Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-03 / 269. szám
ini. 1rrr. ms. se ám. Semmire sincs pénz, csak mentősorsje 71 szegény nyugbijas féíretéteti a sorsjegyet, a scrinói föíömiioes négyszáz teje, az iparos menebéke, az újságíró áíma... Napok óta idegesit ez a sorsjegyügy. A feleségein reggel, délben és este figyelmeztet, hogy a húzás december 21-én lesz. Mintha a fogamat húznák. Már három Ízben kicsalt tőlem 100—100 lejt. Elhatározta magában, hogy meg akar gazdagodni, de kizárólag az én zsebpénzemen. Kifogyhatatlan az ötletekben, hogy újabb sorsjegyvásárlásokba ugrasson bele. Ha elmegy egy üzlet előtt és azt olvassa, hogy a cég alapittatott 1850-ben, akkor neki a számot meg kell vennem. Tegnap a házszámunkkal főzött, holnap biztosan keztyüje számát kell megvásárolnom, természetesen sorsjegyben. fis milyen pompás sorsjegyügynök! Hiába minden szabadkozás, pereg a nyelve, mint a karrikacsapás: — Mert nézd fiam, Romániában nincs állami sorsjáték, nincs osztálysorsjáték... — Még csak az kellene!... — Bizony az kellene — mondja lélekzetvétel nélkül, — mert akkor nem volna gazdasági válság. De ne arról beszéljünk ami nincs, hanem arról ami van... — De értsd meg, egy banim sincs... — Ez az. Ezen akarok segíteni. A kolozsvári mentők sorsjegye pompásan garantált pénz, a háta mögött aranyvaluta áll, az Albina. Láttad annak idején, hogy a zsidó sorsjegyakció is becsületes dolog volt. Gondold meg, ha én nyerem meg a milliót?... — De nem te nyered meg. — Gonosz vagy. Itt a mentőegyesület megmentéséről van szó... — Ki ment meg engem? — A mentők sorsjegye! Nem birom ezt a nyelvcsatát. Most már negyedszer adom meg magam. De bosszantott a dolog s most már mint újságírót is érdekelni kezdett a mentők sorsjegye. * A Bocskai-téren megállók az uccai sorsjegyiroda előtt. Egy öreg nyugdíjas nézi a sorsjegyeket. Remeg a keze, sápadt az arca, csak a szemei beszélnek... Szeretne nyerni. — Megkapták a nyugdijukat? — kérdezzük tőle. — Még a mult hónapra sem. Mindennap itt várok és nézem a sorsjegyeket. Már vettem volna egyet, de... Itt a hangja elakad, előbb reám néz, azután a kisasszonyra, aki árulja a sorsjegyeket. — Marad itt későbbre is, — nyugtatjuk meg az öreget. — Igaz, de én már egyet kiválasztottam magamnak és attól félek, hogy mások megveszik... Eddig még nem bántották, pedig minden reményem ebben a számbon van. — Miféle számban? — 3495. — Miért éppen ebben? — kérdezzük csodálkozva. Megijed. Nem akar titkáról beszélni. Csak hosszas faggatás után kezd beszélni: — Ezzel a számmal utalták ki a nyugdijamat. Arra gondoltam: ha már a nyugdijamat nem kapom pontosan, talán ezzel a számmal nyerek... Ekkor esdő tekintettel a kisasszonyra néz: ~ Szegény nyugdíjas vagyok, nem lehetne nehány napra, amig a nyugdijam megkapom, félretenni a 3495-ös számot? A sosßjegyet félreteszik és a nyugdíjas boldogan távozik. • Jóképű, tagbaszakadt paraszt állit be a napokban a kolozsvári mentősorsjáték Unió-uccai helyiségébe, Zsebéből egy 500 lejest vesz ki és azt mondja: — Négy darab sorsjegyet szeretnék vásárolni. — Miért nem ötöt? — kérdezik az irodában. — Vásárolnék én tizet is, ha volna miből. Csak ez a T00 lejem marad, ami autóbusz költségre való. Aztán csendesen, tempósan beszélni kezd: — Minden reményem ebben a négy sorsjegyben van. A búzának nincs ára, a marhát nem lehet eladni s már annyit hallottam és olvastam a mentők sorsjátékáról, hogy be kellett utazzak Seriedről. Még a szolga- biró ur is azt mondta, hogy ez egy igazságos dolog. Ha már mindenben csalatkoztam, megpróbálom a lőtériét is... * A főtéri bódé előtt egy iparos vásárolt mentösors- jegyet. — Meg van a 3965-ös számú sorsjegy? — kérdezte az árustól. Hosszas kerv.és után előkerült a kérdéses szám. Érdekelt, hogy miért éppen ezt a számot vásárolta meg. Hosszas faggatás után egy egész kis tragédia magva bontakozott ki a beszélgetésből: ; — Tönkrementem, szerkesztő ur. Megöltek a ream gazdasági viszonyok és a terhes adók. Megpróbáltam mindent. Már nem bírtam tovább. Visszaadtam aa iparigazolványomat. Nem tudtam, mit fogok csinálni* de valami furcsa érzés azt sugalja, hogy ezzel a számmal — és itt az iparhatósághoz benyújtott kérés Iktatószámára mutat, — szerencsét fogok csinálni. Hát ezért vettem meg a mentősorsjegyet... • Az éjszaka magam Is rosszul aludtam. A saját klfl gazdasági válságommal tépelödtem. Hajnal tájban aztán elaludtam. Azt álmodtam, hogy a mentősorsjegyröl színes riportot kell irni. Ha a riport megjelenik, össze kell olvasnom, hogy az hány szóból áll. Ezt a számot meg kell vásárolnom. Most olvasgatom a szavakat, hátha én is megcsinálom a szerencsémet?... (&. P.) ff Ae egyház és iskola után egyetlen mentsvárunk a m — mondott ~t ínczédy-joksman Ödön a szászrégeni dalosünnepen és igaztalan támadás Dalosszövetség elnöke visszautasítod egy tapintatlan szászrégeni dalárda karnagyának jubileuma * * BUCUREŞTI Elsőrangú, központban íekvő szállodák, legmodernebb komforttal berendezve, központi fűtéssel, a szobákban iurdö és telefon — Lift. — Bár. — Étterem. — Legolcsóbb árak — Konyhakés-párbaj Désaknán. Désről jelentik: Désaknán a Toroczkai-féle vendéglőben vasárnap este táncmulatság volt. A tánc hevében Tarcza György gazdálkodó és Tóth Emil pénzügyi tisztviselő, valami szerelmi ügyből kifolyólag összeszólalkoztak. Tóth egy súlyos tárggyal fejbeütötte ellenfelét, aki viszont felragadta a keze ügyébe eső konyhakést és ezzel Tóthot gyomronszurta. Mindkettőjüket életveszélyes sérüléssel szállították be a dési kórházba. (Szászrégen, december 1.) A magyar dalkultu- rának nevezetes» napja volt a szombati. Ä legrégibb erdélyi magyar dalárdák egyike, a Szászrégeni Magyar Polgári Dalkör, ünnepelte népszerű és kitűnő karnagyát, Heiter Györgyöt abból az alkalomból hogy huszonöt éve fejt ki karnagyi működést és ugyancsak huszonöt éve vezeti minden ellenszolgáltatás nélkül, puszta lelkesedésből az országos hírű szászrégeni dalárdát. Az ünneplésben nemcsak Szászrégen, hanem a környék magyarsága is részt- vett, igy fejezve ki háláját és elismerését azért az értékes munkásságért, amellyel nem egy diadalra vezette már a dalárdát, többek között 1912-ben a budapesti országos dalosycrsenyen, 1923-ban a ma- rosvásárhelyi kerületi versenyen, 1925-ben a ma- rosvásárhelyi és 1928-ban a segesvári országos dalosversenyen aratva megérdemelt diadalt a szászrégeni dalosoknak. Hatalmas magyar demonstrá dóvá fejlődött a szászrégeni ünnep, amelyre felvonultak a magyar földész dalkörök, a kisfülpösi Ref Egyházi Dalkör, a Marosvásárhelyi Gazdadalkör, az Abafájai Ref. Egyházi Dalkör, a Marosvásárhelyi Munkás Dalkör, a Beresztelkei és Marosvásárhelyi Ref. Egyházi Dalkörök. Heiter György érdeme aulái nagyobb és önzetlensége annál nyilvánvalóbb, nert bár szász nemzetiségű, mégis nagy bizalommal és szeretettel karolta fel a testvérnemzet daliéul furájának ügyét• A romániai Magyar Dalosszövetség vezetősége is méltányolta az ünnep jelentőségét és képviseletében dr. Inézedy Joksman Ödön szövetségi elnök. Tárcsa Bertalan főtitkár és Kiss Béla titkár jelentek meg a szászrégeni ünnepségeken. Az ünnep a szászrégeni városi szálloda nagytermében az ünnepelt Heiter György üdvözlésével kezdődött és a jubiláns karnagy népszerűségét mi sem jellemzi jobban, minthogy húsznál több üdvözlőbeszéd hangzott el. Dr. Szimonisz Lászlónak, a Dalkör elnökének üdvözlő szavai ntán, a Dalkör elnöknője, Éltető Dánielnó fordult közvetlen és meleg szavakkal az ünnepelt felé s ugyanakkor remekművű szalaggal disziíctte.fel a Dalkör zászlóját. Dr. Inczcdy Joksman Ödön, a Dalosszövetség nevében nagy hatású beszédet tartott s ezt az allíalHWW" I mat arra is felhasználta, hogy válaszoljon arra az egyik kolozsvári lapban megjelent és bizonyára tájékozatlanságból eredő cikkre, amely a magyar da- i tárdák jelentőségét kétségbevonta. Beszédének erre , vonatkozó érdekes részét az alábbiakban közöljük. _ Nem tudom emlékezetemből kitörölni annak, az egyik kolozsvári tekintélyes napilapban nem ré- 1 gen megjelent cikknek tartalmát, mely a magyar ; dalosügyet olyan ferde beállításban mutatta be, amit ugyan távolról sem akarok rosszindulatnak ; bélyegezni, csak határtalan felületességnek és tudatlanságnak tulajdonítok. A cikk azt írja többek között, hogy a magyar dalkörök működése nem egyéb, mint müvészietlen torzsalkodás, a magyar dalkörök csak azért alakulnak, hogy versenyezzenek és a cikk mintegy lesajnálja azt a zeneileg képzett művész-muzsikust, aki kénytelen dalkörök vezetésére válall kozni. _ Ha ezt valaki ezelőtt 15 évvel mondja, vagy irja, csak szánakozó mosollyal feleltem volna. De ma, mikor nemzetkisebbségi helyzetünkben az egyház és iskola, után egyetlen mentsvárunk a magyar dal, ma, mikor magyar nemzeti öntudatunk ébrentartására és ápolására egyetlen fegyverünk a magyar dal. mely a dalosok ajkán nemzeti imádsággá válik, ma az ilyen beállítást, nemcsak szánakozó mosollyal kell kisérnem, hanem vissza kell utasítanom éspedig éppen most és éppen erről a helyről, hol egy derék szász embernek a magyar dalkultura szolgálatában, mint karnagynak eltöltött 25 évi munkásságát méltatjuk és ünnepeljük. A termet zsúfolásig megtöltő közönség tomboló helyeslése és éljenzése adta meg a súlyát ennek a kijelentésnek. Az üdvözlések lezajlása után megkezdődött a hangverseny, melynek nívóját nagyban emelte a „Säeksisch-Regencr Musikkapelle“ és „Musikverein" művészi közreműködése- Puksa Endréné művészi énekszámát Láni Oszkár zongoraművész kísérte, valamint Haják Károlynak, a kitűnő hegedűművésznek müsorszámát, is. Tomboló lelkesedés fogadta Tnczédy Joksman Ödönt, a dobogón. Gyönyörű magyar dalaival, amelyeket Benkö vásárhelyi zenekarának kísérete mellett adott elő, frenetikus tapsokat aratott. A hangverseny a késő éjjeli órákba nyúlt bele. Dalosok és közönség egy felejthetetlen ünnepi emlékkel távoztak az estélyről, magukkal vice a magyar dalmüvelés szent kötelességének hitét.