Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-19 / 206. szám

2 XIII. ÉVF. 206. SZÁM. Most már nem is leplezik az adódiktafuráf A parlament figyelembevétele nélkül emelték 15 százalékra az adó után szedendő késedelmi kamatokat — Vájjon milyen az adóemelés Ázsiában és Afrikában? (Kolozsvár, szeptember 17.) Az adófrontról ellentétes értesiéísek érkeznek. Jellemző azonban, hogy ellentétességük mellett is igazak. Igaz, hogy a pénzügyminiszter helyettese egy hónappal eze­lőtt riadót fújt az adóalanyok ellen. Formálisan hadjáratot hirdetett ellenük. Igaz az is, hogy pár hét múlva egy humánus szellemű körirat ment szét a pénzügyminisztériumból, mely az adó részletek­ben való fizetésének természet és törvényszerű jogát hangoztatva, a behajtó közegeket a körülmények méltánylásával haladékadásra utasitotta. Igaz to­vábbá, hogy a szegény nyugdíjasok nyugdijának kifizetését több pénzügyigazgatóságnál az adó ed­dig lejárt részletei kifizetésének igazolásához kö­tötték s végül igaz, hogy a pénzügyminiszter leg­újabban 15 százalékra emelte az adó után szed­hető késedelmi kamatok értékét. Nyilvánvaló mindezekből, hogy az adóügyi keze­lés ideges kapkodás tárgya. Nincs összehangzás a különböző intézkedések között és nincs egység a rendszerben. Valóban nem valami irredentisztikus gondo­latvilág, de a történeti igazság utal arra, hogy ez­zel a kapkodással szemben fölidézzük a régi ma­avar törvényhozás 1880-as években tett adóügyi intézkedéseinek emlékét. Tudvalevő, hogy az ujabbkori alkotmányos berendezkedés a magyar állam hitelét nagyon megviselte volt és a jelzett időben a deficit réme nemcsak állandóan fenyege­tett, de súlyos lidércnyomásként rá is nehezedett az államháztartás rendjére. A magyar törvény- hozás alkalmazkodva a helyzethez, jelentékeny adóemelést eszközölt és uj adónemeket is hozott be. Azonban az adózók körében ezzel természet­szerűen előidézett depressziót ellensúlyozta ne­hány méltányos intézkedéssel. Ilyen volt például az adókezelés korszerű reformja. Az 1883. évi idevonatkozó törvény pl. kimondotta, és követke­zetesen keresztülvitte azt az elvet, hogy az adózót az adóért ellene foganatosított végrehajtásnál ép­pen olyan mértékben illeti a mentesség, mint a kö­zönséges adóst hitelezője magánjogi követelésével szemben. Tehát megállapította a törvény a legszüksége­sebb háztartási és iizíctberendezési tár­gyak lefoglalhatatlánságát. És végeredményben abban, hogy a magyar állam nem közönséges nehézségek leküzdésével kievic- kélt a deficites költségvetések hínárjából, nagy része volt ezeknek az intézkedéseknek, melyekhez hozzájárult a napszámosok teljes adómentességé­nek a biztosítása is. A magyar állam nem feledte ugyanis, hogy az államháztartás egyensúlyának biztositásánál a polgárok erkölcsi felfogására figyelemmel kell lennie. És ezzel olyan légkört teremtett a polgári gondolkodásban, mely anyagilag is kedvező ered­ményeket hozott létre. Kimutatható, hogy az adó­kezelés egyszerűsítésével és az adószigor enyhíté­sével lépést tartott a polgárság áldozatkészségé­nek fokozódása. Ezt kellene irányadóul venni Ro­mániának is. A mai helyzet egyáltalán nem európai. És kü­lönösen nem felel meg a parlamentárizmus köve­telményeinek, mert a pénzügyek terén- már-már diktatúrát létesít. Az például, hogy a pénzügymi­niszter máról holnapra emeli a késedelmi kamat kulcsát, sehol a világon nem tekinthető olyannak, ami az adózókra háruló súlyos következmények mellett ne jelentene egyszersmint indolenciát a törvényhozást illető jogkörrel szemben. Közterhek meghatározására, uj elvi alapok rendszerének be­állítására, a kezelés irányának kitűzésére minde­nütt a világon a törvényhozást tartják kizárólag illetékesnek. Természetesen nem beszélünk itt az ázsiai államokban és Afrikában szokásos rend­szerekről. Ezeket nem ismerjük és félünk megis­merésüktől már csak azért is, mert nem szeret­nénk arra a konklúzióra jutni, hogy az az állam, mely a maga egészen speciális úttörvényét is a legkulturáltabb államok egyikének törvénye után kopizálta, adórendszerében ezekkel az ázsiai és af­rikai rendszerekkel harmonizál. Értjük azonban a bukaresti sajtó nagyobb ré­szének a 15 százalékos kamatkulcs ellen felhozott kifogásait és csak azt sajnáljuk, hogy a parlamen­tarizmusnak jelzett követelések ezekben a kifogá­sokban nem talált kellő kifejezésre. Pedig az al­kotmányosság szempontjából valóban nem lehet közönyös, hogy a pénzügyminiszter jogot vehet-e ilyen megállapításra. Nagyon szeretnők, ha a bu­karesti sajtó egyszer már ideirányitaná a figyel­mét. Úgy gondoljuk, hogy ezen a ponton találkoz­hatnánk és talán oly mértékben értenők meg egy­mást, hogy nagyon sok olyan dolog is érthetővé, elfogadhatóvá, sőt egyenesen természetessé és vi­lágossá válnék Bukarest légkörében, amit ma az értetlenség, amit Brassai bácsi az emberiség ba­jainak háromnegyedrészbeni okozójának vallott, a megítélésben elhomályosít. V. A. Két aktiv tábornok benyújtotta lemondását, mert a hadügyminisztériumból eitünt egy rendkívül fontos katonai okirat (Bukarest, «izepteipber 17.) Az Adeverul- szerdai száma szenzációs értesülést közöl. A lap szerint illetékes katonai körökben arról beszélnek, hogy nemrégiben két aktiv tábor­nok, akik a hadügyminisztériumban teljesí­tettek szolgalatot, beadta a lemondását, mi­vel kompetens köröknek az a véleménye, hogy nem ügyeltek eléggé egy gondjaikra bízott fontos katonai iratra. ■A lap szerint egy fontos katonai kérdést tár­gyaló emlékirat eltűnt a hadügyminiszté­riumból s most nemrégiben derült ki, hogy az okmány egy nem barátságos ál­lam kezébe került. Az okmány megőrzése a két tábornok felada­ta lett volna s eltűnése csak úgy volt lehet­séges, hogy az illetők elmulasztották volna a szükséges óvórendszabályok megtételét. AMERIKA HŰBÉRURAI írta: KILIÁN ZOLTÁN (32) — Várj! — intette le Morley. — Nincs az a bizo­nyos helyzet, amely fel ne borulna, ezt tanuld meg, Jack! A nyugalomnak mindig valamilyen váratlan bu­taság vet véget és ha még olyan jól mennek is ma a A nyugalomnak mindig valamilyen váratlan butaság vet szeszüzleteink, tundunk kell, hogy szabad lesz még majd inni Amerikában! Ezzel a szabadsággal meghal majd egy kitűnő üzlet, előre azonban még nem kell azért sír­nunk! Több izgalmad lesz még, mint dollárod! — Erre mérget vehetsz, Anburn! — hagyta rá Lo­vely. — Haragszom Zorra, Paul! Az előbb azt mondtad, hogy mindig jön valamilyen váratlan ostobaság az élet­ben, ez a szerencsétlen is idehozatta a feleségét! — Nem ő hozatta, hanem Gén. Jelentette nekem már előre az egyik olasza. — Gon? Igazán? Férfiostobaság. Zo az enyém, nem engedtem volna Gén nevetséges taktikája nélkül sem. Szeretem. — Mi lelt, Lovely? — Magam sem tudom. Szeretem. Mennél többet ma­gyarázom magamnak, hogy nem az én természetem ez a fülig való beleszeretds, annál jobban szeretem. Nem is hiszem, hogy már eleresztem valaha. Hogy vagy, Nor- ry val ? Morley ingerülten tett át egy széket máshova a he­lyéről. — Norry beteg. Megvizsgáltatom pszihiáterelckel. Azt hiszem, még mindig Zohar hatása alatt áll, bár ő minden ilyen feltevés ellen tiltakozik. Meglátjuk még! — Mindennap kimegy a temetőbe. .— Ki, sőt órák hosszáig ott tartózkodik. — Hol van most? — Talán itthon; azonnal megkérdem!... Igen, itt­hon van, átmegyek hozzá; te pedig nézd meg Zot! Ké­sőbb én is elmegyek a szanatóriumba. Norry valami szomorú dalt játszott, mikor Morley belépett. — Abbamaradt a dal, Norry. Miért? Énekeld csak tovább! — Nem, Paul. Nem énekelem. — Lovely üdvözletét küldi, vele beszéltem az imént. — Kedves. — Mit énekeltél? — Egy dalt, amelyet tőle tanultam. — Lovelytől? •— Zohartól. Amikor még nála voltam. Ezt énekelte mindig, ha nagyon szeretett. — Vagy nagyon kinzott... — Nem kinzott. Magam voltam a hibás, nem értet­tem meg. Kőfal volt a lelkem előtt. — Emlékezz, szerencsétlen! — Emlékezem: testét megölted, Paul! Lelke azon­ban itt van velem és azt mondja: szeretlek, Norreya, olt- hatatlanul szeretlek... — Holdkóros szamárság! Norry megismételte, mintha nem is hallotta volna Morley szavait: — Ezt mondja, Paul: szeretlek, olthatatlanul sze­retlek ! Morley megfogta Norryt, magához húzta és meg­csókolta. Norry nem szabadkozott. Nem tűrte, de észre sem vette a csókot. Morley megborzadt a leány hideg ajakától, eleresz­tette. — Megölted őt, és a halála után mégis rám mosoly­gott. Messze vagy már tőlem, Paul. A férfi szánalommal, dé megértéssel nézett a leány szemébe: —■ Szedd össze magad, Norry! Eleven halott ne légy ilyen fiatalon. A hindu meghalt, mert ránk tört; halá­lát megérdemelte! Vége van. Te nem mégy utána. — Nincs vége. Értsd meg, te kemény, Paul hogy megcsókoltam a halála után, és ő mosolygott*. Gyengé­den mosolygott. — Őrültség! — Nem őrültség. Csak szerelem. Á halálból hoz­zám visszatért szerelem. Te még nem tudod mi ez, Paul. Hozzád még mem tért vissza csókra az élet. — Zoharnál sem tért vissza! Én tudom, hogy visszatért. Meg kell értened, nem szeretlek többé. — Nem lehet megérteni ezt! Szeretlek, Norry, visszahozlak az édes életbe! — Szerethetsz, de ez még nem szerelmed. A sze­relem kettős, mindkettőnk mosolygós gyengédsége. Ez már nem lesz soha. — Gaz hindu! — sziszegte Parraghy. — őrültté tette ezt a szegényt... Norry Parraghy vállára tette kezét: — Nyugodj meg Paul, nem változtathatsz többé a dolgokon! Orvosokat ne küldj hozzám, sem egyéb szak­értőket. Ők mind messze vannak annak a megértésé­től, ami velem történt. — De hát mit akarsz tenni? *— Elhagylak, Paul. Csendben elmegyek inneni, nem kell a pénzed sem. Semmid. Táncosnő leszek. Uj tán­caim lesznek, mert uj fájdalmaim támadtak cs uj örö­meim születtek. Zohar elkísér mindenhova... És most felhangzott az előbb félbemaradt dal, melyet a hindu énekelt, mikor nagyon szeretett... Morley megborzongott rá. Önkénytelenül pisztolya után nyúlt, de megrázta magát: — Lelkek ellen úgyis hiába! — mondta erőltetve. — Lelek nincs, de nő van még a világon! A dal szólt zavartalanul. Morley cigarettára akart gyújtani, a cigaretta azonban kihullott a kezéből. Ajkába harapott a vezér és kiment. Csak testet tudott ölni Amerika hübérura is. Derécey szobájába besütött a nap. Gitus az ágy lábánál iilt és egy amerikai magyar újságot olvasott, a kislány képeket nézeget ott egy képeslapban, (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom