Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-21 / 285. szám

r XIII. EVP. 285. SZÁM. Az ©lesé T elefunken-Néphangszóró TeleMen Kiváló előnyei: csinos kivitel, tiszta és erős hang, mivel rezonnáncmen- tes anyagból készük Kisebb készü­lékekhez kapcsolva is kielégítő hang’erősséget fejt ki. Kérje bemutatását a viszonteladónál! p legrégibb tapasztalat — _a jegmeijernelib szerjezej l ftészegí) Jrénke megérkezik Bu .. Szüíei egy garas nélkül tettéi útra, öekoértéhjozták egy ismerőshöz s azóta nem akarnak tudni róla (Kolozsvár, -december 19.) öt héttel ezelőtt T. I. Görbe ucca 38 szám alatti urileány lakása előtt megállt egy bérkocsi. A lakó kíváncsian tekintett ki az ablakon, hogy megtudja, miféle nem várt vendége érkezett. Pillanatok múlva, egy tizennégy év körüli kis bakfis ugrott le a kocsiból s kopogtatott az ajtón. T. I. természe­tesen kinyitotta s már kíváncsiságból is érde­kelte, hogy mi járatban van kiskorú vendége. A vendég pedig tört magyarsággal elmondotta, hogy Részegh Irénkéngk hivják, s édesanyja küldi Bukarestből. ' Tekintettel azonban arra, hogy mamája már elfelejtette Kolozsváron lakó testvérének címét, azért küldte ide, hogy addig is, r Lg felkutatja nagynénjének lakását, biztos helyen legyen. nem várt vendég megjelenése gondolko­zásba ejtette T. I.-t, annál is inkább, mivel nem igen lehetett hitelt adni a leány szavainak s nem emlékezett arra, hogy ismerné Részegh Irénke édesanyját. Mindez ellenére azért mégis leültette a bukaresti vendéget és kijelentette hogy addig is, míg utánajár a dolognak, szíve­sen látja. A vendég megadta édesanyjának bu­karesti cimét s T I. azonnal irt is egy levelet. Pár nap múlva megérkezett a válasz, amelyben Részegh Róza. a leány édesanyja, régi ismeret­ségükre hivatkozva, arra kérte, hogy még egy pár napig tartsa magánál kislányát s ugyan­akkor megadott néhány címet, ahol testvérét megtalálhatják. Ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy pénzt is küld. Arról azonban hallgatott, hogy Irénke nevű gyermekét miért küldte Ko­lozsvárra? T. I.-nek elolvasva a levelet, eszébe jutott, hogy tényleg ismeri a levél Íróját, aki körül­belül tizenhárom évvel ezelőtt távozott el Bu­karestbe s azóta ott él. A kislány abban az idő­ben alig lehetett egy-két éves s azóta olyan, miliőben élt, ahol magyarul nem igen hallha­tott. A birtokába jutott adatok szerint megin­dult a^ városba s kezdve a rendőrségen, min­denütt érdeklődött, hogy ismerik-e a leány nagynénjét. A rendőrségen érte az első meglepe­tés, hogy sert^mi közük a dologhoz s T. 1.-nek sem kötelessége a hajadont magánál tartani. A többi cim nyomán viszont egyáltalán nem lehe­tett megtalálni Részegh Róza testvérét. Az ügy annál titokzatosabb, mert ennek a sikertelen rokonkutatásnak eredménytelensége után irt levélre a leány anyja, aki az adatok szerint Bukarestben, a Stravlopolios ucca 5 sz. alatt lakik é$ felesége Coman Joannak, a buka­resti Nemzeti Színház egyik alkalmazottjának, nem is válaszolt. Érdekes, hogy a leány ’mos­tohaapja állásban van, édesanyja szintén keres s mégis, a gyermeket egyetlen lej nélkül útra tették s most, hogy nem találja kolozsvári ro­konait, nem is akarnak hallani róla. Az a lány viszont, aki könyörületből magához vette, oly nehéz anyagi körülmények között él, s nincsen abban a helyzetben, hogy Részegh írónkét to vábbra is magánál tartsa. Viszont az uccára érthető okokból nem teheti ki. Az ügy elég ti­tokzatos s a hatósági nyomozás van hivatva fényt deríteni rá. Uj ifjúsági könyvék a karácsonyi könyvpiacon Karácsony hetében a könyvpiacon, főkép­pen az ifjúsági könyvek iránt mutatkozik nagy érdeklődés. A Franklin-társulat, mint minden esztendőben, úgy ebben az évben is, egy sereg olyan könyvet hozott ki, mely a magyar ifjú­ságot szebbnél-szebb és értékesebb olvasniva­lókkal látja el. Az újonnan megjelent ifjúsági könyvek közül ki kell emelni Ossendovszki „Csimpánz kisasszony naplója“ cimü könyvét, amely bizonyára kapós könyv lesz, lányok és ifjak között egyaránt. Ossendovszki könyve egyike a legélvezetesebbeknek. Az Írónak különböző világrészekről irt munkái sok-sok- ezer példányt érnek el külföldön. A lengyel iró uj könyve egy majom kalandjait meséli el az őserdőben, hányódásait az emberek között, furcsa megfigyeléseit a fehér ember világáról. A könyv rendkívül kalandos, amellett mulat­tató és ezt a hangulatot csak fokozza Végh De­zső mulatságos rajzainak belekapcsolódása a munkába, amely diszes kiállításánál fogva is közkedveltségre számit. A köztudat szerint egyik legjobb ifjúsági regény Hevesi Lajosnak „Jelky András ka­landjai“ cimü munkája, amely ezúton uj és tartalmához méltó diszes kiállításban jelent meg. Jelky András kalandjai épp úgy hozzá­tartoznak az ifjúság könyvvilágához, mint Ro­binson Crusoe, avagy May Károly Winnetouja. Kevés ily olvasott ifjúsági munka van, mint ez és ezért e régóta nélkülözött uj kiadásra a legnagyobb siker vár. Ezt a könyvet is a Frank­lin diszes illusztrált kiadásban adta ki Fay líézső szebbnél-szebb rajzaival. Molnár Ferenc a Pál uccai fiuk cimü diák­regényét nem kel! különösképpen bekonferálni olvasóinknak. E könyvet az összes európai nyelvekre lefordították és mindenütt a legna­gyobb sikert érte el. Évről-évre uj kiadásban jelenik meg és ezúttal is uj köntösben kerül a karácsonyfa alá. E gyönyörű diákregény tet­szetős külső kiadása uj és számtalan olvasót fog meghódítani az erdélyi ifjúság körében is, már olcsó áránál fogva is. Gaál Mózes Hun és magyar mondák cimü kedves ifjúsági kötete a karácsonyi könyvpiac egyik keresett cikke lesz. A hun és magyar mondák feldolgozása a kiváló Gaál Mózes által egyenesen nélkülözhetetlen ajándék már na­gyobb iskolásfiuk számára is. Uj albumalaku diszkiadásban elevenednek meg mondavilá­gunk regényes figurái, amelyek igy együtt szefrves és kerek egészet alkotnak. A könyv ki­állítása stílusos, könyvtechnikai szempontból mintaszerű és viszonylagosan olcsó áron kerül forgalomba. Valóságos kul turtei jesitmény, hogy e szép regéket a legújabb generáció is a szivébe zárja. Folyton keresett és folyton kézről-kézre já­ró munka Bulwernek, a világhírű angol írónak Pompeji pusztulása cimü könyve. E hatalmas regényt, amelyet felnőttek is szivesen forgat­nak, Gaál Mózes dolgozta át az ifjúság számára. Ez a könyv diszes kiadásban jelent meg, il­lusztrál ós'any aga értékes és egészen bizonyos, hogy a könyvpiacot dominálni fogja. Az újonnan megjelent ,Franklin ifjúsági könyvek között meg kell emlitepünk Gibson: A tudomány hősei cimü könyvét, amely az annyira kedvelt ismeretterjesztő könyvtár uj köteteként jelent meg diszes lcötésbep, illusz­trációkkal gazdagon és a természettudomány nagy alakjainak lenyűgöző életrajzait tartal­mazza. Végre olyan ifjúsági könyv, amely a kulturideát állítja a fiatal lélek elé. Nélkülöz­hetetlen ajándék ez is, mint Andersennek, a nagy meseirónak legszebb meséit egybegyüjtő diszes kiadása, valamint a Károly bácsi „Csőri csirkász társasága“ és „Kacagó mesék“ cimü könyve, amely a kis iskolások legmulatságo- sabb olvasmánya. Sok tréfás mese, sok kacag­tató kép o két diszes könyv tartalma, vidám kalandok, mókás figurák egész sora vonul fel bennük s diszes kiállításuk is mindenképp hoz­zájárul ahhoz, hogy gyermekeinknek a legtar­tósabb karácsonyi örömet okozzuk velük. " SE BíBY-BÜX, IX0HTÄ, BESS®, BILLY fs BILLETTE FÉNYKÉPEZÖOÉPEK karácsonyra nagy választékban kaphatók: ÜOWáTS P. FIA! fényképészeti szakiizleíében, Cluj-Kolozsvár, Piaţa Unirii (Főtér) 8. - Kérjen árjegyzéket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom