Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-08 / 274. szám
£ XIII. ÉVF. 27i. SZ'ÂM. i eleiős kzerhesztő: SZÁSZ EN'DBÄ CT » — Jaross Béla visszavonult a marosvásáx- helyi Magyar Párt elnökségétől. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Az Országos Magyar Párt városi tagozata szombaton délután intézőbizottsági ülést tartott Jaross Béla elnöklete alatt. Jaross Béla elmondta, hogy két hónappal ezelőtt, amint ismeretes, lemondott elnöki tisztségéről, de Bethlen György gróf pártelnök kérésére az ügyeket továbbra is vezette. Most azonban kénytelen lemondási szándékát érvényre juttatni. Az intézőbizottság köszönetét mondott Jaross fáradhatatlan tevékenységéért és a lemondást tudomásul vette. Dr. Fe- renczy Zsigmond indítványozta, hogy az elnöki tanács is mondjon le. A bizottság a javaslatot elfogadta. EJzután öttagú bizottságot választottak, amelynek tagjai Szíjgyártó Gábor, dr. Lakatos Sándor, Bustya Béla, Nagy Imre és di\ Szeles Jenő. Ennek az öttagn bizottságnak az a feladata, hogy a párt ügyeit ideiglenesen intézze és ugyanekkor előkészítse az elnökválasztó gyűlést és felhívást bocsásson ki a város magyarságához, hogy azok is, akik jelenleg nem tagjai az Országos Magyar Párt helyi tagozatának, lépjenek be a pattba. Szóba került a tagozat anyagi helyzete s az intézőbizottság kimondotta, hogy személyileg is kötelezve érzi magát a párt anyagi támogatására. Ugyanezt a kérést intézi a párt tagjaihoz is. Teljes értékű, tökéletes munkát csak az végezhet, akinek idegei rendben vannak, munkaképessége zavartalan. A reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál Ovoraaltine erősiti az izmokat és idegeket. — Vidrighin kedvencei. Bukarestből jelentik: Különösen ellenzéki körökben élénken kommentálják azt a tényt, hogy Vidrighin vasúti vezérigazgató a vasúti fegyelmi bizottságba két olyan hivatalnokot nevezett ki, akik ellen a központi munkáspénztárnál leleplezett visz- seaélésekkel kapcsolatban eljárás van folyamatban. A két hivatalnok Anton Filipi inspektor és Pantelimon Gbeorghiu osztályfőnök. — Még mindig tart a hölgyfodrászimmká- sok sztrájkja. Napokkal ezelőtt a kolozsvári hölgyfcdrász-munkások és munkásnők sztrájk haléptek, mert a kollektivszerződés ügyében nem jött létre a megállapodás. A sztrájkra vonatkozó közleményekkel kapcsolatban a hölgy- fodrász munkások szervezete a mesterek nyi- lafkozatával szemben annak megáilapitását kéri, hogy a sztrájk azért tört ki, mert ők a záróra pontos megállapítását kérték, íekiutet- tel arra, hogy a záróra eddig is 8 óra volt és mégis 9 Ära előtt nem hagyhatták el az üzleteket. Ezenkívül a munkaviszonyok és tandne- kérdés rendezését kérték. Az a vád, hogy ők a záróra megállapítását azért kérték, hogy többet „táskázhassanak“, ami alatt az értendő, hogy külön munkákat könnyebben vállalhassanak, szerintük nem fedi az igazságot. Bejelentik egyben, hogyha a béke nem áll helyre, a jövő héten üzemmiihclyt állítanak fel. ahol mérsékelt árak mellett szolgálják ki a közönséget. — Nem szerelmi félfókpnvscg... Egy rendőri hírrel kapcsolatban Kassay József vízvezetéki és villanyfelszerelési vállalata, annak megállapítását kéri, hogy Kassay teljesen véletlenül került be egy tumultusba, ahol előtte ismeretlen emberek, névszerint Marosán és Szilágyi megtámadták és súlyosan megsebesítették. Féltékenységről már csak azért sem leheléit szó, mert a támadókat annakclőtte Kassay sohasem látta. I * Dohányosok! Egyetlen egy üvegecske „NlCOTAN“-al abba i hagyhatják a dohányzást. Teljesen biztos és J ártalmatlan. 140 Lei utánvét, „Nieotan“ kép- 2 viselet Calea Moşilor 82(1, Bucureşti í Számtalan köszönő levél. t Uj könyvek! Móricz: Esőleső társaság...................190 Lei Keltái isnő; Eletke .........................142 Lei. Crf. Bethlen Margit; Impressziók J3ü Lei. Lepage, Heleiiáp. — Megjelent a 48 oldalas fényesen kiállított és gazdagon illusztrált Színház és Mozivilág. Tizedik száma jelent meg a Színház és Mozivilágnak, amely olyan nagy népszerűséget szerzett rövid fennállása alatt. A többszínű szinlappal ellátott gyönyörű kiállítású lap, mintegy negyven aktuális színházi képet, továbbá rengeteg cikket, humoros apróságot, krokit, anekdotát, érdekes sportrovatot, mozi beszámolót, kozmetikai és divatrovatot, rejtvényrovatot közöl, ezenkívül adja a Magyar Színház és román Opera teljes szinlapjait. A nivós és szenzációs érdekességü szám ára csak: 10 lej és minden ujságelárusitó helyen kapható. Rekedtséget, torokgyulladást, garathu- rutot gyógyit az Anacot pasztilla. Egy fiola . ára 37 lej. * Czelnai Eszter, a cukrászat és hideg büf férői tart előadást folyó hó 11-én az unitárius kollégium dísztermében. Az előadás keretében megmagyarázza miként lehet a most megjelent könyvéből tanfolyam nélkül megtanulni a cukrászatot és hideg büffét. Aznap két előadás lesz megtartva, az egyik délután fél 5, a másik este fél 8 órakor kezdődik. Beléptidij megváltása helyett előadó könyvének megvétele kötelező. A könyv az előadáson kapható, ára 140 lej. A román Opera miisora: Hétfő, december 8: Sze- viilai borbély. (G. Niculescu-Basu, a bukaresti román Opera tagjának közreműködésével.) Szerda, december 10: Hoffmann meséi. (G. Niculescu-Basu, a bukaresti román Opera tagjának közreműködésével.) Péntek, december 12: Szünet. (Bukaresti vendégtársulat.) Vasárnap, december 14: (délután): Traviata. * A dési Prlmaiia rendelete folytán Idegen megyékből a december 9 és 10-iki országos vásárkor csak 10-én szerdán, vágyás a vásár napján pakkolhatnak ki. A dési kereskedelmi vezetőség. Báqvadt, levert, dolgozni képűden egyéneknél a természetes FeretsCZ József keserüviz szabaddá tes2i a vérkeringést és emeli a gondolkodó és munkaképességet. Behaló kórházi kísérletek folyamán bebizonvult. hogy a Feremsez József víz szellemi munkásoknál, neuraszténíás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gvomor és bélliszliíó szer. A Ferenc* József keserű viz gyógyszertárakban, drogueriákban és füszerüzletekben kapható. * UJ egyenáramú hálózati csövek. A Vatea rádiócsőgyár hosszas kísérletek után megtalálta a helyes utat és olyan csöveket kezdett most gyártani, mely az egyenáramú hálózat zavarait eliminálnl képes. A csövek fiitőárama minden csőnél pontosan azonos, ennélfogva a készülékben a legcélszerűbb üzemi feltételek mellett működnek s azonkívül, hogy az elérhető maximális teljesítményt produkálják, élettartam szempontjából is a legelőnyösebben vannak igénybe véve. Fütő- száluk úgy van megválasztva, hogy hötehetetlenségük a várható áramingadozásokkal szemben legendö legyen, emellett se vegyenek azonban fel túl nagy áramerősséget, mert az egyenáramú hálózati készülék fogyasztása a fütöárammal igén erősen növekszik. A Vatea uj csővel felhasználásával a. telepes készülékekre vonatkozó összes kapcsolások egyenáramú hálózati készülékekre is biztosan alkalmazhatók. Egyelőre a két legfontosabb típust: egy univerzális (RN 406 S) és egy nagy teljesitményü végerősítő (TJX 414 S) csövet hozott piac rá a Vatea. Ezek már kaphatók is az összes rádiókeres- Uedésekben, míg rövidesen az összes telepfütésü csöveknek megfelelő szériacsövek Is »#•' fognak jelenni a piacon. EGYESÜLETI ELET. Az Erd. Muzeum Egylet orvosi szakosztálya folyó hő 8-án, hétfőn este 8 órakor szakülést tart, melyen dr. Stanilol és lfj. Grünwald dr. az encephalographiáról ad elő, mig megelőzően prof. dr. Steiner: Vesedaganat ritka, gyógyult esetét, Steiner éa dr. Leitner Fülöp pedig meningokele operált, gyógyult esetét mutatják be. — Versenyelőadás a kath. gimnázium dísztermében. Vasárnap délután 4 órai kezdettel verseny előadás lesz a kath. gimnázium dísztermében pompás műsorral. Este fél 9 órakor díszelőadás. — Ma tartja műsoros teadélutánját a kolozsvári Magyar Dalárda. A kolozsvári Magyar Dalárda vasárnap délután 5 órakor tartja meg első műsoros teadélutánját, a hus- iparcsok székházában Kriza-ucca 1. Műsor után tánc. Konferál: S. Nagy László, Író. Dirigál: Rezlk Károly, országos karnagy. — Hangverseny. A rom. kath. főgimnázium dísztermében a Kolozsvári Katholikus Iparosok és Kereskedők Köre jótékonycélu hangversenyt rendez kedden este fél 9 órai kezdettel a Külkajántó- uti róm. kath. kápolna harangalapjának javára. — Az Oltáregyesület december 7-én, vasárnap este 7 órakor tartja műsoros estélyét az Egyházközség (Plata Unirii 14.) nagytermében. Haller: Ave Maria, Lipp: Ave Maria. Előadja a Szent Mihály templom énekkara. Izland- ról vetitettképes felolvasást tart dr. Hirschler József prel. plébános. Puer natus. Adeste fides. Előadja az Énekkar. — Nyirő József előadása az Erdélyi Fiatalok falúszemináriumában. Az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának következő előadását hétfőn este 8 órakor a Székely Társaság Szentegyház ucca 8. szám alatti helyiségében, Nyirő József, a kiváló iró tartja: „A falu és ez intelligencia“ cimcn. Belépti dij nincs, vendégeket szívesen lát a vezetőség. , A forgalomban levő sok hashajtó közül nehéz a legjobbat kiválasztani. Egy kísérlet a pic ny Artin dragéeval, meg fogja győzni arról, hogy icieálisabb hashajtót nem is kivánhat. + Gaceta del Extraajero — Forelgss News — «Seismel des Etrangers — Deut- seíie Fremdenzeitung angol, francia, német és spanyol nyelven megjelenő illusztrált hetilap. Aktuális, szórakoztató, tanulságos. Kiválóan alkalmas az idegen nyelvismeret elsajátítására, megtartására, felfrissítésére. Rendkívül olcsó. Egy évre ,:Ö0-—, félévre 850—, negyedévre 200—, egyes szám ára 15 lei. Romániában terjeszti Dr. Mandel Fordító Iroda Kolozsvár, Str. Memorandului 12. — Még mindig nincs rendben a zsilvölgyi kérdés. Bukarestből jelentik: Megírta a Keleti Újság, hogy a zsilvölgyi bányatársaság és a vasút között lényeges nézeteltérések voltak az átveendő szén mennyiségére és minőségére nézve és emiatt a munkabeszüntetés veszedelme fenyegette az ottani munkásságot. A nézet- eltéréseket egyelőre elintézték, a végleges rendezés azonban még nem történt meg. A zsilvölgyi kérdésben Hatieganu, Manoilescu és Stan Vidrigin hosszas tanácskozást folytattak a szombati nap folyamán is és a jövő héten ugyancsak folytatólagos értekezletek lesznek az iparügyi és a munkaügyi miniszterek részvételével. —Morganék uj megbízottja Nagyváradon. Ismeretes, hogy a romániai telefon és távírót a jövő év január 1-ével az amerikai Morgan csoport vezetése alatt alakult Román Telefon Részvénytársaság veszt kezelésbe. A nagyváradi szekció élére a társaság Capuşan Joan régi postai tisztviselőt nevezte ki, aki mintegy húsz éven át működött Kolozsváron. Capuşan december elsején már átvette hivatalát és megkezdte az átszervezést, amely úgy technikai, mint adminisztrációs téren gyökeres változásokat fog eredményezni. Szombaton délben Nagyváradra érkezett Emilio Guarcia di Castro spanyol mérnök, a telefontársaság technikai osztályának főnöke is. A társaság első lépése az lesz, hogy teljesen átszervezi, átépiti a Nagyvárad—Bukarest közötti telefon és táviró hálózatot. 1932-ig 10—12 vonalat akarnak Nagyvárad—Bukarest között forgalomba helyezni s ugyancsak közelebbről felszerelik az automata központokat is. ß ß: mm ÍSK.Br tt-w sí ss SS 31 BH Szenzációs áfltd-iparö újdonságok a u 2 2 K ß „Gazda cipó", olcsó, táp- és vitamin-dus, alig sózott. Ára 3 lei. Fíftösn vajas-klfi* 4 leü. Mákos rollni 3 lei. — Kaphatók a készítőnél: Katona sütöde főüzletében, Cluj-Kolozsvár, Calea Victoriei 14 és a fióküzletekben: Strada Memorandului 20. Calea Regele Ferdinand 32. Strada Regina Maria 27. M toiongäs Gfkmriitâse végeit, kérjük az igen tiszteli közönséget, hogy vásárlásait 24. előtt eszközölje. Tisztelettel pse~ „ íin rí«» f ss ház * • Cal. Peg. Fertíinar.cf 29. (Kis híd melleit) BS 8“ IS 13 .§1