Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-31 / 242. szám
C/aj-Koiozsvár, 1930 október 31 JPéotCÍ TAXA POŞTALA PLĂTITĂ IN NUMERAR No. 24256—927. m % JAti BÚD APEF ELŐFIZETÉS BELFÖLBigl: 1 érre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 200 lej, egy hóra 100 lej. Ára 5 lej. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6 94. XI.IL évlolyam 242-sk sasám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedév» 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Előbb meg kell változnia a közéletnek s csak akkor számiíhatnnk a külföldi tőkére Argetoianu megállapításai a súlyos gazdasági krízisről — Pop-Cicio István megcáfolta, hogy hatmillió lejt költött volna el Athénben — A román—görög vámháboru békéjét kezdik tárgyalni Félrevert harangok Mi is történt tehát Szatmáron, hogy az erdélyi magyar sajtó egy része vészharangokat kongat és mindenáron azt igyekeztek kimutatni, hogy ott valami nagy sérelem esett azon a magyar sajtón, amely immár tizenkét esztendő óta folytatja heroikus harcát azért a magyar kisebbségért, amelynek védelmében hü szövetségese a Magyar Pártnak. Az alábbiakban igyekszünk megvilágítani a szatmári sajtó-vitának egész komplexumát, annak bizonyságául, hogy a nagy magyar gyűlésen nemcsak sajtóellenes állásfoglalás nem történt, hanem éppen a sajtónak a Magyar Párt által is elismert nagy jelentősége magyarázza meg, hogy a Magyar Párt ezt a kérdést a nyilvánosság elé vitte és igyekezett olyan megoldást elérni, amely végeredményben nemcsak az egész erdélyi magyarságnak, hanem a magyar sajtónak is vitális érdeke. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a nagygyűlésen olyan felszólalás, előadás vagy javaslat, amit sajtóellenesnek, illetve ujságiróellenesnek lehetne minősíteni, nem hangzott el. Az a határozati javaslat, amely a szakosztály ülésén a szakosztály elfogadott javaslataként került a nagygyűlés elé, hiteles szövegében igy hangzik: Az Országos Magyar Párt szatmári nagygyűlése megállapítja, hogy a magyar kisebbségi politika és a magyar kisebbségi sajtó között nincsen olyan szoros szervi kapcsolat, mint amilyennek léteiét a nemzeti ügy megkívánja. Elhatározta tehát, hogy felhívást intéz a pártelnökség közvetítésével az erdélyi magyar nemzeti sajtó képviselőihez aziránt, hogy a sajtó teljes erkölcsi erejét fokozott mértékben állítsák a nemzeti ügy szolgálatába, olyan általános sajtóirányzatot teremtve meg, amely összhangzó közreműködésével lehetővé teszi az erőteljesebb, követelőbb nemzeti politikát. A kapcsolatnak az egységes politikai hír- szolgálat által való szorosabbá tétele és a mélyrehatóbb újságírói tevékenység érdekében szükségesnek tartja a magyar sajtóiroda felállítását, aminek a magyar pártszervezet erkölcsi védelme alatt való létesítésére a nemzeti küzdelemben résztvevő hírlapok kiadóit kéri fel. Ezt a javaslatot emelte a nagygyűlés határozattá és erről jogosan lehet azt mondani, hogy a párt álláspontját foglalja magában a sajtó kérdésében. Alig hisszük, hogy a magyar sajtó munkásai közül bárki is kifogást emelhetne ez ellen, mint ahogy az egyetlen felszólalónak, Perédy Györgynek sem hangzott el kifogása a javaslat ellen. Az azí megelőző indokolásban a javaslattevő Hinléder Fels Ákos dr. előadásában rátért a sajtó és a párt küzdelmes munkájának értékelése közben arra, hogy a jövőnek egyik fontos teendője a Magyar Párt és a magyar sajtó kapcsolatainak szorosabbra vonása és amikor erről beszélt, rámutatott olyan káros jelenségekre, amelyeket a párt kebelén belül nem egyszer, de mindig indokoltan szóvá tettek. Az előadás azonban egyáltalában nem merült ki az ilyen kifogásolható jelenségek felsorolásában, hanem a szorosabb kapcsolat és együttműködés jelentőségének a kifejtésére helyezte a fősulyt, de egyáltalában nem tartalmazott sajtóellenes tendenciákat. A sajnálatos félremagyarázás éppen abból keletkezett, ami hiányzott az előadásból. Az előadó tudniillik abból indult ki, hogy nem akart senkit, sem egyeseket, sem lapokat kipécézni, nem akart senkit támadni. Ez a tapintatosság eredményezte azt, hogy amikor a magyar sajtó egy részéről és tegyük hozzá elenyészően kis részéről beszélt, vol(B akar est, október 29.) Az Adeverul cikksorozatban közöl nyilatkozatokat a gazdasági válságról. A nyilatkozatok sorában az első Argetoianu, aki úgyis, mint gazdasági szakember és úgyis, mint a liberális párt tagja, érdekes kijelentéseket tett. A legnagyobb mértékben hibásnak tartana minden olyan intézkedést, amely mesterséges eszközökkel, az adósságok állami átvállalásával s egyéb intervenciókkal nyúlna bele a gazdasági élet természetes fejlődésébe. Amikor az újságíró közbevetette, hogy hiszen az agrárreform is ilyen erőszakos beavatkozás volt, Argottfia u legyintett a kezével s azután nagyon elítélően nyilatkozott az agrárreformról. — Ami nálunk ebben a tekintetben történt — mondotta — az minden képzeletet felülmúl. Franciaországban is volt agrárreform, de ott az egészen más feltételek mellett folyt le. Természetes, hogy a kisgazdák kezében lesz a jövendőben a föld, de ezt. a fejlődést nem lehet állami erőszakkal sürgetni. Mi az átmenetei minden előkészület nélkül akartuk megtenni. A falusiaknak nyugtát nyomtak a kezébe arról, hogy van földje, de senki sem gondoskodott arról, hogy ezt a földet meg is tudja művelni. A helyzet eredménye az, hogy ma a földbirtokok kilencven százalékban nagyobb terheket viselnek, mint ameny* nyit az egész terület ér. tak, akik ezt általánosításnak minősítették. Szóval ebből támadt a félreértés. Ennek az általánosító látszatnak az eltüntetését akarta elérni Perédy György, az ujságirószervezet mostani ügyvezető al- elnöke, aki a magyar sajtó több munkásával együtt éppen úgy tagja a párt központi intézőbizottságának, mint Hinléder dr. Perédynek a félreértést a nagygyűlésen nem sikerült ugyan teljesen eloszlatnia, azonban a párt számára irányadó csak az a határozat lehet, amelyet a nagygyűlés egyhangúlag elfogadott. Aki objektivitással nézi a történteket, nyomban láthatja, hogy itt alapjában véve semmi olyasmi nem történt, ami alkalom és mód lehetne a mindenáron való sérelem-kovácsolásra. Az elfogadott határozatba semminemű oly szándékot nem lehet belemagyarázni, mintha a Magyar Párt a nemzeti alapon álló sajtó munkáját a legtávolabbról is gáncsolni vagy kritikai szabadságában a legcsekélyebb mértékben is korlátozni akarná. Hiszen Hinléder dr. is azzal fejezte be előadását, hogy Petőfi sorait idézte: ha volna közöttünk ellentét, „ki legelőször nyújtja ki kezét, azé legyen a hála s a dicsőség.“ Még valamit: ez a kérdés éppen azért került a krízissel szemben kétszeresen felkészületlenül állunk. A Mironeseu-kormányról is nyilatkozott Argetoianu. Szerencsétlen megoldásnak tartja. Vagy provizórikus kormány — mondotta — vagy állandó. Ha provizórikus kormány, akkor semmi értelme egy ilyen átmeneti megoldásnak, ha pedig állandó, akkor sem reálizálhat nagyobb dolgokat, mint az előbbi nemzeti pa-? rasztpái'ti kormány a párt tulajdonképpeni fő* nőkének vezetése alatt. Szerinte a koiaboráciős kormány volna a helyes megoldás. — Á közÜTetet kell teljesen uj alapokra helyezni. Az ország nem is annyira az előző kormányok vétkei miatt szenved, hanem az általános közmorál miatt. — El kell jönnie annak az időnek, — mondotta — hogy a törvény legyen tör* vény és a kimondott szó, kimondott szó. — Ha ez az állapot bekövetkezik, akkor bizonyos, hogy be fog özönleni az országba a külföldi tőke, amely minden bajra az egyedüli mentség és megoldás. Hatalmas külföldi tőkére van szükség, előbb azonban meg kell változni a közéletnek és ezt a változást kellene munkálnia az általa javasolt koncentrációs kormánynak. nagygyűlés nyilvános szakosztályi ülésére, mert at párt alkalmat kívánt adni a kölcsönös megbeszélésre, olyanok számára is, akik a kapcsolat hiányosságának okait a párt működésében igyekeztek keresni. Erre a biztatást a szatmári sajtókritika kifogásolóinak egyike adta meg abban a vezércikkben, amelyben a. párt elnökségét a kérdés nyilvános tárgyalására hivta fel. A cikk megjelenésére pedig épp az intézőbizottságnak korábbi határozata adott impulzust, ez a határozat is azt a célt óhajtotta elérni, hogy a magyarság jogainak kiküzdéséért folyó küzdelem harcosai és a magyar sajtó munkásai között szorosabb együttműködést lehessen megteremteni. Az alkalom erre meg volt Szatmáron s ha voltak, akik ezúttal sem éltek vele, az valóban uem a párton múlott. A jóindulatnak számára azt hisszük, elég ennyi felvilágosítás. Aki azonban mindenáron a rosszakaratú kritika fegyveréhez akar nyúlni, annak a számára jól tudjuk: sem ezek a sorok, sem akármilyen javaslatok nem elegendők. A céltalanul gáuesoskodók most ebben a „sajtóelienes állásfoglalás“-ban találták meg az ürügyet, aki' azonban minden kákán csomót keres, annak ürügyet találni nem nehéz feladat. Ilyen körülmények között a gazdasági (Folytatása a második oldalon.)
