Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-05 / 27. szám
C3 ^ költő apát talál A legritkább esetben történik egyszerű emberekkel valami különös dolog, de különös emberekkel mindig különös dolgok esnek meg. Itt él közöttünk Kibédi Sándor, a poéta, akiről nemrégiben, „Megjött a reggel“ cimü könyve megjelenése alkalmából, cikket irt a „Keleti Újság.“ Az ilyenkor szokásos kollégiális beharangozok és a közönség szkeptikus közönyét felrázó kommüniké-harsonák megírták azt is, hogy Kibédi Sándor valahol a Majális uccában lakik, ott, a szerzőnél rendelhetők meg a könyvek és Kibédit azelőtt nem Kibédi-nek, hanem Hapoa-nak hívták. (Ez rutén név, Kibédi családja máramarösi származású és mivel rokonságában rutén papok is voltak, akkor, apiikor Kibédi a meglehetősen zivataros villanásu poétái pályára lépett, ezt a Hapca nevet Kibédire változtatta.) Megjelent a kommüniké, megjelent a könyv, megjelent a kritika és Kibédi Sándor, aki ed dig sem ebédelt lazacot vajban és eddig sem vacsorázott tengeri csigát, ellenben volt már eigánykaravánok aktiv tagja, vasmunkás, tra- pózmüvész és borbély, valamivel derűsebb arccal és valamivel simább homlokkal j ár-kel azóta közöttünk. Hóna alatt a hatalmas csomag könyvvel, balkezében a bottal, szájában a cigarettával, harmincnégy éves életében ezer furcsa sorsforditotta és Istenakarta változattal, néhány nap óta, mintha földerült volna, mintha az élete a megjelent verskötet visszhangjában valami polgári egyensúlyt kapott volna. Most már látjuk Kibédit mosolyogni, sőt többizbea mogborotválva, gyakran kacéran kötött nyakkendővel a gallérjában, ami annál is inkább megható, mert róla aztán igazán bebizonyosodik, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy egy szegény lázadó, tehetséges, önmagával viaskodó és az élettel is éppen eléggé háborúskodó poéta 1931-ben boldog lehessen. A róla megjelent kritikáknál, a könyv visszhangos sikerénél és a neki személyesen adott elismerés-zuhatagoknál azonban különb dolog történt vele, Kibédi Sándorral, a „Megjött a reggel“ szerzőjével, tegnap. Nem készítettem a jelenetről gyorsirói jegyzeteket, de amennyire a memóriámat meg tudom erőltetni, a jelenet igy zajlott le: Kibédi bejön délután négy órakor a kávéházba. Szalutál a botjával, leteszi a könyveit, rágyújt egy cigarettára, áll két percig mereven, aztán hirtelen leül és nagyon halkan, nagyon szerényen csak ennyit mond: — Érdekes. Megtaláltam az édes apámat! A törzsasztal vitája megtört ezen a bejelentésen. És most gyors egymásutánban következik az alábbi dialógus: — Elveszett? — Nem. Csak nem láttam tiz éve. — Miért? — Mert nem tudom, hogy hova tűnt el. Azt tudtam, hogy a „Pátria“ nevű fakitermelési cég telepfelügyelője volt Hosszúm ezöp. De azt nem tudtam, hogy amikor ott megszűnt a munka, hova tévedett el?... — Nem is leveleztetek? — Nem lehet az öreggel levelezni. — Hányszor láttad az apádat? — Kétszer. Egyszer 1921-ben és egyszer 1919-ben. Kibédi csendesen maga elé néz, kivesz egy levelet, valahonnan Máramarosból. A levelet Hapca László Írja, Kibédi hatvankét éves édes ■uija, szabályos Írással. Kézről-kézre jár a levél az asztalnál, tele van családi érdeklődéssel és bejelentésekkel, de ami Kibédire vonatkozik, az körülbelül igy hangzik: „Kedves fiam, Sándor! Olvastam a Keleti Újságban, hogy valami könyvet irtai, amiről azt is Írják, hogy nagyon szép. Légy szives, küldj nekem egy ilyen könyvet, mert mégis csak a fiam vagy és ha nem is találkoztam veled tiz éve, én mégis nagyon szeretlek és nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy csak az írásból élsz-e, vagy folytatod a borbélyságot? Van-e felesé- ged? Van-e gyereked? Ha van, akkor csókolom őket. Ha nincs, az se baj, majd lesz. Nagyon örülök, hogy ilyen hires ember lett belőled, de azért a borbélyság se rossz mesterség“. Az öreg Hapca nyilván reális érzékű ember, legalább kétszer említi a levélben ezt a borbélydolgot. Kibédi boldogan gyürögeti a levelet. íme egy különös ember, akivel megint valami különös dolog történt. Kibédi Sándor, hogy úgy (Newyork, február 3 ) Arkanzas állam szenátora az amerikai szenátusban nagy beszédet tai’tott az Egyesült Államok lakossága egy részének nyomoráról. Elmondotta, hogy ezrek és ezrek vannak, akik a hideg és az éhínség miatt (Nagykároly, február 3.) A népszámlálás befejezésével úgy látszik, nem szűntek még meg azok a felháborító erőszakosságok, melyekről a Keleti Újság sorra beszámolt. Popescu Joan kémért igazgató-tanító, azokat a gyermekeket, akiknek szüleit a népszámláláskor erőszakkal románnak irta be, az iskola magyar szekciójából a román szekcióba kényszeritette. Kémer község az egész Szilágyságban a legnagyobb magyar falu, ahol körülbelül háromezer református magyar, háromszáz baptista magyar és ugyancsak liatvan-hetven zsidó- vallásu, de magyar nemzetiségű ember él. A románok, a hivatalnokokkal és csendőrséggel együtt nem tesznek ki többet száznál. A december 29-én megtartott „tudományos célú“ népszámlálás eredménye ugyan vagy hat ezer lelket mutatott ki Kémer községben, ez azonban igy sem változtatta meg a község eth* nikai jellegét és nyelvéhez, magyar nemzetiségéhez ragaszkodó magyar lakosságát. Talán éppen ez a körülmény inspirálta magyarellenes kilengésekre a kémeri tanítót. Kémer regáti iskolaigazgatója. Kémer község áll. elemi iskolájában magyar szekció is van, ami a lakosság szintiszta magyarsága miatt természetes is. Az azonban már nem olyan természetes, hogy az iskola- igazgató egy szót sem tud magyarul, regáti ember. Popescu Joannak hivják. Popescu ur szabad idejében a tanulók „neamul“-ja után kutat, törhetetlen akarással mindenkire rá akarja bizonyitani, hogy román származású. Molnár — az román. Többek között a Molnár-család eth ni kai mondjuk, „fiúnak érzi magát“, szemben az ösz- szes eddigi variációkkal, ahol a férfi apának és a nő anyának érezheti magát. Mindebben éppen elég a csodálnivaló, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy Kibédi apja nem Amerikából jelentkezett tiz év után, hanem val^ihonnét Máramarosból és nem Brazíliában élt a Sándor, hanem Szaiontán meg Kolozsvárt. A világ egy különös ketrec, Erdély is lehet egy külön univerzum, (talán az is), és Amerika is lehet egy kisváros... De Kibédi büszkén jár az uccán, hóna alatt a könyveivel. Megtalálta az apját. És ma, amikor az ember igazán semmit sem kereshet, legalább egy apát találjon az ember. Pláne, ha költő. az Egyesült Államok területén éhenhaltak és ha a kormáuy nem nyújt gyors segítséget, akkor ez a szám százezerre fog emelkedni. Követelte, hogy a kormány a legsürgősebben legalább huszonötmillió dollár segélyt osszon ki. eredetét derítette fel egészen eredeti módon Molnár András és József református gazdaemberek; mindkettőnek felesége is ősi református családból származik. Andrásnak egy fia, Józsefnek egy leánya jár az elemi iskola magyar szekciójába. Azaz, hogy most már csak járt. Popescu ur ugyanis a népszámlálás után átdirigálta őket a román szekcióba, azzal az indokolással, hogy a két gyermek szülei románok, tehát a gyermekek sem járhatnak magyar iskolába. Csak később derült ki, hogy mire alapította ezt a megállapítását! A családi nyomozás aztán a következőket derítette ki: A Molnár testvéreknek a nagyapjuk görög katholikus volt, de közvetlen a házassága előtt áttért református vallásra, református magyar családba házasodott be és igy balt meg, vagy negyven évvel ezelőtt. Gyermekei, illetve unokái: András és József egy szót sem tudnak románul épp úgy, ahogy arról sem tudtak, hogy a nagyapjuk gör. kath. volt A dédunokák pedig, Popescu ur jóvoltából — ha valami nem segít, — a román szekcióban fogják magukba szívni az elemi iskolai ismereteket. így dolgozik ma a nemzetiségekkel Popescu igazgató Kémeren, — kamatoztatja a népszámlálási tapasztalatokat. Falra hányt borsó a szülők tiltakozása, Popescu ur a „krémeri kisisten“ és erőszakoskodásai ellen nincs apelláta. Még egy esete a névvegyelemzésnek. Egy másik eset, a Modoré Sándor esete. Modoré a háború előtt keresztelkedett át gör. katholikus vallásról református vallásra és református nőt vett feleségül, ö maga nem tud románul, a népszámláláskor magyarnak vallotta magát és a Popescu lelke rajta, hű akkor is jegyzőkönyvet vett fel. Egyetlen leánygyermeke szintén ref. vallása, románul egy hangot sem tud. Popescu urnák azonban mindez mit sem számit, ezt a gyermeket is átdirigálta a román szekcióba. Popescu véleménye szerint Modorénak sincs joga ahhoz, hogy magyarnak vallja magát, gyermekének meg éppen románnak kell lennie. Na és most jön egy kis regáti tanító: Popescu Joan, aki a tőzsgyökeres magyar embereket erőszakkal románositani akarja, mert a dédnagyapjuk gör. kath. volt. Vájjon miféle törvény ad hatalmat erre a kémeri igazgatónak? Honnan vesz ahhoz bátorságot, hogy a szinmagyar község lakósságát terrorizálja? Vagy egyszerűen a mai közszellemre támaszkodik? B. G. ínwuuuuuumnwuuii I RETHY TESTVEREK hentesáru és húskonzerv gyár, <luí»Ke>owár, Calea Mo- ifcior 1. T£ü fon 3-80 és P. Mhaü Vdragul á. Telefon 6 2. Ajánlja e szakmába vágó elsőrendű készítményeit. Alapítási év: 1888. 3 nfiníinfinnnnnnnnnnnnnniin/innnnnnnnfim? ftfwnnímnfiftiinfmnminíiftíifuin n s, Uh Fekete Tivadar. Többezer ember halt éhen az Egyesüli államokban a hideg és éhség miatt A kémeri tanító tovább folytatja népszámlálási hadjáratát a szilágysági magyarok ellen Kémer közvégez is „kaihu’zóaa“ és regáti tanító boldogítja — A névvegyelemsés nevében a román szekcióba kergetik át a magyar gyerekeket