Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-14 / 59. szám
£ ’XIV. WFF. 39. 8%AM. Közzétették a francia—olasz egyezményt Alexander tengerészeti miniszter tiltakozott azon vád ellen, kegy az egyezményért cseréiben a munkáskormány lemondott volna önálló álláspontjának képviseletéről (London, március 12.) Az alsóház tegnapi ülésén Alexander, az admiralitás első lordja cáfolta a munkáspárt politikai ellenfelei által külföldi sajtóorgánumokban terjesztett azon híresztelést, hogy a munkáskormány a franciaolasz tengerészeti megegyezésért cserébe lemondott önálló álláspontjának képviseletéről a genfi leszerelési világkonferencián és hogy az angol megbízottak a világértekezleten csak arra szorítkoznának, hogy a francia álláspontot támogassák. (London, március 12.) Párizsban, Rómában és Londonban ma nyilvánosságra hozták a francia-olasz-angol tengerészeti egyezményt. Ezeket a törvényeket szószerint venni nem vök na királyi magatartás. Aki Habsburgnak született, Habsburg marad- Albrecht fia — mert azt remélem, hogy fiúgyermekkel áldja meg az ég — Habsburg lesz. Én Amerikából jövök. 126 millió amerikai megértetlenül állna egy olyan rendelkezés előtt, amely a papiros törvényeit helyezi a valódi élet törvényei'fölé. Mi nem vagyunk poros könyvek egy ósdi antikvárius polcán, hanem emberek, mondanivalóinkkal és ellentmondásainkkal. Maga magyar. Magyarul tud. Magyarul üzenem Albrechtnek, hogy egész szeretőiemmel mellette és felesége mellett állok. Buesuzunk: a nyakláncperről nem esett egyetlen szó se. Feláll. A kabátját hozatja. Kis sötétkék sportsipkát húz a fülére. Amilyent autóban hordanak. Pedig autója sincs. Az ajtóban, kimenetben, valaki megállítja. „Alászolgája, Klein ur! Már nem érek rá. De hívjon fel. Atyámnál-“ Klein ur tiltakozik. Hogy majd a Hotelben. „Ugyan, kérem“ — mondja a főherceg. „Mit fél?“ — Klein ur valamit dadog. Hogy igy, meg úgy, még se lehet... Aztán kezet nyújt: „Csak egész bátran, Klein ur. Mondja, hogy én mondtam- Nem kell félni. Business is business.“ És elindul a téli délutánba... Marosvásárhely iaeácsíilésési egy kormány- párti szenátor tiltakozott a magyar nyelvi! felszólalás ellen (Marosvásárhely, március 12.) A maros vásárhelyi városi tanács csütörtökön délután tovább folytatta a költségvetés tárgyalását. Az egyes költségvetési pontokat Szíjártó Gábor, magyar tanácstag magyar nyelven is ismertette, ami ellen Sucu Viktor, nemzeti parasztpárti szenátor élesen tiltakozott. Ezután Moldovan, a munkáslista egyik tanácstagja szólalt fel magyarul, ami ellen viszont Rusu esperes emelt vétót. A magyar nyelv használata elleni felszólalások nem találtak visszhangra és a tanácskozás további folyamán is több magyar felszólalás hangzott el. Az Amerikából hazatért Habsburg Lipót lett U/ szemmel nézi a régi világot, amelyet meg kell változtatni (Bécs, március 12.) Csendes kávéház a bécsi Herrengasseban. Képes újságokat lapozgató öreg hölgyek, néhány rendes, unalmas arcú bécsi polgár és egy pár matrózruhás gyerek. A sötétkékruhás, karcsú fiatalemberre] az egyik páholy mélyén nem törődik senki. Pedig elég feltűnő jelenség. A fiatalember, Lipót főherceg, Salvator Lipót főherceg fia, Don Alfonso unokaöccse, Rainer Károly főherceg öccse, a Habsburghoz „secundo genitur“-jának leszármazottja, Lipót császár, toscanai nagyherceg ivadéka. — A rendőrségről jövök — mondja. — Arra kértek, hogy lehetőleg ne nyilatkozzam. — Ne a múltról beszéljünk — folytatja- — Az amerikai epizódról, amely a független amerikai bizottság előtt teljes rehabilitációmmal végződött. Higyje el, nem érdekli ez a történet már a nyilvánosságot. Engem se érdekel. Kilenc hónapba, 35 000 dollárba került. El van intézve. Gyerünk tovább.. Nem, nem, nem akarok visszanézni. Nem azért, mert rossz az emlék. Hanem, mert semmilyen emlék se kell. A jövőbe nézek, nem a múltba. Tovább megyek. 1927-ben hagytam el Ausztriát. 1929-ben egyszer Spanyolországban voltam. Azóta Amerikában éltem. Most visszajöttem. A gazdasági viszonyok itt inkább javultak azóta. Csak a pénzforgalom csökkent meglepően. Itt még nem ismerték fel, hogy a pénzt nem lehet felmetélni, mint a tésztát és megenniAz eke, amelyet nem használtak, berozsdásodik. Spórolni? Dehogy. Ellenkezőleg. Kiadni! Üzleteket csinálni. Forgalmat. Hiszen itt nem gátolja a kereskedelmet a politika. Amerikában veszélyesebb faktor a politika. Európában, de különösen Ausztriában, kommunisták és mo- norchisták nagyon szépen megférnek, ha közös üzletről van szó. Egy pohár sör mellett. Vagy fekete kávé mellett. (Ez a temperamentumtól függ.) — Itt akar maradni? Hiszen úgy tudom, hogy a Habsburgok Ausztriából ki vannak szigorú törvénnyel tiltva és csak akkor maradhatnak itt, ha jogaikról lemondanak és hűséget esküsznek a köztársaságnak. Elmosolyodik. — Tudja, mi az a ;,blue law“? Kék törvény. Amerikában törvény tiltja, hogy vasárnap vonatok közlekedjenek. Szigorú törvény. Hát azt hiszi, hogy azért vasárnap reggel megállnak a vonatok? Ugyan kérem! Blue law. Olyan törvény, amelynek csak akkor van értelme, ha nem tartják meg. 1919-ben értelme volt Amerikában a prohibiciónak. Ma értelmetlen. 1919-ben értelme volt a Habsburgok kitiltásának. Ma nonsens, anakronizmus. Eszemágában sincs, hogy jóakaratomból hagyjam el az országot. Toloncoljanak ki! Valakinek el kell kezdeni ennek az értelmetlen törvénynek megszegését- Hogy „blue law“ legyen belőle. Hát én elkezdem. Én itt dolgozni akarok. Nem politizálni. Dolgozni, segiteni, Amerikában szerzett gazdasági ötleteimet és tapasztalataimat felhasználni. — A legnagyobb barátsággal vagyok családom iránt. Feltűnést keltett, hogy itt Bécsben nem lakom atyám palotájában, hanem szállodában. Ez igen egyszerű. Ugyanis atyámnak itt nincs is palotája, hanem csak egy háromszobás lakása. Ott nincs hely számomra, ellenben ott étkeztem és atyámmal, aki súlyos balesetéből, hála az égnek, teljesen felépült, a legbensősége sebb viszonyban élek. Nyáron aztán együtt leszünk a harrensteini kastélyban. Ami különben a családi viszonyokat illeti, talán a legérdekesebb, hogy Albrecht és én 1929-ben Barcelonában kibékültünk és felújítottuk a régi barátságot. Albrechtról, mint ismeretes, a legfantasztikusabb hirek keringtek. Atyám 1929-ben Barcelonában kijelentette, hogy nem fogadja Albrechtét, ha az nem ir alá egy olyan nyilatkozatot, amelyben megújítja régi hüségesküjét. Albrecht ezt megtette, atyám fogadta, mi pedig kibékültünk. Egy újabb családi kérdés merült fel ekkor, Albrecht házasságával kapcsolatban és most, amikor felesége anyai örömöknek néz elébe, nagyon aktuális. A Habsburgok, családunk házi törvényei teljesen elavultak. Zsebhasznéiaibúl íróasztali használatra (és fordítva) I® másodpere átváltoztatható gií Ilii iRIpI üii I ]Pj!ji;l I üli s* ÍÉ!í ra ...Ilii® sHs I "V, «I Az egyetlen kétszeresen hasz. nálható töltőtoll. Ha egy Parker Duofoldot vess tulajdonképen két tötltötollat vásárol. Ón csak lecsavarja a nyomógomb feletti kis kupakot, annak helyére egy hosszab- bitót tesz és lo másodperc alatt kész az Ön íróasztali Parkerje. Azzcllenkezö művelet ismét zsebhacználatra váitozíatja. A Parkét Duofoid ezért az egyedüli kétszeresen használha tótöitötoll. Könnyed írás. A Parker Duofoid az egyedüli töltőtoll, mely 29 szabadalmon és 47 tökéletesbitö eljáráson ment keresztül. Az egyenletes tintafolyás a legkönnyedébb Írást teszi lehetővé. A töítöszer- kezet absolut tintabiztos. A tollat a gyár 25 évig garantálja. Senior. Lei 1.600— Special. „ 1.400— Junior. „ 1.200— Lady. „ 1.200— Hit? üuofold VezérképvL !ő Románia számára Máx úmndhand Strada &routui,t, Bucharest L