Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-12 / 155. szám
IO üli ESJlQVSSZET Megérkezett Darvas Ernő társulata Szomh&ton és vasárnap Darvas Ernő turnétársul ifa latnat el hozzánk és a kát. gimn. szinpad-oi két ídedhetetlen kacagtató estét fog szerezni Kolozsvár közönségének. Darvas Ernőt kellően méltatni felesleges. rA kitűnő művészt Kolozsváron is jól ismerik. Meglepetés lesz a társulata is. Tagjai közül meglepetést fog kelteni Berecz Manci és ' Pülöp Sándor, a Királyszinház tagjának játéka, főként éneke és tánca, valamint Aradi I Gyurka és Gémesi Imre nagy jövőt igérő tehetsége. Műsoruk csupa rövidlélekzetü kacagtató, de végig irodalmi szinvonalon álló darabokból áll. A jegyárakat a gazdasági viszonyoknak megfelelően 50, 40, 30 és 20 lejben állapították meg. Ajánlatos jegyekről az Ellenzék zenemü- mükereskedésében előre gondoskodni, mert az előjegyzés igen nagy. Salomon Béla szenzációs vendégjátéka Már megkezdték a jegyek árusítását Ami ötlet, sziporkázó szellemesség, jókedv és humor a magyar kabaréirodalomban ez évben megjelent, mind helyet talál Salamon Béla julius 13. és 14-iki vendégszereplésének műsorában, A Terézköruti színpad legnagyobb sikerű darabjait fogja bemutatni, azokat a darabokat, melyeket a budapesti közönség előtt estéről estére zsúfolt házak tomboló tapsa és harsogó kacagása között játszottak. Három és félórás szüntelen kacagás ez a programja és hogy ezt a programot lelkiismeretesen végre is hajtja, legjobb bizonyítéka az, hogy öt bohózat főszerepében lép fel olyan válogatott művészi együttes szervezet, amely a maga nemében szinte páratlan. Színházának négy legjobb komikusával indul a harcba: Boros Géza, Berky Jóska, Komlós Vilmos és Rolkó József, tehát a döntő siker is elmaradhatatlan. A humor, a jókedv, a kacagás valóságos szimfóniája lesz ez a „Salamon-est“. Nóti Károly, Vadnay László és Lőrincz Miklós bohózatait, tréfáit, blurttjeit, a Terézköruti színpad női gárdájából Götz Erzsi, Sass Olly és Czirá- ki Luczy játsszák és csatlakoznak a szenzációsnak Ígérkező est sikeréhez. Boros Géza a legaktuálisabb kuplékkal szerepel. A Salamon-előadásokra ajánlatos jegyekről jóelőre gondoskodni. Jegyek válthatók a színház nappali pénztáránál, valamint az Ellenzék könyvosztályánál. _____ 4 SZÍNKÖR MOZGÓ MŰSORA. Szombat délután 3, 6, 9 órakor: Hindu síremlék. (A világ legmonumentálisabb filmje, a főszerepekben Con20.30: Népszerű hangverseny. 22.15: Tánczene. BUKAREST 10.45: Egyházi énekkar. 11: Déli zene. 12: Gramofon. 16: Román zene. 17.10: Dinicu-zenekar. 18: Gramofon. KATTOWITZ. 17.40: Népszerű hangverseny. 22.30: Dalok. 23: Könnyű- és tánczene. MILANO. 19.15: Vegyeszene. 19.40: Gramofon. 20.55: Mascagni: Iris c. operája. MÜNCHEN. 18.40: Népdalok. 22.20: Gramofon. 22.45: Tánczene. PRAGA. 7: Fürdőzenekar. 12.30: Fúvószenekar. 19: Vándor dalok. 19.55: Fúvószenekar. 21: Manzinger Operaénekesnő áriaestje. 22.15: Gramofon. ROMA. 17: Ének- és zenekar. 20.10: Gramofon. 21: Operett. VARSÓ. 12.10: Kávéházi zene. 13.20: Szórakoztatózene. 15.20: Könnyűzene. 17.40: Szoprán tenor és basz- szus hangverseny. 19.20: Gramofon. 20.15: Népszerű hangverseny. 19.20: Gramofon. 20.15: Népszerű hangverseny. 22.30: Operaáriák 23: Tánczene. 2:0-ra vezei Anglia a csehek elleni Davis Cup Európa-zóna döntőben Austin csak nehezen győzött Menzel ellen (Prága, julius 10.) Hatalmas nézőközönség előtt kezdődött meg a Dawis-Cup európai zónájának döntője Anglia és Csehszlovákia között. Az angol csapatban az eredeti kijelölósfői élté rőleg, mégis Austin szerepelt Hughes helyett, az idén nagy formára felfutott Perryvel. Az első nap két egyes mérkőzést játszottak le, amelyeket az angolok nyertek meg és pedig olyan eredménnyel, amely biztossá teszi további sikerüket is s igy Anglia, Amerika fogják lejátszani a világrészek közötti döntőt. Austin óriási küzdelem után verte Menzelt, aki a III. szettben 5:0-ra vezetett. Perry könnyen győzött Hecht ellen. Részletes eredmények: Austin—Menzel 3:6, 6:2, 6:8, 6:3, 6:3. Perry—Hecht 6:1, 8:6, 6:3. A Csikók csapata szombaton délben elutazik Kolozsvárról és vasárnap Temesváron áll ki Temesvár válogatott csapata ellen, amelynek zömét a Eipeuzia fogja adni. A Ripenzia különben jelenleg bécsi játékosokkal folytat tárgyalásokat, akikkel meg akarja erősiteni csapatának egy-két pontját, mint a center és centerhalf helyet. Temesváron abban reménykednek, hogy esetleg már vasárnapig sikerrel végződnek a tárgyalások. Julius 29-én kezdődik a KAC nemzetközi tenniszversenye. A KAC hagyományosan nagysikerű nemzetközi tenniszversenyét ez évben julius 29 és augusztus 2 között rendezi meg. Az egyesület több kitűnő külföldi játékossal áll tárgyalásban, részvételükre vonatkozólag s remény van rá, hogy az idei verseny érdekességben és nívóban az eddigieket is túl fogja szárnyalni. Báráiry István dr. a győri uszoda megnyitásán 59.8 mp-es időt úszott ki a száz méteres bemutató gyorsuszásnál. XIV. EVF. 155. SZÁM. Fómec jelenést), intelligens, 2b éves Ratal ember keresi oly intelligens, tess uriteány esetleg fiatalasszony ismeretségét, akivel rövid időn belül házasság céljából benösülése és jövője biztosítva lenne. — „Rövid az élet“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. maiQoi 11 Járatú, *■! modernül berendezett, Arad-megye Sem- lakon, kiváló búzatermelő helyen eladó. Bővebbet Friedrich Testvérek Temesvár. M iivéui Madonna- gobelinkép kivarrva eladó. Bukovina ucca b szám alatt. ►—-«T...............— —I É ledő liáz jutányos átért, kis üzlethelyiséggel, forgalmas helyen. Cim a kiadóban. T öbb évi gyakorlattal biró elsőrangú manikűrös kisasszony azonnali belépésre kerestetik. Fix havi 3.000 leitől. Cim; Stöckel fodrász, Mármarossziget. Ü zletvezető! keresünk óvadékkal, vegyes fióküzletünk részére, hol italmérés és tőzsdeengedély is van. Salamon Testvérek Cámpia-Turzü. F ogorvos kollegát keresek, ki megyeszékhelyen lévő, jól jövedelmező rendelőmbe, tőke- bet ktetés nélkül azon- nalra belépne. Később rendelőt esetleg teljesen átveheti. Megkeresések személyi adatokkal és eddigi működési körrel a Keleti Újságkiadójába. f mi lap; i m gtsetnegeszöllöt, tajdinyét és egyéb gyümölcsöt naponként, minden mennyiségben iix vevőnektöbbvárosba szállítanék. Csorna Lajos, Nagyvárad, Veléncepart 13 szám. jjE* 3j? teljesen jókar- ■k» ban levő gyermek- kocsi eladó. Értekezni lehet ( alea Victoriei 23 szám, 1. emelet. E gy szoba konyhás lakást keresek 15- ére „Gyermektelen“ jeligére. lehetőleg a belvárosban. K eresek augusztus 1-re két, vagy három szobás lakást, lehetőleg belvárosban. A címet sürgősen kérem leadni a kiadóban „Rendes lakó“ jeligére, mert 10.-én elutazom. K e?esek megvételre jókarban levő használt teherautót. — Cim: Sternberg ujságáruda, Sz’lágysomlyó. „Autó“ jeligére. B icikli, teljesen jó karban és egy uj szmoking öltöny eladó. Murcian, Alkony u, 27, Györgyialvi ut mellett. égS-ségekeíj ezüstöt, bútort, szőnyeget, porcéként és képeket magas árban ve z Wallenstein régiségkereskedő, Postakert ucca 7fa. A tűzoltó laktanyával ízemben. S zamosialván kiadó a fürdőhöz közel 2 nagy szoba, konyha, v. 3 nagy szoba konyha, esetleg egy szoba kony hás uccai lakás mellékhelyiségekkel együtt. Nagy rendezett, kertes udvar, 1 hold terület h'gorilozoít. A lakás bútorozva együtt, vagy kü’.ön-külön is kiadó. — Cím: Szamosfalva főút 53. Autóbuszjárat Cluj- tól 4 km. {^nyaralásra Dónáth Ivi utón 1 bútorozott, különbejáratu szoba veranda használattal kiadó. Azonnal elfoglalható, Dónáíh u. 82. 1—4 járattál vámöriésre bérbe veszek. — Cimet , Nyugdíjas“ jeligéié a kiadóba k<-rek. L akást t—2 holdas kerttel Kolozsvár határában bérbe veszek. Cimet „Nyugdíjas“ jeligére a kiadóba kérek. rád Veidt, Bernhardt Götzke. Mia May. Mindkét rész egyszerre, teljes háromórás előadások, 10 és 20 lejes helyárak. Legújabb hangos híradó.) Vasárnap délután 3, 6, 9 órakor: Hindu síremlék. <A világ legmonumentálisabb filmje. Mindkét rész egyszerre, teljes háromórás előadások, 10 és 20 lejes hely- árak Legújabb hangos híradó.) Hétfő délután 3 és 6 órakor: Hindu síremlék. (Kolozsváron visszavonhatatlanul utoljára, teljes háromórás előadás, mindkét rész egyszerre.) Hétfő este 9 órakor: Salamon Béla és társulatának vendégjátéka. Az év legjobb budapesti kabarétréfáinak, egyfelvonásosainak, magánszámainak és kupiéinak előadása. &<v- &04* IttéMt !)»€»♦♦<>♦■>»♦<■♦$■» <3=^ RÁDIÓ Vasárnap, julius 12. BUDAPEST, 10: Katolikus istentisztelet. 11.15 Evangélikus istentisztelet, majd az Operaház zenekarának hangversenye. 14: Gramofon. 15: A Rádió Élet gyermekjátszó órája. 15.30: A földmivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 16.10: Cigányzene. 17.50: Ifj. Lányi Ernő dalai. 18.30: A fővárosi zenekar hangversenye. 19.45: Szász Ida humoros előadása. 20.10: Sporteredmények. 20.30: Operettrészletek, utána cigányzene. BSCS. 11.05: Szimfónikuszenekar. 17.30: Vonósnégyes. 18.05: Beethowen-müvek. 19.40' Operett. 12.15: Tánczene. BERLIN. 16.25: Fuvószene. 19: Zongorajáték. Legszebb a tavasz a pesti korzón... az itt lévő SRISTOl SZÁLLODA uj rendszere a közönség tetszését megnyerte. Napi 12 — P.-ért kaphat — a szoba fekvésétől íüggőleg — lakást és elsőrendű teljes ellátást. - Jöjjön, próbálja meg és mindig csak-hozzánk fog szállni. BRISTOL SZÁLLODA EUŰAPEST - 3UNAX0RZŐ. ftlílslssvss I §M*agyEruí, németül, feíilB románul tudó nő, felsőbb iskolai és zenei képzettségűéi nevelőnői, vagy magános nő, vagy ur házvezetését vállalná, beteget is szívesen ápolna. Szives megkeresést „Idegenben“ jeligére a kiadób kér. fc—— — ........ 0 ebesén. kelim, moz iik kézimunkák ki- varrását olcsón vállalja iparművész. Cim a kiadóban. epemén nyelvből ** és hegedüórákat adnék a nap bármely szakában ebéd és vacsora ellenében. Esetleg nct- vizsgása is e-őkész tek minden tárgyhói Szives megkereséseket e lap kiadóhivatalában „Egyetemi“ jeligére küldjék K iad» modern lakás, 2 szoba, konyha és fürdőszoba. Erzsébet ut 34. (Str.Elisabela). K érem gyermektelen, gazdag úrnőket, segítsenek nagyonszegény tüdőbeteg, jó családból való leányt használt ruhákkal, hogy orvosságot vehessen, halotti társulati fizetésének eleget tehessen. Orvosi bizonyítvány. Cim a kiadóban, L ágyéksérv! Aranyér 1 Gyomor- és szívbaj 1 Gyógyítható! Gyorsan 1 Biztosan 1 Költségmentesen 1 írjon „Önkezelés“ jeligére a kiadóhivatalba. O rvos! rendelő kis vidéki városban átadó Fogorvos a helységben nincs es igy különösen alkalmas annak, ki univerzális praxison kívül fogászattal is foglakozik. Levélbeli megkeresés „Orvos“ jeligére a kiadóba. hgomatott ö läpkiädotulajdonos LAPKIADÓ R.-T, körforgóján Cluj-Kslozsvát Sir. Universităţii (Egyetem-u.) 3, Telefon: 69Jt óúá.