeni, amihez nincs hatáskörük és „illetékességük“. Szegény székelyek most vakarhatják a fülük tővét, hogy már a jószándéknak is „illetékesség“-re és hatáskörre van szüksége. Félrevezetik, ha ,,OLLA“ helyeit silány utánzatot ajánlanak. 81, férfi ruhákat igen olcsón fest tisztit CZ1NK, Cl şp %
