Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-23 / 44. szám
TIV. tiVF, 44. SZJM. \ Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. a © ■—Ä király könnyű influenzában. Bukarestből jelentik: A királyi palota marsalli hivatala közli, hogy az uralkodó könnyebben meghűlt és az orvosok tanácsára néhány napig szobájában kell maradnia s ezért a politikai audienciákat egyelőre felfüggesztették. Az uralkodó szombaton néhány magasrangu tisztet fogadott, akik a hadsereg helyzetéről informálták. Fogadta ezénkivöl adjutánsát, Grigorescu ezredest, aki a valcovi árvízkatasztrófáról tett jelentést. — ötszáz munkanélküli volt a király vendége. Bukarestből jelentik: A királyi palota őrszobájában szombaton az uralkodó rendeletére ötszáz munkanélkülit vendégeltek meg. A király intézkedett, hogy ezentúl naponta száz szegény kapjon ebédot a királyi palotában. — Tartalékos tisztek jelentkezése. A kolozsvári hadkiegészitő parancsnokság felhívja a kolozsvári hadkiegészitő körlet területén tartózkodó tartalékos tiszteket, hogy folyó év március, április és május hónapjaiban bármely munkanapon délelőtt 8 és 12, vagy délután 3 és 5 óra között jelentkezzenek E. I. modell ü karnettjeik láttamozása céljából a hadkiegészitő Saguna ueca 14. szám alatti helyiségében. A. jelentkezés a kapitányokig bezárólag egyenruhában történik. Azok a tisztek, akiknek nincs egyenruhájuk és felszerelésük, ezt a hadsereg műhelyeiben ugyanazon feltételek mellett szerezhetik be, mint az aktiv tisztek. Azokat, akik a jelentkezési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a katonai törvénykönyv 224-ik szakasza alapján megbüntetik. Hosszú használatban minden gép és szervezet romlik és kopik. Az emberi szervezet is elhasználódik az évek folyamán. Frissítse fel az elhasznált szöveteket és életanyagokat Ovomaltine rendszeres használatával. — Meghalt Doleschal Alfréd. Budapestről jelentik: Szombaton délben meghalt Doleschal Alfréd, európai hirii magyar büntetőjoggász, hatvanbárom éves korában. Doleschal Alfréd középiskolai tanulmányait Besztercebányán végezte, egyetemi végzettsége után a bíróságnál kezdette pályáját s tudományos munkái alapján lett egyetemi tanár. Májbajban szenvedett, a napokban megoperálták, de a műtét nem mentette meg az életét. A szezon legnagyobb zenei és társadalma eseménye: Szigeti József március 16-ikí hangversenye. Jegyek a Romáma Arfatica’nal előjegyezhetek. — Leszállítják a szén exporttarifáját. Bukarestből jelentik: A szénbányavállalatok, a munkások és a szociáldemokrata képviselők intervenciójára a kormány gazdasági bizottsága foglalkozott a szén exporttarifájának leszállításával. A gazdasági bizottság úgy döntött, hogy a szén exporttarifáját ÍO százalékkal le fogják szállítani. A kormányhoz közelálló lapok még olyan hirt is hoznak, amely rendkívül nagyfon- tosságu az ország széniparára nézve. A hir szerint a napokban a francia tengerészet részéről küldöttség érkezett a fővárosba. A küldöttség rendkívül nagyarányú szén vásárlásról fog tárgyalni. Nem kevesebblói mint harmincezer vagon szénről van szó, amelyet a tárgyalások sikere esetén a francia tengerészet Romániában szerezne be, ha a feltételeiknek megfelelő ajánlatot kapnak. —Balbő és a többi oceánrepülők visszaérkeztek Rómába. Rómából jelentik: A szakadó eső ellenére is hatalmas tömeg fogadta Balhét és az olasz oceánrepülőket tegnap esti római érkezésüknél. A fogadtatás után az oceánrepülők gépkocsikon végighajtattak a fellobogozott és kivilágított városon, majd a Piazza Colonnan levő sajtóklubba mentek, melynek erkélyéről Ealbó és óceán repülő társai végignézték a római fasció tiszteletükre rendezett diszfelvonu- lását. Ezután Bulbó lelkes beszédet mondott a tömeghez. — Angolnyelvü istentisztelet. A divine Service in the english language will be held on Sunday, 22nd february, at 4 p. m. at Strada Regala 21. Preacher: Rév. Robert F. Chisholm,. B. D. — Angolnyelvü istentisztelet lesz vasárnap, február 22-én, 4 órakor délután, Strada Regala 21. szára alatt. (Majális ucca 21.) Orosz pokolgép roManí fel a galaci íimMrénég ídrifalőterméÜteEi A merénylet osszeüogdosott gyanúsítottjai kozott vasi ©gy társaságbeli urf asszony is (Bukarest, február 21.) A galaci merényletről a következőket jelentik: A főtárgyalás délutánra volt kitűzve, azoknak az orosz terroristáknak az ügyében, akiket az elmúlt ősszel tartóztattak le több vasúti merénylet elkövetésé vei gyanúsítva Tegnap délben Tacaeenco főhadnagy, a hadbiróság egyik tagja, megjelent a tárgyalóteremben és rendezte az' iratokat a'délutáni tárgyalásra. A főhadnagy észrevette, hogy a tetemben nagy füst és bűz van, egyik katonával kinyittatta az ablakot, de nagyobb jelentőséget nem tulajdonított a dolognak. Fél óra múlva történt a robbanás, amely a teremben tartózkodó Tacacencot a földre sújtotta és súlyosan megsebesítette. A bomba a főtárgya- lási teremben is igen jelentékeny károkat okozott. Azonnal a helyszínen termettek a katonai és polgári hatóságok és megkezdték a vizsgálatot. Megállapították, hogy a kályhában volt egy orosz eredetű pokolgép elrejtve, amely idő előtt robbant fel. A cél az volt, hogy a robba- ’jás^ajá rgya^ás^o^yama alatt történjék és a ke— UAZÂSSÂG. Bartók Mária és Köverdy István folyó hó 22. d. u. 5 órakor tartják esküvőjüket, Cluj, Str. Regala 6. Minden külön értesítés helyett. — A bolgár macedónok két vezérének felesége nyomtalanul eltűnt. Szófiából jelentik: A Protogeroff-csoport két vezérének, Baricsevnelc és Krisztovnak feleségei nyomtalanul eltűntek. Azt hiszik, a két asszonyt a Mihailoff-esbpoi’t emberei szöktették meg, hogy túszok legyenek kezükben, ha a Protogeroff-csoport nem hagy fel a további ellenségeskedéssel és folytatja gyilkos kísérleteit és gyilkosságait. — Ferencz József egyik volt szárnysegédét egy autó elgázolta. Bécsből jelentik: Man-zano nyugalmazott ezredest, Ferencz József néhai császár volt szárnysegédét tegnap egy gépkocsi elgázolta. Az öreg urat. súlyos állapotban szállították kórházba. Rekedtséget, torokgyulladást, garethu- rutot gyógyít az Anacot pasztilla. Egy fiola ára 37 lej. — Halálozás. Nagy Samu gyógyszerész váratlanul elhunyt fiának, Jánosnak a temetése vasárnap délután 3 órakor lesz az uj neológ zsidó temetőben. — Beszakadt a Maros jege egy szegény fin alatt. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Farkas Sándor, tizenhétéves szászrégeni csizinadia- tanone a Maros jegén akart átmenni. Az olva- dozó jég beszakadt a fiú alatt, aki belefulladt a vízbe. Holttestét egyórai keresés után találták meg. — Nagyböjt! beszédek a szentpéter! templomban. A nagyböjt minden hétfőjén délután 5 órakor böjti szentbeszédeket mond Fejér Gábor s. lelkész. — Apja haláláért számol az udvarhelyi legény a maroGvásárhelyi tábla előtt. Marosvá- sarhelyi tudósítónk jelenti: Dobay József székelyudvarhelyi buszonnyolcéves legény apa- gyilkossági ügyében a marosvásárhelyi tábla szombatra tűzte ki az ítélet kihirdetését. A vádlott édesapja, a hatvanéves Dobay István részeges és rendkivül garázda ember volt. Ha egy kicsit ivott, feleségét és gyermekeit verte s életveszélyes fenyegetésekkel kergette el hazulról. A mult év nyarán egy vasárnap is így történt. Az estefelé hazatérő Dobay József anyját és nővérét az udvaron találta sirva, benn pedig a házban az apja tört és zúzott. A fiú bement, hogy lecsendesitse az öreget, de ez fejszét fogott reá és Dobay József csak nehezen tudott védekezni az öreg ütései elől. Végül is kicsavarta a fejszét, visszaütött és az öreg Dobay két nap múlva belehalt sérüléseibe. Az udvarhelyi törvényszék tiz évre Ítélte annak idején a fiút s igj' került az ügye a tábla elé. A tábla szombatra tűzte ki az ítélet kihirdetését, mivel azonban a bírák között vélemény- különbség merült fel, február 26-ára uj tárgyalást tűzött ki az ügyben. * Demeter János és Demeter Béla, „Románia Gazdasági Válsága“ c. nagysikerű munkája megrendelhető kiadóhivatalunk utján is. Ara 50 lej. letkező zűrzavarban megszöktessék a vádlottakat. Kétségtelen a feltevés, hogy a terroristáknak Galacon társaik vannak, akiknek sikerült a bombát a kora reggeli órákban a teremben elhelyezniük. A további vizsgálat során letartóztattak egy galaci urinőt, a jobb társaság tagját, akiről kiderült, hogy állandóan élelmiszert éa pénzt küldött a foglyoknak. Őrizetbe vették s hölgy szolgálóját is, aki tegnap délelőtt egyik őr segítségével beszélgetett is a vádlottakkal. A rendőrség razziát tartott a galaci külvárosokban és több gyanús egyént őrizetbe vettek. A hadbiróság a főtárgyalást természetesen bem tartotta meg, tegnap este azonban megbeszélést tartottak a tárgyalás kitűzésére és az ezzel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozólag, mert tartanak attól, hogy a tárgyaláson újabb merényletet fognak megkísérelni. A vádlottak celláiban is vizsgálatot tartottak. Megállapították, hogy egy két méter bosszú alagutat készítettek, amelyet szökésre akartak felhasználni. Az őrök közül is többeket letartóztattak. As ideális, enyhén, de biztosan ható Ariin hashajtó állandóan szedhető; megszokást nem idéz eiő. d. — A semmltőszék blrá! állástfoglaltak az elnökségre kiszemelt főügyész személye ellen. Bukarestből jelentik: A Curentul szerint a sem- miíőszéki birák egy része bizalmas értekezletet tartott, amelyen állást foglaltak Volanski jasii főügyésznek a semmitőszék elnökévé tervezett kinevezése ellen. A lap szerint elhatározták, hogy a legfőbb birói tanácsban résztvevő sem- mitőszéki birák utján tiltakozni fognak a kinevezés ellen és ha ez nem vezetne eredményre, úgy nem vesznek részt az uj elnök eskütételén. A Curentul szerint egyébként Volanski úgy nyilatkozott, hogy nem vágyódik a semmitőszék elnöki pozíciójára és állítólag kérte is a kormányt kinevezésének mellőzésére. A lap liberális aknamunkát sejt a birák mozgalma mögött, amellyel a kormánynak akarnak kellemetlenkedni. A szszon legnagyobb genei és társadalai eseménye: Szigeti József március í^-ilti Hangversenye. Jegyek a Románia Arfisticanal cfőjőgyezhetolt. * Gondoljon csak arra. B. olvasóinknak szives emlékezetébe hozzuk, hogy az influencia és sok más baj először egy egyszerű hülés formájában szokott mutatkozni. Ennélfogva nem szabad egy hülést, akármilyen könnyű is legyen az, figyelmen kiviil hagyni. Ezek szerint tehát az első jeleknél 1—2 aspirintabletta veendő be és ez ismételendő minden 3 vagy 4 órában. Az eredmény nemsokára mutatkozni fog. A t. közönség orientálása végett bátrak vagyunk arra utalni, hogy az aspirin tabletták — Bayer eredeti csomagolásban, felismerhetők a zöld (fehér) piros szalagon és a Bayer keresztről — minden gyógyszertárban kaphatók. Iű£ilíásnál egy pohár természetes Fáfencz József keseruvíz reggel éhgyomorra véve előmozdítja a gyomor és a belek működését s könnyű székletet biztosit. Orvosi tapasztalatok dicsérik a FarSEJCS JÓZSSf víz kitűnő hatását, amelyet vese-, hólyag-, prostata- és végbél* bajoknál is kifejt. A FerSlíCZ JÖZS©? keserű- víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben kapható. * Ügy véCLl Mr. Dr. Rotb Ernő karánsebes1 ügyvéd, volt megyei tb. főügyész, irodáját Bukarestbe, Str. Lahovary 33 helyezte át. — Horthy kormányzó tegnap osztotta ki a Korvin-láncokat. Budapestről jelentik: A magyar kormányzó szombaton délelőtt osztotta ki a Korvin-láncokat azoknak a magyar tudósoknak, Íróknak és művészeknek, akiknek ezt a kitüntetést a szegedi Fogadalmi templom felszentelésekor adományoztak. Ilyen Korvin-láncot fognak kapni még József főherceg és Serédy hercegprímás is, az előbbi mint katonai szakiró, a hercegprímás, mint egyházjogász.