Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)
1931-04-03 / 76. szám
XIV. ÉVF 76. SZÁM. 9 maumtammo Mihalache bejelentette, hogy a kormány fogja megszabni a kisebbségi egyházak lelkészeinek számát ■P ♦ <W A [jDtun LEGMEGBÍZHATÓBB QUM..T ÓVSZER!! (Bukarest, április 1.) Úgy a szenátus, mint a kamara ülését délelőtt azzal a tempóval kezdették meg, mely a legnagyobb gyorsasággal igyekezett ledaráltatni a törvényjavaslatok nagy halmazát. Permanens gyűlést tartottak, hogy az esti órákban lezárhassák a parlamenti ciklust, azzal a szándékkal, hogy ha kell, az éj- féli órákig is együtt tartják a parlamenti tagokat. Olyan törvényjavaslatok peregtek a tör- vénygyúrtási mechanizmus kerekén, amelyek a kisebbségi életérdekekbe is mélyen belevágtak. A Magyar Párt igyekezett meg-megállitani ezt a kerékforgöst. Az igazság a lakástörvény mögött. A szenátus szerda délelőtt a lakbérleti szerződések meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta s ehhez a Magyar Párt nevében Gyárfás Elemér szenátor tartott beszédet. *— Minden tavasszal, amikor elolvad a hó — mondotta Gyárfás szenátor — élőkéiül egy törvényjavaslat, amely meghosszabbitja a kényszerlakbérleti szerződéseket. Eddig nem foglaltunk állást ez ellen, mert beláttuk, hogy tényleg vannak, akik kíméletre szorulnak. Ma már azonban az állapotok normalizálódtak, legalább is szomorú lenne, ha a háború utáni tizenharmadik évben nem lehetne az állapotokat normálisaknak tekinteni. Aki ismeri a gyakorlati életet, tudja, hogy nemcsak minden lakást- kereső találhat megfelelő lakást, de igen sok lakás áll üresen és a bérek is változtak. Ezért most már elvileg is ellene vagyunk a" rendkívüli helyzet további fenntartásának és igy a törvényjavaslatot visszautasítjuk. — A konkrét intézkedéseket illetően különben két pontot tartok sérelmesnek. Az első, hogy a tisztviselőknek 240.000 lejes évi fizetésig nyújt védelmet a törvény. Évi kétszáznegyvenezer lej már olyan magas fizetés, hogy akinek ennyi jövedelme van, annak felesleges ilyen kedvezményt nyújtani. Főként vidéken olyan házakról van a legtöbb esetben szó, amelyek szegény emberek egyetlen vagyonát és jövedelmi forrását képezik. Ezekkel a kisegziszteneiákkal szemben a 240.000 lejes fizetésű tisztviselők megvédése a leghajmeresztőbb igazságtalanság. A másik kifogásom a következő: eddig a háztulajdonosnak legalább annyi védelme volt, hogy a megállapított minimális lakbért pontosan kellett fizetnie a lakónak, mivel ellenkező esetben kilakoltathatták. Most ezt az intézkedést a javaslat módosítja ngy, hogy a lakó négy hónapig nyugodtan maradhat lakásában anélkül, hogy bért fizetne. és csak akkor lehet a kilakoltatása iránt a lépéseket megtenni. Ez lehetetlen állapot. Nem remélem, hogy felszólalásom következtében a szenátus nem szavazza meg a törvényjavaslatot, ennek azonban egész erkölcsi és politikai felelősségét kénytelen vagyok áthárítani a kormányra és a többségi pártra, amely meggondolatlanul és méltánytalanul erőszakolja át a törvényt. A szenátus ezután a törvényjavaslatot megszavazta. Sürgősséget szavaztak. Mihalache benyújtja az agrárreform módosítására vonatkozó javaslatot és kéri a sürgősség kimondását, ami ellen Gyárfás Elemér tiltakozik. A törvényjavaslat olyan nagy fontosságú — mondja — hogy alapos megfontolást igényel. Az elnök szavazásra bocsátja a kérdést s a szenátus megszavazza a sürgősséget. Az egyházak egymás ellen. A következő javaslat a lelkészek fizetéséről szóló törvény volt, amelyet a kamara kedden megszavazott. Ennek tárgyalása során Mihalache belügyminiszter bejelenti a kormány nevében, hogy a kamarában megszavazott törvényt olyan módon kell értelmezni, hogy a kormány fog intézkedni olyan irányban, hogy a kisebbségi egyházaknál is az ortodox egyház lelkészi és tisztviselői létszámának megfelelően csökkentsék a létszámot. A bejelentés nagy meglepetést keltett. Miron Christea metropolita az ortodox egyház nevében szólalt fel. Niemerover főrabbi leszögezi, hogy a zsidó egyház a legmostohább elbánásban részesül. Macavei görög katolikus lelkész kijelenti, hogy a béke érdekében hozzájárul a kormánynak a miniszter részéről beigért intézkedéseihez. Bejelentése a görög katolikus szenátorok körében csalódást keltett. Snlyos csapás a kisebbségi egyházak autonómiájára. A következő szónok Gyárfás Elemér volt. — Tiltakozom az ellen — mondotta, hogy ilyen nagyfontosságu kérdéseket minden előkészítés nélkül tárgyaljon a szenátus és hogy a kormány ilyen abszolutisztikus módon hozzon döntéseket. — A miniszter ur rendkívül nagy horderejű kijelentéseinek semmiféle' írásbeli nyoma nincs. Amennyiben azonban ezt úgy kell értelmezni, hogy a kormány redukálni akarja az egyházak alkalmazottainak számát, úgy ez snlyos támadás az egyházak autonómiája ellen. A kormánynak ebbe nem lehet beleszólása. Legfeljebb az állami támogatást redukálhatja, azt azonban nem írhatja elő, hogy az egyház ezt a maga belső szervezetében hogyan használja fel. Gyárfás kijelentésére nagy zaj támad! — Sajnálom, hogy türelmetlenkednek a szenátor urak — folytatja. — Nekem kötelességem ezt a kijelentést megtenni. Nem azért küldtek ide, hogy mindent elfogadjak, amit elém tesznek és ez fokozottan kötelességem azért, mert szabad választás utján kerültem ide. Éppen igy Önöknek is, akik szabad választás utján kerültek ide, a parlament méltósága és saját presztízsük érdekében kötelességük, hogy ne szavazzanak meg mindent vaktában és ha már mégis meg akarják tenni, úgy legalább hallgassák meg az alapos és lelkiismeretes ellenvetéseket. — Az ügy érdemére vonatkozólag kijelentem, hogy súlyos hibát követ el a kormány, amikor a papság államsegélyeinek ügyét másképpen állapítja meg, mint a többi tisztviselői járulékokat és fokozott redukciót vezet be. Előre láttuk, hogy ez be fog következni, amikor az iskolákat és az egyházakat egy minisztériumba egyesítették. Tudtam, hogy a vallás a rövidebbet fogja huzni és a kormány mostoha gyermeke lesz. Pedig ha valaha, úgy most a legkevésbé alkalmas az idő arra, hogy a parlamentben, sajtóban és a közvéleményben hosz- szas viták folyjanak arról, hogy milyen mértékben szükséges a papság állami támogatása. Szomorú, hogy ebben a tekintetben a különböző felekezetek egymással szemben érveket sorakoztatnak fel, amelyek alkalmasak arra, hogy a közvélemény egyformán alaposaknak tekintse őket. Ha valamikor, úgy most kell az egyházaknak egymás mellett államok. Ha a hadsereg fontos az ország megvédése szempontjából, úgy az is feltétlenül fontos, hogy az egyház tekintélye érintetlenül megőriztessék. Hivatkozik a pátriárka egy utóbbi megállapítására, mely szerint a katolikusoknak tizennégy százalékkal rosszabb helyzete van a görög keletieknél. Miron pátriárka: Ez akkor volt, azóta meg- változott a helyzet. Elvették a vagyont, de intézményeinket nem hagyjuk Gyárfás Elemér dr.: Sajnálom, erről a változásról nincs tudomásom. Még ha egyenlő helyzetben volnának is a latin szertartásu katolikusok a görög keletiekkel szemben, fizetések tekintetében, mégis sokkal rosszabb a helyzetük azért, mert a görög keletiek az agrárreform során teljes kielégitést nyertek, mig a latin szertartása katolikusok több mint tízezer holdat nem kaptak meg, nem is beszélve arról, hogy a görög keletieknek juttatott földek jelentékeny részét éppen a római katolikusoktól vették el. Ugyanez a helyzet a protestáns egyházaknál is, amelyek szintén nem kapták meg illetményeiket és az agrárreform során súlyos .veszteségeket szenvedtek. Mindezekre való tökintettel tiltakozom az ellen, hogy a kormány a kisebbségi egyházak és a papság rová- . ára korlátozásokat eszközöljön az egyházak belső szervezetében. — Nekünk felesleges intézményeink nincsenek, azok évszázadosak és különösen ma, mindegyiküknek fokozott jelentősége van. Hogy ez nem egyoldalú megállapítás, bizonyítja, hogy mi ezekkel az intézményekkel léptünk át a jelenlegi uralom alá, az eddigi kormányzatok ezeket az intézményeket ellenőrizték és állami támogatásra érdemesnek ítélték. Ezért a kisebbségi egyházak nevében a leg- energiknsabban tiltakozom a kormány ilyen jellegű határozata ellen és a törvényjavaslatot nem szavazhatom meg, Mihalache válaszában azt igyekezett hangoztatni, hogy a kormánynak nincs más szándéka, minthogy az egyházi alkalmazottak valóban megkaphassák fizetéseiket. A szenátus a törvényjavaslatot megszavazta. Ezután a felsőoktatási javaslat került napirendre. Costachescu valósággal megobstruálta a saját javaslatát, amennyiben annak védelmében kétórás beszédet mondott. \ léi kalapok * f legnagyobb választékban, legjobb kivitel- % " n, legdivatosabb formában, legolcsóbb <!> % áron kaphatókMISS« KaWIPS2ÁLON | i> Kolozsvár, volt Kossuth Lajos ucca 7 sz. '$ » Ay-rfh-jfr. A A.A -O. A. .ÍA. .A A..jft. A ..... a ,v W W ’(FW xPW 4P CCI FPTMfSyíin Csütörtök, péntek és OC.LL.U I RlMtiWU szombaton bemutatja LAURA LA PLAUTE és JOMfS BOLES legújabb éneklő és beszélő filmét: a GÁ3&DATXSZT dráma a francia forradalom idejéből. Monopol Fllmcentraia 1 URANIA M0ZSÓ ÄSSSf MAURICE CHEVALIER és JEANETTE MC. DONALD közkedvelt művészek nagysikerű filmét. A SCIit&LYsNiÖ FÉEIE elsőrangú filmoperett, a többi szerepekben : LILIAN ROfH ás LUPINS» LfiME. Monopol Paramountfüm Női, férfi ruhákat szintelenit, fest tisztit CZINK, Cfuj.