Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)

1930-08-18 / 180. szám

XIII. BVF. 18«. SZAK. is Aki a lehetetlennel ki mert kezdeni. *. Negyven dollár tőkével kezdett mánkéhoz Mr. Martin, aki megteremtette az Egyesült Államokat és Canadát összekötő alagutat (Detroit, avguztts 16.) Alagutban, a föld gyom­rában yagyunk. A nyári rekkenő bőségben szinte jól- esik i/tt a levegőnek häs áramlása. Mindenütt pontosan 22 fontos a levegő nyomása — mondja a vállalat al- elnöke — s mosolyogva tekint reám, mintha valami megnyert csatának az örömhírét jelenítené... Ezen az nton évente 25 millió utas fog automobilon átrohanni. Nemcsak ember, hanem a rohanó gépek is használják a levegőt, s így érthető, ha a szellőztetés kérdése egyike volt a legfontosabb problémáknak. A meghívott vendégek mind együtt vannak a ki­tűzött órára. Vakitó villanyfényben csillog a rádió instrumentuma. Most először szólal meg a rádió a föld mélyéből, olyan alagútból, melyet viz alá fúrtak — suttogja valaki mellettem. Mi a kanádai oldalon állunk, s tudjuk, hogy alig egy . félméterré tőlünk az Egyesült Államok és Detroit városának ünnepi‘dele­gációja áll. Még most nem látjuk, hogy csak egy ka- lapácsiités kell még, s kezet azorithatunk a túloldalt türelmetlenkedő amerikánusokkal. „God is love“ Ránézek a vállalat alelnökire Ez a rendkívüli ember meg is felel: lehajol, felvesz egy sárga fadarabot, valamit ir reá. A riporterek azonnal kö­rülötte tolonganak, szorgalmas piajbászok jegyzik a történelmi szavakat. Az alelnök energikus betűit el- kapják az én szemeim, s ezt olvasom: „God is love“. (Az Isteni szeretet!) Nem volt időm arra, bogy ennek az üzenetnek az egyszerűségén;, vagy mélységén csodálkozzak, mert az alelnök jelt adott és szorgalmas csákányiitések hullanak a falra, mely pár pillanat alatt beomlik. Szinte hátratántorodom, olyan erős fény csapódik szemembe. Dolgoznak a fényszórók, berregnek a moz­góképek kamarái. Majd nyugodtabbá válik a fény s egymásután szólalnak meg az ünnepi szónokok. Azt érzem, hogy két hatalmas szomszédország szive lük­tet itt harmóniában. Elkészült az első alagút két ide­gen állam között. A szavak, akár erről, akár ama rész­ről hangozzanak is el, olyan egyforma érzést fejeznek ki.... — Büszkék vagyunk erre a barátságra, mit sok­ezer kilométeres határunkon egyik részről sem ágyuk, sem hadseregek nem őriznek, hanem népeink szeretető és egymásba vetett bizalma. Ez a barátság az Egyesült Államok és Kanada gazdasági folyamatának a legbiz­tosabb alapja. Mihelyesk mi civakodni kezdenénk, meg­kezdődne úgy az egyik, mint a másik oldalon az elsze­gényedés folyamata. Minden nép gazdagodásának leg­főbb alapja a szomszédaival ápolt jó baráti szellem. Több, mint száz év óta nem volt félreértés a két állam között s így több, mint száz éve tart ez a gazdagodási folyamat,,. Magányos séta a inü alkotójával az alagutban Teljes nevén Frederick Wellington Martin a neve annak a férfiúnak, aki étrehozta a komplikált gépek­nek, töméntelen acélnak, vasnak, betonnak ezt' a cso­dáját, amelyet most már a Detroit—Windsoi^alagut né­ven ismer a világ. Középtermetű, tagbaszakadt, 42 éves férfin. Csupa homlok a feje, sasorra van, • energiát hirdető az álla. A szemei a kivételes nagyságnak intelligenciától ra­gyogó, csupa meleg, csupa mélység lámpásai. Az utolsó szerelvény óriási acélbordázatában a csa­varokat simogatják kezei. Észrevétlenül mellé kerü­lök, s csendben, mosolyogva most már mellette állok... Anélkül, hogy reám nézne, tudja, hogy ott vagyok. — Nincs egy félhüvejknyi hely sem, mely nem volna légmentesen zárva... — Ez a minden apró csavarra ki­terjedő gond a legjellegzetesebb vonása ennek a férfiú­nak. Ez a kivételes gondosság avatta éppen Frederick Martint ennek a nagy vállalatnak a megteremtőjévé. Évek­kel ezelőtt Cbas Millar torontói ügyvéd próbálkozott meg ennek a nagy, immár beteljesedett alkotásnak a megteremtésével. Csupa előkelő, nagynevű férfiak pár­tolták már akkor a gondolatot. De nem lett belőle még­sem semmi. Még hiányzott az a férfin, akit mindenki arról az oldaláról ismert, hogy még sohasem hazu­dott. Amint kettesben végigsétálgatunk a föld alatt át Detroitba, majd vissza Kanadába, a nagy alkotó ma­gyarázza nekem ennek a műnek minden csinját-binját. Mintegy kétezer embernek, közöttük sok magyarnak is, kenyeret adott ez a vállalat. Minden munkást a kereszt nevén szólit meg Mr. Martin. Emlékszem, s cl is mondom, mert jellemző dolog reá nézve, hogy pár nappal ezelőtt bemutattam neki az egyik nagy bu­dapesti lapnak a riporterét. Eleinte csak egy-két per­cet akart neki adni idejéből, majd jobban felmelege­dett, s személyesen elindult velünk az alagút' felé. Az ajtó már zárva volt. Néhány munkás létrán mászott fel vagy négy-öt méter magasságra, s ott egy nyila­son bujt be az alagútba. Az előmunkás nem messze lehe­tett a kulccsal. Én azt hittem, hogy egy embert elküld majd a kulcsért. De nem... Amikor az egyik munkás mosolyogva invitálja a magas tornára, Mr. Martin már mászik is fel a létrán. Utána én, meg a pesti ripor­ter. Egy 25 millió dolláros vállalat mindenható ura resteite volna, ha egyik igénytelen munkása „ügyetlen­nek“ tartotta volna. — Innen mintegy négy mérföldre vau a gyár, ahol elkészítették a szerelvények óriási hengereit, ezeket az­után ideszállitották és lesüllyesztették... Azután jött a búvárok munkája: a viz alatt elzárták légmentesen a szerelvényeket, a vizet kiszivattyúzták, s munkához lá­tott a mérnökök, gépészek, munkások szorgos hada.,. A legmélyebb pontokon fúrások után építették be az acél-, meg vasbeton burkolatot... — Hány évig fog állani 7 — Amikor a piramisok már homokká válnak, ez az alagút még mindig szolgálni fog...-- Ha majd az Utolsó ítélet napján az Ur széjjel jár a Földön, én ebben az alagutban fogom várni, s Így köszöntőm: a Te dicsőségedre készült, Uram. A szolgának, aki eszköze volt ennek a műnek, Te adtad a látások erejét, az utak biztonságát, a tehetség fé­nyét, s ime, Ítélj, hogy hiv vottre a kevesen... Megszorítom a kezét, s némán indulunk ki az ala­gútból. Ut negyven dollártól huszonöt millióig Mr. Martin bizonyára megbocsátja nekem, ha olyan dolgokat is leirok, »melyeik az amerikai nagy nyilvánosság előtt majd csak akkor lesznek talán is­meretesek, ha megírják valamikor az ő történetét. A titkárnője, Miss Húson, nagyszerű szervező te­hetség. Mintegy kétesztendővel ezelőtt találkozik vele az utcán Mr. Miartin, s elmondja neki, hogy &* alagút gondolatát meg akarja valósítani. Fizetni nem tud, mert összesen negyven dollár a tőkéje, de ha elkerül, akkor kárpótolva lesz, ha meg nem, akkor is jó bará­tok maradinak. Miss Húson — aki valamikor Misa Pankburst, a nagy feministának volt harcos társa — néhány napi gondolkozási időt kért, de már másnap felcsapott. Ki­bérelitek egy kis irodát, vettek néhány használt asztalt, széket, írógépre már nem tellett, hát béreltek egyet havi egy dollárért. — Az 1928-ik év karácsonyát még füteitleoí szo­bában töltötték Fred Martin é3 családja — mondja Miss Húson, kedves mosolyával kisérve szavait. Arra kértem meg, hogy ne járjon az Üdv Hadseregének uni­formisában, g amíg én pénzemberekkel tárgyaltam az ß nevében, addig ő kÍ3 irodájában térden állva imádko­zott... Irodánkra kiírtuk a büszke cimet: ,^Detroit­Windsor Tunnel Company’. Pénzünk már nem volt, ellenben tudtuk, hogy egyedül a Tunnel Windsor! ki­járatának területéért 1,7000.000 dollárt kémek a tulaj­donosok. — Ennek az alagútnak igazi neve ez is lehetne: üt negyven dollártól huszonötmillió dollárig. — Aki ezt ismeri, a® tudhatja igazán, miért hív­ják Mr. Martint annak a férfiúnak, aki a lehetetlen­nel ki mer kezdeni.... — Az 1929. január elsején kapta Mr. Martin első fizetését, mint a vállalat alelnöke. A csekket azonnal hazavitte feleségének, hogy nyissa meg ő életének első bankszámláját.... Sok amerikai nagy sikoltásnak van ilyen különös története. Nem a pénznek engedelmeskedik a Lehe­tetlen, hanem annak a kérlelhetetlen zabolának, melyet teremtő akaratú férfiú biztos és nyugodt keze tart. Illene megemlíteni azt is, hogy Miss Húson és Mr. Martin ajándékozták a windsori magyar református templomnak a körülbelül 3000 dollárt érő fűtőberende­zést.... íme, igaz históriája a legelső alagútnak, mely két országot kapcsol egybe. Jp. KÖNYVEK KÖZÖTT Az antik és a modern kapitalizmus A kapitalizmus problémája manapság állandóan középpontjában van az érdeklődésnek. És mivel csaknem mindenki, aki e kérdéssel foglalkozott, politikai el­fogultsággal irt róla, az elfogulatlan kritika elvei alap­ján megirt könyvnek igen nagy haszna lehet az olvasó közönség táborában. Ilyen könyv Giuseppe Salvioli: Az antik kapitalizmus (Laterza, 1929.) című munkája. Salvioli könyvének szorosa» vett tárgya a római kapitalizmus. Sokak felfogása szerint az antik Róma gazdasági berendezése tipikusan kapitalista volt. A szerző nem hive ennek a felfogásnak. Ezért, hogy saját véleményét kifejthesse, szükségesnek tartotta vá­zolni a kapitalizmusnak mind antik, mind modem for­máját. Munkája e problémikus részek beiktatása ré­vén kiszélesül a kapitalizmus történeti tárgyalásává. Salvioli szerint a kapitalizmus történet két korszakra osztható fel: a legrégibb időktől körülbelül 1750-ig tart az antik kapitalizmus koré, e dátumtól napjainkig a modem kapitalizmusé. E kétféle kapitalizmus lényegesen különbözik egy­mástól. Mindössze alapgondolatuk egyezik meg: a tulajdon intézménye, a cserélés ®lv® és az ebből fa­kadó pénzhasználat. A különbségek részint a nagy len­dülettel fejlődő technika, részint a megváltozott gondol­kozásnak következményei. Az antik világ kapitalizmusának két fő képvise­lője a bankár és a nagybirtokos. A tőke megszer zésének módja mindkét típusnál ugyanaz: a háború1 i Álitalában az ókorban, a feudalizmus korában, és az újkor kezdetén a tőkeszerzés gyakori módja volt a háború. Általa halmozódtak össze a nagy vagyonok, melyeket azután egyesek kölcsönnyújtással kamatoz­tattak, mások megelégedtek az élvezéssel. A vég-ered­mény mindig az volt, hogy a megszerzett vagyonokból családi birtok lett. A rómaiak hódítottak, mert nagyobb és nagyobb gazdagságot akartak. S a gazdagság megszerzésére más eszközök nem voltak. Nen is lehetett, mert ipa­ros és kereskedő középosztályuk nem volt. A nagy­birtokokon ugyan éltek rabszolgák és kézművesek, de ezek kizárólag uruk számára dolgoztak. Voltak ugyan kézművesek a városok polgárai között is, de nem volt verseny, nem volt kor.kurrencia és igy az áruk nemcsak, bogy idegen országokba nem érhettek el,, de nem hódíthatták meg még a szomszédos városok piacait sem. A nagy polgári mozgalmakig Rómában, sőt egész Európában a kézművesség és a kereskedelem amugyis lenézett mesterség volt s igy csupán azok foglalkoz­tak vele, akik már másképp megélni nem tudtak volna. Egyszóval, az antik kor szellemi világából hiányzott a munka megbecsülésének gondolata. Rómában a nagybirtokosok mellett abszolút szegénységbein élt s plebsz, s nép, mely a legszükségesebbnél íoha többet nem birt megszerezni s így nem fejlődhetett ki fo­gyasztó közönséggé sem. A feudalizmus korában ugyanez a helyzet. Csupán az Újkorban • legelőször a* olasz városokban kezd kialakulni a teremtő és fogyasz­tani tudó kereskedő és iparos középosztály. Az elmondottakat összegezve, az antik világ kapi­talizmusa nem máz, mint a tőké halmozása. Ás ál­lam életében kicsiny a tőke szerep«'; csupán egyea csa­ládok gazdagsági hatalmát s es által uralmon mara­dását szerzi meg. A tőke, mint as állam gazdagságá­nak alapja, mint s gazdasági háború félelmes eszköze ismeretlen, mivel a tőke 1750 előtt passzív, volt. Hiányzik az antik kapitalizmusból a mozgékonyság. A tőke immibilia valami: magántulajdon. Egyes emberek életében van csak szerepe. Hatalma nem terjed ki egéaz gazdasági közösségekre. Az antikkal szemben a mai kapitalizmus dinami­kus gazdasági rendszer, melynek helyzetenergiája a tőke. A tőke nem önmagáért való valami, mint az antik világban, hanem csupán eszköz és pedig eszköz önmagának hatványozására, a gyors produkció, a gyors szállítás, a gyors eladás révén. Az áruk nemzet­közi kicserélése megújítja, vándoroltatja más és más kezekbe, más és más kereskedelmi terepen foglalkoz­tatja a tőkét. A modem kapitalizmus vagyonszerző eszköze nem az erőszakos eltulajdonitás, mint az an­tik rendszerben, hanem a munka. A modem rendszerben a tőke nem csupán a bir­tokos jólétét szolgálja, de felülkerekedvén a gazda­sági háborúban egy közösség, egy nemzet gazdaságát erősiti, más közösségnek, más nemzetek gazdasági ha­talmával szemben, A modem kapitalizmus tehát di­namizmusa mellett imperialisztikus gazdasági rend­szer is. A kapitalizmusnak ez a formája a XVIIr. szá­zadban születőit meg, a francia felvilágosodás ko­rában. Kialakulását szellemi és materiális okok ma­gyarázzák meg. Materiális ok a gép, mely lehetővé teszi a gyors termelést és ugyanakkor a gyors és biz­tos szállítást. Szellemi ok pedig a XVIII, század­ban legnagyszerűbb gondolattá a haladás eszméje, mely­ből az emberi munka szeretete, megbecsülése: a mo­dern élet legszebb koncepciója fakadt. J. Gr. E. Lelkész urak figyelmébe! Reverendát és papi palástokat egész Erdély­ben a legszebben és a legolcsóbban készít: Huszár András polgári éspapi szabó Maros- vásárhely, Bolyai u. 9/a. szövetek raktáron.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom