Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-01 / 192. szám
14 Kin. »VF. 191. BIA«. Az emberek Irtat hováts József Az Intézetben, ahol kisgyermekkoromat töltöttem, az apám igazgató volt. Nekem azt mondták otthon, hogy a rossz gyermekek kerülnek oda, akik szüleiknek nem fogadnak szót. És azért van rács a hosszú emeletes ház ablakain, hogy ne szökhessenek meg. Ezeket a gyermekeket sohasem engedték ki a nagy kőfallal körülvett udvaron és kerten túl és játszaniok is csak akkor volt szabad, mikor megengedték: csengetéstől csengetésig. Ilyenkor eloszoltak a műhelyekben és tantermekben, ahol szigorú tanítók és mesterek felügyelete alatt tanultak, dolgoztak. Mikor rossz voltam, édesanyám átmutatott az ablakunkból jól látszó borzalmas házra, ahol pokróccal leteritett vaságyakon egymás mellett aludtak a „rossz" gyermekek és édes fenyegető hangon szólt: — At fogunk küldeni a rossz gyermekek közé. Én nem féltein ilyenkor, mert tudtam, hogy édesanyám csak ijeszteni akar. Irtózva és sajnálkozva néztem a szegény gyermekeket, akiknek a nagy gyümölcsösben csak dolgozni volt szabad, enni sohasem... Apám középtermetű, szigorú szemű szőke ember volt. Fekete ruhát viselt rendesen és sétapálcáját szórakozottan forgatta kezében sétálás közben. Mikor a játékok után elfáradtam, bementem az irodájába, végig heveredtem a hűvös bördiványon és néztem az arcát, a halvány, kék erekkel befutott kezefejét, a tollat a kezében, mellyel hosszú, fekete sorokat irt a papiroson. Néha felvetette a fejét és mosolyogva, jóságosán kérdezett tőlem valamit. Rendszerint megvártam és együtt mentünk haza uzsonnázni, vagy vacsorázni. Azután beszélgetve, vagy álmosan néztünk a mennyezetről alácsüngő petróleum lámpa fényénél a vetett ágyra. Én rendesen Ráski Elemérrel, az egyik tanító nálam két évvel idősebb fiával játszadoztam. Elemért nem szerettem, mert árulkodó, bögömasina volt és semmi okosat nem lehetett vele kezdeni. Mindig csacsiságo- kon törte a fejét, Valósággal ünnepnap volt számomra, mikor Endrével engedtek játszani. Endre a „rossz fiuk" közül való volt; onnan tudom, hogy tizenhárom éves lehetett akkor, mert azóta valahányszor tizenhármáé számmal találkozom, mindig ő jut az eszembe. Endre elvitt a játszótér füvesebb helyeire, százszorszépet szedett nekem, botot faragott és történeteket mesélt arról a világról, hmely a falon túl van és amelyet én sem igen ismertem akkoriban. Endrét nagyon megszerettem és édesapám, mikor az udvaron meglátott vele, nem bánta, hogy bele barátkozom, sőt egyszer barátságosan szólt hozzá: — Aztán ügyelj a kis Jóskára. Endre akkor elpirult és azt mondta: — Igenis, igazgató ur. Aznap kis házat épített nekem a nagy kert Végén egy füves oldalon. Apró fácskákat szúrt köréje kerítésül, pici állatocskákat faragott és a ház körül felállította őket. A boldogságtól hevesen vert a szivem, mikor a közelébe értem ennek a kis játék-birodalomnak. Máskor a kis kocsimba ültetett és kocsikáztatott mindaddig, mig a csengő a műhelybe nem hívta. Nem is tudtam elképzelni, miért kell szegény Endrének ilyenkor a „rossz fiuk" közé menni, hisz olyan jó volt... De Dénest nem szerettem. Dénes szőke volt, de a szája csúnyán görbült; csúnya szeplős arca volt és mindig szipogott az orrával. Egy szép napon összerombolta a házacskát s mikor én amiatt sírtam, ö a kert végén hangosan hahotázott. Máskor meg, mikor gyanútlanul üldögéltem a kis szekérben, ő hirtelen megragadta a rudat és addig rohant velem, mig egy alkalmas helyen, ahol senki sem látta, fel nem fordított. Vér csepegett rólam néha egy-egy ilyen kegyetlen ko- csiztatás után. Jajgattam ilyenkor eszeveszetten és féltem a haláltól, de édesapám fölényesen csititott: — Micsoda katona lesz belőled, ha minden kicsiségre sírva fakadsz? Én tovább sírtam és szorongva kérdeztem: — Édes apám sohasem szokott sirni? — Nem, én nem szoktam, — mondta halkan és elgondolkozott. — Akkor sem sirna édesapám, ha egy nagy, nagy késsel megvágná valaki? Mosolygott. — Nem sírnék akkor sem. — Mit csinálna, ha nem sirna? — kérdeztem el- ámulva.-- Bekötözném, — mondta és derűsen nézett messzi.-t lányt, akitől akkoriban német szót tanultam, Ágnesnek hívták. Estefelé rémes meséket mondott nekem. Én rémülten hallgattam és elképzeltem édesapámat néhány hátborzongató negyvennyolcas kegyetlenség közepette. Vájjon akkor sem sirt volna? Sokat figyeltem, de ő sohasem sirt. Néha az ostorommal szerettem volna kipróbálni eröslelküségét, képes lettem volna megütni is, csak sírni lássam, de az ilyesmihez sem bátorságom, sem kellő pimaszságom nem volt. Sokkal jobban szerettem őt. Mindig magyarázott nekem. Néha hosszú sétákra vitt a mezőre és hallgattam tanításait a mező füveiről. Borzasztó okos emberként tűnt fel előttem. Csodálkoztam is, mikor egy vasárnap este a vendégek elmenetele után édesanyám ezt mondta neki: — Nem vagy te okos ember, mert ha egy kicsit jobban bele tudnál nézni az emberekbe, meglátnád, hogy ez a Ráski megfojtana egy kanál vízben, — Hagyd el — mondta édesapám, — te mindenkire gyanakszol. Ráski becsületes ember. Ráski bácsit én is ismertem. Nagy harcsa bajusza, volt, szeretett inni s a kugliban, ha nem talált fát, csu nyán szidta az Istent. Gyakran fordult meg a mi házunknál, de édesanyám sohsem szerette, mert mindig csúnya dolgokról beszélt és a kártyában csalt, meg veszekedett. Budai bácsit szerettem legjobban édesapám barátai közül, ö nem adott nekem se cukrot, se húszast, de szelíd és jóságos szavakkal diskurált velem. Egyszer pedig elmesélte Csaba királyfi meséjét. Upancsik bác3i, a harmadik vendég, haragos és mogorva ember volt. Mindannyiszor, valahányszor találkozott velem, megcsipkedte az arcomat, barackot nyomott a fejemre és azt mondta: — No öcskös, hogy ityeg a fityeg? Ilyenkor szerettem volna a lábszárcsontjába rúgni, de nem mertem, mert gonosz és kegyetlen ember hírében állott a „rossz" fiuk körében. Egy alkalommal az édesapám hivatalában lábat- lankodtam, mikor két szuronyos csendőr között Dénes jelent meg az ajtóban. Kék ruhája kissé meg volt tépázva, szája^ az ijedtségtől félig nyitva állott. Ráski és Upancsik bácsi voltak akkor az édesapámmal. Apám rákiáltott Dénesre, hogy hol volt, mire Dénes dacosan hallgatott. Hosszas faggatás után bevallotta, hogy az elmúlt este megszökött és a sarki bodegából kétszáz lejt, meg két üveg likőrt lopott. Kissé reszketett szegény fiú, de édesapám szelíden szólt hozzá: — Mikor fogsz már megjavulni fiam? Most erősen meg kell büntetnünk. Kiment a szobából és engem is magával vitt. Én elvegyültem a gyerekek között. Majd egy negyedórái játék után visszamentem az irodába. Esteledett. A hivatal előszobájának a küszöbén a kapust láttam, amint Ráski Elemért babusgatja az ölében. Köszöntöttem őket és benyitottam az ajtón. Bent csend volt és félhomály. Édesapám nem ült az Íróasztala mellett s a tempósan kattogó falióra hozott csak valami mozgást és zajt a halálos némaságba. Már-már ki akartam fordulni az ajtón, mikor valami nyúlós és tapadós anyagba léptem. „Ejnye, — gondoltam. — újra felfestették a padlót, vagy kiömlött a gummiárábikum!" Körülnéztem. Elállt a lélekzetem. Dénes feküdt a padlón s ahogy az élesedő vonalak egyre jobban a szemembe ötlöttek, sárgának láttam az arcát, két keze görcsösen meredt az irodai papirvágó olló fogójára, mely majdnem tövig volt beleszurva a mellébe. A ruhája és a padló körülötte sötét piro3 vérrel volt áztatva. A szemébe valami gúnyos és szúró tekintet fagyott bele és én felvisitottam miko” odanéztem ...” Hatalmas íarmara emlékszem azután.“ Valaki kivezetett. Az udvaron kiabálásokat hallottam. Édesapám elé már messziről kiáltották: „Veres Dénes megölte magát." ő mentében meghőkölt egy pillanatra, aztán halovány arccal sietett be a hivatalba. Még hallottam az ablakon át kiszűrődő telefonbeszélgetést... rendőrség ... javító intézet..., öngyilkosság..., Agnes jött elém az udvaron. Az este korán feküdtem ágyba. Reggel azt hittem, hogy álom volt az egész. Másnap az én rendes játékaimat folytattam. A kertbe mentem, ahol épp akkor érett az őszibarack. Molnár bácsi, a kertész, mindig szívesen segített nekem a nehezen megközelíthető ágakat elérni, létrát is hozott néha s én akkor is vidáman csemegéztem. Egyáltalában nem tűnt fel nekem, hogy azokban a napokban kissé nagyobb a sürgés-forgás az udvaron, hogy nem egy idegen bácsi jár az apám irodájában s ilyenkor engem kituszkolnak és játszani küldenek. Három hét múlva történhetett. Egy éjszaka felébredtem az ágyban és szüléimét beszélgetni hallottam. — Holnap fog eldőlni, — sóhajtotta az édesapám. — Nem lehet segíteni? — kérdezte édesanyám szorongva. — Nem. Nagy csend következett. Édesapám folytatta. — Ráski és Upancsik megesküdtek... hogy én ráparancsoltam a fiúra..., hogy azt mondtam neki: ölje meg magát, mert, ha mire visszajövök életben találom, én fogok végezni vele... Édesanyám felült aa ágyban. — Gazeág, — mondta, — és ezek a gazemberek a U barátaid voltak? Csend lett ismét Én elmélkedni kezdtem a beszéden, de alig értettem belőle valamit. Apám visszanyerté a rendes hangját és valamivel nyugodtabban folytatta 3 — Buday mondta, hogy régóta tervezik ezt. De én nem hittem. Holnap ő ellenvallomást fog leadni, ha lesz még mód rá. ő lesz a tanú arra, hogy Ráski és Űrnek; csak a kihallgatás elején voltak ott. Akkor volt egy két szokatlanul éles szavam, de mikor visszajöttem Bu- dayval, a gyermekkel alig foglalkoztunk, inkább azon tanakodtunk, hogy milyen büntetést szabjunk rá? Mikor nem akarta megmondani, hogy hová ásta el a lopott pénzt, csak ennyit mondtam csendesen: majd a börtönben megmondod. Mikor kivonultunk, dacosan kiáltott utánam: ott sem fogom megmondani... Eddig harminc titkos feljelentést küldtek fel barátaim ellenem... Ambrus Elek azt mondta, hogy a minisztériumból szigorú vizsgálatot kérnek s ha a tanúvallomásokat nincs mód megváltoztatni, baj lehet... De Buday ,.. — Upbancsik akar lenni az Igazgató, *— mondta anyukám, t— Istenem, mi lesz? — sóhajtotta. — Ha holnap nem használ a Buday vallomása, beadom a lemondásomat és a nyugdíjaztatásomat kérem. Akkor már megértettem, hogy Dénes miatt vna valami zavar, de lassan elnyomott az álom, Másnap a kertbe mentem, de szokatlan dolog történt. Molnár bácai, mikor meglátott, bár semmihez sem nyúltam, megfenyegetett és kizavart a kertből. Ijedten és lelkiismeret furdalások közepette mentem a nagy udvarra „talán megbántottam valamivel Molnár bácsit“: morfondirozgattam, hiszen eddig valahányszoi meglátott édes apámmal, mindig meghajolt és hadarva köszöntötte „alázatos szolgája nagyságos igazgató ur,' hogy szolgál becses egészsége, a kisfiút miért nem tetszik gyakrabban küldeni ki a kertbe. Finom gyümölcseink vannak ám mostanában...“ Az udvaron Endrét láttam, amint társaival valamiről hevesen vitatkozik. Vártam, hogy majd meglát és játszani hiv, azonban szomorúan csalódtam. Mikor feléje mentem, elfordult és fenyegetve szólt: „ide ne gyere, mert leütöm a derekadat". Kínlódtam magamban, hogy vájjon mi lehet ennek a sok kemény hangnak az oka? Búsultam is, mikor azonban felém jött a kis Ráski Elemér és játszottam vele, valahogy feledni kezdtem mindent. Elemér azonban rossz játszótárs volt. Minden játékot elrontott % amikor ezért megfedtem, bőgve ment az anyjához. — Anuka, — bőgte, — anucikám, Jószka bánt, — Majd hozzátette: — Cuna Jószka, bántya Elemérkét. Elemérke mamukája éppen horgolt, mikor második elemista kisfia panaszát meghallgatta, haragosan felugrott és gúnyosan szólt felém: — Ebből sem lesz kisebb gazember, mint az apjából. Én bámulva néztem rá, a szemem lassan könnyel lett tele, a mellemet valami eddig Ismeretlen keserűség égette, kezeimet összefontam a fejemen és síré szemmel hazaindultam. Édesapám az ebédlő és szalonajtó között állott, Jobb kezét az ajtófélfának támasztotta, arra hajtotta a fejét és csendesen rángatózott, úgy, mint mikor a nagyok sirnak... Halkan közeledtem feléje, megállottám előtte s mikor csakugyan láttam, hogy az én apóm sir, mint valami szokatlan természeti tünemény előtt, ámulva és reszketve kérdeztem: — Édesapám is sir? Miért sir édesapám? Hosszan és könnyes szemekkel nézett rám: — Az emberek, — mondta titokzatosan, —. majd kissé rejtegetve könnyeit, elfordult s elmenőben még- egyszer mondta. Talán csak magának, de lehet, hogy nekem, mert azt akarta, hogy jobban jegyezzem meg: az emberek... Láb, Mi Itónaljizzadás ellen Podolt haszoálj. Üdít, frissít, a bőrt puhán tartja!! e gyümölcsöt (hallottat is) vesz FARKAS LAJOS ÉS HA CÉG gyümölcs- és borpárlat főzdéje Cluj, Strada Paris 45. - Telefon 934. vsat •£*$ m m mi •Sí mi a:m FifffeiemS 14 tiszta selyem nem ég! — Assxonvem, érdekli Önt! — Uraim, Önöket is! Szenzáció a kolozsvári piacon Tiszta selyem lerakat (garantált mosó) az olasz Geanaro Morrow©, CLUJ, Calea Regele Ferdinand 105 szám. íáémuíaíos olcsó árak! Látogasson meg bennünket véleiköiídsseiíség nőikül! - Áruink valódiságáról könnyen meggyőződhet, ha egy darabkát meggyujt. mert ha a meggyujtott selyem úgy ég el, mint a papit, akkor nem valódi. Eladás nagyban és ki- í Minden konkurrencta kizárva! Ne vásároljon, mielőtt me<3 nem nézi áruinkat i — & cég nevo garantál.a a msnösőgat!
