Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-06 / 28. szám
fl XIV. ÄFF. 28. SZAU. ^ Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE * e — Cădere államtitkár megkezdette a kihallgatásokat a (JFR munkások véres tüntetése ügyében. Bukarestből jelentik: A CFR munkások véres tüntetése ügyében Cădere államtitkár folytatja a vizsgálatot. Cădere már ki is hallgatta Marinescu ezredes rendőrpreí'ektust és Maximade kerületi rendőrkvesztort, akik szerint a munkások közé agent provokátorok tolakodtak és ezek tüntettek. Az államtitkár több munkást is kihallgatott, akik hangsúlyozták, hogy a munkások nem akartak provokálni és békés tüntetést szerveztek az áldozati adó ellen. — Újból átdolgozzák a kamatuzsora elleni törvényjavaslatot. Bukarestből jelentik: A kamara igazságügyi bizottsága tegnap folytatta a kamatuzsora elleni törvényjavaslat megvitatását. Valószinüuek látszik, hogy a kormány a javaslatot az elhangzott kifogások miatt újból át fogja dolgozni. — A bukaresti királyi palota újjáépítési munkálatai befejezés előtt állanak. Bukarestből jelentik: A Calea Victoriein levő királyi palota újjáépítési munkálatai befejezéshez közelednek. A tavaly előirányzott összegből még 24 millió áll rendelkezésre. A király behatóan érdeklődik az újjáépített palota munkálatai iránt és az uj tróntermet a királynak tervei alapján fogják berendezni. — A tanárok nyelvvizsgáját nem bárom évenkint hanem évenkint fogják megtartani. Bukarestből jelentik: A közoktatásügyi miniszter elhatározta, hogy a tanárok nyelvvizsgáját nőm három évenkint, mint legutóbb rendeletileg megállapította, hanem mégis évenkint fogják megtartani és igy a felfüggesztett tanároknak is mód adatik majd, hogy állásukat visszanyerjék. Az ezévi vizsga időpontját a miniszter állapítja meg, valószínűleg május hó második felébem — Felolvasás a Bánk-bán pályázatról. Az Erdélyi Muzeum Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának szakelőadásai sorában csütörtökön, e hó 5-én délután 6 órakor a róm. kát. „Lyceum“ könyvtárában dr. Gyalui Farkas, nyug. egyetemi könyvtár- igazgató és egyetemi magántanár tart előadást a Bánk-bán pályázatról. A szakelőadáson dr. Tavaszy Sándor, a szakosztály elnöke fog elnökölni. Az előadás nyilvános. Minden áldott állapotban lévő anya a vitaminokban gazdag, táperőkben dús Ovomal- tinc-t használja reggelire, uzsonnára. —összeütközésre került a sor Bukarestben munkások és detektívek között. Bukarestből jelentik: Tegnap este a jövedéki igazgatóság előtt több agitátor röpiratokat osztogatott a gyárakból jövő munkások között. Az állambiztonsági hivatal ügynökei le akarták tartóztatni a buj- togatókat, mire a munkások körülvették a de- tektiveket és meg akarták őket verni. A szorongatott helyzetben levő detektívek közül Seicaru Vasile, akit több ütés ért, elővette revolverét és a levegóne lőtt. A munkások erre szétfutottak, közülök 4 férfit és 3 nőt letartóztattak és ma hatóság elleni erőszakkal vádolva átkisérik az ügyészséghez. — Megdöbbentő arányokat öltött a Bánságban a munkanélküli nyomorúság. Lugosi tudósítónk jelenti: A munkanélküli nyomor, amely az egész Bánságot elárasztotta, különösen aggasztó arányokat tüntet fel Lugos városában, ahol a tél beálltával a munkanélküli családfők, és családtagok száma a nyolcszázat is meghaladta, a munkásszervezetek hivatalos kimutatása szerint. A város a humanitárius egyesületekkel karöltve minden lehetőt elkövetett a munkanélküli nyomor enyhítése érdekében, hiányzik azonban ehhez a szükséges fedezet. Minthogy a város a munkanélküliek segélyezésére csupán ötvenezer lejjel rendelkezik, amelyhez még az egyik magán mozgófényképszinházi vállalat jótékonysági adójából származó 120 ezer lejnyi összeg járul, a város a tervezett népkonyha helyett természetbeni élelmiszer segélyezéssel igyekszik az óriási nyomor enyhítésére, amig erre fedezetet talál. A segélyezés mértéke napi fél kilogram liszt és 1 kilogram burgonya személyenként s családonként 4 családtagig heti háromnegyedkiló szalonna és havonként fél méter tűzifa. A város által segélyben részesített munkanélküliek száma 280. j; flfcar Őn milliomos lenni ? SS !! VI.'IV. osztály busása február 15-én. ! ■ Vidéki rendeléseket 117 — lei előzetes beküldése ellenében még az egyes Hu* ! [ zási napokon Is eszközli a sorsjegyiroda, Ciuj-Kolozsvár, Sír. Memorandului 16. ;; Következő húzások: március 1, 15, 25 és április 1. — A tartományi igazgatóság sajtóirodájának áíhire volt a görcsoni Wesselényi-kastély tűzvésze. Tegnapi számuukban a kolozsvári tartományi igazgatóság sajtóirodájának jelentéseként közöltük azt a hirt, hogy a görcsöni Wesselényi-kastólyban tűz pusztított. Mára aztán kiderültek a következők: A Wesselényi- kastélyban nem volt tűz, csupán egy a kastélytól távoleső melléképületben és ott is csak jelentéktelen károkat okozott. Az gém felel meg a valóságnak, hogy a Wesselényi-kastély bérbe lett volna adva. Hivatalos helyeken gyakran szoktak beszélni az újságírói felületességről, íme, a tartományi igazgatóság néhány szavas hírében a tévedéseknek és felületességeknek egész sorozata- Úgy látszik a jövőben a hivatalos sajtóiroda híreit csak fenntartással közölhetjük s kénytelenek leszünk, mi, a felületes újságírók, ellenőrizni „a meghízható“ hivatalos forrást. Autóban a szél, por, eső sokszorosan fokozza a megbetegedés lehetőségeit. Anacot pasztillák szopogatása védelmet nyújt. Egy fiola ára 37 lej. — Halálos verekedés volt a bukaresti albán vendéglőben. Bukarestből jelentik: Ma délelőtt a Calea Văcăreşti 4. sz. alatt levő „Comerciala“ vendéglőben nagy botrány játszódott le. A ven déglőt rendszerint albánok látogatják, akik ma délelőtt összevesztek egymással. A jelenlevők 2 pártra szakadtak. Egy 60 éves Ilasciimonici nevű albán megtámadta egyik fajtestvérét, mire annak egyik barátja revolvert rántott és lelőtte a támadót. Általános verekedés kezdődött, amelynek a rendőrség vetett véget. Közben a tettes kilétét sem ismerik még, elmenekült. A rendőrség bezáratta a vendéglőt és megindítót ta a nyomozást. Legyengüli?? Használjon Dr. Földes-féle vastă jp!U:3i*i S3 — öngyilkos lett a nyomor miatt. Resicabá- nyai tudósítónk jelentése: Megrázó tragédia játszódott le tegnapelőtt éjjel Resicabánya egyik munkás lakásában. Roa Aurél 45 éves családos gyári munkás amiatti elkeseredésében, hogy hónapok óta munlcanélkül állott és családja a legkönyörtelenebb nyomorúságnak volt kiszolgáltatva, vi lági tógázzal megmérgez te magát. Mire hozzátartozói észrevették, már nem tudtak rajta segiteni, a tragikus sorsú apa meg volt halva. — Súlyos Ítélet egy katonaszökevény ellen, A mai napon Ítélkezett a hadby-óság Hajdú Lajos nagyváradi tüzér ügyében. Hajdú Lajos azzal volt vádolva, hogy 1924-ben Magyarországra szökött- Egészen 1930-ig Budapesten volt s akkor anyagi viszonyai rosszra fordultak és hazajött. Mint katonaszökevényt elfogták és most nemzetgyalázással is vádolva, 2 évi börtönre ítélték. — Egy eldugott üveg bor miatt agyonütötte a testvérét. Nagykárolyból jelentik: A Nagykároly melletti Mezőteren lakosságát megrendítő testvérgyilkosság tartja izgalomban. Szom- batpn délután Reich Lajos gazdálkodó két fia: József és Lőrinc trágyát hordtak. A két testvér már egész nap veszekedett egy eldugott üveg bor miatt, amit állítólag Reich Lőrinc hozott volna fel a pincéből és az udvaron eldugta. Délután úgy öt óra tájban egyre hevesebbé vált a vitatkozás a testvérek között, amelynek során az idősebb testvér Reich József a vasvillával halántékon ütötte húsz éves Lőrinc testvérét. Lőrinc nem ütötte vissza a bátyját, hanem tovább dolgozott. Később rosszul lett és bement a szobába és ott mondta az apjának: Józsi halántékon ütött, ez még sok pénzbe fog kerülni édesapámnak. Reich Lajos elszaladt a tavon korcsolyázó dr. Baumgartner János orvosért, de nem mondta meg, hogy mi történt, csupán annyit mondott, hogy estére jöjjön le, mert Lőrinc fiát megrugta a ló. Mire az apa hazaért, Reich Lőrinc már meghalt. Dr. Tamás járásorvos megállapította, hogy a fiú agyvérzést kapott az ütéstől és ez okozta a hirtelen halált. A csendőrség Reich Józsefet letartóztatta és átkisérte a zilahi ügyészséghez. —A dinamiíot szállító autó összeütközött a gyorsvonattal. Salt Lake City-ből jelentik: A város közelében egy dinamitot szállító autó az egyik vasúti átjárónál összeütközött az ott átrobogó gyorsvonattal. A dinamit felrobbant és úgy az autó, mint a mozdony szilánkokká zúzódtak. A soífőr és kísérője, valamint a mozdony személyzete darabokra tépődött. A szerelvény első kocsijai kisiklottak, csodálatosképpen azonban egyetlen utas sem sérült meg. — A jó X’ckon. Az Ofa várvizi fűrésztelepén Vajda Jenő erdőkezelő lakásába a mult hét csütörtökén éjjel egy magát külföldi rokonnak nevező egyén állított be. Vajdáéit történetesen éppen aznap elutaztak rövid időre és igy a tapasz- talajban szobaleány minden további nélkül be- bocsátotta a kedves rokont. Másnap délben azzal utazott el, hogy egy másik rokonhoz megy, mig visszajönnek Vajdáék. Emlékül magával vitt egy vaskazettát 11.000 lej készpénzzel, értékpapírokkal és ékszerekkel. A rendőrség bottal üti a nyomát. * Zsizsimsasm Hezstf karnagy édesanyjának hirtelen halála miatt, a pénteki (febr. 6.) ének és zenekari hangverseny egyelőre elmarad. Â uclinüködés renyhasége a modern kultúráiét jelensége. Orvosa ajánlatára vegyen be este 2—3 szem Artin drágáét, reggelre normális, könnyű ürülése lesz. —Elrendelték a csődöt az Oustric-bankház ellen. Párizsból Írják: A párizsi törvényszék elrendelte a csődöt az Oustric-bankház és a vele kapcsolatos vállalatok ellen. Az _ Oustric-bot- rány egyre jobban dagad és a sajtóban^ ezzel kapcsolatban valóságos cáfolattenger jelenik meg. Caileaux volt sajtófőnöke, Coggia az egyik sajtónyilatkozatban pofonokat Ígért az „Ami du Peuple“ szerkesztőjének, ha nem vonja vissza a reá vonatkozó gyanúsításokat. aftfleemza* torokgyulladás, tüdőcsucshurut, az oxr«és garat elnyálkásodása, a mandulák, a fül. és á szem megbetegedése esetén gondoskodjék arról, hogy gyónm és belei a természetes F»ren€Z József kes°rüviz használata által többször és alaposan kiüsztittassa- nak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a í-erersez Józsáf viz Orbánénál és más, lázzal járó fertőző betegségeknél is a szenvedő emberiségnek nagy szolgálatot tesz. A ;eresi«z József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekbenkapható. — Elhangzott a vádbeszéd a Tansend-per- ben. Münchenből jelentik: A Tausend-per tárgyalásán szerdán, az államügyész tartotta meg vádbeszédót. Megállapította, hogy az alchimia teljesen tudománytalan dolog. A vádlott technikai tudása egyáltalában nem terjed túl a laikus ismeretein és mégis a legnehezebb dolgokkal foglalkozott, mint amilyen az atomrombolás és olyan elintézett problémákon törte a fejét, mint a kör négyszögesitése. Nyilvánvaló, hogy Tausend lelkiismeretlen és megrögzött csaló, nemzetközi kalandor és ezért kérte, hogy csalás büntette miatt a legsúlyosabb büntetést, a hat évi börtönt szabják ki reá. • Goeáackfi, Már több, mint 25 év óta a legjobban bevált. Egyszerű kezelés, biztos siker. Azonnal megszünteti a fájdalmakat és meggyógyítja a gyulladt sebet és vérzó helyeket. — Semmi ártalmas alkatrész. Reggel és este egy suppositorium bevezetendő. Minden gyógyszertárban és drogériában kapható. GQEDECKE & Co. Chemische Fabrik und Export Akt,-Ges, BKKLSN-CUARÍ.OTTE1KBUKO. Raktár: HEINRICH SIEBENEICHER Bukarest, Str. Smärdan 4, II.