Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-16 / 255. szám
IUL ÉYF. 255. SZÁM. 3 „Lázadás“ — mondja az ügyész, de a bíróság' nem osztja a szigorú vádat Egész Nagykapus a vádlottak padján (Kolozsvár, november 14.)* Négy szekér hozta be pénteken reggel Kolozsvárra a törvényszékre Nagykapus község azt lehet mondani Összes családfőit, 52 ga/daemhert.A nagykapusiak, mint vádlottak kerültek a törvényszék elé és pedig hatóság elleni erőszakkal vádolva. Agrár dolog az ügy alapja. A nagykapusi Gazdakörnek körülbelül 850 hold erdeje, legelője és szántóföldje volt, amelyből 1924- ben az agrárreform Erdélyben való végrehajtásakor 200 holdat kisajátított az állam. 1928-ban azután újabb kisajátítási végzést kézbesítettek a gazdakörnek, amely azt tartalmazta, hogy az 1924-ben történt kisajátításkor megmaradt földeket is elveszik. A gazdakör felebhezett a megyei agrárkomitéhoz, amely helybenhagyta az elsőfokú hatóság határozatát. Újból felebhezett a közbirtokosság, ezúttal a bukaresti agrártanácshoz, amely az utolsó szót mandja ki az ilyen ügyekben. A másodfokú döntés után egy vasárnap jelentkezett a faluban Técsi Sándor földmérő testületi mérnök a nagykapusi ortodox román egyházközség két kurátorának kíséretében és kiszállt a falu határában fekvő volt gazdaköri erdőségbe, hogy abból 20 holdat kimérjen az egyházközség részére, amelynek az 1928-ban elvett földekből ítélték oda ezt a területet. (Megemlítendő, hogy Bukarestben a Gazdakör javára döntöttek s visszaadták földbirtokát.) A mult év április 14-én a falit apraja, nagyja n vasárnapi istentiszteleten volt a református templomban. Az istentisztelet végén elhíresztelték, hogy éppen most adják át földjüket az ortodox egyháznak. A kapusiak erre felkerekedtek és megindultak az erdőrész felé s amint a vádirat mondja, oly agresszíven léptekjei a méréseket eszközli) Técsi Sándorral szemben, hogy az kénytelen volt abbahagyni a munkálatokat. __„Hurrá, rájuk, öljük meg őket, ne hagyjuk, hogy elvegyék földünket.“ Ez áll a vádiratban. Pénteken kettő kivételével az összes vádlottak megjelentek a törvényszéken. Elsőnek Török Nagy Andrást, a Gazdakör elnökét hallgatták ki. Nem érzi magát vádlottnak s nem is érti, hogyan csinálhatnak ebből bűnügyet, mert íme, hogy történt: _ A szomszédos Báes községben voltam azon a vasárnapon, mikor jöttek szétosztani az erdőt, s éppen hazafelé tartottam, mikor szembe találkoztam n. többiekkel, akik az erdő felé tartottak megnézni, mit is csinál az a mérnök. Elmentünk az erdőbe. Kérdeztem a mérnöktől, hogy miféle írása van s hogy miért nem jelentette be szándékát az elöljáróságnak. Mutatott valami román Írást. Mondom, hogy nem tudok románul s hogy jöjjön velem be a faluba, hogy megmagyarázzuk a dolgot. A mérnök megijedt egy kicsit, hogy annyi ember van körülötte s bár az elején vonakodott, de azután velünk tartott. Bement a bíróval a csendőrségré megbeszélni az ügyet. A többiek ezalatt békességben szétoszlottak, nem történt egyáltalában semmi, senki sem nyúlt egy ujjal sem hozzá. Ilyen tónusban vallanak a többiek is. Tccsi Sándor mérnök kihallgatásakor elmondStaniol a legolcsóbban beszerezhető a Minerva könyv- és papirkeres- kedésben, Cluj-Kolozsvár. — 111 m ja, hogy a megyei agrártanács döntésével a kezében szállt ki Nagykapusra 20 holdat kimérni az ortodox egyház számára. Szerinte olyan fenyegető volt az erdőbe kijött falusiak magatartása, hogy már attól félt, megölik. Kijelenti azonban, hogy egyetlen egy ütést sem kapott senkitől, csupán fenyegető kiáltások hangzottak el. Coltescu ügyész vádbeszédében valóságos lázadásnak minősíti az esetet, lázadásnak, amelynek nyilvánvaló célja az volt, hogy meggátolják a román államhatalom képviselőjét abban, hogy kötelességének eleget tegyen. — Szigorú büntetést kell hozni, hogy ne történjenek ezután ilyen esetek, amelyekre némely vidékeken igen hajlamosak az emberek. Dr. Bartha Ignác a védelem képviselője előadja a nagykapusi Gazdakör 850 holdjának történetét s igen furcsának találja, hogy a mérnök, kiszállásáról egyáltalában nem értesítette sem a falu bíróját, sem jegyzőjét, sem a csendőrséget, pedig a falu valamelyik autoritásával mindenképpen tudatni kellett volna szándékát. Kétségbe vonja azt is, hogy' Técsi hatósági minőségben végezte volna- az erdőterület kimérését, mivel amint ő tudja, nem is állami mérnök. Ennek alapján kéri a vádlottak felmentését. A bíróság rövidesen dönt. Török Nagy Andrást 400 lej fő és 100 lej mellék, a többieket 1000—1500 lej pénzbüntetésre Ítéli, négyet pedig felment a vádlottak közül. Az elitéltek megnyugodnak az ítéletben, amely meglehetősen enyhének mondható, tekintve, hogy hatóság elleni erőszak esetén 2 évi börtönt is kaphattak volna. Nagykapus község családfői este 8 órakor indultak vissza a négy szekéren. Bethlen dfórgy gróf şârtelnik is megielenSk a Barabás Séfe fordul fe@$iáw?©!é gyűlésén Barabás Béla dr., a régi magyar idők nagy küzdelmeinek harcos politikusa vasárnap Tordán mond beszédet az aranyostordai magyarsághoz. A ritka nagy népszónoknak, aki szavaival mindig megszokta rázni a tömegek lelkét, most, idős korában is, a tordai beszéde eseménynek Ígérkezik. Beszámoló beszédet mond Barabás Béla, mint tordamegyei magyar képviselő és erre az alkalomra Bordára utazik Bethlen György gróf, az Országos Magyar Párt elnöke is a pártközpont több tagjának, köztük Inezédy-Joksman Ödön dr. ügyvezető alelnök- nek a kíséretében. Barabás Béla szombaton este érkezik Aradról Kolozsvárra s az éjszakát, minden valószínűség szerint itt tölti, hogy vasárnap reggel Bethlen György gróf pártelnökkel és kíséretével együtt utazzék ki Tordára, ahol délelőtt lesz a beszámoló gyűlés. A Barabás Béla nagy egyéniségének a t ordaarany ősi magyarság hű tisztelője s a beszámoló beszéd érdekessége iránt nagy az érdeklődés. Bethlen György pártelnöknek a tordai magyarság között történő megjelenése jelentős esemény és bizonyéra olyan kijelentéseket fog tenni, amelyek leszögezik a Magyar Párt álláspontját a most kezdődő parlamenti ülésszakra vonatkozóan. Haldoklik a Japán miniszterelnök, aki ellen politikai merényletet követtek el A miniszterelnök fiai felajánlották vérüket apjuk megmentése érdekében ‘' ’! ’■ vift-vdr ■ Z'J (London, november 14.) Tokióból jelentik a Timesnek, hogy Hamagucsi japán miniszterelnök ellen a japán főváros pályaudvarán egy fiatalember merényletet követett el. A merénylő revolveréből rálőtt Hamagucsira, aki haslövéssel eszméletlenül esett össze. Az életveszélyesen sebesült miniszterelnököt a pályaudvari főnöki irodába vitték, ahol az orvosok azonnal első segélyben részesítették. Nem tartják kizártnak, hogy mégis sikerülni fog megmenteni az életnek. A miniszterelnök merénylőjét letartóztatták. Tettének okáról még nem tettek semmi közlést. Hamagucsi Okoyamaba akart utazni a most kezdődő japán hadgyakorlatokra. A Press Association távirata szerint a merénylőt éppen akkotr sikerült ártalmatlanná tenni, amikor másodszor is el akarta sütni revolverét Hama- gnesi miniszterelnökre. (London, november 14.) 'K Reuter távirati iroda tokiói jelentése szerint Hamagucsi japán miniszterelnök állapota a kórházban aggasztóra fordult. Az első vérátömlesztésnek nem mutatkozott semmi hatása és így második műtétet kell megkísérelni. A miniszterelnök fiai felajánlották vérüket atyjuk életének megmentése érdekében. A miniszterelnök testében a merénylő golyóját sem sikerült megtalálni, noha annak a testben kell lennie, mert semmi jel nem mutat arra, hogy valamely ponton a testből távozott volna. Hamagucsi merénylője Taknya, n reakció- nárius nacionalistapárthoz tartozik. A merénylő tettét politikai okokból követte el. 150 lei leszállított áron kapható a Minerva könyvesboltban Cluj-Kolozsvár, Str. Reg. Maria (Deák Ferenc u.) 1 sz. 'Vegyen kolozsvári SOföSJECÍYST- íoo eeséht 1 JHU.UÍ ! készpéxzjbesí sTüuiet. Huzás 1930 december 21. — Nyereményeket Banca Albina fizeti. Hivatalos nyeremény jegyzék lesz kinyomatva. Vidéki rendeléseket 117 lei előzetes beküldése ellenében Sorsjegyiroda Cluj-Kolozsvár (Strada Memorandului 16 szám) eszközöl RKBESfl tSKEBBESSSM