Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-22 / 260. szám
# BUDA °EST POSTAIA FLA....... Df NUMERAR No. 34256—927. CIvj-Kaíozsvár, 1930 november 22 SzOJTShăt ORSZÁGOS MAGYAIlRAIîTl LAP Ezerkesztöség és kiadóhivatal: Piaţa lírárii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6 Ul. ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: . 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedév*# ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Ára 5 lej. X ISI. évfolyam 260«ík szám Egyes szám ára 20 fillér. Marosmegye lóállomásiyál tönkretették & rekvirálással Marosm-egye súlyos I&elyzeíe a parlament elolt — As ukrán panaszok is a magyar panaszok sorsára jutnak A trónbeszéd Irta: dr. Umléder Fels Ákos Szolimán szultánnál kegyvesztett lett Ibrahim nagyvezir, akinek azonban éppen a szultán lánya volt a felesége. A szultán megígérte kedvenc lánya könyörgéseire, hogy amig ő él, egy hajaszála sem fog meggörbülni a nagyvezirnek és szigorúan meghagyta a divántanácsnak, hogy ehhez tartsák magukat. Midőn pedig a szultán pihenni tért és az igazak álmát aludta: a diván-tanács levágatta a nagyvezir fejét, mert az A1 korán azt mondja, hogy aki alszik, az nem él. Máskor azt ígérte a szultán egy magyar fővezérnek, hogy amig a nap az égen van, semmi bán- tódása nem lesz. Midőn pedig beesteledett, elfogatta a főurat és börtönbe vettette. Mert akkor a nap már nem volt az égen. Ilyen kétértelműségek voltak a szeraily-beli politika fordulópontjai. Régen voltak ezek s ma már a modern Törökországban is csak rege-számba mennek. Ilyen kétértelműségek ma már nem oldják meg a huszadik század politikai problémáit- Pedig ilyen kétértelműségekkel hidalja át a Miro- nescu-kormány trónbeszéde a huszadik század legnagyobb politikai problémáját: a kisebbségi kérdést. 'A kisebbségi kérdés évtizedes múltjában a hajótörött romániai magyar nemzet két világító tornyot igyekezett elérni: egyik a gyulafehérvári határozat, másik a kisebbségi törvény. A két Ígéret közül egyik sem vált valóra. Ez tette sivárrá, reményvesztetté és szenvedések idejévé a múltat. Ez a mult teljes azokkal a veszteségekkel, amelyeket egy nemzet élve elviselhet. A gazdasági és kulturális vérátömlesztést az áldozatra szánt nemzet halálának kockázata nélkül tovább folytatni lehetetlenség. Ezért ennek a múltnak a lezárását reméltük a trónbeszédtől. És a trónbeszéd azt mondja: „miként. a múltban, úgy a jövőben is“ teljes gondoskodás biztosittatik a kisebbségek részére. És ha majd kérdőre vonhatjuk a kormányt a trónbeszédben lefektetett ígéretekért, akkor nekünk is fejünkre fogják olvasni a kisebbségi Alkoránból, hogy a rólunk való gondoskodás éppen úgy meg van, _ „miként a múltban“ volt. Milyen felséges és megnyugtató lett volna a trón- beszód ezen meleg biztatása: „teljes jóakarattal és ajz igazságosság szellemétől áthatva“ gondoskodunk a kisebbségekről, _ha a kormány nem fűzte volna ahhoz ezt a hideg, fagyasztó mondatot: „mint amilyennek Románia a múltban is annyi bizonyságát adta!“ A múltban? A múltat nem lett volna szabad említenie a trónbeszédnek. Mi a múltat elfeledni szeretnék, mert annak élő emlékein nem fog felépülni a jövőA trónbeszédért .a kormány felelős. De e felelősség tartalma nem az, hogy a kormányt ne lehessen megfogni a szövegezés ügyességében, hanem az, hogy a királyi szó világos értelme szerint alkothassa meg a nemzet azokat a reményeket, amelyeknek teljesedését várhatja a parlament és a kormány munkaprogrammjától. És ma még más, különös felelősség is terheli a kormányt a trónbeszédért. Amikor az egész világ még megoldatlan problémánál; tartja a kisebbségi kérdést és éppen nálunk annyira megoldatlan problémának tekinti, hogy tudományos intézet alakul a Romániában uralkodó nyomor okainak kutatására s a kutató tudomány ez okokat, mint a betegség csiráit, a békeszerződésekben látja: akkor a világfelfogással — és egy ennél még kérlelhetetlenebb hatalommal: a tudománnyal való szembehelyezkedést jelenti annak a nyilt hirdetése és királyi szóval való megeíősittetése, hogy nálunk (Bukarest, november 20.) A kamara csütörtöki ülésén Diicrár ukrán képviselő tiltakozik a bukovinai csendörbrutalitások ellen, amely különösképpen az ukrán kisebbségekkel szemben nyilvánul meg. A csendőrök kulturális intézetek könyvtárát dúlták fel, nehány nelyen gyűléseket vertek szét, általában felesleges módon provokálják a lakosságot. Kéri a belügyminisztert, hogy a lakosság nyugalmának megvédése érdekében vessen véget ezeknek az állapotoknak. Mihalache hangoztatja, hogy respektálja a polgári jogokat. Sajnálja, hogy a felszólaló nem jött konkrét adatokkal, értesülése szerint azonban az említett kulturális intézményeknek nemcsak kulturális céljai és az üléseknek nem csak kisebbségi politikai jellege volí. Nem tűrhet semmi olyan mozgalmat, amely az ország nyugalmát verzélyezteti. Lupii dr. kéi-i, hogy a kormány segítsen a márama- rosi parasztság kétségbeesett helyzetén. Lázár Hie máramarosi képviselő örömmel látja, hogy ellenzéki részről is érdeklődnek a máramarosiak ügye lránt. Minden tőle telhetőt megtett, a helyzet azonban a régi máradt, ~t lány nem cselekedett semmit. Máramarosban a határon levő községek lakói el vannak szakítva a határ által földjeiktől, erdeiktől, legelőiktől és valósággal Izr.olálva vannak az ország többi részétől, mert a. hozzájuk vezető vasútvonal 70 kilométeren csehszlovák területen fut. Mihalache válaszol és kijelenti, hogy nem áll az, mintha a kormány nem tett volna semmit a máramarosiak érdekében. Visón gyárat alapított, amely nehány ezer munkást foglalkoztat. Az ország gazdasági helyzete azonban nem engedi meg a nagyobb mértékű támogatást. Negura liberális képviselő: Ha az ország helyzete olyan súlyos, akkor miért tartják Vidrighint 5 milliós fizetéssel? Mihalache: Csodálkozom, hogy ez a közbeszólás liberális részről hangzik el. A liberálisok kormányzásuk idején a legjobb helyeket szinekuristákkal töltötték be, ami egyébként Vidrighin fizetését illeti, az valóban tény, de tekintetbe kell venni azt is, hogy Vidrighin működése egymilliárd lejt takarított meg egy év alatt a vasútnak, mig a liberális vasúti vezérigazgatók többmilliárd iejes károkat okoztak. már nem problema a kisebbségi kérdés, sőt nem volt az a múltban sem, mert ime nem tudunk már többet Ígérni a kisebbségeknek a jövőre sem, mint amennyit a múltban is „teljes jóakarattal és teljes gondoskodással“ biztosítottunk részükre. De még mindezeken felül is be nem váltható felelősség terheli a kormányt a trónbeszédért. A trónbeszéd az alkotmány kereteire utal, mint amelyek mégis valamelyes korlátot szabnak a kisebbségi vágyak végtelenségének. Meggondolta-e a kormány, hogy az alkotmány élő testébe tartozik, mint meg nem változtatható alaptörvény, a párizsi békeszerződés is? E szerződésben ajánlja fel Románia a kisebbségek részére a szabadság és az igazság határozott biztosítékait; az élet és szabadság teljes védelmét; a vallás szabad gyakorlását; az átháramló állampolgárságot; a törvény előtti egyenlőséget; a hivatali állásokban való egyenlő részesedést; az anya- nyelvnek a bíróságok előtt való használatánál a méltányos könnyítéseket; a kulturális és vallási intézményekben az anyanyelv szabad használatát; az auyanyelvnek, mint oktatási nyelvnek a magyar vidékü elemi iskolákban való kizárólagos érvényesülését; a nevelési, vallási és jótékony célra fordított összegekből való méltányos részesedést és végül a vallási és tanügyi önkormányzatot. Mindezeknek a Mihalache különben a Lupu felszólalását a jelenlegi körülmények között agitációnak minősiti. Lupu hangoztatja, hogy ő nem izgatni akart, de a máramarosiakoa feltétlenül segíteni kell. Megemlíti, hogy annakidején a román csapatokat egy párizsi távirat. rendelte vissza a jelenlegi határokra, a lengyel csapatok azonban egy hasonló táviratnak nem engedtek. Mihalache: Mondja meg Lupu ur, hogy miért jön most. ezzel a kérdéssel? Annakidején tagja volt a liberális kormánynak s miért nem iparkodott akkor segíteni a máramarosiak helyzetén? Lépt: dr.: Akkor a kormányban nem volt vezeti szerepem. Mihalache: Ezt nagyon jói tudom, és csodálkoztam is, hogy vállalta a miniszterséget. Az ülés végén György József magyarpárti képviselő a következő közlést tette: — Van szerencsém közölni a földmivelésügyi miniszter úrral a következőket: Az októberben tartett hadgyakorlatok céljaira Marosmegyéböl 1000 darab lovat igényeltek. A lókiválasztás céljaira a járási székhelyeken szemlét tartottak, erre az összes lovakat elő kellett állitani. Az itt kiválasztott lovakat október közepén Marosvásárhelyre kellett vinni az ezredekhes, ahol a szükséges mennyiséget az egyes ezredek megkapták, a többit pedig hazabocsátották a szolgabirák kijelölése alapján. Október végén a lovak visszakerültek Marosvásárhelyre, de valamennyien legyengülve, betegen. A lovak gazdái egy lóért hámmal együtt napjára 30 lejt kaptak, mig nekik, ha más igás állatot vettek bérbe, napi 100 lejt kellett fizetniök. A megye íöld- mivelö közönsége azon a véleményen van, hogy igia erejének ilyen igénybevétele még törvényes alapon sem igazságos. Kérdem ezek alapján a miniszter urat, nem gondolja-e, hogy jó volna ezen a helyzeten változtatni, esetleg törvényhozási utón? A kamarát keddig elnapolták, amikor azután a felirati vita kezdődik meg. A jövő hét során sorozatos jjiinisztertanácsok lesznek, a király elnökletével. Ezeken a tanácskozásokon a költségvetés tervezetét veszik részletes vizsgálat alá. A király személyesen érdeklődik a költségvetés egyes tételei iránt és a tanácskozásokon óhajtja nézeteit nyil- i vánitani. törvényes és meg nem változtatható, nem kisebbíthető felajánlásoknak a tekintetében óriási felelősséget vállalt a kormány a trónbeszédben, amikor a jövőben való gondoskodást a múltnak már nem fokozható mértékével rajzolja meg, mert ezzel magára vállalja a politikai és tudományos világ előtt a bizonyítási terhet is abban a kérdésben, bogy mindezek a törvényes felajánlások valóban telje- sittettek-e? Mi jól tudjuk, tudja a kormány is, hogy, ha a jövőben is úgy fognak teljesítetni, „miként a múltban,“ akkor örökre betöltetlenek maradnak. A bizonyítási teher vállalása súlyos kötelezettség a kormányra nézve, mert a mult és a jövő között nemcsak a kormány kétértelmű trónbeszéde, _de ott áll a szatmári kinyilatkoztatás is, amelyben a legnagyobb kisebbségi szervezet a kisebbségi helyzet elviselhetetlen sérelmeiről tesz tanúságot. A trónbefzédért a kormány felelős- S a kormányok elmúlnak és velük együtt el fognak múlni a kétértelmű felelősségek is. Mi pedig tovább küzdünk az igazságért, amelyért még akkor is kell küzdeni, ha a győzelemre nincs remény. De nekünk meg van a reményünk, hogy ez a trónbeszéd nem. volt a hozzánk intézett — utolsó királyi szó.
