Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-08 / 274. szám
16 fiii«. Sin. ÉTF. 274. SZÁM. I MODELL 100 NKQY SZIKIBEN Ké K VÓOŐS S 2 Oo ke fe«£T"E 1 KAPHATÓ ■n CSAK 2900 Columbia CSAKA JOBS S2AKÖZLETEKB6N KAPHATÓ FŐLERAKAT: CLUJ-KOLOZSVÁR PIAŢA UNIRII 28, A bolsevik! Irta: Bállá Borisz „Félelmetes ellenségünk jóformán csak egy van. Az emberekben szuny- nyadő Krisztus. A bolsevizmus csak a „lelki emberektől" féljen; a többivel hamar végez ..Lunacsarszky. ifikor a Brenessel-Diele végére ért, az útkereszteződés közepén egy autó állt és az autóból feléje intettek. A nő az autóban lustán rákönyökölt mindkét karjával a volánra s szépségének és kedvességének hetykeségével várta, mikor eresztő tovább a rendőr a kocsit; közben észrevette Kürtőt a járdán, gúnyos szemeket meresztett s elkezdett integetni. A fiatalember agresz- szlven Visszanézett rá és nem köszönt. A Brenessel- Diele után az egyik mezőgazdasági gépgyár fatelepe következett, itt már Berlin-külváros terült el körülöttük. A fatelep mellett, a hosszú palánksor alatt Kurt folytatni akarta az abbamaradt témát, de Kronstein hirtelen megállt. — Mondja, maga miért nem köszönt vissza annak a nőnek — kérdezte. Kurt megmagyarázta az elvtársnak, hogy ezt a leányt még „abból az időből" ismeri. Ugyanabba az egyetemi-körbe jártak, néhányszor fenn is volt a lány szüleinél, amikor tánc volt. De „azóta" nem találkoztak; az apja különben nagyon gazdag. — No és? — kérdezte Kronstein hidegen. A fiatalember nem egészen értette Kronsteint. Kát — mondta tovább — ennek a nőnek és környezetének a világa a legantipatikusabb ellentéte annak a világrendnek, amelyért ő és Kronstein minden percben az életét kockáztatja. A Spree-partján van egy házsoruk. Es a szegény prolik házbéréböl a lány apja a szociál- fascisztákat támogatja. Továbbá ez annak a gunimi- gyárnak egyik részvényese, amelyiknél ö, Kurt, később állást keresett, persze hiába, annak ellenére.* hogy a lány valamikor erösitgette, hogy az apja ott „sokat tehet". Szóval ismeri az egész környezetet, az egész paklit: undorító, hazug atmoszféra, olyan sáncterület, amelyet egyszerűen szét kell taposni. A „sáncterület“ szól a fiatalember Kronsteintól tanulta. De az most lustán, szinte idegenül haladt mellette s cseppet se volt meghatva. — Maga csak köszönjön vissza — mondta aztán. — Tudja, szeretném, ha kevesebbet izgulna — itt Kronstein két okos és sárguttan vizenyős szemeivel lassan ránézett. — Jó volna, ha több rezón volna magában. Maga csak járjon föl a szociálfasciszták közé. Mondja, olyan nehéz ezt megérteni, maga romantikus? Később Kronstein gyors mozdulattal átkarolta a fiatalembert, az ellenkező végletbe ment át és lágy szóáradatot zúdított rá; Így haladtak tovább a hosszú palánksor alatt. Mert a fiatalember szemében az a bizonyos fény jelentkezett, amelyet Kronstein egy külön embertípus „speciális ismertetőjelének" tartott. Különben... akiknél ez a kifejezés megvolt, azokkal ö rögtön és szívesen kezdett foglalkozni. A tizenkét kommunista sejtből, amelyeknek központi irányítása Kronstein feladata volt, ö ezeket választotta, ha gyors és túlságosan forró akcióra kellett megindulni; az uj világeszme rohamcsapatába tartoztak ezek. Kronstein olyan következtetést vont le, hogy azok, akiknél effajta jeleneteket észlelt, ezek a keserű — szentimentális nézésüek, ideges, sőt fájdalmas haraggal a tekintetükben — ezek nagyszerű anyagnak bizonyultak, amíg melegen tartották őket. De ezeknek mindig s mindenhez érv kellett, | _-._j— ujra kg tellett adni ezeknek a roember ezalatt már továbbsietett, szinte rohant. Este hét óra már elmúlt s a barakkok közt, a gyepes, vasporos utón az árnyak kezdtek már összenőni és egymásba olvadni. • Attól a gondolattól, hogy Johann Silepkával fog beszélni, megkönnyebbült; ez az ember igazán az ő embere. Mi láthatatlan téglakövei vagyunk az uj világrendnek — ez volt az első mondata Silepkának, amikor megismerkedtek a sejtben — minket betemet az uj épület s el fognak felejteni s ez a legszebb dolog az egészben. Silepkának jóformán egyetlen ruhája se volt; télen is orosz ingben járt. ő oda akarta adni neki szép lélilsabátját a régi időkből, de Kronstein ezt megtiltotta. Kronstein megkövetelte, hogy egyelőre külsőleg régi életét élje tovább, annak ellenére, hogy bolseviki lett. Kronstein iszonyú okos ember — érezte most megint a fiatalember — megérdemli, hogy népbiztos legyen, ő, Kurt, nem tudná azt elvégezni, amit Kronstein tud. Kronstein nélkül széthullana minden. Igazán tiszteli Kronsteint. Miért van az úgy, hogy néha meg szeretné fojtani ezt a kiváló, elvhü, rendíthetetlenül okos embert ... Julius Kronstein. Márciusban ismerte meg, akkor már egészen elszakadt a szüleitől, akik hazavárták a Mosel mellé, közben ostoba, parancsolgató leveleket Írtak neki. A szerencsétlenek! Mit tudták ők, mit kell szenvedne egy fiatalembernek ma az életben, mi mindennel keil megbirkóznia s mi mindennel kell tisztába jönnie. Hogy milyen nehéz, szinte lehetetlen, mostanában megszerezni az egyensúlyt, ami nélkül pedig lehetetlen dolog, sőt becstelenség elindulni az életben. Egy 'ogtechnikusnál lakott, akinek feleségét a könnyekig tisztelte, olyan ritka ideálistának mutatta magát az asszony. Pénzt alig fogadott el tőle, nem is volt pénze ekkor már. Reggel kávét hozott be az ágyához és nem kifogásolta a nagy villanyszámlákat, pedig Kurt egész éjjeleken át olvasott, ebben az időben szinte nem is csinált egyebet. Egy napon megjött az asszony húga Lcit- merttzből, egy fiatal, dagadt tekintetű kövér lány s attól kezdve az asszony vacsorát is adott s reggel a lány jött be a kávéval cs könyveket kért kölcsön Kurttól, amelyeket egyáltalán nem érthetett. Mégis dicsérte őket. Kurt hidegen elutasította, a lány pedig megap- rehendáit. Ekkor a fogtechnikusné lágy, ratongó, rmr- tirarca hirtelen vad és szögletes fegyenc-arccá változott át, soha nem hallott szavakkal lepte meg Kürtőt, olyan vastag és rekedt kocsisban gon, hogy a fiatalember elfehéredett. A holmiját lefoglalta, sőt a rendőrségnél is panaszt emelt. Kurt a rendőrbiróval szembeszállt, erre lecsukták két napra. Amikor kijött, egy barátjánál lakott, aki gazdag fiú volt, régen együtt lumpoltak és egyszer örök hűséget fogadtak egymásnál:. A második liefen a barátja azzal állt elő, hogy Kúrt ne cigarettázzon a lakásban, mert a füst az ö gyomrának árt. Kurt aznap este véletlenül benyitott a fürdőszobába s azt látta, hogy s barátja ott bent titokban cigarettázik. Megértette a dolgot s elrohant. Aznap éjjel egy parkban aludt. Két hónapig az egyik nagy magánkönyvtárnál dolgozott, akkor kidobták, ugyanakkor két felettes tisztviselőnek jóval felemelték a fizetését. Ekkoriban már Kautskyt és Lasalle-t olvasta 63 a templomok mélyébe ült be, ahol kisírhatta magát. Ez a sírása inkább kimerültség következménye volt. Márciusban utolsó vizsgáira készült s mégegyszer megpróbálkozott „előkelő ismerőseivel.". Telefonált a lánynak, akinek apja érdekelve volt a gummigyárban. A lány azt üzente harmadnap, hogy menjen fel a Vik- toriastrasséra., a központi irodába s keresse meg Schüt- aig igazgatót. A fiatalember felment s egy folyosóféle szobában, többed magával' meglehetősen hosszú ideig várakozott; a tejüveges ajtó. amely Sehützig irodájába ••-esetett, az egész idő alatt csak háromszor r.yilt ki. Harmadszorra egy sáCwwitou, kissé lompos, kemény- manzseítás, biztosmozgásu és rendkívül értelmes r.ézésü ember jött ki onnan. Kurt felugrott, a szemei már églek és be akart nyomulni az irodába. Szinte összeül körött a kilépő úrral, aki rendkívül lágy hangon kért bocsánatot. — Én be akarok ide menni. Reggel óta be vagyok jelentve — mondta Kurt é3 szemeiben az a bizonyos fény jelentkezett.. Az idegen ur egy pillanatig ránézett, egészen be- lémerült a tekintetével. Pár szót mondott s Kurt vele ment. Alig, hogy elmentek, Sehützig kiszólt az ajtóra és Kürtőt kereste. De akkor már késő volt. (Folytatása a jövő vasárnap.) mantikusoknak a nyomort, az éhező anyákat és a polgári világrendben elsorvadt gyerekek ezreit, — hogy az ördög vitte volna el a nehézfejüeket! S amellett nélkülözhetetlenek, mert meghalni, nagyobb százalékban, szinte csak ők készek. Bizonyos határon túl — gondolta most is Kronstein, miközben elhagyták a fatelepet és kátránnyal dezinfíciált, hosszú dróthuzalokkal bekerített munkásbarakkok közé jutottak — bizonyos határokon túl nem szabad ereszteni őket, mert a valóságot nem bírják el a szárazságtól megvadulnak. Pedig a valóság itt is, ott is szárazság, dehát ehhez gyönge még a tüdejük. Használható alsóbbrendű fajta — döfi niálta tökéletesen nyugodtan a fiatalembert s annak hintázó, kellemes, szinte karcsú és úri járásmódját figyelte. — Na jól van — mondta aztán a másiknak izgatott s már túlságosan bonyodalmas ellenvetéseire és megállt — maga most menjen csak szépen a. kórházig és beszéljen Silepkával. Az már közel van ide; gyalog is elmehet, elvtárs, odáig. Beszél vele — s itt megfogta a fiatalember karját és lágyan, de határozottan megszorította s mosolygott. Kurt Kyonstein a mosolyából 13 , a lassú szorításából is, különös ellenállhatatlan deíe- jességet érzett magába áramlani. Kronstein száie3 testével most még egy picit közelebb jött a fiatalemberhez. — Csodálatos munka lesz — suttogta és félig lehunyta a szemét. A vastag szemhéjai most szinte álmatagon pihentek — szép feladat é3 kemény. Éppen ezért, adom most magának a szegény Silepka helyéit, de.... szinte többet is várok magától! őneki elvtárs pedig azt üzenem, hogy — Kronstein felszegte a fejét, mint sas emeli az égnek — az egész proletariátus ott áll gondolatban betegágya mellett s legyen nyugodt; töretlen lendülette! folytatjuk a munkát. Kronstein az utolsó szavakat villámgyorsan mondta és rögtön, anélkül, hegy bevárta volna a választ, hant fordított és belépett a baraktábor területére. Az ;gyik lapos, fekete ház ajtajára, fehér betűkkel az volt .ámeszelve: 16, b. Kronstein a többi házszám ' öaött láthatólag ezt kereste, mert arrafelé tartott, de a fiatalmos szerezze be szükségletét téli-sport cikkekbenu rodii. Nagy választék! — Olcsó árak í SCHUSTER EMILNÉL. CLUJ-KOLOZSVÁR,
