Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)
1931-05-04 / 99. szám
XIV. «VF. M. MAM. romiiteife 17 Az én tótom Irta: Donáth László n. Péterbá eléggé mozog a ház körül, de legtöbbet mégis a konyhán pipázgat, mert a pipa az istene. Az éjjel ismét hó esett a ösvényt még nem sepert, pedig dél felé jár. Bosszúsan megyek ki, — Elborít a hó Péterbá, miért nem seper ösvényt?! — Keztyii nélkül, hogy seperjek? — kérdi nyakát szegve — városon minden utcaseprőnek keztyüje vatj, a vejemnek kettő is, ha meg kell lenni, nekem vénsé- gemre fagyjon le a kezem? — Persze, persze, *— gondolom magamban — kéz- tyü nélkül csakugyan hideg a seprű nyele, ennyit eddig is tudhattam volna. Odaadom az egyetlen börkeztyümet... Próbálja... Jól talál... Vigyorogva megy ki... Estig aztán seper vagy két ösvényt, de legtöbbet a keztyüt nézegeti... Hetek múltán a kukoricafejtés körül támad zavar. — Az embernek küikad az ujja begye, ha nincs blhalbőrből. Minden valamirevaló háznál fejtögép van, csak itt nincsen, pedig három háznál se prédáinak annyi török búzát, — mondta zúgolódva — ezt kézzel még Szent Péter se győzné... Beláttam, hogy akkor Tóth Péter se, másnap hát fejtögépet vettem, hogy ne legyen több panasza. Egy vasárnap nagy veszekedésre nyitok a konyhába. Arról van szó, hogy a leány nem vasalta ki a tiszta ingét, csak úgy mángorolva adta oda. — De ebadta, — ripakodott a leányra — úgy kivasald, mint a papét, őkeme se különb, mint én!... A nagy leány a szemébe kacag, amin még jobban felbőszül. — Persze, hogy ki kell vasalni, — vágtam el a vitát s így aznap tán csendesség lett volna, ha a feleségem tévedésből három helyett nem egy kockacukrot tesz a kávéjába. ' De Péterbá keményen tiltakozott az efféle kisem- mizés ellen s csak délben lett szent a béke, amikor a feleségem kettő helyett négy tölteléket tett a tányérjára. Azután a három kockát is mindig a csészéje mellé tette s Péterbá egyenklnt eregette a kávéba, de ha véletlenül egyik kocka vékonyabb volt a másiknál, sohase hagyta fejcsóválás nélkül. Szinte minden napnak meg volt a maga apró-cseprő kellemetlensége, láttuk már, hogy tótot fogadtunk be, de türtük s a bosszúságot egymás előtt is titkoltuk. Komolyan vettük az Ígéretet, hogy Tóth Pétert holtáig eltartjuk. Hasznát is csak ezután reméltük, majd mikor tavasszal megindul a munka. A tavasz jött is pontosan. Az ágon rügy fakadt, virág bimbót nyitott, a veresbogár megindult a kertek alján. A munka a réttakaritáson kezdődött. Ősszel poly- vát hordattam rá, most bele kell gereblyélni, a csomósát egyengetni, a patkányturást széthányni, hogy annak idején simábban járja a kasza. Az efféle unalmas egyedül, Péterbá mellé hát napszámost fogadtam. Délután magam is lenéztem. A napszámos rendesen dolgozgat, Péterbá az árnyékból dirigál... — Jó lesz igy Péterbá? — kérdem bosszankodva, hogy igy lopja a drága napot. — Eléggé elegyengeti, — felel nagy nyugodtan — aztán ahol szükség, magam is utasitgatom. Lenyelem a bosszúságom, csak a fejem csóválga- tom. _ Pipára gyújt s elnyúlik a gyepen. Hazafelé magam is mulatok a dolgon. — Ilyen könnyen se lett gróf akárki, de még annak se igen futja, hogy minden napszámos mellé külön ispánt tartson. Este, úgy balkézről célozgattam az ispáni mivoltára. Szóra se méltatott, csak mosolygott a pipaszár mellől. Azután is célozgattam s azt értem el vele, hogy répakapáláskor esernyőt követelt, mert mint monda: egész áldott nap nem pirul a mezőn senki répájáért. • • • Aratás után nagy bolydulás támadt az eklézsiában. Valami régi patrónusi szék volt a templomban, melynek minden régi birtokosa kihalt. Pátrónusok a régi nemesek voltak, akik papot, mestert urasan fizettek s az eklézsia más terhét is jórészt ők hordozták. Idők folytán sok család felmagzott s a vagyon jussán mindenik magának követelte a pátrónusl széket, persze, csak a széket, mert a régi terhet egyik se vállalta. Szombaton délután sötét estig viaskodott a presbitérium, még se tudta eldönteni, kié legyen? Másnap reggel Péterbá vasalt ingben, bőrkeztyüsön ült a pátrónusi székben... Nem tudtam: kacagjak, vagy haragudjam, de csak hajszálon mult, hogy a prédikációba bele nem sültem. — A pap jussán engem illet, — magyarázta a népnek a templom előtt — első a pap s azután a hozzátartozója... Ennyi elég, vagy tán sok is, gondoltam magamban, mert ha mind igy, utóbb még a papi székhez is jussot formálhat... Más mód nincsen, útjára kell bocsátanom, de hogy már ősz felé jártunk, megsajnáltam s a buosu- *ást tavaszra halasztottamAkkoriban az öreg is tekergésr* fogta a dolgot, mint a többi falubeli legény. Este, mikor o falatot lenyelte, rendesen odalett. A fogadóba jár, vagy menyecskéhez kapott?.., Fehér hajjal, meggörnyedten, vállán hetvenhárom esztendővel?!... Magam előtt is resteltem az efféle gyanúsítást, de egyszer csak elömbe áll az udvaron. — Valamit mondanék, ha meghallgatná... — Rajta öreg. — ügy határozék, hogy megházasodom... — Csak nem ment el a szép esze?! — Meguntam az egyedülvalóságot... Mult vasárnap prédikálá, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, hát ezt még jobban tudom... Ezek a leánycselédek nem viselnek gondot ream, a tiszteletesasszony se vesz többe, mint egy rossz cselédet... Meguntam igy, tudja!.., — Jól van »reg, kiki érzi maga baját... Ha úgy fordul, cselédről majd gondoskodom. — Miféle cselédről? — Hát ha maga házasodik... — Egész nyáron nem azért kínlódtam, hogy most itt hagyjam a jussom. — De hogyha megházasodik?!,.. — Hát az asszony nem fér el itt?... Egy szobában meghúzódunk, egyik leányt szélnek eresztjük, Trézsi akár kettő helyett is megfelel... — Micsoda Trézsi? — Hát a meghalt postás felesége, A dolog mar kezdett mulattatni. Olyan elárvult vénasszony ez a Trézsinéni is. Mióta az ura meghalt, jóformán tőlünk él, valami nagy változás igy se lenne... — Lelke rajta Péterbá, — nevettem a szeme közé — a nyári konyhát rendbe szedjük... — A nyári konyhát?! — hümgetett Péterbá — családostól úgy menjek a télnek?!.« — Más helyünk nincs. — Hát az oldalszoba? — Melyik oldalszoba? — Ahol a tiszteletes ur firkálgatni szokott... — Az én irodám?! — Abban meghúzódnánk, mig az eklézsia külön házat épit... A firkálást máshelyt is eszközölheti, de még jobb, ha egészen elhagyja... — Péterbá, — érdeklődöm tovább — a hálószobából ne költözzünk-e ki? — Azt nem mondom, de az oldalszoba dukál. Vagy nem azt igéré, hogy életem fogytáig minden szükségemről gondoskodik?... Pap létére csak nem szegi meg a szavát! ?... — No öreg, ha igy áll a bál, elég legyen annyit mondok. Még egy ilyen szemtelenség s aztán le is ut, fel is ut... Péterbá elkullogott s csak istálló mellől szólott vissza: — Aztán a parancsolgatásból Is elég legyen, én meg annyit mondok!,.. Éppen valami gorombaságot akartam a fejéhez vágni, mikor látom, hogy a fogadós benyitja a kaput. Le kellett nyelnem, ha nem akartam, hogy a falu a szájára vegyen. — Azt a kicsi kontót kérném, tiszteletes ur, —. kezdi a fogadós. — Miféle kontót? — Hát az öreg űrét... — Milyen öreg űrét?! — Hát a tiszteletes ur bátyjáét. — Az én bátyámét?!!!... — Már mint a Péterbácsiét... Csupa háromszáz lej, kifizetheti szó nélkül, mert mint mondja, eleget költekezett az öreg ur is, mig a tiszteletes ur ennyire kitanult... — Reám?!... Péterbá?!!.., Péterbá, hej Péterbá!... Öreg ur! — kiabáltam torkom szakadtából — Péter bácsi! — segített a fogadós is. De mintha a föld nyelte volna el, válasz nem jött sehonnan se. Eltűnt, mint a lidércnyomás. • • • Másnap Trézsinéni hitessel jött reám. Pején me- nyecskésen kötött kendő, arcán negédes mosolygás. — Ha többet nem, de mint egy rossz fiatal cselédnek, bár annyit fizessen az emberemnek... Aztán, ha már az egész nyár itt ment tönkre, télire csak nem hagy gabona nélkül?!... Fizettem.... Gabonát is adtam... Aztán mikor karácsonytájt panaszt küldtek ellenem az espereshez, Péterbá volt a legelső aláíró... (Vége.) HECHT KALAPÜZEM ! I Kolozsvár, Cal. Hegele Ferdinand ! (a nagyhld mellett). Fiók: Dés, Calea Tralan 9 szám. j Engros osztály felhagyása miatt felhal- j mosódott raktárkészletét elárusítja g»yárí árén. HŐI kalapokat**deeiBékekeft j| Férfi és női kalapok formálása, fes- ií lése és tisztítása szakszerűen és juta- ;i nyosan eszközöltetik. Kolozsvári sétáá Irta: Tllael Ferenc FŐTÉR Déli ver öf dny, zsibong az élet, Ódcni patinás, komor paloták; Előttük korzózók nevetgélnek, Ifjú szivekben szent, tavaszcsodák. Rikkancs ajkán szenzáció harsog, Varrólányka moziképet bámul, Hátá(n cipelve maszatos rajkót Cigányasszony hóvirágot árul Autó tülköl, rendőr integet, Zsibong az élet, él—él a város, Fennt a tornyokban húzzák a delet, Érclován keményen ül s csak néz, néz Mátyás, az igazságos.,, ÓVÁR Nem volt mindig ily álmodó, öreg, Mint most a téli hermelin alatt. Vendégeltek itt kormás főket Ezek a régi, megkopott falak. , Királyi bölcsőt itten ringatott Törökverd hős szelíd asszonya, Királyasszonyt is itt csittitgatotl Tűnő remények bíbor alkonya. Keskeny uccáin merengve járok, Egyszer mindem elhalkul, mi zsong ma, Pórölve locsog a malomárok S égre int a régi templom tornya... BRÉ1FÜ Szelíd lankáin a fü már zöldéi. Fényeső öntöz éledő kertet. Házikóiból koránkelőkkel Fürge tavasz téli csöndet kerget. Itt a város csak halkan dorombol, Előtte mozdony prüszkölve tolat, Nem érti, hogy horünan-hová lohol, Jön-megy éjjel nappal a sok vonat. Néha csöndjét vad sikoly hasítja, Tisztes nénike ősz fejet csóvál S egy biís élet megfejtetlm titka Szétterül a halálsorompónál... Ssőlő-, vagy gyümölcs- fel építők figyelmébe! ' Ií« éghajlatunknak megfelelő, kipróbált é3 egészséges szőlő, vagy gyümőlcsfaoltvánvt akarnak ültetni, kérjenek árjegyzéket és tájékoztatót Tóth- íalusi és Társa oltványtelepéről Târgu-Mures—Marosvásárhely, Str. Sft. Gheorghe (Szentgyörgy u.) 9. HOTEL AUSTRIA SZÁLLODA Tulajdonos Hegedűs Henrik Központi fekue's. Modern comfort. Családi szálló, WIEniI.PRflTER- STRflSSE Rr. 52.
