Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-31 / 242. szám
xm err. m szäm. tSSSÜÍS^á ______________A Lyon és Bordeaux között kísiklott egy romániai munkásokat szállító vonat (Párizs, október 29.) A Lyon—bordeanxi vasútvonal Perigeux állomásán a gyorsvonat eddig ismeretlen okból kisiklott. A vonat felborult s a szerencsétlenségnek már az első hírek szerint 4 halottja és 5 súlyos sebesültje van. A vonaton utazott egy romániai kiránduló csoport, amelynek 250 tagja közül többen meg* sebesültek. (Párizs, október 29.) Újabb jelentés szerint az áldozatok száma 7-re emelkedett, de 6 utas* nak az állapota életveszélyes. Azt hiszik, hogy a kisiklást földcsuszamlás idézte elő. A Bánffy-paiofát szemelték ki Kolozsvárén királyi palotának A Népszövetség kisebbségi ügyosztályának vezetője Bukarestben megjelent Costachescu miniszternél (Bukarest, október 29.) Kedden Bukarestbe érkezett Ascaratti, a Népszövetség kisebbségi ügyosztályának vezetője azzal a céllal, hogy az ország kisebbségeinek helyzetét tanulmányozza. Az előkelő vendég szerdán Costachescu közoktatásügyi miniszternél jelent meg és hosszas tanácskozást folytatott vele. Különösen érdeklődött a kisebbségi oktatás iránt és kérte a minisztert, hogy bocsássa rendelkezésére az ösz- szes idevonatkózó adatokat. Costachescu a legmesszebbmenő támogatást Ígérte meg Ascarat- tinak, hogy an két ja során tiszta képet nyerhessen a kisebbségek helyzetéről. A Népszövetség kisebbségi szakosztályának vezetője ezután Ghita Pop kultuszminiszteri államtitkárral folytatott beszélgetést. Hervé válaszol Hitler nyilatkozatára (Párizs, október 29.) Hervé, a Victoire fő- szerkesztője, a német-francia közeledés legújabb propagálója nemrégiben nyilatkozattételre hívta fel Hitlert. Hitler nemzeti szocialista stílusban válaszolt és megismételte ismeretes követeléseit. Hervé most nyilatkozik lapjában az ügyről és hangoztatja, hogy reváns háború esetén Németország és Franciaország teljesen tönkretennék egymást és mindkét ál* lám a bolsevizmus borzalmas szakadékéba fulladna. Az európai gazdasági válság kulcsa az Egyesült Államok kezében van. Az USA-nak be kell látnia, hogy nem követelheti a háborús adósságok megfizetését. Ha ezeket elengedné, a szövetségesek Németország helyzetén javíthatnának. Hazatérlek a Keleti Újság1 kirándulásának résztvevői (Bukarest, október 29.) A kolozsvári királyi palota létesítésének előmunkálatai már igen előrehaladott stádiumban vannak. Értesülésünk szerint a legmagasabb udvari körökben is helyesléssel fogadták azt a tervet, hogy a palotát a Fellegváron épitsék fel. Ugyanekkor azonban jól értesült helyről azt a hirt is kaptuk, hogy előkelő román körök akciót inditot- tak abban az irányban, hogy a palota mégse a (Szófia, október 29.) A király és a királyné hazaérkezése előtti napokat a bolgár szociáldemokraták tüntetésekre, izgatásokra használták íeL A parlament frakciója interpellációt nyújtott be és felvilágosítást kért a kormánytól aziránt, igaz-e, hogy a királyi pár születendő gyermekei római katolikusok lesznek, mivel szerintük az alkotmány a trónörökös részére az ortodox vallásban való neveltetést írja elő. InFellegváron épüljön fel, hanem annak céljaira a Kolozsvár főterén levő Bánffy-palotát szemelték ki, amely kellően renoválva, átalakítva, a legszebb királyi lakás lenne. A tervezők szerint a királyi lakosztályokat a palotának a főtér felé néző részén rendeznék be, mig a palota hátsó részén az udvari személyzet helyiségei éa az irodák találnának elhelyezést. terpellációjuk utolsó pontja azt kérdezi, hogy a házasság következtében meg fog-e változni Bulgária külpolitikai irányzata. Az Égéi tengeren dúló vihar miatt a Fér- dinand-gőzös, amely a királyi párt hozza, egy nap késéssel, október 31-én érkezik meg ás a királyi pár ezen a napon vonul be Szófiába. A fogadtatásra óriási előkészületeket tesznek. A szociáldemokraták tüntetésekre használták Sei a bolgár király házasságát A házasság; következtében meg; íog-e váítozní Bulgária külpolitikája (Kolozsvár, október 29.) Most ért véget a Keleti Újság bécsi és budapesti társasutazása. A napokban hazatért résztvevők a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoznak a kirándulás kimeneteléről. Minden a legnagyobb programszerüséggel ment végbe. Az utón úgy menet, mint a visszajövet alkalmával semmiféle kellemetlenségnek nem voltak kitéve, sőt a résztvevők között a legbarátságosabb atmoszféra alakult ki és kitünően szórakoztak. A határszéli hatóságok, noha szigorúan és kötélességtudóan jártak el, ugyanakkor azonban a legnagyobb előzékenységgel viseltettek a kirándulókkal szemben. Külön meg kell említenünk a vámfőnököt és a határrendőrség főnökét, akik igyekeztek minél udva-' riasabban bánni a kirándulás résztvevőivel. A csoport résztvevői nagyon sok érdekes helyet tekinthettek meg, de aránylag kis kiadással járták meg a két világvárost. AMBROS IfJ SCH E R&CO AIUD'JÜOALBA Az őszi szállítás megkezdődött. Aki biztos eredményt akar elérni, ültessen fákat, bokrokat stb. az ősz folyamán. Árjegyzék kívánatra díjmentes Tűiért maradt el a román ílemzeíi Szinfjáz premierje ? M not főszereplő súlyos incidense a rendezővel Ttem mérgezés, ßanem ideg görcsök (Kolozsvár, október 29.) Kolozsváron élénk feltűnést keltett, hogy a román Nemzeti Színház kedd esti premierje váratlanul elmaradt. Már hetek óta próbáltak Pierre Wolff nak, Bábjáték cimü darabjából, melynek a hősnőjét Jeana Popovici, a külföldön Kronwald Eugenia név alatt sikereket aratott színésznőre osztották ki. A főrendezői tisztet pedig Braborescu látta el, akinek a felesége szintén drámai szerepeket játszik. Az egyik kolozsvári lap a bemutató elmaradásával kapcsolatosan azt irta, hogy Jeaua Popovici a főpróbán, amelyet hétfőn este tartottak meg, hirtelen rosszul lett és sokan arról beszéltek, hogy az ideges, érzékeny lelkű művésznő meg7nérg<ezte magát. Megállapitást nyert azonban, hogy mérgezésről szó sincs. A művésznő és Braborescu rendező között a főpróbán kinos incidens játszódott le. Braborescu többször rászólt Jeana Popovicira, mire az amúgy is ideges művésznő szemébe vágta a rendezőnek, hogy felesége miatt molesztálja őt. Utána a drámai hősnő heves ideg- görcsök közt eszméletlenül terült el a színpadon. Főpróba lévén, a színház nézőterén nagyon sokan ültek, akik mikor a müyésznő elájult, azt hitték, hogy megmérgezte magát. Azonnal a mentők után telefonáltak, akik a súlyos ideggörcsökben vonagló színésznőt a belgyógyászati klinikára szál litották. Itt aztán kiderült, hogy Jeana Popovici nem mérgezési tünetek közt lett rosszul, csak ideges felháborodásában kapott ideggörcsöket. Mivel más napra sem lett jobban, a Bábjáték premierje elmaradt. A főrendező és a drámai hősnő közt támadt sulvos konfliktus még elintézésre vár. Ügwéditaatáridonapló Teljes angol vászonkölésben 480 Lei Vidékre utánvéttel küldi: íi-niiBzavir fi legjobb fiáöorus re- * géniek közé tartozik ^ a Minerva könyvujdonsága: ^ Huber: HflSVORflL 1* Ára 150 lei. Kapható a Minervánál, Str. <% Regina Maria (Deák Ferenc ucea) 1 sz. ^