Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)
1931-06-29 / 144. szám
Mm&nmofo XIV. ÉVF. Ul SZÁM. CirkuszQ sétűféren 71 sztár Tiagy 'Bihianna „művésznő11 Jstensegitsfaíváróí — TIaponta huszonötször (ép feí, az apja (jétféfe mérget vesz öe és negyven kaíaptüt rejt ef testéden . . . Tessék, uraim, tessék megnézni a sétatéri szenzációt/ (Koloasvár, junius 27.) A sétatéren a százados fák alatt rgy kis térség közepén megáll két ember. Délután öt óra van és a siirü lombok közül a Hója erdő pereméről a nap piros sugarakat szór a sétálókra. Tehát két ember a főút szélén megáll. Egy kis szőnyegnek nevezhető rongyot a porondra terítenek. Tempósan, feltűnően csinálják mindezt. Meglátszik rajtuk, hogy valami olyat akarnak, ami mindenkit érdekel. Egy szőke, fitosorru varróleány kíváncsian megáll. Nézi a készülődést. (Gavallérja, aki addig talán szerelmes szavakat suttogott a fülébe, idegesen rászól: gyerünk. A szőkeség csak áll. Melléjük sorakozik néhány cseléd. Egy monoklis ur, mások is, sokan. A két ember és a letöri tett szőnyeg körül előbb félkör, aztán sűrű embergyiirii keletkezik. Mi történhetik itt? Mindenkinek az arcáról élénk kivámziság tükröződik. Egyszer csak a férfi tevékeny készülődés után feláll, szétnéz az embergyiirün s kissé vásári, de kedven hangon megszólal: — Tessék uraim körüláUui, kissé közelebb, kezdődik az előadás! szeme csillog. Egy fiúcska tapsolni kezd. Mások is tapsolnak. A sétatéren mindenki figyel. A gyűrű még szélesebb lesz... A „művésznő“ később lábait a nyaka köré csavarja, ami a közönségnek még jobban tetszik. Egy vízzel t“lt poharat a homlokára tesz. Csodás dolgokat csinál. Igazi vérbeli artista kölyök. Meghódította a sétateret. Most már mindenki tapsol... Mégegyszer pukedli/ik. Az apjára mint egy odvas fára felktiszik, zsíros kalapját leveszi és mosolygó arccal körüljár. Ötlejesek, egyiejesek hullnak a zsiros kalap!)», de akad néhány aranyszínű huszlejes is. Mindenki fizet, akinek van. Mert a közönség egy része pénztelen. A sétatéren is rosszak a gazdasági viszonyok... A produkció után az apát megszólítom. Nagy Gergő Istensegitsfaiváról. Negyven nyolcéves. Öt gyereke van. Bihianna a legkisebb. Hét éves. Négy nyelven beszél. — Csángók? — Nem. Magyarok vagyunk. Csángómagyarok. Most világkörüli utón vagyunk. Hol is jártunk eddig Biblaima? — Iglón, Kassán, Prágában, Becsben, Pozsonyban és pörög a nyelve a kis művésznőnek, mint a karikacsapás. — Öt éve „dolgozik“ aa Anni, — mondja az apa büszkén. Volt már cirkuszom is. Saját. Hét elefánttal és tevével. A rossz gazdasági viszonyok buktattak meg. Most Anni a sztár. — Gergő bácsi nem dolgozik? — kérdem bizalmaskodva. — Dolgoztam én eleget, —• mondja tndlgnálódva. Most Anni a sztár! — ismétli e!komolyodva. — Mi volt a cirkuszában? Ilyen kérdés. Meg van sértve. Kiegyenesedik. Fölényesen végigdorgál a tekintetével és hetykén csak any- nyit mond: — Igazgató és indiai fakir. Ha kell. hétféle mérget veszek be és huszonöt kaíaptüt rejtek el a testemben... Most utazunk haza Istensegitsfalvára. Minden nap hu- szonötelöadást kell tartanunk... És már veszi a rongyos szőnyeget, hogy a sétatér másik pontján újabb előadást tartson. Anni, a „művésznő“ pedig megsimogatja a barátom kutyáját és látszik nagy gyerekszemén, hogy szeretne vele játszani... Olajos Domokos. A hangja unott és barnára sült komor arcáról végtelen szomorúság árad szét. Pofacsontjai kiáltanak, rött vörös bajsza bánatosan lóg le és arcát mély barázdák szántják. Fekete ing és vörös nyakkendő van rajta. Különös ember Mellette áll egy csöppnyi leányka. Mindössze hat-hél évesnek látszik. Vékonyka lestét vörös rékli és zöld selyemsapka takarja. Öntudatosan mosolyog a köriilállók- ra, a hirtelen keletkezett embergyürüre, mely időközben ötven-hatvan emberre szaporodott és az egész ügy sétatér! szenzációvá kezd fejlődni. — Kezdhetjük édesapám? — kérdi a jámbor csöppség. Az apa mégegyszer komoran szétnéz a körüláliókon, mert apa és leánya és egy árva szönyegecske a „cirkusz“, a világ legkisebb cirkusza, amely az izzó kíváncsiság közepette sátort, illetve szőnyeget ütött a sétatér százados iái alatt, egy kis térségen. Az apa komoly méltósággal int. Bihianna, ,a „művésznő“ a szőnyegre perdül. Mint egy kis szöcske. Bájos pukedlit csinál és „dolgozni“ kezd. mint egy komoly artista. A szőnyeg közepén megáll. Nagyot nyújtózik, kezét és fejét felemeli, mintha fohászkodna. Lassan hátrahajlik, mint piros virágszirom, amely derékban kettétört. Hátul már a földet érik ke- *zei. Ebben az állásban, amely egy csöppet sem nevezhető kényelmesnek, egyik barátom kutyájára néz. Tréfásan, hunefut szemvillanással. Játékos arcocskáján látszik, hogy jobban szeretne a kutyával játszani. Idegesen vakkant a kutya is és melegséggel nézi a letört leányszirmot. Az apa kezét összecsapja. A kutya és a gyerek ösz- szorezzen. Bihianna lassan felegyenesedik. Nagyot ugrik, kecsesen meghajlik. Vége az első számnak. Milyen kedves! Ö, be drága!... — hangzik mindenfelé. Még a kutya is a meghatottságtól barátomnak a kezét nyalja. Az embergyiirü közben vastagodik. Hátul már lábujjhegyen figyelnek. Az apa a szőnyeg közepére egy lejt tesz, Bihianna újból meghajlik, a tenyerébe csókol, a közönség felé dobja. Öt méter távolságra libben a lejtől. Háttal megáll és hátrafelé hajlik. Kezei már a földet érik. Mint egy kis kifordított négylábú cica, lassan, tempósan a lej felé sétál. A fénylő pénzdarab felett megáll és a szájával elkapja. Nagyszerű. Az emberek Kívánatra ingyenesen küldjük a „Nordland lilusSrierJe“ érdekes képes újságunkat, mely értékes dijversenyt, valamint felvilágosításokat tartalmaz a következő utazásokat illetőleg: hapag-fjossdutazásox 1931. junius — 310 márka és feljebb. HAPAG-NOR&KAP UTAZÁSOK 1931. julius — 470 márka és feljebb NAPfia-island és Spi^er^a UfSSZÉS 1931 juiius-aug 900 márka és Jel* „RESOLUTE“ és .OCEANA' luxusgőzöseinkke! kizárólag első osztállyal. CLUJ. Slrada Regele Ferdinand No 69 TIMIŞOARA Strada. Mercy 2 BUCUREŞTI. Calea Vicforiéi No S I Feketehal a konsiancai kikötőben Három^zözmilhó lei értékű dumping-halat csempésztek he homäniabn és az amúgy is pangó haí- kereskedetmef ez a i nrülmény végleg tönkretette (Constanţa, juniuş 27.) Egy i k központi étteremben a török csorba elfogyasztása után, a pincér udvariasan megkérdezi: . — Orosz, vagy román halat hozzak? — Talán nem nemzetiség szerint osztályozzák a halakat? Kérdésünkre rendkívül érdekes választ kapunk, amely valóságos nemzetközi gazdasági eseményszámba megy. Tudvalevőleg a Duna halkészletéből az egész ország haligényeit is ki lehetne elégíteni. Sőt mellőzve minden tendenciózus nagyítást, annak az állításnak is meg van a valószinüség- látszata, hogy csak halból megélhetne az ország fél lakossága. Ennek ellenére azonban nálunk a halkereskedelem a szó szoros értelmében pang és sokkal tekintélyesebb összegbe kerül nálunk egy kiló hal, mint Európa bármelyik országában. Hajdanában az államköltségvetés tetemes részét a halértékesitésből befolyt közel kétmilliárd lej képezte — s ez az iparág többezer ember és család egzisztenciáját támasztotta alá. Az utóbbi négy év leforgása alatt azonbau a helyzet teljesen megváltozott. Az állami balüzemek élére holmi bürokrata, tisztviselőket neveztek ki, akik a, halkereskedelmen kivid majdnem minden egyes kérdéshez konyitottak. A furcsa helyzet kézzel fogható eredményeképpen az utóbbi pár év alatt a lialkereskedclem által hozott bevételek hetven százalékkal csökkentek. Ugyanakkor azonban a halászok megélhetése nagyon problematikussá vált. A helyzetet súlyosbította az a körűimén?- is, hogy a balkezelés körül súlyos visszaéléseket fedeztek fel. Azalatt az idő alatt, mig >• h ifé,;;ági vizsgálat fényt akart deríteni a komplikált ügyre-és meg akarta ismerni úgy a panamák, valamint a halkereskedelem katasztrofális lezüllésének indító okait, Bukarestben összeült két ur, akik foglalkozásra nézve halspecialisták s kimondották, hogy majd gondoskodnak ők a halevő lakosok igényeinek kielégítéséről. Az elhatározást tett követte és a két bukaresti ur egy szép napon Constantában hajóra ült, jegyet váltva egészen Konstantinápolyig. Két hétig voltak távol s mire újból visszaérkeztek az országba, óriási reklám utján hívták fel a balkereskedők figyelmét a dumping, avagy jobban mondva, feketehalra, amelyet ők halász tak ki kéthetes távollet-ük alatt. Természetes do log, hogy a két élelmes férfiú ötven százalékka: olcsóbban hirdette a sósbalnak kilóját és darab ját, mint ahogy azt nálunk a megtestesült bal bürokrácia forgalomba hozta. Ekkor azonban még teljes titok fedte a kereskedők halászterületét. Senki sem sejtette, hogy honnan fogják előteremteni azt a sok sóshalat, amelyet az ókirályság lakosai igen jó étvággyal szoktak elfogyasztani. Egy napon aztán lehullott a lepel. A Constantái kikötőbe mintegy háromszázmillió lejt kitevő hatalmas hajórakomány sóshal futott be. — Honnan? — kérdezték egymástól a kereskedők és a hivatalos személyek. — Törökországból — hangzott a kereskedők határozott válasza. A kijelentés azonban sántitott. A halakat népi török vizeken halászták, hanem mint utóbb kiderült, oroszországi dumpingszállitmány volt, amely óriási pénzügyi sikert ért cl Romániában. A lakosság ettől az időponttól kezdve teljesen mellőzte a hazai halat, annál az egyszerit oknál fogva, hogy az importárut sokkal olcsób- ban tudta beszerezni. Az ügy körül hatalmas botrányhullámok tornyosultak. Megindult a hatósági vizsgálat és ekkor kiderült, hogy többszázmillió lej értékű orosz sóshalat vásárolt a két kereskedő. A kötést olyan nagy körültekintéssel végezték, hogy senki sem sejtette a tényeket. A szállítmány török kikötőből indult s ez a körülmény minden gyanút elkendőzött. A balüzletnek azonban csak az első részét sikerült lebonyolítani, amennyiben a második szállítmány kirakását nem engedélyezte a kormány, mire az eladó kereskedő perrel fenyegette meg az államot. A kormány nagyon kellemetlen helyzetbe került s hogy magáról a felelősséget elhárítsa, az egész ügyet áttette az il- fovi törvényszék vizsgálóbírójához. Ez az akció azt célozza, hogy hátha rá lehet sütni a panama-bélyeget a szóban forgó üzletre s ez esetben meg van a komoly jogcím a többi hal átvételének végleges visszautasítására. Érdekes, hogy a íennti eseménnyel egyidejűleg a miniszterelnökség sajtóosztálya a következő kommüniké leközlését kérte a lapoktól: — Teljesen komolytalanok a párisi lapoknak azon híradásai, hogy Románia tárgyalásokba bocsátkozna Oroszországgal. A fennti eset rendkívüli Nomoly tanulságokat rejt magában. Kiderül ugyanis, hogy a mi hivatalos kereskedelmi politikánk teljesen csődöt mondott, a hazai hal sokkal drágább, mint az importáru. Ma-holnap pedig oda koakludá- junk, hogy a földművesnek sokkal kedvezőbb lesz külföldi búzát vásárolni, mintsem saját terméséből élni. Demeter Béla
