Keleti Ujság, 1931. április (14. évfolyam, 74-96. szám)

1931-04-23 / 91. szám

10 xi v. trr. Megismétlődött a Remarqae~eset fivér' cimü német kormány a „4 film ellen (Berlin, április 21.) A németországi közvéle­ményt újabb filmbotrány tartja izgalomban. A horogkeresztesek több helyen megakadályozták a 4 fivér cimü amerikai film előadását, amely erős pacifista irányzatával hivta ki a soviniszta körök ellenérzését. Egyes berlini mozgóban kö­zelharcra került a sor a horogkeresztesek és a szocialisták között, úgy hogy végül is a birodal­mi kormány betiltotta a film előadásait Német­ország területén. A német kormány ezenkívül diplomáciai lépéseket tett abban az irányban, hogy a film előadásait más országokban is megakadályozza, azzal, hogy a film ellenszenvesen mutatja be a német hadsereg háborús magatartását. A Fox- gyár, amely bír szerint sokmillió dollárt fekte­tett a film előállításába, az amerikai kormány intervencióját kérte jogainak megvédése érde­kében. A harc még tart, de a legtöbb helyen máris visszavonták a filmcenzura döntését, amellyel engedélyezte a 4 fivér előadását. (*) Sikerült estélyt rendezett a Kolozsvári Magyar Dalárda. Rendkívül nívós és sikerült estélyt tartott a Kolozsvári Magyar Dalárda vasárnap a református teológia dísztermében, szépszámú közönség előtt. Az estély keretében a dalárda több énekszámot adott elő Rezik Károly karnagy vezetésével. A minden tekintetben mű­vészi teljesitmény nagy sikert aratott. Nyirő József iró a magyar dalról megragadóerejü és rendkívüli hatású előadása mellett Rosenberg Ilonka zongoratanárnő nehány finom interpre- tálásu gyönyörű dala váltott ki rendkívüli si­kert. A művésznő énekét Gömbös Ica kísérte zongorán teljes precizitással. * Az Ellenőr legújabb száma ma este jelenik meg rendkívül érdekes tartalommal. Szezonjáró előadások a színházban: minden este mozihelyárak A Kolozsvári Magyar Színház tavaszi sze­zonja április 30-án bezárul, a nyár végéig most már rendszeresen csak mozielőadások lesznek a Színkörben. Az igazgatóság a nagyközönség leg­szélesebb rétegei számára is lehetővé akarja ten­ni, hogy az évad legsikerültebb darabjait meg­nézhesse s ezért úgy határozott, hogy a szezon végéig most már minden előadást 10, 20, 30, 40 és 50 lejes mozihelyárakkal tart meg. A Szent láng mai előadását már ilyen hely- árak mellett tartja meg a színház. Nem kétsé­ges, hogy Maughamnek ez a páratlanul izgal­mas, érdekfeszitő, az emberi élet legmélyebb titkaiba világi tó darabját zsúfolt ház fogja vén gignézni. A főszerepeket most is Poór Lili, Ka­szab Anna, Szentgyörgyi Mária, Fekete Mihály, Tóth Elek, Forgács Sándor, Nyerges Ferenc ala­ki tják. Ugyancsak mozihelyárakkal tartják meg a csütörtöki ünepnap két előadását is. Csütörtök délután Az okos mama cimü brilliáns operett- újdonság megy Poór Lilivel, Kertész Manóival, Komár Juliskával, Földényivel, Tompával, Ihásszal, Réthelyvel, Selmeczyvel. Este pedig a Cigányszerelem megy, uj betanulásban. A Ci­gányszerelemben Karácsonyi IHy, Kertész Man­ci, Szabó Ica, Nádor, Réthely, Leövey, Selmeczy, Fiilöp lépnek fel. Rózsahegyi a „Te csak pipálj Ladányidban Rózsahegyi Kálmán hétfőn este Csató Kál­mán „Te csak pipálj Ladányi“ éleíképszerü víg- játékában folytatta nagysikerű vendégszereplé­sét. A közönség ez alkalommal is teljesen meg­töltötte a színház nézőterét. Rózsahegyi Kál­mán napfényes, tiszta derűtől áthatott, tipiku­san magyaros humora és hullámzó, mély kedé­lye valósággal villanyos áramot vitt bele ebbe OMáMUvtiUBT az egyébként langyos tónusu darabba. A legna­gyobb skálájú művész, aki játszik érzelemvilá­gunkkal. Az édesen kibuggyanó kacagástól a mély meghatottság sírásáig minden akkordját megüti lelkünk vibráló megnyilvánulásának. A könnyelmű, de nagyszivü magyar földesur figu­ráját a legegyszerűbb színészi eszközökkel, a közvetlenség szivünkbekuszó hangjaival oly tö­kéletes zsánerfigurává mintázta, hogy szinte ki­lépett a színpadi illúzió keretéből és életté va- rázsolódott. A kiváló vendégművész mellett az együttesből különösen Miklóssy Margitot kell kiemelni, akinek gazdag komikai vénája szín­padi ábrázolásának egyik legjobb alakítását reprezentálta. Az egész előadás nyiltszini tap­soktól zengett s a második felvonás után vas­tapsban fejezte ki hálás publikuma szeretetét Rózsahegyi Kálmánnak. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI. Bapld szerelem — Nászhajó A Magyar Színház uj kettösmüsora szenzációs sikerrel került bemutatásra a tegnapi első napi előadásokon, szakadatlan harsogó ka­caj kisérte annak minden egyes jelenetét. Úgy a Rapid szerelem, mint a Nászhajó minden jelenete páratlanul mulattató, kacagtató. A hihetetlenül groteso és nevet­tető helyzetek egymást kergetik. A főszereplők: Georg Bancroft, Chester Gonklyn, Ruth Taylor és Jamess Hall, a legkiválóbbat nyújtják annak, amit a filmját­szás terén csak elképzelni lehet. Ez a kettős müsoi eredetileg csak két napra, kedd és szerdára volt mű­sorra véve, tekintettel azonban a váratlan nagy sikerre, amit ez a műsor elért, a mozgó vezetősége még egy nappal megtoldotta a müsorontartást s Így az még csütörtökön is két előadásban, délután 5 és 7 órakor ke­rül vetítésre. Helyárak valamennyi előadás alkalmával. 20 és 10 lej. Csütörtökön délelőtt 11 órakor matiné. Csütörtökön délelőtt 11 órakor matini lesz a Magyar Színházban, vetítésre kerül Harold Lloy« legpompásabb filmje, a „Gyáva hős", burleszk vígjáték 8 felvonásban, a fősze­repben: Harold Lloyddal. Helyárak: IS és 10 lej, A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szerda »: Szent láng, (Poór Lilivel, 8». B, bérlet, mozihelyárakkal.) Csütörtök délután fél S: Az okos mama, .{Mozihely­árakkal.) Csütörtök este 0: Cigányszerelem'. TOpsrettrepriz, Karácsonyi, Kertész, Szabó Ioa, Nádor, Tompa, Ihásszal. 40, A. bérlet, mozihelyárakkal.) Péntek 0: A család esze, {Újdonság. 40. B. bérlet, mozihelyárakkal.) Szombat délután fél 8: Süt a nap. {Ifjúsági előadás, mozihelyárakkal.) Szombat este 8: Csodabár. {Karácsonyi, Kertész, Nádor, Földényl, Ihásszal. UJ nemzetközi attrakciókkal, mosihelyárakUai.) Szombat este HU: Ihász Aladár szlaiiskolájáaak vítsgaelőadása, mozihelyárakkal. Vasárnap délután fél 8: Ferike, mint vendég. {Új­donság, Poór Lilivel, mozihelyárakkal.) Vasárnap este 8: SzibíU. (Operettreprlz, Karácso­nyi, Kertész, Szabó, Nádor, Tompa, Ihász fellépése, mo- zlhelyárakkal.) Hétfő 9: Éjjeli menedékhely. (Gorkij Mar'm 4 fel- vonásos drámája, az irodalmi munkásciklus utolsó es téje, a három munkásdalárda fellépésével, Kaszab Anna és Fekete Mihály búcsúja, 39, Premiérbérlet, mozlhely- árakkal.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA: Kedd és szerda délután 3, B és 7 órakor nagy ket­tős premléremüsor: Rapid szerelem, vígjáték 7 felvo­násban, a főszerepekben: Chester Gonklyn és George Bancroft. A nászhajó, Annie Nichols regénye 7 felvo­násban, a főszerepekben: Ruth Taylor és Jamess Hall. Helyárak: 20 és 10 lej. Csütörtökön délelőtt 11 érakor matiné, kacagtató burleszkmüsorral. Helyárak: 15 és 10 lej. Csütörtök délután 5 és 7 órakor nagy kettösmüsor: Rapid szerelem, vígjáték 7 felvonásban, a főszerepek­ben Chester Gonklyn és George Bancroft. A nászhajó, Annie Nichols regénye 7 felvonásban, a főszerepekben: Ruth Taylor és Jamess Hall, Helyárak: 20 és 10 lej. Ä ROMÁN OPERA MŰSORA. Szerda, április 22.: Rigoletto. Csütörtök, április 23. (délután): Hoffmann meséi. Péntek, április 24.: Laktné. Vasárnap, április 26. (délután): Rigoletto. Apróhirdetések RPegvélelre keresek •*“ jó karban levő 6 x 9-es fényképezőgé­pet. Cimet a kiadóba kérem leadii. fltünfi házikoszt kap­ható. Deák Ferenc u. 9 szám. 'lel irt sürgősen eladó 2 szoba konyha, speiz, 250 Q-ől területű telek. Str. Gár- bei No. 4. I | |rl házban Haveri ■ w (hencser) .lószőrrel töltve, garantáltan tisz­ta Lel 1000, nagy no* töCís! vörösréz Lel 1000 eladó, Cal. Reg. Ferdi­nand 48, földszint 2. riadó : Egy nagy für- dőkád, előszobafo­gas és egy láda, Str. Reg. Maria 14, hátul az udvaron, 1. em. altó 2 sz. Dogárnál. _______ egeresek elegánsan bútorozott különbé- Járatú szobát majusü-re lehetőleg bel városban. Címeket a kiadóba „Ügyvéd“ leiigére ké­rek. Kinek eladó a háza és elaityös.n házat venni: ( forduljon megbízásával közismert Ingatlan nagy forgalmú irodámhoz, hol az adás-vételi ügyietek diszkrét kezeléssel, elfinyösen és gyorsan végeztetnek. ® SÁNDOR bizományos, Calea Vtctorlel iá. Állást Herei: CoHőr mechanikus **•' több évi praxissal állást keres vidékre is. „Mechanik“ Jeligére a kiadóba. Vrafik megnyitáshoz ■ pénzes társ kereste­tik. Megkereséseket a kiadóba „Társ“ Jeligére kérek. ISSdékI pSnzlittAzef­w nfcl keres alkalma­zást több évi bankgya­korlattal rendelkező könyvelő, levelező, ro­mán tudással, szerény Javadalmazás mellett, garanciával rendelkezi k. Jelige „Pénzintézet“ "Tisxteséges megbíz­■ ható asszony,' vagy leány mindenesnek két személyhez -.kecestetik. Széchenyi tér 26 sz. bal­ra 2 ajtó. BTIatal géplrónőt ■ keresek, aki magyar nyelvű gépelésben per­fekt. Jelentkezni Strada Gh. Bari(iu 7. I. Lech- neméi, déli 1—3 óra között. ESF 42 éves férfi S" állást keres. Beszél 5 nyelvet. Éves bizonyít­ványokkal és soffőri vizsgával rendelkezik, Gruber, Str Pata 67. sz. Uegéihotést bizto situnk intelligens egyéneknek, jói jövedel­mező mellékfoglalkozás­sal Válaszbélyeges ajánlatot «Vindobona* titkárság, Báile-Tudnád kérünk. tyilllanysxerelfi, w érettségizett, szere­lési és irodai munkák­ban nagy gyakorlattal állást keres. „23 éves“ Jeligére Rudolf Mosse- hoz, Arad. ::kkk:kkk;kkkkkkkk;kk:k:k:kkk:k:kkik:kk:kk; I FORD ínra-anfomobü I H •• i! keveset használt, kifogástalan ál- f lapotban ELADÓ. - FeMlágosi- t tást ad az ARANYOSGYÉRESI : AGYAGIPAR tordai irodája. - ' § kik: «Teresek a Dónál, vagy Rákóczi utón 2—3 szobás, tiszta, mo­dern lakást butorozatia- nul, esetleg bútorral. — Különálló lakás előny­ben. Ajánlatokat az ár megjelölésével „Éves lakó“ jeligére a kiadóba. A zonnal elfoglalható egy, vagy két szo­bás irodahelyiségek, ki­válóan alkalmas ügyvé­di, vagy orvosi Jrende- lónek, Cal. Reg. Ferdi­nand 8 6zámu házban kiadók. Értekezhetni ugyanott. Sípos haris­nyaüzletében. ^fixpontban három­szobás komfortos, ' kertes villalakás május elsejére kiadó. Léb, Str. Maloasa No. 7. 2 szoba konyha, kel­lemes, csöndes úri házban, villanegyedben jutányosán kiadó május elsejére (Barcsai u.) Str. Cantemif 4. Hirdesse.) a Kcleíi Újságban* Városi Technical» Hainichen i/Sa. mérnöki és technikás Iskola. Legmodernebb berendezéssel, ---------- Állami ellenőrzés alatt N yornatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. körforgóján Cluj-Ko iozsvár Str. Universitápi (Egyetem-u.) 3, Tjelefon: 694, 503. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom