Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-20 / 233. szám
'. ■ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Ara 6 lej. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6-94. X1ÍL évfolyam 233-ík szánt ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON; 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negycdővtt 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Megkezdte tanácskozásait Bukarestben a nemzetközi agrárkongresszus ffiadgesris földművelésügyi mii^sztes* nyitotta meg a kongresszusi Őt albizottságot alakítottak (Bukarest, október 18.) Ma délelőtt, megnyitották a nemzetközi agrárkongresszust a földmive- lésügyi minisztérium palotájában. A kongresszuson a varsói kongresszuson résztvett államok delegátusain kivül Litvánia is megjelent, megfigyelőként pedig Amerika, Franciaország és Spanyolország megbízottai. Madgearu földmivelésügyi miniszter lendületes szavakkal nyitotta meg a kongresszust, röviden vázolva annak célját, a varsói határozatok gyakorlati megvalósítását. Nicki Alfréd magyar delegátus ajánlatára Camarasescu tartományi igazgatót, a mezőgazda- sági kamarák uniójának elnökét választották meg a kongresszus elnökévé. Camarasescu köszönetét mondva megválasztatásáért, annak a reményének ad kifejezést, liogy a konferencia munkája eredményes lesz. Az export orgamzálása Á nemzetközi agrárkonferencia mai napjának délutánján az ötödik bizottság ülésezett Nicki Alfréd, magyar delegátus elnöklete alatt. A harmadik bizottság gyűlésén az exportkérdésben létrejött megállapodások voltak jelentősek. A bizottság tagjainak az volt a. nézete, hogy mentői előbb jöjjenek össze az exportcikkek or- ganizálási programjának megvalósítására. Az első, második és negyedik bizottság tanácskozásai, az idő rövidsége miatt , végleges Ezután sorra szóaltak fel az egyes országok delegátusai, üdvözölve a kongresszust, amelynek munkájához minden lehetséges módon hozzá fognak járulni. Az ülés végeztével őt albizottságot alakítottak: 1. Az állandó együttes bizottság. 2. A mezőgazdasági hitelintézet problémájával foglalkozó bizottság, amely Dewey Lengyelország amerikai szakértőjének tervezetét tárgyalja. 3. A kereskedelmi bizottság, amely a gabona- értékesítéséről tanácskozik. 4. A kereskedelmi konvenciók bizottsága. (Állatkereskedelem.) 5. A kereskedelmi politika tanulmányozásával foglalkozó bizottság. Délben Ernest Éne államtitkár dezsönét adott a konferencia tagjainak tiszteletére, délután 4 órakor folytatták a tanácskozásokat. megállapodásra nem juthattak. Az ötödik bizottság megállapodott abban, hogy az agrárállamok konferenciája a Népszövetség gazdasági akciójával igyekszik közös plattformra helyezkedni. A konferencia holnap délelőtt és délután is fog tartani. Nicki Alfréd hétfőn reggel 8 órakor fog a sajtó képviselői előtt nyilatkozni a végleges megállapodásokról. Népünk és @i iskoláit írías Paál Árpád Ujságtudósitás mondja, hogy Nagykárolyban, ebben a túlnyomóan magyarnyelvű városban az állami leánygimnázium egyik tanárnője följelentéssel élt az irgal- masrendü apácák elemi iskolája ellen. Panaszolta, bogy az elemi iskolából kikerülő' gyermekek nem tudnak elegendőképpen románul. De még e panasznál több is történt. Éppen a közoktatásügyi minisztériumnak egy bizottsága is járt a városban, mert egyéb iskolaügyet kellett ott elintéznie. Azonban éppen e munkája közben kapván a följelentést, hát azt se hagyta elintézetlenül, hanem aféle rajtaütéssel meglepte a megvádolt iskolát. Az iskolai tanitás már aznapra bevégződött, csak néhány tanulót találtak ott, akik énekórára visszamaradtak. És a bizottság megvizsgáztat.ta ezeket a Mssza- maradtakat a román nyelvből, s az eredményt rossznak találta. Az esetről nyomban jegyzőkönyvet vettek föl, s a bizottság egyik tagja baljóslatuan kijelentette, hogy a rossz eredmény miatt bezárják az elemi iskolát. Az iskolafenntartó nővérek pedig megriadtan bizonykodnak, hogy ők jól és lelkiismeretesen tanítják a románt, s az egész iskola együttlevő gyermekserege jobb eredményt is mutat, de a vizsgálat szokatlan módja azt a néhány énekórás növendéket csak megzavarta. Mi hozzátehetjük, hogy az iskolai év elején vagyunk. Ilyenkor még semmi tananyagot jóformán meg se kezdhettek, tehát a román nyelvből való rögtönzött vizsgáztatásnak is egyáltalán nem volt meg az ideje. Aztán a vizsgáztatás módja se az, hogy egyszerre nyolc szigorú ur vegye vallatóra a gyermekeket. Olyan nyolc ur, akinek a vizsgáztatásra nem is volt semmi megbízatása; legkevésbbé az, hogy énekórán egyéb tantárgyból kérdezzen. Szóval: a rögtönzött vizsga nemcsak meglepő és megzavaró volt, de szabálytalan is. Nemcsak a neveléstudomány törvényeivel ellenkezett, de az iskolafelügyelői jogokra vonatkozó törvényekkel is. Hanem az eset e szabálytalanságnál is sokkal mélyebb vonatkozású. És mint ilyen, igen jellemző megnyilvánulás, hogy miként igyekeznek a népkisebbségek gyermekeit a saját anyanyelven való oktatástól elütni. Az iskolabezárásokra most már uj (vagy nem is uj?) ürügyként azt is előveszik, hogy az iskola, az elemi iskola négy év alatt a gyermeket nem tudta román nyelvűvé tenni. Elszörnyülködve csapják össze a kezüket: „Micsoda bűn!“ A gyermekekre is ráriasztanak, hogy a saját anyanyelvűk használatával olyan bűnt követnek el, amiért még az iskolát is bezárhatják. A tanitó személyzetet is lelkiismereti válságba taszítják, hogy azok szintén mentegetőzésbe meneküljenek azért, mert — nem feledtették el a gyermekekkel az anyanyelvűket. Az elemi iskolás gyermekekkel, a családból most kikerült apróságokkal. És hol történik mindez? Egy olyan városban, ahol mintegy nyolcvan százaléknyira, vagy még többre, a lakosság magyar nyelvű. Okvetlenül felötlik a kérdés, vájjon pedagógiai túlbuzgósággal állunk-e szemben, Vagy a magyar nyelv elleni gyűlölködéssel és elfogultsággal? Akármelyik is az eset, nagyon súlyos tévedésnek kell minősitenünk, ami se a közművelődés ügyére, se az ország különböző nyelvű népei közötti békére nem yezetbet. Már maga az is jellemző, hogy egy román középiskola tanárnője feljelentést tesz a gyermekek román nyelvtudásbeli elégtelensége miatt. Mit bizonyít ez? Azt, hogy azok a gyermekek nem román anyanyelvűek, s mégis románul kívánják őket iskoláztatni. Hát itt van a hiba, s nem abban, hogy a gyermekek nem tudnak románul. A gyermekeket a saját anyanyelvükön kell ismeretekre tanítani, ez az iskola feladata, s nem az, hogy őket a saját anyanyelvűkről leszoktassa. Hogy más nyelveket is tanuljon a gyermek, s köztük románt is, az a pályaválasztásokkal, s egyéb konkrét célszerűségi érdekekkel függ össze. Természetes, hogy ilyen célszerű nyelvoktatások is hasznosak és jók lehetnek. De az első érdek a gyermekre nézve mégis az, hogy az anyanyelvén megalapozhassa az ismereteit, tanulóké-; pessé tegye az agyát, s megszerezze a gondolatlehetőségét és szellemének az egyéniségét. Éppen azért a világ minden pedagógusa megegyezik abban a nézetben, hogy a gyermek elemi oktatása helyesen csak a saját anyanyelvén történhetik. Minden más nyelv belekeverése az elemi oktatásba, nem egyéb, mint a gyermekagy megzavarása. A kezdő ismeretek beleplántálása helyett olyan túlterhelés, ami csak a természetes felvilágosodás energiát szorítja ki a gyermek leikéből. Emiatt lesz félénk, ügyefogyott. gondolkozni nem merő az olyan gyermek, akit a saját anyanyelvén való tanulástól elriasztanak. Okvetlenül csak müveltségbeli hátramaradás járhat ennek a nyomában, s esetleg nagyon súlyos jellembeli gyöngeségnek is oka lehet az, hogy az a gyermekagy az awyanyelve iránti megfélemedést idegzetté magába. Ilyesmi magas eszményü iskolának a célja és törekvése mégse lehet. Még akkor se lehet, ha mi, magyarok vágyunk szóban. Végtére nekünk, magyaroknak is van igen szép fejlődésü műveltségünk, irodalmunk, költészetünk, művészetünk. Vaunak világhírű szellemi nagyságaink, akik előtt tisztelettel hajlik meg nagy népeknek a közvéleménye is. Mi is tudtunk jót tenni az emberiség haladásáért és jóvoltáért. A mi népünk is dolgos és nagyböl- csességü, akinek a gondolkozásában és erényeiben érdemes megmaradni a jövő nemzedékeknek. Ettől való elvetélést, mindezeknek a lelki és mii- velődésbeli készségeknek a megtagadását jelenti az, ha a magyar gyermekeket az anyanyelvén való ismeret- szerzéstől el akarják riasztani. Ennek a jó és gazdag népszellemnek a természetes és egészséges továbbhatá- sát rontja meg, ha az elemi oktatást mindenárou két- ‘ nyelvűvé akarják tenni, vagy éppen az anyanyelvef az elemi oktatásból teljesen ki is akarják zárni. Ilyen eredményeket kívánnak elérni, népünk szellemének ilyen visszamaradását ? A nagykárolyi eset, meg egyéb iskolatorturák azt a hidegizzadásu sejtést adják tudtunkra, hogy psaikugyan népünk lelkének a gyermekeinken keresztül való elkin- zására törekszenek. Hogy helyes-e ez, emberies-e ez, arról fölösleges vitázni. A kisebbségi szerződés is világosan biztosítja az anyyanyelven való oktatás jogát, s ezt a jogot nem teheti kétségessé még az sem, ha esetleg a szerzetesrendek iskoláira ellenkező paragrafust szerkesztettek is. Ez az ellenkező paragrafus nem helyezheti hatályon kivül a népkisebbségi szerződést. A magyarság tehát az anyanyelvi oktatása elleni fellépésnek kell, hogy lássa , a nagykárolyi esetet is. Az ilyen és több más eset miatt pedig kényszerítve leszünk olyan következtetéseket levonni, hogy a saj át vallásfelekezeteink iskoláira nézve teljesen nj iskolapolitikát kell követelnünk. Olyan iskolarendszert, melyben anyanyelvűnk kizárólagos oktatási nyelv legyen. És éppen azért kell ezt követelnünk, mert a ránk erőltetett kétnyelvűséget, — amit iskoláink a béke kedvéért beletörődve folytatnak, — velünk szemben immár igen eltorzítva kezdik értelmezni. Csak a saját nyelvünk kárára és mellőzésére. így pedig iskoláink nem lehetnek közvetítőt népünk és művelődésünk között. Már pedig elvesz a nép, mely tudás nélkül való. Tehát e veszély ellen elemi kötelességünk, hogy iskoláinknak az anyanyelv teljes én kizárólagos szabadságát visszaszerezzük.
