Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)

1930-07-17 / 153. szám

6 iKmxwmm TIU. ÉVF. IBS. 8ZAM. Londonban számolnak az angol kormány bukásával Macdonald indiai politikája miatt a konzervatívok és a liberálisok összefogtak a kormány eken (London, július 15.) Az angol belpolitikai helyzet újra rendkivül kiéleződött. A konzer­vatívok és a liberálisok ismételten bizalmat­lansági indítványt készülnek beterjeszteni a munkáskormány ellen a kormány indiai poli­tikája miatt. A Macdonald-kormány ugyanis elutasí­totta a parlamenti ellenzék azon javaslatát, hogy az indiai alkotmányozó konferencián mindhárom parlamenti párt delegátusai is részt vegyenek s kijelentette, hogy a kormány egyedül akarja vállalni indiai politikájának következményeit. Általános megítélés szerint a munkáspárt kor­mánya uralomra jutása óta nem volt ilyen súlyos helyzetben, mint a mostani alsóházi szavazás előtt. Lloyd George kijelentette, hogy a bizalmatlansági indítvány mellett fogja leadni szavazatát. Most minden attól függ, hogy a liberáli­sok soraiból hányán fognak esetleg tartóz­kodni a szavazásban való részvételtől, mert ha egységesen a bizalmatlansági indítvány mel­lett adnák le szavazatukat, a kormány sorsa megpecsételődnék. A Macdonald-kormányt a mult héten csak három szavazat mentette meg a bukástól és igy könnyen megtörténhetik, hogy a munkáskormányt még nagyobb meg­lepetések fogják érni. Interpelláció az alsóházban a kisebbségi kérdés körül (London, julius 15.) Az angol alsóház mai ülésén Barr munkáspárti képviselő inter­pellációt terjesztett elő Hendersonhoz, mely­ben azt a kérdést intézte a külügyminiszter­hez, hogy kézhez vette-e a nemzeti kisebbsé­gek ügyével foglalkozó és 68 parlamenti tag által aláirt emlékiratot. Barr a Népszövetség lanyhaságát támadta. Azt állította, hogy az elmúlt évben 40 petíciót nyújtot­tak be kisebbségi sérelmekkel s a 'Nép- szövetség ezek közül csak kettőt tar­tott letárgyalásra alkalmasnak. Kérdezte Hcndersont, hajlandó-e a kormány akciót indítani aziránt, hogy ez ügyek tár­gyalására gyorsabban és hatékonyabban el­járó szerv állítassák fel. A külügyminiszter válaszában azt hangoztatta, hogy a képviselő által bejelentett tény-előtte novum, de kijelen­tette, hogy a kormány tanulmányozni kívánja a kérdést és megfelelő javaslatot fog tenni. Shakett szélsőbaloldali képviselő a lengyel- országi kisebbségek sérelmeit tette szóvá. jiegya« szataisHutRiţ «cg a paortieátíl ? Az alábbiakban olyan értesítést olvas­hatunk, mely sok elkeseredett embernek fog örömet okozni. Ez a hir, amely ma igen sok ember előtt ismeretes, megdönthetetlen. A cystitis, a mirigygyulladások és a szűküle­tek megszüntetésére végre megtalálták a megfelelő orvosságot. A PAGEOL ma a leghatásosabb fertőt­lenítőszer a gonorhea és annak elfajulásai ellen. A PAGEOL használata a baktériu­mokat, bárhol is húzódjanak meg — a bőr felületén vagy a szövetsejtekben — megöli és eltávolítja. A PAGEOL jótékony hatása annyira biz­tos, hogy Ott dr., a világhírű speciálista, Franciaország katonai kórházainak egy­kori főorvosa azt állítja, hogy a PAGEOL a nemi betegségek egyedüli regeneráló és gyorsan tisztitó ellenszere. A PAGEOL minden gyógyszertárban és drogériában kapható. 'Bukat est dől Cminescu-szoŐrot küldtek 'Kolozsoátra, he az egyetemi tanács tilta­kozását a a primitív és művésziét len szódról szétszedték és etszáífitctták a farkas-uccádól (Kolozsvár, julius 15.) Néhány héttel ez­előtt a kolozsvári egyetem Farkas uccai be­járata előtt egészen csendben, úgyszólván titokban felállítottak egy szobortalapzatot és rövidesen rá elhelyeztek egy kisebbméretü szobrot is. A szobrot gondosan fehér vászon­takaróba burkolták, ilyen szokatlan módon zárva el a közönség szemei elől, ami már egy­magában is feltűnést és csodálkozást keltett, hiszen európai szokás szerint a leleplezésre váró monumentumokat deszka-köntösbe öltöz­tetik és csak az utolsó napokban váltja föl a deszkaburkolatot a hagyományos lepel, ame­lyet aztán az ünnepély keretében egy rántás­sal emelnek le a szoborról. A Farkas uccai rejtélyes szobrot azonban egy szakadozott és kétes tisztaságú lepedőbe burkolták és amikor egy nagyobb eső után a takaró szorosan hozzásimult a szoboralaphoz, láthatóvá vált, hogy a szobor bizony nem remeke a szobrász­művészeinek és eltekintve szokatlanul kis arányaitól, egész formája, művészi elképze­lése nem sok közösséget árult el a művészet­tel. Egy napig le is került róla a vászonburok s ekkor teljes mértékben kibontakozott az al­kotó szobrász fantáziátlansága és a szobor primitivitása. Másnap aztán újra és sietve beburkolták, a talapzatra pedig felkerült a ki­váló román költő, Eminescu neve. Mindez, mint említettük, teljesen titok­ban történt, a nyilvánosság kizárásával. Senki sem tudta, ki rendelte meg a szobrot, ki az alkotója, mert a szoboralapra gyűjtési moz­galom nem indult meg, Az azonban kiszivár­gott, hogy az egyetem tanácsa nem könnyen barátkozik meg azzal a gondolattal, hogy a központi egyetem homlokzata elé egy ilyen el­fuserált szobrot állítsanak. Az is kiderült, hogy a szobor voltaképpen a Kultur Liga tulajdona és ajándékképpen szánta a kolozs­vári egyetemnek. Hiszen az ideát az egyetemi tanács is szívesen fogadta, azonban mikor a szobrot meglátták, egyszerre megváltozott az álláspontjuk. Az egyetemi tanács összeült és a kultúra és a művészet nevében tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy az aránytalan és dilettáns szobor éppen Kolozsváron állíttas­sák fel, ahol két olyan világhírű szobormű van (a Mátyás-szobor és a Szent György- szobor), amelyek kellemetlen összehasonlítá­sokra adhatnak alkalmat. Az átiratháboruság ugylátszik gyorsan lezajlott, mert az elmúlt hétfőn délután 6 órakor munkások jelentek meg a Farkas uccu­ban, a szobrot szétszedték, társzekérre emel­ték alkatrészeit, még a talapzatot sem hagy­ták a helyén, azt is lebontották és elszállítot­ták. Ezidöszerint a Farkas uccai Eminescu- szobor pár hetes karrierjét csak az alapkő jelzi, amelyet már nem tudtak, vagy nem akartak a földből kiásni. Arról nem szól a krónika, hogy az Emi- nescu-szobrot raktárba lielyezték-e, vagy pe­dig Bukarestbe szállították vissza? A tény mindenesetre az, hogy a kolozsvári egyetemi tanács harca a ráerőszakolt, művészieden szo­bor ellen sikerrel járt. A Hóm. Katit. Népszövetség Zarándokait ja az Eucharisz­tikus Kongresszusra A róni. kath. Népszövetség kolozsvári ta­gozata zarándokutat rendez • Budapestre, az augusztus 19-én tartandó Eucharisztikus Kongresszusra, melyen felekezetibe való te­kintet nélkül férfiak és nők jelentkezhetnek. A zarándokút indulása 1930. augusztus 16-án Kolozsvárról a déli gyorssal. A vissza­térés két részletben történik és pedig augusz­tus 21-én és augusztus 26-án a Budapestről reggel induló gyorsvonattal. Az utazás cso­portos, részvevőink közös útlevéllel lépik át a határt, melynek kiállításához az állampol­gársági és személyazonossági igazolványok közjegyzői másolata szükséges. Részvételi dij 1420 lej, mely összegben a vonatköltség Kolozsvár—Budapest útvona­lán a III. osztályon, az utlevélilleték költsé­gei és vizűm foglaltatnak benne. A rendező­ség nagyon olcsó elszállásolásról gondosko­dott. Iskolai tantermekben, tiszta ágyakban lesznek részvevőink elhelyezve, melyért na­ponta 50 lejt fizetnek. Akik szállodai szobát teljes ellátással igényelnek, azok 380 lejt fi­zetnek személyenként kétszemélyes szobá­ban, naponta. Egy ágyas egyszemélyes szo­bában a teljes napi penzió 450 lej. Jelentkezéseket elfogad a Keleti Újság kiadóhivatala, hová a szükséges okmányok, a részvételi díjjal együtt küldendők be. A je­lentkezés alkalmával feltétlenül szükséges, hogy a résztvevők jelentsék be, melyik cso­porttal óhajtanak visszajönni: aug. 21, vagy aug. 26-án. Jelentkezés utolsó napja julius 20. ÉRTESÍTÉS. Naţionala általános Blsíositó Társaság, Buharsst. ßEapiäka ős tartsEsfcök: 180,009.880'- fői. t. feleinek tudomására hozza, hogy a társaságnál kötött sorsolásos biztosításoknak 1930. június hó 19-én, a fővárosi rendőrfőnökség és keresk. minisztérium kiküldöttjeinek jelenlétében történt sorsolása alkalmával a következő kötvények hutettak ki: No. 75.648 N. C. Nicolaescu-Moţăilă (Târgovişte) Lei 20.000’— No. 76.027 Bernhard Goldstein (Galaţi) *— — — „ 30.000*-- Az eddigi sorsolások eredménye — — — — Lei 1,260.000*— Felvilágosítást adnak: a társaság erdélyrészi kerületi irodája Cluj fStrada Régina Maria 6.) valamint a minden városban székelő képviseletek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom