Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-17 / 230. szám

JŞfe&^igjsgafe XIII. ÉVF. $30. SZÂM. Kltalállák ax adóörftkiéísi rendszert, amely szerint a tisztviselő-előd adó­jáért lefoglalják ax ntód fizetését A zseniális szí lágy csehi adóhivittalc az ötlet (Kolozsvár, október 15.) Az adókivetési és behajtási ötletek között is különös érdeklődésre számíthat az az eset, melyet a szilágycsehi adóhiva­tal talált ki J. I. urleány terhére. J. I. a szilágyme­gyei Monó községben a református felekezeti iskola tanítónője volt. Ebben a minőségben a kántori te­endőket is ő végezte, amely tisztséggel egy bizonyos földterület használata is járt. Természetesen, hogy a kérdéses birtok után adót is szokás fizetni. J. I.-nek kötelességtudása nemcsak az iskolaügyi kér­désekben nyilvánult meg, hanem az állammal szem­beni kötelezettségeinek is igyekezett minél előbb eleget tenni. Ahogy Monora érkezett, bejelentette a lakásváltoztatását, hogy ezután ő reá s ne előd­jére rójják ki az általa használt földterület után járó adót. Rövid idő múlva aztán ki is fizette a földadói, amely körülményről a szilágycsehi adóhi­vatal 435_.í)3C-as számú nyugtája tesz tanúbizony­ságot. A jelen iskolai évre azonban a felsőbb tan­ügyi hatóságok kötelességtudó munkájának elisme­réseképpen a nagyszebeni református elemi iskolá­hoz helyezték át. J. I. tanítónőt. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor egy szép napon a posta egy foglalási jegyzőkönyvet hoz 2200 lej adóhátralékról. faWW^WW,.V>.’ /VA/V-./S.WWWVWW A kérdéses Írást a szilágycsehi adóhivatal állította ki és földadó címen követelte a kérdéses összeg ki­fizetését. A tanítónő semmiképpen sem tudta fel­fogni, honnan származik a 2200 lejes adóhátralék. Törvényes nyugtája volt arról, hogy az adóját kifi­zette. Ezért irt is egyik monói ismerősének, hogy nézzen a dolgok után. Az ismerős hamar utánajárt az ügynek és kiderült, hogy a tanítónőn azt a 2200 lej adóhátralékot akarják behajtani, amely összeggel tanitóelödje maradt adós. Az adóhivatal pedig egyszerűen odairta abba a bizonyos könyvbe, ahol a szerencsétlen adóalanyok nevei sorakoznak, hogy L. J. utódja J. I., tehát a szilágyesehi adóhi­vatal olyan adóöröklési rendszert kezd bevezetni, amely példátlanul áll az adóbehajtások történe­tében. Az a monói megbízott, aki a kérdést az adó­hivatalnál tanulmányozta, igyekezett megmagyaráz­ni, hogy az eljárás törvénytelen, annál is inkább, mivel abban az időben, amikor a 2200 lej adót a kántori földekre kivetették, nem a tanítónő, hanem annak elődje használta azt. Hiábavalónak bizonyult a tiltakozás, mert a szilágycsehi adóhivatal inter­venciójára lefoglaltak a tanítónő fizetéséből 3000 lejt. Benes csehszlovák külügyminiszter expozéjá­ban az eurőpar államok fölött szemlét tartott megállapítja, hogy Oroszországban tizenhárom év óta tart a forradalom, az olasz forradalom sem fejeződött be, Rémet-, Lengyel- és Spanyolországban pedig válság van (Prága, október 15.) Benes csehszlovák külügymi­niszter a külügyi bizottság szerda délelőtti ülésén ex­pozét mondott. Az európai államok állapota fölött tai~ tolt először is szemlét. Oroszországtei már 13 éve van permanenciában a forradalom — mondotta — és még as olasz forradalom som fejeződött be. Német, Lengyel én Spanyolországokban válság van. Belpoliti­kai nehézségek mellett gazdasági bajokkal küzd mind­egyik állam. Csehszlovákiát külső konfliktusok nem fenyegetik, de a szociális gondok állandóan növeked­nek. Az agrárállamok akciói közül különösen a román és jugoszláv tárgyalások érdeklik Csehszlovákiát, amely ezekbe még ez év folyamán be fog kapcso­lódni. A kisebbségi kérdésről is beszél? Genfben a Népszövetség 'ebben a (tekintetben ugyan arra az álláspontra helyezkedett, mint; amelyet Cseh­szlovákia is hangoztat, hogy tudniillik a kisebbségek­nek lojálisán csatíakozniok kell államaikhoz és a több­ségi népekhez. Magyarország szerinte a középeurópai államok közül eddig a legkevésbbé alkalmazkodott az nj szituációhoz és mindaddig nagy politikai es szo­ciális nehézségei lesznek, amig nem néz szembe az uj európai helyzettel. Román okmánybélye^ekel akart hamisítani Budapesten egy hattagú bűnszövetség A rendőrség leleplezte a hamisító banda tagjait (Budapest, október 15.) A főkapitányság intellek­tuális osztályán nagyszabású bélyeghamisitási bűnügy­ben indult nyomozás. A 1 vizsgálatot a főkapitányság hamisítási ügyekkel foglalkozó-d-etektivesoportjai indí­tották meg s ennek során szombaton délelőtt hat gyanúsítottat vertitek őrizetbe. Három közülük nagyváradi kereskedő, a másik há­rom pedig budapesti nyomdász és ügynök. A bűnszövetségnek az volt a terve, hogy román ok- mánybélyegebct hamisítanak, az egyik budapesti nyom­dában elkészíttetik a bélyegeket, amit- aztán Erdély­ben teljes áron forgalomba hoznak. Háromféle bélyeg előállításához szükséges klisék már el is készültek, a hamis bélyegek nyomásához azonban már nem fpg- hattak hozzá, mert a rendőrség rajtuk ütött. A hat gyanúsított férfi a főkapitányságon tagadta, hogy ré- s®e lenné a bélyeghamisitási tervben, a detektívek azonban a házkutatás során megtalálták a román okmánybelyagek kliséit és mintanyoma­tait. A főkapitányságon a bélyeghamisitási ügyben szombaton estére fejezték be a vizsgálatot, A nyomo­zás során gyanúba fogott hat férfi közül Friedmann Sándor nagyváradi ügynököt és Tlyés József nagyvá­radi tisztviselőt előzetes letartóztatásba helyezték. A másik négy gyanúsítottat, akik budapesti származású nyomdászok és tisztviselők, egyelőre szabadlábra he­lyezte a rendőrség, de- az eljárás tovább -folyik ellenük. A nyomozás megállapította, hogy Friedmann és Ilyés a mult héten érkeztek Nagyváradról Budapestre, ők rendelitek a hamis. bélyegeket a magukkal hozott klisék felhasználásával. A rendőrség ezzel a bélyeg­hamisitási ügyben le is zárta, a nyomozást, és a két letartóztatottat átkisérték az ügyészség fogházába. Tekintettel arra, hogy a üétartóztatottak között ide­gen állampolgárok' is vannak, a büntetőjárásbiróság gyorsított eljárása alapján szerdán kezdte meg a bé- Jyeghamisitók ügyének tárgyalását. A román királyi követséget Lázár Nándor dr. képviseltei Az ügyész a büntetőtörvénykönyv 58. szakaszába ütköző bélyeghamisításra való előkészület kihágása ci- mén emelt vádat. Megállapította, hogy nagyobb meny­nyi séj£ü román bélyeget hamisítottak. Véleménye sze­rint éppen ezért a vád -elbírálása tudhaladja a bünitető- járásbiróság hatáskörét és kérte, hogy az ügy iratait tegyék át a büutetőtörvényszékhez. A . védők hevesen ellenezték az- indítványt. Szerintük a vádlottak egyet­len bélyeget sem készítettek még el, sőt az előkészü­letekről is csak nfchezen lehet szó, annál kerósbbé a forgallombahozatalrói. Szerintük az egész ügy csupán agent pirovokateurok munkája. Lázár dr. csatlakozott az ügyész indítványához. Hangoztatta, hogy a ma­gyarság érdekei ellen volna az- ügy eltitkolása. A vé­dők közbekiáltottak: — Tiltakozunk, hogy ebből egy uj frank-pört csi­náljanak. Végül is a bíróság végzést hozott, amely szerint helyt -adott az ügyész indítványának és. az- ügyet további érdemleges eljárás céljából a törvény­székhez utalta át. Finnország volt elnökét és feleségét ismeretlen egyének elrabolták megállították autóját és áthurcolták egy másik autóra, amelyből az elnök szeren­cséjére kifogyott a benzin, mire a támadók elmenekültek (Helsinki, okt. 15.) Stallberg, Finnország volt elnöke szerda reggel feleségével együtt eltűnt. Az eltűnés rendkívül rejtélyes módon történt. Az ex­elnök és felesége kiautóztak és azóta nyomuk ve­szett. A finn fővárosban nagy az izgalom. Valószínűnek tartják, hogy rablók hur­colták el az elnököt. A hatóság megállapította, hogy a volt elnök autó­ját egy 183—163. számú autó követte nyomon el­tűnése előtt. Egész délelőtt a főváros környékén a detektívek, újságírók kutatták Stallberget, aki azután feleségével délután egy óra tájban végre megkerült. Egy elég távoli faluból jelentették, hogy az exelnök és felesége ott tartózkodnak. Ismeretién egyének Stallberg autóját egy . néptélen helyen megállították, a benne- ülőket a maguk autójába hurcolták át és azután egész délelőtt egyenes irányban vitték az országutakon. Közben elfogyott a benzin és egy másik autó, amelyikré az exelnök elrablói vártak, nem érkezett meg. Az ismeretlen egyének, akik valószínűleg a szovjet ügynökei voltak. attól tartva, hogy felfedezik őket, Stallberget és feleségét sorsukra hagyva, megugrottak. A volt elnök feleségével másfél óra gyalogolás után érte el az első lakott helyet, ahonnan azután azonnal Helsinkibe telefonáltak. A hatóságoknak már si­került is több gyanús egyént letartóztatni, akiknek minden bizonnyal részük volt Stallberg elrablásá­ban. SliaáSÜSSSSSl ■ Akira NAGY. AKAR A KICSI. DE FONTOS, HOGY LEGYEN A HA VONATRA ÜL! Az nj, október 6-álól ér­vényes „Hermes“ menet- rendek borítólapja kék színű. A najj-y kiadás 50. a zsebmenetrend 35 lei. Tilijijiji 1Î jj ll jj jijl'jl It lífí lijiji jl Ilii ii fflîfflîffilŢÎŢÎŢÎfflî^

Next

/
Oldalképek
Tartalom