Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-18 / 231. szám

s v felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE, © © ' “ _ 'A királyi család tagjai tanácskozást tar* tottak. Bukarestből jelentik: Az elmúlt hét fo­lyamán Szinajában a királyi család tagjai csa­ládi tanácskozást tartottak. Ezzel a családi ta­nácskozással volt összefüggésben Marioara, ju­goszláv királyné és Elisabeta, volt görög ki­rályné szinajai tartózkodása is. A családi ta­nácskozásról természetesen hivatalos kommüni­két nem adtak ki. A Lupta úgy értesül, hogy a megbeszéléseken az elhunyt Ferdinand király után maradt családi örökség ügyeiről tárgyal­tak, valamint a királyi ház nj statútumának irányelveiről. — Pusztít az árvíz Keletfraneiaországban. Párizsból jelentik: Keletfranciaország'oan a Marne és Meuse között az esőzés tovább tart s az elöntött árterület egyre növekszik. A Mense partvidékén 15 falut ki kellett üríteni. A Mar­ne mentén egyik vasútvonal töltését az áradat kétszáz méter hosszúságban elmosta. A helyre­állítási munkálatok legalább két hetet fognak igénybe venni. A Marne, különösen Eperney környékén okozott árvizével nagy károkat. Az Oise és a Szajna szintje is állandóan emelkedő­ben van. — Marosmegye a szatmári nagygyűlésen. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A Magyar Párt marosmegyei tagozatának intézőbizott­sága csütörtökön ülést tartott György József dr. elnöklete alatt, kijelölte a szatmári nagy­gyűlésre küldendő bizottság tagjait. A tagozat részéről a szatmári nagygyűlésen dr. György József, dr. Árkossy Jenő, dr. Kornhoffer Vil­mos, Kovács Károly és Kuti Károly jelennek meg. — Letartóztatták a volt finn köztársasági elnök és felesége elrablóit. Az Evening News jelenti Helsinkiből, hogy Stahlberg, volt finn köztársasági elnök és felesége elrablóit letar­tóztatták s mind a négy autós banditát erős fe­dezet alatt a finn fővárosba szállították. Meg­került a volt elnök és felesége is, akiket elrab­lóik az orosz határra vittek. A finn pénzügy­miniszter a kormány nevében sajnálkozását fe­jezte ki Stahlberg é,s felesége előtt a történ­tekért és kiilönvonatot bocsátott rendelkezé­sükre, amelyen visszatérhetnek Helsinkibe. — Venizelosz török-görög barátsági szerző­désről tárgyal Konstantinápolyban. Athénből jelentik, hogy Venizelosz görög miniszterelnök szombaton a török fővárosba utazik, ahol há­rom napot tölt. Venizelosz török kormányfér­fiakkal török-görög barátsági szerződésről fog tárgyalni és előkészíti a görög-török leszerelési egyezményt, amelynek megkötésére később szintén sor kerül. — Braiianu Vintüa elgázolt egy parasztot. Bukarestből jelentik: Bratianu Vintila Krajo- vában feltűnő beszédet mondott, pártjának a nópgyülésén. A gyűlés után autóján indult vissza Bukarestbe. Az országúton autója elgá­zolt egy parasztot, akit súlyos sérüléseivel a rimnicvalceai kórházba szállítottak. Leugrott egy 35 emeletes ház tetejéről és az arra haladó autóra esett. Newyorkból jelen­tik: Newyork egyik 35 emeletes házának tete­jéről a város egyik főútvonalán egy ismeretlen férfi leugrott. Az életunt fiatalember zuhaná­sában reáesetit egy ott haladó autóra, annak te­tejét beszállította cs a nagy sebességű súlyos test agyonütötte a bennülő Korndörfer ban­kárt. Az öngyilkos is szörnyethalt. Valószínű­nek tartják, hogy az amerikai tőzsdepánik ál­dozata. — Október 26-án tartják meg Budapesten a magyar cseh futballmérkőzést. Budapestről je­lentik: Október 26-án tartják meg Budapesten a magyar-cseh fu tbal Imérrkőzést. Értesülésünk szerint erre az alkalomra Budapestre fog ér­kezni a román futballügyek nemzetközi inté­zője, Luchide, aki a román-magyar sportbéke megteremtése ügyében fog tárgyalni. MmjÉfrzWmr® fraia.i^-asr-rTi ■, ■ — Politikai öngyilkosságot kell elkövetnie az angol kormánynak a munkanélküliség miatt. Londonból jelentik: A Daily Telegraph nagy cikket irt a munkanélküliség problémájáról, amellyel kapcsolatban újból súlyos politikai el­lentétek merültek fel. A lap az angol belpoliti­kai helyzetet rendkívül válságosnak látja s sze­rinte a kormány a nehézségek miatt kénytelen lesz a közeljövőben politikai öngyilkosságot el­követni. — Merénylet Hültl budapesti orvospro­fesszor autója ellen. Budapestről jelentik: Vác és Szód között az országúton keresztül egy kötelet feszítettek ki. Hültl dr. orvospro­fesszor autója nekiszaladt a kötélnek és fel­borult. Szerencsére csak a soffőr sebesült meg. Nyomoznak a tettesek után. — Elitéit ifjúmunkások. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosvásárhelyi törvény­szék csütörtökön délben hozta meg az Ítéletet a kommunista röpcédulák terjesztéséért letar­tóztatott ifjúmunkások ügyében. A törvény­szék Ábrahám Piroska 21 éves munkásláuyt kétévi fogházra és 5000 lej pénzbüntetésre, Klein Dezső 19 éves munkást pedig ugyancsak 2 évi fogházra Ítélte, mig a többi négy vádlót tat felmentette. A vezetőügyész a felmentések ellen, Gliilea dr. ügyvéd pedig az Ítélet ellen fellebbezett. sílHüliiiiitaüliaiimBiiiramcimiiiiüniiiniiiimimininiiiiiiiiiuiiiiiimiHmnnmKíffli’.imraiiiiiüii j Óvás! j Felhívjuk az igen tisztelt Háziasszonyok g g figyelmét azon körülményre, hogy — mint min- § I den népszerűvé vált elsőrendű minőségű készit- g = menynek — a „tüdői“ fémtisztitószernek is több = I utánzata kerül forgalomba. I' Bár tudjuk, hogy az ilyen félrevezetés! ki- i § serietek csak egyszer érhetnek célt, figyel mez- § I tétjük az igen tisztelt- Háziasszonyokat, hogy | I ozon egyszeri hosszúságot is kikerülhetik azál- n I ial, hogy háztartási alkalmazottaikat utasítják, § I miszerint kizárólag a I I zöld mezőben, piros korongban | lévő ,,SIDOL“ felirata I palackot vagy üveget fogadják el. i Az Európaszerte ismert eredeti „Sidol“ K I nemcsak fém, hanem ablak, tükör és márvány s § tisztítására is legjobban bevált. g £ Tartsuk mindig szem előtt, hogy i I Nem sislndenfémíásztit© „Sidol“. | A „Sidol“ használatban gazdaságos, tehát ol- | I csó, a tisztítandó tárgyakra nem ártalmas, a g c kezeket nem marja. Mindenkinek érdeke tehát, g • j§ hogy az utánzatokat visszautasítsa. Azok ellen, akik a „Sidol“ név alatt más ti § gyártmányú fémtisztitószert szolgáltatnak ki, “ I biróilag járunk el. g I „AZUEOL“ vegyészeti gyár r. t. Arad. | 7l!ll!Kil|]!!|[|(i!Ht!HI!ll!lllíSllíiílllH!IBS!t!milllHlllll!!llltllJIIUIIllK!inillll!i:illlHn:iIll!lllinill!II!!llíf — Különböző visszaélések miatt őrizetbe veitek egy budapesti rendőrkapitányt. Buda­pestről jelentik: A budapesti rendőrség csü­törtökön reggel őrizetbe vette Fekete László dr. rendőrkapitányt, aki nagymennyiségű tár­gyakat vett hitelbe és azokat azután elzálogo­sította. A rendőrkapitánynak ezenkívül több kauciósikkasztásban is része van. Fekete László mindent tagadott s mivel vallomása rendkívül zavaros volt, az elmegyógyintézetbe vitték. A nyomozás megállapította, hogy Fekete egy bűnszövetkezet tagja volt és ez a bűnszövetke­zet hálózta he. Az ügyben délelőtt két nőt es három férfit hallgattak még ki. — T ur isi a kirándulás. Az Erdélyi Kárpát Egyesület kerékpáros- és gyalogososztálya f. hó 19-én, vasárnap, a következő két tarát rendezi. A kerékpárososztály Tur-Turda liasadék és Tordárn. Vezető: Gáli József. Gyülekezés a Má­tyás-ház előtt. Indulás reggel pont 7 órakor. A gyalogososztály Gyerke Márton vezetésével és a következő útiránnyal megy. Kajántó, Lőrjnc- dtegy, Korod, Hctölesfa, Malomgát-hegy, Bács és Törökvágás érintésével haza. Gyülekezés a. Mátyás-ház előtt. Indulás reggel lel 8 órakor. Egyesületi jelvény feltüzése kötelező. Vendé­geket mindkét csoportban szívesen lát az egye-, sülét. XIII. ÉVF. 231. SZÁM. — Nem fizetik a tanítókat. A kolozsmegyei tanítók népes küldöttsége kereste fel a napok­ban Moldovan tartományi igazgatót, hogy a visszatartott fizetések ügyében interveniáljon. A tartományi igazgatóság váróterme zsúfolá­sig megtelt a kihallgatásra várakozó emberek­kel. Az audienciára jelentkezők mindnyájan kolozsmegyei tanítók voltak és tanfelügyelőjük vezetésével arra kérték Moldovan Valér tarto­mányi igazgatót, hogy azonnal intézkedjék, mert, noha szeptember 17-én már kiutalták a szeptember hónapra járó fizetésüket, még a mai napig sem kapták azt kézhez. Ezzel szem­ben a városi tanítóság még az októberit is meg­kapta. Moldovan tartományi igazgató távira­tot menesztett a pénzügyminisztériumhoz, hogy azonnal fizessék ki a tanítókat. Itt Írjuk meg, hogy az egész vármegye tanítósága letette az esküt II. Károly királyra. — Miért csak most nyilatkozik az Auto­mobil Club? A feleki motorosverseny, alkal­mával történt szerencsétlenség ügyében a ko­lozsvári Automobil Klub a következő levelet intézte hozzánk: „A teleki motoi'kerékpár verseny egyik szerencsétlenül járt résztvevőjének fivére, egy helybeli magyar lapban megjelent levelében igazságtalanul hanyagsággal vádolja meg a verseny rendező bizottságát. A kolozsvári ke­rületi Automobil Klub a legőszintébb sajná iatát és részvétét kifejezve a balesetet szenve­dett motorkerékpáros iránt, kötelességének tartja, — anélkül, hogy polémiába akarna bo­csátkozni, — az igazság kedvéért a következő­ket leszögezni: A versenyt megelőző napon f. év szeptember 28-án Carol Gianone motorke­rékpáros összeütközött a Feleki utón Ignat kapitány Pontiac gépével és súlyosan megse; besült. A kérdéses baleset, nem tulajdonítható a nevezett lapban megjelent cikkben felhozott okoknak, amennyiben nem a i versenypályán, hanem a Feleki utón, a starttól körülbelül egy kilométernyi távolságra történt, ott, ahol a kolozsvári Automobil Klub szerveinek semmi­féle hatáskörük nem volt.“ Fabius, az Auto­mobil Klub elnöke. Ez a „nevezett újság“ mi volnánk. Kon­statáljuk, hogy a „cáfolat“ nem cáfolat, ha­nem beismerés. Kár volt hetek múlva feléb­rednie az Automobil Klubnak. — Perzsiában — az más! Londonból je­lentik: A perzsa sah autóján nemrég Teherán egyik olyan uccáján hajtatott át, amelyen a legújabb közlekedési szabályok csak egyirá­nyú forgalmat engedélyeznek. A rendőr megállította s visszaküldte a szabályellenesen hajtó udvari autót, majd utólag felismerte az uralkodót és az autó Uián rohanva, kétségbe­esetten bocsánatot kért. A sah azonban meg­dicsérte a rendőrt pártatlanságáért s nng- fedtte soffőrjéí, hogy nem ismeri a kózleke dési szabályokat. — A határmentén tanulgató makói szigorló orvast a temesvári sziguranea kémnek nézte és letartóztatta. Makóról jelentik: Fruehtbauer József, a makói közkórház szigorló orvosa vizs­gálatára készült és tanulgatva sokat sétált a Maros kiszsombolyai partján. A mult héten el­tűnt és a hatósági nyomozás sem tudta előkeri- teni. Később a felesége levelet kapott Temes­várról, amelyben arról értesítik, hogy férje a temesvári szigurancán van letartóztatásban. Valószínű, hogy már régebben figyelték a Ma­rosparton tanuló orvost, akiben kémet sejtet­tek. Most a család a magyar külügyminiszté­rium utján megtette a lépéseket a kiszabadí­tására. — Református gyűlés Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosi református egyházmegye csütörtökön tartotta szokásos évi közgyűlését Marosvásárhelyen, Farkas Jenő esperes elnöklete alatt. A közgyű­lés több uj papot és tanítót iktatott be hivata­lába. Felesketésük után Nagy András nyárrád- szenlbenedoki lelkész referált a Károli Gáspár irodalmi társaság megalakulásáról és program­jától. Váradi Albert tanügyi referens reformá­tus leányiskola segélyezéséről szóló javaslatát terjesztette elő, majd a közgyűlés Csíki László dr. ügyvédet világi tanácsosnak, Spanneil Vin­ce kollégiumi tanárt egyháztanácsi bírónak vá­lasztotta meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom