Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-04 / 51. szám

3 XIV. ÉVF. 51. SZÁM. Kja&rsI&sftG A revíziós bizottságok postájában eltűntek a nagyváradi tanácsalakulás aktái (Bukarest, március 2.) A Keleti Újság több Ízben foglalkozott a nagyváradi városhá­za eseményeivel. Hiába volt minden interven­ció, a kormány Nagyvárad magyar lakosságá­nak nyilvánvaló sérelmét a mai napig sem or­vosolta, úgy hogy Hegedűs Nándor, magyar­párti képviselő újból kénytelen volt ebben az ügyben Mihalache belügyminisztert felkeresni és kijelenteni előtte, hogy Nagyvárad város ál­landó választmányát törvénytelenül alakítot­ták meg és a törvény szigorú rendelkezései ellenére is, a kisebbségi képviseletnek nem adtak helyet. A választás ellen a Magyar Párt fellebbezést nyújtott be a temesvári reviziós bizottsághoz és az uj választást rendelt el. A kormánypárt azonban ezt a határozatot megfellebbezte a bu­karesti reviziós bizottsághoz. Annak ellenére, hogy azóta hat hónap telt el, az iratok még mindig nem érkeztek meg Bukarestbe. Hege­dűs az iratokat Bukarestben, Kotzó Jenő, bi- harmegyei párttagozati elnök pedig Temesvá­ron kereste, de sehol sem tudtak nyomára akadni. Kérdezősködésükre azt a választ kap­ták, hogy az aktákat bizonyára ellopták. Hegedűs felhivta a belügyminiszter figyelmét arra, hogy a temesvári felülvizsgálóbizottság Egry Gergely polgármesterré történt választá­sát is törvénytelennek deklarálta, mivel nem kapta meg a kétharmad szavazattöbbséget, en­nek ellenére azonban a minisztérium a polgár- mesterréválasztúst jóváhagyta, viszont a két­harmad szavazattöbbségnél többet kapott Soós István dr. alpolgármesterré választását nem erősítette meg. A belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy ő ma is kész békét teremteni Nagyvára­don s felkérte Hegedűs Nándort, hogy Crisan, volt államtitkárral, a párt biharmegyei tago­zatának elnökével, vitassa meg az ügyet. A ma­gyar képviselő fel is kereste Crisan, volt állam­titkárt, aki azonban kijelentette, hogy a hely­zetet nem látja másképpen tisztázhatónak, csak úgy, hogyha a tanácsot felosz­latják. A kormány tehát az eddigi törvénytelensé­geket a tanácsfeloszlatással akarja orvosolni, az elveknek a gyakorlatba való átvitele illusz­trálására. Kolozsváron járt Jordan Stefanescu, az ország adóügyeinek legfőbb referense (Kolozsvár, március 2.) Vasárnap folyamán Kolozsvárra érkezett Jordan Stefanescu, az or­szág adóügyeinek legfőbb referense. Kíséreté­ben voltak Flórian Petru, Muresanu Viktor és dr. Tosa Gyula pénzügyi főfelügyelők. A pénz­ügyminisztériumnak ez az ellenőrző csoportja több erdélyi várost látogatott meg, ahol felülvizsgálták a pénzügyigazgatóságok egész ügymenetét. Kolozsváron elsősorban a jaunár 1-től beve­zetett kettős számviteli rendszer jelenlegi hely­zetéről szereztek részletes információkat. Érte­kezletre hívták össze a pénzügyigazgatóságok összes ügyosztályainak vezetőit és alaposan ki kérdezték őket, hogy megismerjék azokat a kö­rülményeket, amelyek az újonnan bevezetett könyvelés hátrányára készültek. Ezután a bi­zottság áttért a pénzügyigazgatóság többi ügyeinek felülvizsgálására s a legnagyobb fi­gyelem közepette hallgatták végig a pénzügy- igazgatóság vezetőségének jelentéseit. Különös gondot fordítottak a pénzügymi­nisztériumból érkezett rendeletek végrehajtá­sára. Meg akartak győződni arról, hogy a mi­niszteri intézkedéseknek hogyan szereznek ér­vényt, majd áttértek az adóügyek kérdésének a tanulmányozására. Jordan Stefanescu hangsú­lyozta, hogy ez alkalommal nem is annyira az adókivetés, illetve adóátvitelnek van nagy je­lentősége, hanem az adóátvitelt ellenőrző bizott­ságoknak szánnak fontos szerepet. Ezeknek a felülvizsgáló tisztviselőknek azonban az eset­ben, amikor meggyőződtek arról, hogy az elmúlt évi adóösszeg igen csekély volt az adóalanyok teherképességéhez viszonyítva, kötelességük, fe- lebbezni. A pénzügyminiszteri vezérigazgató kiadta a rendeletet, hogy az összes főellenőröket ki kell vonni az adókivető bizottságokból s ezentúl az adóátvitelt kell ellenőrizniük. Illetékes helyen érdeklődtünk, hogy a buka­resti pénzügyi főtisztviselő adott-e ki valame­lyes rendeletet a tisztviselői fizetések és nyug dijkiutalásokkal kapcsolatban. Információink szerint ezzel a kérdéssel egyáltalában nem fog­lalkoztak, mivel ez a probléma nem tartozik Stefanescu Iordan vezérigazgató hatáskörébe Hamis húsz tejesek vannak forgalomban Kolozsváron Miről lehet megismerni a hamisítványokat ? —* A hamisítványoknak több a réztartalmuk, mint az igaziaknak (Kolozsvár, március 2.) Valaki ma délután elujságolta a kávéházban, hogy Kolozsvárt ha­mis huszlejesek vannak forgalomban. Azt is elmondotta, hogy a hamisitványok aránylag elég jók, alaposabb vizsgálat után felismerhe­tők ugyan, de az a körülmény, hogy nagyobb mennyiségben vannak forgalomban, nagyobb ellenőrzést igényel. A társaság egyik tagja erre benyúlt a zsebébe, kivett onnan néhány 20 lejest és a következő pillanatban már meg is állapitól­SEBES! SAMU AZ ELHUNYT KITŰNŐ SZÉKELY ÍRÓ: 99 RICA in ff cimü izgal­mas, roman­tikus regénye megrendelhető a „Keleti Újság“ könyv- osztályától Cluj-Kolozsvár, P. Unirii 4 „ERDÉLYI MAGYAR KÖNYVTÁR“ kiadás ÁRA: 60 LEI S fa, hogy az egyik pénzdarab hamis. Ugylátszik a hamisítók abban ügyesebbek, hogy gyártmá­nyukat terjeszteni tudják, mint a hamisítás technikájában, mert bizony az öntvények megle­hetősen primitívek. Rövid, de alapos szemle után sikerült a ha misitvány feltűnőbb szépséghibáit konstatálni Ami a legérdekesebb: a hamis huszlejeseknei talán még több a réztartalmuk, mint az crede tieknek, mert a csengésük élesebb amazokénál. Mihály exkirály feje azonban elmosódó t ugyanaz a helyzet az érem másik oldalán lev< csoportképen is, amely négy alakot ábrázol. A hamis pénzen ködszerüen elmosódó a relief é emiatt már az első pillanatban észre lehet ven ni, hogy hamisitvánnyal állunk szemben. A kör iratnál a „Romaniei“ szó e betűje hibás és lói hatólag csak utólag korrigálták be, a másik fel tűnő ügyetlenség, hogy a pénzdarab meg vto repedve. Szóval mindenki könnyen megállapít hatja, hogy melyik huszlejes valódi és melyil hamis és éppen ezért a közönség könnyen kilcii szöbölheti a forgalomból az elég nagymennyi ségben közkézen forgó hamisítványokat. Félrevezetik, ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak Rendben folyt le a mentősorsjáték hetedik húzása is Az érdeklődők nagy tömegei előtt zajlott le a mentők hetedik osztályú húzása. Következő húzás márc. 15-én s már 100.000 lej a főnyere­mény, ezt követi a március 25-iki húzás, araikor 200.000 lej, végül április 1-én jön az 1,000.000 le- jes főnyeremény. A VTI-ik osztály nyereményjegyzéke: 25.000 lejt nyert: 37791. 10.000 lejt nyertek: 6462, 27434, 75174. 79797, 86609, 135354. 2500 lejt nyertek: 39703, 43133, 55077, 57992, 58952, 93096, 97447, 100048, 110702, 125858. 300 lejt nyertek: 77, 1936, 2068, 4291, 7280, 9174. 18179, 21060, 22345, 22421, 26443, 27432, 27562, 27643, 28552, 29199, 30341, 30626, 31958, 32743 33195, 36882, 38031 38113, 38249, 38471 39901 42704, 45918, 45958. 47105, 49250, 49771, 50735, 54100, 54238 56301, 57257, 58881, 63128, 64523, 65687, 66689, 67411, 67950, 69213, 69709, 71379, 74562, 74753, 75778, 7SS94, 80176, 80288, 81579, 81702, 86518 86543, 87827, 88975, 92178, 93571, 94493, 94961, 95376, 96785, 96908. 98012, 99874, 101634, 103612, 105036, 105132, 105358, 107563, 110635, 110935, 111174, 113645, 113768, 114337, 114682, 116494, 119808, 123446, 124650, 125551, 128539, 128583, 130296, 130656, 142975, 143068, 144003, 144613, 147195, 148069, 148148, 149208, 149993. 150 lejt nyertek: 333, 431, 745, 1780, 2684, 4538, 7970, 10625, 13588, 14377, 18550, 19290, 19987, 21446, 22823, 22948, 23475, 24068, 24125, 24568, 25256, 25670, 26276, 27620, 28215, 29632, 30894, 32295, 33675, 36099, 36229, 36772, 37676, 38626, 40928, 43560, 45243, 45604, 46388, 46479, 46513, 49778, 51229, 53241, 54887, 55276, 55502, 57128, 58997, 60273, 60943, 63797, 64295, 67078, 67369, 68241, 69991, 70548, 71813, 72373, 73979, 74227, 74628, 75994, 77730, 78446, 78964, 79949, 83925, 90922, 91565, 92134, 93459, 93461, 100699, 101303, 105864, 105882, 107239, 107824, 109525, 110598, 110641, 114974, 116280, 119263, 119355, 119874, 123542, 125845, 126663, 127258, 130619, 134096, 138581,140198, 144802,125848,123369, 135467. 100.000 LE1ES AJÁNDÉKUNK Hogy vevői sok évtizedes párt­fogását honorálja, a Derby ci­pőgyár a tavaszi szezon alkal­mából sorozatos rendkívüli meg­lepetéseket készit elő. — így többek között a folyó év már­cius hó 1. és április 14. közötti Időben fióküzleteinkben vásá­rolt minden pár cipővel egyide­jűleg átorszámmal ellátott egy- I egy drb . sorsjegyet díjtalanul 1 adunk igen tisztelt vevőinknek. - A sorsjegyek az alanti Lei 100.000 összegű készpénz aján­dék sorsolásábanvesznek részt: 1 drb főnyeremény-----------Lei 25.000 1 drb. nyeremény-----------Lei 10.000 5 drb. nyeremény á L. 5.000 Lei 25.000 5 drb. nyeremény â L. 2.000 Lei 0.000 30 drb. nyeremény â L. 1.000 Lei 30.000 Lei 100.000 Első húzás : 1931. március 25. második húzás 1931 . április 15. Ezen sorsolás közj egyző tanú­sítványa minden fióküzletünk kirakatában ki van téve . Húzás Dr . Popa Gheo rghe ki r. köz j egy­ző irodájában Nagyvárad, Str. ! Cosbuc No . V . „Der&y” Cipőgyár R. T, Oradea-Nagyvárad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom