Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-26 / 212. szám
XIII. EVF. 212. SZÁM. ÍEfc Szent a béke MtíMUv&wer a Komjáfhy-Kondor fronton Kondor Ibolykáék visszaszerződlek Kolozsvárra (Kolozsvár, szeptember 24. Saját tud.) Megírtuk, bőgj- Kondor Ibolyáck és a Szinpártoló között nézeteltérés támadt egy alapjában jelentéktelen előlegkérés miatt. A népszerű és kitűnő primadonna kissé elhamarkodottan szerződésszegésnek minősítette,. Jiogy a Szín- pártoló a kért 30.000 lej előlegnek csak a felét küldötte el, viszont a színház igazgatósága kénytelen-kelletlen más primadonna után nézett, amikor Kondorok energikus levelét megkapta. A két fél közötti lényegtelen differenciák a mai nap folyamán elintézést nyertek. Kondor Ibolya és férje, Komjáthy Károly, karmester ma közölték a színház igazgatóságával, hogy szerződésüket érvényesnek telein. tik.s az igazgatóság ezt a bejelentést tudomásul is vette. A színház igazgatósága, ahová brassói értesülésünk megerősítése végett fordultunk, a következőket mondotta az ; ügyről: — Az igazgatóság fájdalmas érzéssel vette tudomásul Kondor Ibolya és Komjáthy Károly közlését, hogy szerződésükét, nem állják. A differencia sokkal elenyé- szőbb volt, semhogy emiatt hajlandók lettünk volna két kiválóan érdemes tagunkról lemondani. Tény, hogy a közönség legszélesebb rétegeiből igen sokan fordultak hozzánk azzal a kéréssel, hogy tegyünk meg mindent az ellentétek áthidalására. Ez meg is történt. Kondor Ibolyka és Komjáthy Károly a következő szezonban is színházunk tagjai maradnak. — Telefonon beszéltünk Kondor Ibolykával is, aki a következőket mondotta a konfliktus elintézéséről: — Örömmel közölhetem, hogy valóban megegyeztünk, még pedig úgy, hogy egyik fél szivében sem maradt a legkisebb tövis sem. Hiszen a differencia tényleg nem volt jelentékeny. Én a levelek özönét kaptam kolozsvári barátaimtól, ismerősöktől és ismeretlenektől, hogy ne hagyjam el a várost, amelyet annyira megszerettem. Egészen biztos, hogy férjemmel együtt a legtökéletesebb harmóniában fogunk együttműködni a színház igazgatóságával, amely a lényegtelen ellentét elsimítására nobilisán mindent megtett. Amint látjuk, mindkét fél elégedett tehát, nyára a közönség is. BizoLényecjesen leszállított áron bérelhet a kolozsvári Magyar Színházban (Kolozsvár, szeptember 24. Saját tud.) Megírtuk, hogy a kolozsvári Magyar Színház igazgatósága a helyárakat 25 százalékkal leszállította, hogy ezzel a legszélesebb körök számára is lehetővé tegye a kulturális szórakozást. •' Ugyanilyen arányban olcsóbbak lettek a . bérletárak is. Többen fordultak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy ha a bérleti árak csökkentek, miért magasabbak valamivel a havi-részletek, mint tavaly? A helyzet az, hogy: Az idén hét hónap alatt kap a bérlő negyven előadást, míg tavaly tiz hónap alatt kapott ugyanannyit. Tehát csak hét hónapon át fizetik az idei bérlők a bérleti összeget, rmiclyek igy valójában negyedrésszel olcsóbbak a tavalyinál. Jelentős kedvezmény az idén, hogy ellentétben a múlt évekkel, nőm két, hanem csak egy részletet kell most befizetni, általában mind a hét bérleti hónapban csak egy-egy részletet. Bérelni f. hó 27-ig lehet d. c. 10-től 1 és este 7-től 9 óráig a színház titkári hivatalában. (*) Végh Sándornak, — Erdély Vecsey Ferkójának hegedükoncertje ma e»*e. Olaszországi turnéjának megkezdése előtt ma esti hegedükoncertje keretében búcsúzik el szülővárosától a gyors karriert megfutott, feltűnő tehetségű fiatal hegedűművész: Végh Sándor, aki ina esti műsorában a legvirtuózabb zenei feladatokat kivánó müveket szólaltatja meg. Teljes műsora a következő: 1. Händel: Sonata. 2. .Goldmark:, Hegedűverseny op. 2$. 3. Bach: Pracludium şţz ,,E’’ dur hegcduszonátából. Dvorak—Kreisler: Szláv lánc. Paganini: ,,E’’ dur Caprice. 4. Húbiáy : Zephire." Zsolt Nándor: Satyr és Driadok. 5. Bazzini: Hex?iitanz. Kezdete esto fél 9 órakor a rám. kát. gimnázium dísztermében. Zongoránál a kiváló ifj. Szabó Géza. Jegyek Lepa- genál és az esti pénztárnál. NAPCSÓKOLTA LEÁNY — Bánky Vilmá-val. A film-évad nagy attrakciója, a Napcsókolta leány hangos, németül beszélő filmregény 11 felvonásban, a főszerepben Bánky Vilmá-val, ma csütörtökön kerül premierként bemutatásra a Magyar Színházban 4 előadásban: 3, 5, 7 és 9 órakor, Bánky Vilmának, a nagy amerikai, magyar filmstarnak ezen első beszélő filmje, diadallal járja be a kontinens nagy mozgóképszínházait s mindenütt hetekig marad műsoron, állandóan telt nézőtér előtt. A főszerepek Bánky Vilmán kívül, aki a címszerepet játssza, Josef Schildkraut és Edward G. Robinson kezében vannak. A két elismert filmszínész, Bánky Vilmával együtt művészetük legjavát nyújtják alakításukban. Helyárak maradnak a rendesek: 30, 20 és 10 lej. Műfaj, forma és tárgy tekintetében az igazgatóság nesn biván semmiféle megkötést tenni, egyaránt pályázhatnak vígjátékok, középfaju drámák, szomorujátékok, prózai vagy verses müvek. Elengedhetetlen követelmény azonban, hogy a pályamű szinpadképes és művészi értékű legyen. Az igazgatóság garantálja, hogy az ilyen müvet a legnagyobb gonddal, a legfigyelmesebb előkészítés mellett, a legjobb szereposztásban ünnepélyes külsőségek mellett adja elő, hogy ezzel is serkentőleg hasson a színműírói tehetségekre. A pályadij, amelyet Horváth Tholdy István gróf és László Ákos bankigazgatók tűztek ki, harmincezer lej, valamint a szokásos Írói tantiém. A dijat csak olyan munka kaphatja meg, amely — akár változtatások mellett — szinpadképes és művészi értékű. A dij odaítélése tekintetében a bírálóbizottság teljesen szuverén módon rendelkezhet. A bírálóbizottságba az igazgatóság a következő írókat kérte fel. Elnök: Bánffy Miklós gróf, tagok: Berde Mária, Császár Károly, Kovács Dezső, Kuncz Aladár, a bizottság titkára: Kádár Imre, a színház dramaturgja. A pályamüveket lehetőleg géppel Írva, jeligés levél kíséretében 1931 február 15-ig kell beküldeni a Magyar Színház irodájába. Az eredményt a bizottság a lehető legrövidebb idő alatt kihirdeti. Hannmcczer iefes drámapályázatot hirdet a kolozsvári Magyar Színház Kulturális körökben általános megállapítás, hogy a hatalmas lendületet vett erdélyi magyar irodalomban j aránylag csekély számban vannak az értékes színpadi müvek. A drámairás kibontakozásának lassúbb ütemét az irók úgy magyarázzák, hogy a küzködő erdélyi színházak számára anyagilag is, művészileg is nagy teher- többletet jélentettek az eredeti erdélyi darabok s ez a tudat az irók drámaalkotó kedvének szárnyát szegte. . A kolozsvári Magyar Színház igazgatósága komoly feladatának tekinti, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel szolgálatára álljon az eredeti erdélyi színpadi irodalom . kifejlődésének, azokhoz a tradíciókhoz híven, amelyek a színház igazgatóságának mindig is szeme előtt lebegtek. Hogy színpadi irodalmunknak ezzel is lendületet adjon, a színház igazgatósága DACIA MOZGÓ HETI MŰSORA Csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor: Premiér! A Napcsókolta leány. Hangos, éneklő és németül beszélő regényes történet 8 felvonásban. A főszerepekben.: Bánky Vilma és Josef Schildkraut. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Pénteken 3, 5, 7 és 9 oraKor: A Napcsókolta leány. Hangos, éneklő és németül beszélő regényes történet 8 felvonásban. A főszerepekben: Bánky Vilma és Josef Schildkraut. Román és magyar feliratok. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. \ Ha olcsón ater estét betöltő ezennel pályázatot hirdet egész színpadi miire. A pályázaton minden Erdélyben élő Író részt vehet. ne mulassza el felkeresni a MINERVA és a „MAGYAR NÉP“ rádióosztályát, Cluj-Kolozsvár, Strada Baron L. Pop, (volt Brassai ucca) 5 szám. — Holtai fizetési feltétetek! Mol a boldogság- mostanában ? calea Reg. Férd. 70. FJE2L&SE«! FLEKKEM otthonában! BŐGSZ A bufelejtő borok! T**^®**^ Ettől üdül torok! éttOPOHl« FIGYELEM! Féláru utazás Bukarestbe FIGYELEM! 50 százalékos vasúti kedvezmény a visszautazásnál F. HÓ 7-ÉN NYÍLT MEG o lMk nemzetközi Rádió és Herokemiűi Kiállítás! 193© SZEPTEMBER 7-TŐL 28-1G. Bukarest, (Parcul Carol)- Telelőn: 349-33 A kiállításon a világ valamennyi rádió-gyártmányát megvizsgálhatja, mert azon képviselve lesz a világ valamennyi nagy rádió cége. — A kedvezményes utazásra, valamint a kiátTitásteriiletre való díjmentes belépésre jogosító igazolvány kapható: Dr. Mezei Gyula menetjegyirodájában, Kolozsvár, Főtér 2.- . . .. * -Jr- •- -ti . ‘ G ' Tv«. 7NKT (Vjţ* MTr flilÉll mwm r ■■ i fi Şyffiv • : ;