Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-30 / 164. szám
2till. ÉTF. 164. SZÁM. 9 EGYHÁZ ÉS ISKOLA * Ebben az évben a két református egyházkerület közösen tart nagyhetet Marosvásárhelyen (Kolozsvár, julius 28.) Mint minden esztendőben, az idén is megtartja a református egyház az úgynevezett nagyhetet. Legutóbb Nagykárolyban volt református nagyhét, amelynek résztvevői egyhangúan kimondották, hogy ezután a két egyházkerület közösen tartja meg a gyhetet, egyik évben az erdélyi, másik évben a király- hágómelléki egyházkerület területén. Most az erdélyi egyházkerület van soron. A nagyhét előkészítő munkálatai megkezdődtek s a vezetőség szeptember hó 9. és 14-ik napjára Marosvásárhelyre hivja meg azokat, akik az áldásosán működő nagyhéten részt kívánnak venni. A részletes Programm nincs kidolgozva még, de rendkívül tudatosan osztották be a rendelkezésre álló napokat, úgyhogy az egyházszervezet minden része a maga lelki és szellemi speciális problémáival is kimerítően foglalkozhatik. A nagyhót résztvevői szeptember 9-ére érkeznek meg Marosvásárhelyre, ahol külön bizottság gondoskodik az elszállásolásokról. A résztvevőket erre való tekintettel kéri a két egyházkerület vezetősége hogy igényüket legkésőb augusztus 20-ig jelentsék be a maros- vásárhelyi lelkészt hivatalnál. A tualjdonképpeni lelki és szellemi munka szeptember iO-én kezdődik. Ez a tanítók napja lesz. Értekezleten kívül aktuális pedagógiai és iskolaügyi kérdésekről szóló előadásokat tartanak a legkiválóbb szakemberek. Szeptember ll-ike a tanárok napja, 12-e a lelkészek napja, 13-a pedig a nöszövetségek napja. Szept. 14-én, vasárnap a nagyhét záró napja lesz, amelyen istentiszteleteket tartanak több helyen. Délután nagygyűlés lesz a ref. kollégium udvarán, amelynek előadói Makkai Sándor dr. és Sulyok István püspökök, dr. Thury Kálmán és dr. Bernády György. Este a marosvásárhelyi leány- gimnázium fennállásának 40 éves évfordulóját ünnepük meg. A marosvásárhelyi református nagyhét a jelek szerint minden tekintetben reprezentativ megmozdulása lesz a két egyházkerületnek. Dániában és Hollandiában kitüntető szívességgel fogadták az erdélyi unitáriusok képviselőit. A szabadelvű felfogást hirdető keresztény egyházak julius első napjaiban világkongresszust tartottak Hollandiában, Arnheimban. A kongresszuson a világ nagy népeinek kiküldöttjei között ott voltak Erdélynek a képviselői is, Csifó Salamon, a kolozsvári unitárius teológia-akadémia dékánja, mint a romániai magyar unitárius egyház képviselő tanácsának a kiküldöttje és dr. Kiss Elek unitá- ritus teológia-akadémiai professzor, kit ezzel a kongresz- szussal egyidőben Dániába is meghívtak előadás tartására. Minden ország képviselője ismertette saját egyházának a helyzetét. A romániai magyar unitárius egyház viszonyait Csifó Salamon vázolta fel érdekes történelmi visszapillantás keretében. „Kötelességünknek és belső hivatásunknak tekintjük, mondotta Csifó dékán, a lelkiismeret és gondolat szabadságáért küzdeni. Ez Erdély földjén hagyomány s ezt a hagyományt az erdélyi unitáriusok őrzik és tovább folytatják minden körüL mények között." Ehhez az évszázadok óta lankadhatat- lan küzdelemhez a kongresszus támogatását is kérte Csifó dékán. A tárgysorozat eltárgyalása után dr. Kisö Elek professzor emelkedett szólásra s lelkes hangú beszédet tartva a magyar reformáció halhatatlan alakjáról, Dávid Ferencről, a vallásszabadság eszméjének nagy apostoláról, Dávid Ferenc hazájába, Erdélybe invitálta a kongresszus jelenlévő tagjait. A kongresszus tartama alatt meleg baráti érintkezés fejlődött ki az erdélyi unitárius képviselők s a hollandusok között. Az utrcchti unitárius lelkész, dr. Hóik. Dr. Hóik elmondşţt^ hogy ők névleg ugyan remonstránsok, de hitükben ^teljesen azonosak az unitáriusokkal. Nagy lelkesedéssel beszélt Dimény Pálról, a kolozsvári kollégium ha'jdaVii hires rektoráról, aki midőn a kolozsvári főtéri templomot és iskolát egy tűzvész majdnem teljesen tönkretette, Hollandiába ment segítségért s a hollandok támogatásával építtette újra úgy a templomot, mint a főtéri iskolát 1697-ben. Kiss Elek kopenhágai előadása annyira megfogta a dán unitáriusokat, hogy a kopenhágai unitárius lelkész, Kierkegaard kijelentette, hogy szintén le fog jönni Erdélybe s személyesen is látni akarja s ihletet akar meríteni Dávid Ferenc, a vallásszabadság s az unitárius hit szülőföldjén. Nyivánossági joggal biró székelyudvarhelyi rom. kath. főgimnáziumban az 1930/31. iskolai évre a beiratások augusztus 25—31. napjain lesznek. A felvételt írásban kell kérni, amelyhez újonnan biratkozó tanulóknak mellékelniük kell: 1. A IV. elemi vagy az előző líceumi osztály elvégzéséről szóló bizonyítványt; 2. Születési anyakönyvi kivonatot; 3. Keresztlevelet; 4. Ujraoltási és 5. Allamopolgársági bizonyítványt. Kérésnyomtatványt kívánatra az intézet küld. A fizetendő dijak ezek: beirási és egyéb dijak 480 lej, amely összeg a jelentkezéskor fizetendő. A tandíj 900, a fenntartói dij 2900 lej. A tandíj két, a fenntartói dij négy részletben is fizethető. Ezek fizetése alól részben vagy egészben felmentést is adhat az intézetet fenntartó hatósága. A nem Erdély egyházmegyei, bármely tanulók kötelesek a fennti összegeken kivül még évi 4000 lej pótdijat is fizetni, amelynek fizetése alól igazolt szegénység esetében 50 százalékig, szegénység és jótanulás esetén 75 százalékig mentesség adható. A javítóvizsgák szeptember 1—5. napjain lesznek; a IV. és V. o. felvételi vizsgált pedig szeptember 7—12. Úgy ezekre, mint a szeptemberi baccalaureatusi vizsgákra jelentkezni augusztus 31-ig lehet Írásban. A főgimnázium mellett finevelö is van, amelyben az évi ellátási dij az Udvarhelymegyeiek részére 8200, más megyebeliek részére 9000 lej. Az ide való felvételre tanácsos minél előbb jelentkezni, mivel csak korlátéit számban állanak helyek rendelkezésre. Bővebb felvilágosítással kérésre az intézetek igazgatósága szolgál. A székelyudvarhelyi róni. kath. fiúnevelő Intézet az 1930—31. tanévben bennlakásra felvesz elsősorban rom. kath. vallásul jó viseletű növendékeket. A tanévi ellátási dij 7500 lej, 150 kgr. buza, 4 kgr. zsír. A finevelőintézet a Hargita hegység alján, a klimatikus gyógyhelyek vidékén fekszik s kapcsolatos a 330. éves múltra visszatekintő magyar tannyelvű és nyilvánossági joggal bíró székelyudvarhelyi róm. kath. líceummal (főgimnáziummal). A fizenevelőintézetröl 10 lej válaszbélyeg beküldése ellenében részletes prospektust küld és felvilágosítást ad: A székclyudvarhelyi róm. kath. finevelőintézet igazgatósága Odorheiu, Jud: Odorheiu. Női ipari tanfolyam Sepsiszentgyörgyön. A sepsiszentgyörgyi ref. leánygimnáziummal kapcsolatban az Erdélyi magyar iró a Nemzeti Színházban A véletlen összehozott Bálint Lajos dr.-al, a Nemzeti Színház dramaturgjával, akivel mindenről beszélgetve, szóba került a színház jövő évi művészi programja isx Beszélgetés közben olyan érdekes hirt tudtam meg, amely minket, ei’délyi magyarokat is közelebbről érdekel. Elmondta Bálint dr., hogy a jövő szezon első fe. lében bemutatóra kerül Szabados Árpád történelmi színmüve, amelynek még végleges cimét nem állapították meg. Szabados Árpád nem ismeretlen az erdélyi közönség előtt. Karrierje Szatmárról indult el, ahol sokáig szinészkedett, később más erdélyi városok színtársulatánál működött, mint színész és rendező. Szabados Árpád az irodalommal is foglalkozott és kisebb erdélyi városokban alkalmi színdarabjai szilire is. kerültek. Pár évvel ezelőtt megírta történelmi színmüvét, amely az erdélyi fejedelmek korában játszódik és beküldte a Nemzeti Színházhoz. A darabot Bálint Lajos dramaturg olvasta cl először, akit valósággal frappiroztak a darab dialógusai és pompás korfestése. Bálint azonnal jelentést tett Hevesi Sándor igazgatónak, aki még a« nap átolvasta a darabot és táviratilag kötötte le az előadási jogát a Nemzeti Színház ‘számára. így lett egy erdélyi magyar színész a Nemzeti Szin- ;ház szerzője. Szilágyi Arthur. (*) Megjelent az „Erdélyi Szemle“ uj száma. Az Erdélyi Szemle hivatásának és jelentőségének ismételt bizonyítéka uj száma is, melynek tartalma a következő: Beléptidij az egyetemi könyvtárban. Újságírók-, ujságirónyugdij. Galantai Fekete Béla: Tömöri Anasztáz „kitoló-kásája.“ Csermely Gyula: Falusi atyafi a mérlegen. Huzella Ö.: Dac. Dr. Gergely Endre: A Kolozsvári Nemes Tarokk Ceh. S. Nagy László: Válasz Serestély Bélának. Prof, dr. Gvergyay. Szigethv Istyán: Szomory illusztrációk. Reschner, Kovrig: Ex librisek. (Rajzok). Az erdélyi irodalom, Budapesti levél. Külföldi szemle rovatokban több érdekes kritikai és ismertető cikk van. Kapható mindenütt. (*) Uj műsor a Gara Ákos Bene-kerti kabaréjában. A Magyar uccu 101. alatt, a kolozsvári közönség körében jól ismert Bene-kertben ütötte tel tanyáját Gara, Ákos kabaré-társulatával, ahol hétfőtől kezdve mtniien este nivós művészi előadással szórakoztatja a közönséget. A szellemes és ötleteiben kifogyhatatlan Gara Ákos konferaussza s az újonnan szerződött^ bal- lettáncosnők szereplése elé nagy érdeklődés nyilvánult még ezideig is. Laura Bertini táncművésznek a Royal- orfeum tagja, a kolozsvári román opera és Magyar Spinház tagjai közül Daly Margit, Lászlóffy Piri. Kö. í'öjssy Luci, Dany Nusi és Piezi Bözsi szereplése tölti be az érdekes műsort: táncszámokkal, magánszámokkal és színpadi tréfákkal. A zongoránál Fodor Endre ül. i Torii ilagut I ; nevezetű étté- i I rém bérbeadó ff i teljes berendezésével együtt. Téli és |1| nyári kerthelyiség. Bővebbet Lengyel m S. oki. mérnöknél, Torda, Főtér 25 sz. |g| ipari tanfolyamot az 19S0/31-ik iskolai évben la fenntartják. Nesselfeld Olga ipariskolai tanítónőnek szak- képzettsége alapján megszerzett iparengedélye alapján a növendékek az ipartörvényben megállapított 2 évi tanfolyam elvégzése után munkakönyvét kaphatnak, amelynek birtokában megélhetésüket biztosíthatják. Az Ipari tanfolyam a jövő 1930/31. Iskolai évtől kezdve a felsőruha-varrásban nyújt szakképzettséget, de meg fogja találni a módját annak Is, hogy a növendékek a fehérnemű-varrásban is megfelelő jártasságot szerezzenek. A növendékek a tanfolyamon a saját maguk által hozott anyagot dolgozzák fél s kész munkájuk az ő tulajdonuk lesz. A részvételi díj a városi és künnlakó vidéki növendékek részére havi 350 lej, a bennlakó és bennétkező vidéki növendékek részére pedig havi 1250 lej. Felvehetők azok, akik az általános tankötelezettségnek eleget tettek, vagyis az elemi Iskola VII. osztályát, illetve a középiskola III. osztályát elvégezték. Hogy a növendékek megfelelő elöhaladását biztosítsák, 30 növendéknél többet nem vesznek fel a tanfolyamra. Jelentkezni legkésőbb augusztus 31-ig lehet a leánygimnázium igazgatóságánál. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Huszárfogás. Premier Csütörtökön. A pótidény egyik legérdekesebb estéje lesz csütörtökön. A budapesti színházi évad leghangosabb sikerű újdonsága, a „Huszárfogás“ kerül színre. A „Huszárfogás“ méltó folytatása annak az operette sorozatnak, amelynek eddig két diadalmas állomása volt: Alvinczi huszárok és Victória. A „Huszárfogás“-nál kedvesebb, vidámabb,' elragadóbb operettet régen nem játszották Kolozsváron. A „Huszár- fogás" négy egymásutáni estére: Csütörtökre, péntekre, szombatra és vasárnapra van műsorra tűzve s az elővételi jegypénztár már mind a négy előadásra árusítja a jegyeket. Kedden este hatodszor Avlinczi huszárok. A pótidény legnépszerűbb operette újdonsága, az „Alvinczi huszárok“’ kedden este hatodszor kerül szinre a premier parádés szereposztásában. Szerdán este mozihelyárakkal Takáts Alice. A drámai társulat egy havi szünideje holnap véget ér és kedden este megkezdődnek a pótidény prózai előadásai is. Az első drámai előadás szerdán este lesz, amikor is Szomory Dezső óriási hatású uj színmüvét, a Takáts Alice-t adják és pedig nagyon olcsó mozihelyárakkal. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Föllépnek: Kaszab Anna, Tóth Elek, Mihályffy László, Balázs Samu, Czopán Flóri. Vendégként föllép a kolozsvári születésű Nyerges Ferenc is, az aradi színház tagja. Az élet diadala. Az amerikai filmgyártás legújabb és legméltóbban megcsodált remekalkotása: „Az élet diadala", a Wild-West filmek fejedelme, ez a páratlanul izgalmas történet. Egy elkényeztetett leány és egy Wild- West férfi szerelmi kalandját eleveníti meg a film. A darab hőse a közkedvelt Jack Holt, partnere a bájos Nancy Carol. Az élet diadala csak ma és holnap látható még a Magyar Színházban s minthogy esténként színházi előadás van, csak 3, 5 és 7 órakor. Helyárak: 20 és 10 lej. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Kedden, julius 29-én: Aivinci huszárok. (Operctte-uj- donság, olcsó nyári helyárakkal. Sorozatsadén: 335.) Szerdán, julius 30-án: Takáts Alice. (Újdonság, nagyon olcsó mozihelyárakkal. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Kaszab Anna, Tóth Elek, Mihályfy László és Mészáros Béla föllépésével. Sorozatszám: 336.) Csütörtökön, julius 31-én: Huszárfogás. (Operette újdonság, először! A budapesti színházi évad íeghatá- sasabb, legnagyobb sikerű újdonsága. Olcsó nyári helyárakkal! Sorozatszám: 337.) Pénteken, aug. 1-én: Huszárfogás. (Operette újdonság 2-odszor. Sorozatszám: 338.) Szombaton, aug. 2-án este pont fél 9 órakor: Huszárfogás. (Operette újdonság 3-adszor. Előadás kezdete kivételesen fél 9‘ órakor. Sorozatszám: 339.) Vasárnap, aug. 3-án este fél hét órakor: Akácfavirág. Fráter Lóránd 3 felvonásos operettéje. Előtte Körösi Dudus és cigányzenekara' Fráter nótái. Kőszegi Margit és Réthely Ödön Fráter-nótákat énekelnek. (Nagyon olcsó mozihelyárak: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 340.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Kedden 3, 5 és 7 órakor: Az élet diadala. Szerdán 3, 5 és 7 órakor Kolozsvárt utoljára: Az élet diadala. Csütörtökön 3, 5 és 7 órakor: Aranytánc. (Dolores del Rió világhírű alakítása. Helyárak: 20 és 10 lej.) Pénteken 3. 5 és 7 órakor: Aranytánc. (Dolores del Rid 20 és 10 lejes helyárakkal.) Szombaton 3, 5 és 7 órakor: Arany tánc. (Dolores del Rió 20 és 10 lejes helyárakkal.) Szombaton este 11 órakor éjjeli film-előadás: Minden növel megtörténhetik. (Csak felnőttek részére.) Hely árak: 30 és 20 lej. Főszereplők: Marcella Al- bani, Vivian Gibson és Jack Trevor.) Vasárnap délelőtt 11 órakor: 15 és 10 lejes helyárakkal: Harc a levegőben. Izgalmas repülő felvételekkel. A főszerepben: Barbara Kent. Vasárnap 3 és 5 órakor csak egy napig: Mária, nővér. Ének betéttel. Helyárak: 20 és 10 lej. ImnnioMÉiMüvtf&ZET