Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-18 / 231. szám

gbxtnm XIII. ÉVF. tăi. SZÁM. Keresztcsont fájdalmak ellen használjon Sloan's ldniment-et Miért kell Önnek ezen nehéz és nyomasztó tájdalmakat elvi­selnie, amikor ezektől egy kevés Sloan's Liniment használata mel­lett megszabadulhat. Sloan’s Liniment könnyen felszívódik — bedörzsölés nélkül is — felmelegiti és megnyugtatja a beteg szöveteket és megszünteti a fájdalmakat. Tartson kéznél mindig egy üveg Sloan’s Liniment-et, miután használata könnyű és nem hagy foltot a bőrön. Reuma, boszorkányszurás, isiás és minden más hasonló fájdal­makat megszüntet a Sloan's Liniment. Sloan’s Liniment Megszüntet minden fájdalmat A t. közönség részért; egy üveg óra 75'— lei A kisebbségi iskolák pusztításának uj módszere Az anyagi lehetőségektől tervszerűen megfosztott isko­lákat a magánoktatási törvény alapján zárják be — A kormányok ugyanakkor nem teljesítik az államnak a nemzetközi szerződésekben, az alkotmányban gyökerező és egész sereg törvényes intézkedéssel előirt kötelességét anyagi téren sem a kisebbségi iskolákkal szemben (Kolozsvár, október 16.) Tiz év óta tart már a ki­sebbségi kultúrintézmények szisztematikus pusztítása. [Csodálatos leleményesség kell hozzá, hogy ezekből az aknákból még mindig nem fogytak ki a mindenkori kor­mányok. A legelső hatalmi ténykedés, amely maga után Vonta a kisebbségi kultúrintézmények lassú halálát, az agrárreform volt. Az iskolafenntartó hatóságokat, az egyházakat megfosztották attól a vagyonuktól, amelyek­ből fedezniük kellett az iskolák fenntartásának kiadá­sait. Ugyanakkor azonban, amikor iskoláink ellen ezt az aknát felállították, jól tudták, hogy ilyen utón óriá­si nehézségeket fog jelenteni az iskolafemntartó hatósá­goknak a kultúrintézmények kiadásainak fedezése. Mi­kor pedig elérkezettnek látták az időt a terv végrehaj­tására, meghozták azt a magánoktatási törvényt, amely­nek egyik legfőbb intézkedése kimondja, hogy csak abban az esetben engedélyezik a fele­kezeti iskolák működését és adják meg azoknak a nyilvánossági jogot, hogyha ren­delkeznek a szükséges anyagiakkal a kiadá­sok fedezésére. Természetesen emellett arról sem feledkeztek meg, hogy számtalan olyan követelést támasszanak didaktikai, tan­ügyi és egészségügyi téren az iskolákkal szemben, hogy azoknak kielégítése emberfeletti munkát vegyen igénybe. Ennek a súlyos helyzetnek ellenére a kisebb­ségek képesek voltak napi szerény háromszori étkezésü­ket is kettőre redukálni, csakhogy az iskola felépüljön és minden tekintetben megfeleljen az előirt szigorú kö­vetelményeknek. Olyan tanerőket alkalmaztak, akiknek tudása nem mindennapi. Sem higiéniai, sem didaktikai szempontból nem lehetett kifogást tenni ellenük. Hiába volt minden jóakarat. Hiába igyekeztek az iskolafenn­tartó hatóságok a törvények parnasszuízait megmászni, az állam azt sem engedte meg, hogy a törvényes köte­lezettségeinek eleget tegyen. Ugyanabban az időben, amikor megindult az akció a felekezeti iskola felépíté­sére, megjött a szigorú miniszteri rendelet: haladékta­lanul fel kell építeni az állami iskolát, Egyszóval: kar­hatalmi eszközökkel kényszeritették a lakosságot, hogy először az állami iskola céljaira adja oda összekupor- gatott fillérjeit, hátha mire az épület készen van, ki­fogy a pénzből a lakosság is és a felekezeti iskolára nem jut. Ez az a politika, amely mindenáron, uton-utfélen a kisebbségi iskolák életére tör. Ugyanakkor azonban az állam megfeledkezett arról, hogy viszont sttlyos kötelezettségei vannak a kisebbsé­gekkel, illetve azok kultúrintézményeivel szemben, nemcsak jogi, hanem anyagi té­ren is. Megfeledkezett azokról a nemzetközi szerződésekről és törvényekről, amelyek előírják a kisebbségi kultúrintéz­mények anyagi támogatását. Tehát ugyanakkor, amikor az állam velünk szemben kulturális téren megszámlál­hatatlan követelést állít fel, mi az ilyen hatalmi intéz­kedésekre nem válaszolhatunk mással, mint oly irányú követelésekkel, amelyekre jogalapot szolgáltatnak nem­csak a nemzetközi sezrződésck, hanem az országban ér­vényben lévő törvények és rendelkezések is. Hol van 0,2 államnak jogcíme arra, hogy bezárja a kisebbségi isko­lákat azért, amiért a kályhába kerülő darab fa nincsen négy részre hasítva, amikor az ö kötelessége annak a napszámosnak megfizetni a diját, akinek a fát fel kellene darabolnia? ! Fel fogjuk sorakoztatni mindazokat a törvényes ren­delkezéseket, amelyek lehetővé teszik nekünk, hogy mi is éppen olyan eszközökkel lépjünk fel az állammal szem­ben, mint amilyen eszközöket használ az, amikor ki­sebbségi kultúrintézményekről van szó. Először is az 1919-iki párizsi egyezmény 10-ilc paragrafusának máso­dik bekezdése kötelezővé teszi többek között Jlománia számára is, hogy arányosan támogassa a kisebbségi kul­túrintézményeket. Román közjogászok szerint s köztük elsősorban Paul Negulescu, a bukaresti egyetem jogi fakultásának tanára közigazgatási jogi értekezésében a párizsi egyezmény idevágó intézkedését tárgyalva, meg­állapítja, hogy az állam, megye, avagy község, egyenlő arányban kell, hogy támogassa úgy a többségi, mint a kisebbségi iskolákat. Ezt nemcsak a párizsi egyezmény, hanem az alkotmány is előírja, amely nem ismer meg­különböztetést a kisebbségi, avagy többségi nép között, amikor jogok és kötelezettségekről van szó. Ez az elv az állami oktatásról szóló törvény 161-ilc paragrafusá­ban van legelőször lefektetve. Eszerint azokon a helye­ken, ahol kisebbségek laknak és az állami iskolán kí­vül felekezeti iskola is van, az állam arányosan kell, hogy támogassa a felekezeti iskolákat is. Ez lenne te­hát az a bizonyos államsegély, amelyet egyenlőtlen mér­tékben is alig akarnak megadni. Jogunk érvényesitésére egyetlen lehetőségünk a közigazgatási per, amivel az államot az arányos államsegély fizetésére bényszerithet- nők. Ez ügyben felkerestük Maniu Cassius egyetemi ta­nárt, a közismert román jogtudóst, aki nyilatkozatában a fenti álláspontot igazolta. A közigazgatási törvény biztosítja annyira a köz­ségek autonómiáját, hogy ennek következményeiképepn a községi tanácsoknak meg legyen a joguk arra, hogy a kisebbségi kultúrintézmények támogatására bizonyos összegeket vegyenek fel a költségvetésekben. Vagyis a községi tanács törvényes alapon szavazhat meg a ki­sebbségi kultúrintézményeknek anyagi támogatást, sőt kötelessége is támogatni. Erdélyben már is van egy ne­hány község, ahol a helybeli községi tanácsok segélyezik a felekezeti iskolákat. De menjünk tovább. A legutóbbi liberális kormány olyan értelmű rendeletet adott ki, amely szerint azokon a helyeken, ahol csak felekezeti is­kola van, az állami iskolának járó összes segélyeket a felékezeti iskoláknak utalják ki. Nincsen tudomásunk róla, hogy ezt a rendeletét visszavonták volna. A Maniu- kormánynál is néhanapján, ellenséges intézkedések mel­lett utat tört egy-egy kisebbségekre nézve kedvező ren­delkezés is. így legutóbb egy rendelet látott napvilágot, ami a következőket mondja: „Az olyan községek, ame­lyekben a kisebbségek jelentékeny számban vannak, az iskolai bizottságok járuljanak hozzá a felekezeti isko­lák fenntartásához, ami — úgymond a rendelet — igaz­ságos dolog, mivel a jövedelem az összes állampolgárok­tól különbség nélkül hajtatik be.“ Ugyanakkor a közok­tatásügyi minisztérium átszervezéséről szóló törvény (megjelent a Monitorul Oficial 1930 julius 1-i számá­ban) 186-ik paragrafusának 4-ik bekezdése igy hang­zik: „A bármilyen községek által a költségvetésben is­kolai célokra előirányzott összeget arányosan kell fel­osztani az összes helyi iskolatanácsok között, akár álla­miak, akár felekezetiek A jelzett rendelet arra jogosit fel, hogy az iskola­székeiktől kérhetjük az anyagi támogatást. Hogyha fo­lyamodványunkat nem veszik figyelembe, az iskolaszék ily irányú határozatát meg kell felebbezni. Ez a helyzet a 186-ik paragrafusnál is. Kémünk kell a községi ta­nácstól, hogy a törvény szelleméhez híven járjon el. Itt. is, hogyha a kérésünket nem teljesítik, közigazgatási per utján kényszerithetjük a községet arra, hogy szub-i vencionálja a kisebbségi kultúrintézményeket. íme, elég tekintélyes számú intézkedés jogosit fel arra, hogy az államtól követeljük velünk szembeni kö­telezettségeinek teljesítését. Mindaddig azonban, amig az állam nem teljesiti velünk szemben kötelezettségeit, hiszen kötelessége jó példával előljárni, sem erkölcsi, sem jogi alapja, sem pedig jogcime sincs rá, hogy anya­gi kérdések miatt iskoláink kapui fölé gyászlobogót tűz­zön ki. D. B. Huszonnégy évnídn dili vérbosszút apja gyilkosán (Miskolc, október 16.) Bestiális kegyet­lenséggel elkövetett gyilkosság történt az Ózddal teljesen összeépült Bolyok községben, melynek lakói csaknem kivétel nélkül gyári munkások és tisztviselők. Bojki Zoltán 30 éves gyári munkás 27 késszurással meggyil­kolta Csató János 50 esztendős kisbirót. A gyilkosságnak, amely lázban tartja az egész községet, rendkívül érdekes és a magyar vi­szonyok között ritkán előforduló háttere van. A gyilkos, aki már régóta készült a büntény- re, vérbosszut állt apja meggyilkolása miatt. A bűntény előzményei körülbelül 25—30 esztendőre vezetnek vissza. A kilencszázas években a legjobb barátok voltak Bojki Imre és Csató János. Együtt legénykedtek, az éve­kig tartó barátság után azonban a körülbelül huszonhétesztendős két férfi összekülönbözött. Okot erre az adott, hogy mindketten ugyan­abba a leányba szerettek bele s emiatt ellen­ségekké váltak. A leány Bojki hoz ment fele­ségül. A házasságból három gyermek szüle­tett, köztük a mostani gyilkos Bojki Zoltán. 1906-ban, tehát huszonnégy évvel ezelőtt, a volt jóbarátok egy szüreti mulatságon össze­találkozva. ittas állapotban összevesztek A dolognak az lett a vége, hogy Csató ^ János agyonszurta Bojki Imrét, amiért szándékos emberölés cimén Ijétesztendei fegybázra ítél­ték s ezt a büntetését a váci fegyházban ki is töltötte. __ ^ A három Bojki-gyerek közül Zoltán, a legidősebb, 6 éves volt, amikor apját holtan hozták haza a szüreti mulatságból. A családfő elvesztése nagy nyomorba ta­szította Bojkiékat, s a gyerekek a legnagyobb nélkülözések között cseperedtek fél. Bojki Zoltán serdülő fiú volt, amikor Csató bünteté­sének kitöltésével kiszabadult a __ fegyházból és hazament falujába. Bojki Zoltán már ek­kor megfogadta, hogy bosszút fog állani apja meggyilkolása miatt. Bojki több napon át lesett Csatóra, ele eredménytelenül. Kedden este hét^ óra^ után sikerült egyedül találnia a hazafelé tartó Csa­tot. Kiugrott búvóhelyéről, egy kapu aljából s gyorsan, számtalanszor döfte kését Csató testébe. Csató már a földön feküdt élet­telenül, a megvadult ember azért még folyton vagdalta, szúrta áldozata holttestét.^ A lár­mára sokan kifutottak. Ezeknek láttára Bojki még két utolsót döfött a holttestbe, azután elmenekült. A gyilkost szerdán délelőtt sike­rült elfogni a putnoki állomáson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom