Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-16 / 255. szám
e XIII. ÉVF. 255. SZÁM. Újból megválasztották a lemondott distrlctet A volt vezetőség asem indokolta meg lemondását (Kolozsvár, november 14.) Mint előzetesen jelentettük már, a kolozsvári sportegyesületek csütörtökön este rendkívüli közgyűlést tartottak, amelynek egyetlen pontja a lemondott district újbóli megválasztása volt. Az egyesületi közgyűlésen Bireescu dr., az Északi Liga vezetője elnökölt, aki rövid tanácskozás után titkos szavazást rendelt el az uj district megválasztása végett. A szavazás eredménye az lett, hogy mindenben a régi kerületi vezetőséget választották meg a kolozsvári sportegyesületek kiküldöttei. A district választás után az Északi Liga vezetősége tartott ülést. A liga-ülés tudomásul vette a megválasztott district vezetőségét. Miután túl voltak a program ezen pontján, Bireescu elnök az összes jelenlévők nagy meglepetésére azt a bejelentést tette, hogy lemond az Északi I.iga elnökségéről és ezen szándékát azonal beterjeszti a bukaresti román labdarugó szövetséghez. Bireescu dr. mindenki előtt megmagyárázhatatlan bejeléntése után még növekedett a meglepetések száma. Ugyanis dr. Brate, az Északi Liga aielnöke, akinek hiost el kellett Volna foglalnia a megüresedett elnöki széket, beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy szolidáris a lemondott elnökkel s ő is leinondottnak tekinti magát. Az Északi Liga két vezető férfia visszavonulását nem indokolta meg s igy csak találgatások vannak forgalomban afelöl, hogy mi vezette őket erre a .lépésre. A legvalószínűbb ezek közül, hogy az Északi és Nyugati Ligák válogatott mérkőzése alkalmából Nagyváradon keletkezett ligavezetöség elleni hangulat okozta váratlan elkedvetlenedésüket és visszavonulásukat. A kolozsvári bajnokság mo3t már, hogy újonnan megalakult a district, vasárnap tovább fog folytatódni. A vasárnapi mérkőzés sorsolását pénteken este ejtették meg. Külföldi futballeredmények: Párizs: Arsenal-London—Racing Club de France -7:2 (1:2). Ausztria: Becs —Párizs válogatottal 1:0 (0:0). A bécsiek győztes gólját Sindelar lőtte nehány perccel a befejezés előtt. Az angol tennisz ranglista. Az angol tenhisz szövetség a napokban hozta nyilvánosságra ezévi hivatalos ranglistáját. A férfiaknál: í. Austin, 2. Lee, 3. Gregory, 4. Oliff, 5. Sharpe, 6—7. Lestell és Kelly, 8. Kingsley, 9. Dover, 10. Powell. Nagy meglepetést keltett Hughes kimaradása.. A nőknél: 1. Watson, 2. Mut- ford, 3. Nuthall, 4. Ridley, 5. Heylock. Ez a ranglista az által okozott mindenfelé nagy csodálkozást, hogy Betty Nutthallt, akit Európa legjobb nő játékosának tartanak, csak a harmadik helyre tették. A KKASE vasárnapi disztomája. Városunk torna- sportjának a nemzetközi tornaverseny nagy lendületet adott és a közönségnek most lesz alkalmá megállapítani, hogy a kolozsvári tornászok mennyit tanultak Pellétől és társaitól. A hölgytornászok ezúttal ritmikus táncokkal szerepelnek. Nem marad el az ahnyll-a rneg- A — iS* loriZÉsáil ÉÉ ff fi*! öli || Cluj-Kolozsvár, Cal. Reg. Ferdinand 7. Fiókintézetek : Doj-Dér, Rec ean-Bcthlen, Cebuisilvaniei-Sziiágy.cseh Jibou-Zsibó, Zălau-Zilah. Aífiiiáit intézetek: A Nagyenyedi Kisegítő Takarékpénztár R. T., Aiud-Nagyenyed és ennek Üioara-Marosujvári iiókintézete. Sálit tőkék s 1,300100 lei. Foglalkozik a banküzlet minden ágazatával, átutalásokat bel- és külföldre legelőnyösebben ésiégpöntösabbán eszközöl. Éngedéiytafctt kedvelt talaj-(akrobata)-toma sem, de még számos más, komoly és tréfás sportszám is szerepel a gazdag és változatos műsoron. A disztorna vasárnap d. u. fél 3 órakor kezdődik az Unitárius Kollégium tornatermében. A magyar profiliga vasárnapi fordulóján Újpest a Sábariával, Hungária a Nemzetivel, Ferencváros a Vasassal, III. kér. a Bástyával, Pécs-Baranya a Bocskaival, Kispest pedig a Budai 11-il játszik. Legérdekesebb mindenesetre az Újpest—Sabaria mérkőzés lesz, amelyen könyen leadhat egy pontot a bajnokcsapat. Si-tanfolyam alakul Kolozsváron, amelyet Faur Zénó, a bukaresti testnevelő főiskola végzett tanára fog tartani. Jelentkezni lehet a Stadion sportüzletben. (Cal- Victoriei No. 2.) Bolcarestbeo sportorvosi szakosztály alakult a futfaallszöveisén melleit, amely az egész bukaresti játékosgárdát orvosi vizsgalatnak vets alá (Bukarest, november 14.) Bukarestben nemrégiben alakult meg a futballszövetség mellett az egészségügyi bizottság, amely most programpontjai közó vette az összes bukaresti futballjátékösok megvizsgálását. Ez á vizsgálat már a napokban meg fog kezdődni és egy hét alatt le akarják az egészet bonyolítani. Az egyes játékosok a vizsgálat megejtése után egy orvosi bizonyítványt kapnak, amelyet igazolási blankettájuk mellé kell majd benyujtaniok. Ezenkívül elhatározta az egészségügyi bizottság, hogy a jövőben minden futballmeccsre kiküld valakit tagjai közül, hogy azok azonnal a helyes segélynyújtásban részesítsék a sérült játékosokat. EGYESÜLETTÉDET Meghívó. Azokat a református egyetemi hallgatókat, akik az Ifjúsági Kér. Egyesület munkáját s céljait meg akarják ismerni és az Ifjúsági Keresztyén Egyesület munkájában részt akarnak venni, a f. hó 16-án d. ü. 4 órakor kezdődő megbeszélésen s az után- na következő műsoros tea-délutánon szívesen látja a Rendezőség. A megbeszélés a theológia dísztermében lesz. A tea-délután a theöíógiá Ronviktüsában. Belépti dij nincs. A kolozsvári „Ifjúsági Keresztyén Egyesület“ f. évi november hó 16-án délután 5 órai kezdettel a Magyar uccal ref. templomban vallásos ünnepélyt rendez. Műsor: 1. Gyülekezeti ének: 222-ik. 2. Bibliát olvas és imádkozik: Cseté István. 3. Maion: Jó Atyánk az égben. Énekli a Magyar uccai Földész Dalkör, Nagy Kálmán vezetésével. 4. Szaval: Szűcs János. 5. „Oh egykoron . . .“ Énekli: Simon Imre, orgonán kiséri: Butyka Kálmán. 6. A 150 éves vasárnapi iskola jelentőségét Ismerteti: Szőcs Endre. 7. Wieniáwsky: Legenda. Hegedűn játssza: Kozma Tibor. 8. Imádkozik: Kupán István. 9. Gyülekezeti ének: 288-ik. 10. Áldás. Beléptidij nincs, de tekintettel a jótékonycélra, perselyes adományokat köszönettel fogadunk. A tiszta jövedelmet sze- génysorsu egyetemi és theoíógiai hallgatók segélyezésére fordítja az „Ifjúsági Keresztyén Egyesület.“ A Kereskedő Tanács Jilescu Jón temetésén. A Kereskedő Tanács és a Kolozsvári Kereskedők Önsegélyző Egyesülete elnöksége felkéri az összes tagtársakat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg, holnap (szombaton) délután pontban fél 2 órakor a Str. D. Cantemir (volt Kölcsey u.) 8. szám alatt levő gyász- Háznál, ahonnan utolsó útjára kísérjük a tragikus halált halt, a kereskedői érdekekért mindenkor becsülettel küzdő és korán kidőlt szeretett kartársúnkat, Ji- Icscu Joan urat. Elnökség. Viccel a tordaí tanács: a költségvetésből kihagyott harminchárom öreg nyugdíjast (Torda, november 14.) A régi jó időkben Torda városa nevét a jótékony humor szivárványon köde sugározta be. Sok vicc kenu gélt bordáról és lakosairól. A sok között nem egy elmés és találó is. Nem volt utolsó például az, melyik szerint a tanács, tekintettel a tüzfecs- kendŐk állapotáról egy tűzesetnél tett tapasztalatra, elrendelte, hogy „jövőre a tűz kitörése előtt egy jó órával a tüzfecskendők mindig rendbeiiozandók“. A viccek jórésze a kitűnő humoráról széles körben ismert Albert, János unitárius pap jókedólyében találta ősforrását s amint az öreg uv is gyengélkedni kezdett és visszavonult az TJm szolgálatától, megapadtak a tordai anekdoták is, melyeknek papírra tételéért pedig számosán ostromolták az öreg l isz téletest. Az Ő elmúltával kezdett aztán általában komor lenni a világ s kezdtek feledésbe menni a tordai viccek is. Arra meg éppen nem gondolt Senki, hogy az impériumváltozással következett uj rezsim tényezői fogják arrogálni maguknak azt a dicsőséget, bogy Tordát újból vie- teek tévén tegyék nevezetessé. Úgy látszik azonban, bogy e tényezők egyikét-másikát ilyen ambíció sarkallja. Innen magyarázható körülbelül a tordái, ugyüevezétt „kistanácsnak“ az az igen merész ötlete, mellyel úgy vél segíthetni a városi háztartás ingadozó egyensúlyán, hogy a jövő évi költségvetésből egyszerűen kihagyja a város régi nyugdíjasait illető járandóságokat. Ez a „kihagyás“ 33 szegény emberre és az igazság teljességéért tegyük hozzá: ugyánannyi magyar családra jelentené a legsúlyosabb in séget. Ámde a kis tanács ötletes tagjai éppen olyan kevéssé törődnek ezzel, mint az 1925. évi nyugdíjtörvény amaz intézkedésével, hogy a városok régi nyugdíjasaik nyugdijáról saját pénztáruk terhére gondoskodni kötelesek. „Kötelesek“... Micsoda rideg szó ez! Valóban nincs benne semmi humor. Már pedig a tordai tanács tagjaihoz a humoros fölfogás illik. Olyan, amely kitermelte annak idején azt a bizonyos rendeletét, mely szerint a tüzfecskendőt a tűz kitörése előtt egy órával rendbe kell hozatni. De mintha a két dolog között mégis lenne egy kis különbség. Elsősorban is az, hogy az a bizonyos rendelet a tűz fecskendőkről valójában soha meg nem jelent. A jövőévi költségvetési előirányzatot fabrikáló ldstanácstagok ötlete ellenben testet öltött. Nagyon csúf, szörnyűségesen torzalaku testet, melyből azonban, ha a kevésbé ötletes tanácstagok nem ügyelnek, harminchárom szegény család rovására borzalmas valóság lehet. Föltesszük a kistanács tagjairól, hogy ezt komolyan maguk sem akarják. Csak Viccelni akártak. Arról valóban nem tehetnek, hogy vékonyhumoru vénájuktól csak ilyen csapnivalóan rossz vicc tellett. Lám a dicső- szentmártóni revizor, aki felhívja a- felekezeti iskolai hatóságokat, hogy neki a velük folytatott; levelezésre papirost küldjenek, különbeket fabrikál. ■■■■e’er:.—: IjB*1 lilvS Bank Részvénytársaság CLUJ-KOLOZSVÁR Fióididézétck Torda Gyulafehérvár Márosűjvár Maroshéviz Ditrö Gyergy ószentm iklós Csíkszereda Csikszentmáríon Kézdivásárhely Mécs Ki rendeltség: Áranyosgyéres Elfogad betéteket, leszámítol váltókat, bárhová teljesít átutalásokat, meghitelezéseket 5