Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-15 / 280. szám

TAXA POŞTALA FLA«

TIT^Ä5S^“ I CIvj’Koiozsvár. 1930 december 15 Hétfő

ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP

ELŐFIZETÉS MAG YAKOE SZAGON}.

ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN

1 inc 1200 fej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lei eg7 hóra 100 lej.

____________ Ára 6 lej.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4 Telefon: 5-08, 6 04.

XIII. évfolyam 289-ik szám

1 ívre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyeűSíH 15 pengő.

Egyes szám ára 20 fillér.

Cnza humoros előadást

tartott a 1%épszövetségről, ameSv a assidék kezében van

Mindent lecsepült az antiszemita vezér: a pártokat, a kormányt és természetesen a kisebbségeket, amelyeket legszívesebben kiűzne az országbál

(Bukarest, december 13.) A kamarában napirend előtt Leon (lupista) bejelenti, hogy Sto- rojinetimegyében a nyugdíjasok és a tanítók még mindig nem kapták meg illetményeiket és kéri a pénzügyminisztert, hogy karácsony előtt intézkedjék a kiutalások ügyében.

Pan Halipa miniszter törvényjavaslatot terjeszt be, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy a népszámlálás céljaira újabb 30 millió lej kölcsönt vegyen fel a letétpénztár tói.

Napirenden Toncescu többségi képviselő főként a gazdasági problémákkal foglalkozott. Toncescu után Cuza professzor kezdte meg nagy beszédét, amelyet a hétfői ülésen fog folytatni. Kijelenti beszéde elején, hogy a válaszfelirat csak súrolja a rendkívül fontos problémákat, a monarchikus kérdést, a zsidó kérdést, a béke- szerződések ügyét, a gazdasági problémákat és a pártok problémáját. Ezeket a problémákat részletesen analizálni kell és ő erre a feladatra vállalkozik. A békeszerződésekre vonatkozólag a válaszfelirat a Népszövetségre biz mindent, holott jól tudja mindenki, hogy a Népszövetség nem a népek szövetsége, hanem a zsidók szövetsége a keresztény államok ellen.

Hangok: Szégyen, igy beszól egy egyetemi tanár.

Madgearu: Meg kell állapítanunk ennek a kijelentésnek teljes felelőtlenségét és azt, hogy egyedül Cuza ur az, akinek ez a véleménye a Népszövetségről.

Cuza: A véleményemért én vállalom a felelősséget.

Elmondja ezután, hogy a parlament tribünjéről elhangzott egy beszéd, egy olyan ember szájából, akinek a helye a vesztőhelyen lenne. Ezt nem én mondom, hanem Jorga professzor mondotta annakidején, amikor a Stere-kérdés a parlamentben szóba került.

A besszarábiai képviselők élénken tiltakoznak.

Jerga: Amikor a Stere-ügyet tárgyaltuk, meg-ordeztem Maniu véleményét arról a memorandumról, amelyet Stere terjesztett a központi hatalmak elé és a következőt kérdeztem: „Válaszoljon ön, hazaárulás-e ez, vagy sem?“ Maniu néhány percig gondolkozott és kijelentette, hogy hazaárulás.

Cuza: Ezt az embert nem lett volna szabad 6zóhoz engedni.

Leanca besszarábiai: A besszarábiaiaknak nincsen joguk a parlamentben beszélni?

Buzdugan lupista: Stere nem képviseli besszarábiát.

Leanca: Ezt jobban tudja Besszarábia, mint maga.

Cuza: Stere ide áll a parlament tribünjére és drámai mozdulatokkal leckét tart nekünk a magas állami problémákról. Ö mer igy beszélni a román parlamentben, akinek egész lényege elárulja bolgár származását.

Cuza ezután hangoztatja, hogy a nemzeti liga nevében beszél, amelynek . sajnos ő az egyetlen képviselője.

Landau zsidó képviselő valamit közbekiált, amire Cuza feléje fordul: Jobb, ha befogja a száját. Nem én fogom megbánni, ha velem

szemben ilyen szemtelen magatartást tannsit.

Azt fejtegeti ezután, hogy a politikai pártok mind egy húron pendülnek.

— Csak a mi programunk világos, — mondja és ez a következő szavakban kristályosodik ki: Jézus, király, nemzet, románok Romániája, ami azt jelenti, hogy C3ak olyan népeket vagyunk hajlandók megtűrni az ország földjén, amelyek gazdaságilag és lelkileg asszimilálódni tudnak. Az én hiveim nem rendelkeznek anyagi javakkal és pártom ereje absztrakt.

Madgearu: Nem tudtam eddig, hogy a betört ablakokelvont fogalmak,

Cuza: A betört ab; ' csak effektusai ennek az absztrakciónak. ^: jy derültség.) A román fiatalság mellettünk van.

Madgearu: Nyolctól huszonegyig.

Cuza: Huszonegy éven felül is.

Cuza ezután felolvasta a brailai diákkongresszus hozzáintézett táviratát és kérdi, hogy van-e valaki a képviselőházban, aki ilyen táviratot kapott? A román fiatalság szivvel-léiek- kel mellette van és ez adja meg neki a jogot, hogy felülről nézze a politikai pártokat, amelyek nem fognak megoldani egy komoly problémát sem. A reménytvesztett ország bizalma éppen ezért mindinkább a cuzisták felé irányul. Ezt a mozgalmat nem kell lebecsülni.

A monarchikus problémára térve át, hangoztatja, hogy a román nép monarchikus érzelmű. A liberális párt állandóan azzal dicsekszik, hogy ő a monarchia támasza. Ez nem áll. Utal azokra a nyilatkozatokra, amelyeket liberális vezérek tettek a király trónralépése idején. A pártok általában nem képesek megoldani a monarchikus kérdést.

Georgescu: Micsoda monarchikus kérdés vár megoldásra? Tudtommal a kérdés a junius 8-i aktussal teljes elintézést nyert.

Cuza válaszra sem méltatja és igy folytatja: A liberálisok ismét intrikálnak a király ellen és alá akarják ásni a korona tekintélyét.

Beszédét a zsidó-kérdés taglalásával fejezi be. Az antiszemita-mozgalom nem lokális jelentőségű, sőt azt tapasztaljuk, hogy világszerte uj erőre kapott. Ott van Németországban a Hitler-mozgaiom, amely száz képviselőt juttatott a birodalmi gyűlésbe.

Man képviselő: Szégyen, hogy ön örömét fejezi ki Hitlerék győzelme fölött, noha tudja, hogy Hitlerék a békeszerződés revíziójáért harcolnak. (Nagy zaj a kamarában.)

Madgearu: Megállapítom, hogy Cuza képviselő ur koalícióban van azokkal, akik a béke- szerződés ellen küzdenek.

Cuza: Szavaimat félremagyarázták. Hitler Berlinben...

Madgearu: Beszéljen Romániáról. Ebben a

parlamentben nem akarjuk Hitlerék dicséretét hallgatni.

Cuza azzal fejezi be beszédét, hogy a zsidóság kérdését Európa rákfenéjének tartja, amelyet radikálisan ki kell operálni. A diákság mozgalma idevezethető vissza és a problémát csak a fiatalság fogja megoldani, mivel arra a pártok képtelenek. Cuza hétfőn, fogja beszédét folytatni.

Az „áldozati“ költségvetés

Irtás PAÁL ÁRPÁD

Minden esztendőben a romániai országos költségvetésnek valami jelzőt adnak. Volt „újjászületés!“, majd „egyensúlyozó“, aztán „bűnbánati“ költségvetés. A jövő évrta szólónak is megvan már a jelzője: „áldozati“ költségvetés lett a neve. Jelzi azt a szükséget, hogy az állam ellátottjainak áldozatot kell hozniok, engedniük kell azokból a jövedelmeikből, amiket állami érdekű munkájukért az államtól várhatnának. Közérdekű és közhasznú beruházások se lehetnek kellő mértékben, ezekben is várni kell, elhalasztani sok célszerű alkotást, feláldozni sok jogos igényt. Ilyen jellege miatt kapja az uj költségvetés az „áldozati“ jelzőt.

Hát rendben van, áldozunk. De egyúttal tovább is kell néznünk a dolgokban, hogy vájjon az áldozat miért és mikből történik? Lényeges népérdeket megse lehet feláldozni csak azért, hogy lényegtelen formák életét nyújtogassak vele. Ezek az üres formák eddig is súlyos és szövevényes okozói lehettek az állami terhek folytonos növekvésének. Van-e szükség rájuk és egyáltalán mi a szükséges az államban összegyűlt népek igazi érdeke szempontjából? Ez a kérdés mindinkább úgy tolul előtérbe, hogy sorshatározó döntésként várja a helyes megválaszolást.

És ilyen kettéválasztó súllyal mered ez a

kérdés minden más államra is, nemcsak a mi államunkra. Mert mindenütt kincs divat lett, hogy az államok tultevékenységa és tulakarása belenyúljon az egyéni tevékenységek és egyéni akarások területére. Mindenütt nagy dolgokat, nagy összeköttetéseket, nagy egységeket akarnak, az egyént mindenütt egyenruházni akarják ég együtemű tömeglendületeket kívánnak létrehozni. Talán a háború beidegzett nagy mozdulatainak az utóhatása ez, hogy az úgynevezett békében is egy marsclásra, egy parancsolás engedelmességére, egy akarat végrehajtására akarják parancsolni és egybeszervezni az embereket, A háborúra befektetett tőkék igy akarják az emberiség közös nagy rabszolgaságával kierőlíetni a maguk nyereségeit. Ahogy a háborúban érettük közös fellángolás óriási méreteivel öltük egymást, úgy folytassuk ezt a világmunkát a béke formái között is, hogy a háborús adósságokat nekik kiizzadjuk.

Mindenesetre valami egyakarat kell, hogy az emberiség a maga Válságaiból megszabaduljon. De az is bizonyos, hogy hiábavaló minden mesterkéltség és minden felülről való parancsolás, mely ezt az egyakaratot létrehozni akarja. Az egyakarat csak természetes utón, az cm berek önkéntes egymáshoz igazodásából tud létrejönni, s nem úgy, hogy az ide-odaigazgatással hülyékké és kapkodókká parancsolják az embereket. Hagyják őket élni, hagyják, hogy természetes összeköttetéseiket a maguk életösztöne szerint maguk kiépíthessék, s akkor a társadalmi élet lassan-lassan helyre tudja hozni magát. Ebből aztán elkövetkezik az államok és egyéb emberi közösségek magasabb rendüségé- nek a természetes kibontakozása is. De ez utóbbiakat erőltetni előbb, s az egyéni életeket ezekért föláldozni, ez valami olyan, mint a felfordi- tott pirámis, amelyiknek alul van a csúcsa, s később akarják a tetejére fölépíteni az alapot.

Államunk költségvetési rendszere is évről- évre azért romlik mindjobban, mert nálunk talán az összes európai államoknál is mohóbb a törekvés, hogy az egyéni életkörbe az állam minden oldalról belenyúljon. Nines olyan föl - lengős terv, amit ne az állam nevében és az ál-