Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-07 / 152. szám
17 XIII. EVP. 152. SZÁM. '■•TO'VTO'' Akar-e Ön a csuiftöl reumától^ boszorkányszurástól* isiásSo! veszély nélkül megszabadulni? A reuma egy borzasztó és elterjedt betegség, amelyik áldozatait a palotákban, mint a kunyhókban is megkeresi. E betegség különböző formákban szokott mutatkozni és Jegtöbbnyire azon betegségek, amelyeknek más neveket szoktak adni, nem mások, mint a reuma. Hol íáidalom a tagokban és Ízületekben, hol dagadt végtagok, nyomorék kezek és lábak, rángatózás, szúrások és fájdalmak a testrészekben és sok esetben szem- gyengeségis következménye Q reumatikus és köszvényes fájdalmaknak. Ahány különböző és eltérő képet mutat a betegség, annyiféle helyes és helytelen orvosságokat, gyógyszereket, mixtúrákat, kenőcsöket stb, ajánlanak a szenvedő emberiségnek. A legtöbbje eme orvosságoknak nem képesek a teljes gyógyításra, legfeljebb csak egy enyhülést idéznek elő rövid időre. Amit Önnek ajánlhatunk,, egy ártatlan kutivókura, amelyik már sok szenvedőnek segített. Kúránk elsőrangú, gyorsan hat, még régi chreßikui állapotoknál is. Hogy minél több hivőt szerezhessünk, elhatároztuk, hogy mindenkinek, aki hozzánk fordul, megküldjük Isi- gyen az érdekes és tanulságos ismertetéseinket. Akit kínoznak a fájdalmak és gyors módon, alaposan és veszélytelenül akar megszabadulni szenvedéseitől, írjon nekünk még máma. August Maerzbe, Beríin-Wilmepsdorf Bruciisalersfr. 5« Abt. 33. KÖNYVEK KÖZÖTT Az alsókosályi költő A japániak Hokusai vagy Utamaro egyetlen ecsetvonással, egyetlen cseresznyevirággail az egész tavaszt odafestették. Ilyen Bartalis János költészete is. Nem pazar hangszer. Egyszerű verssorok, sőt pri- mitivnek látszó verssorok. Bodzasip, jávorfából furulyácska, amely még nem szakadt el nedves fájától. Egy éneklő madár torka. Künn ülök nála, a (napsütésben, a lombok alatt, Alsókosályon. Csikó nyerít felénk jobbról, anyamaes- ka tanítja a kölykét légi tornászaira balról. (Réce-had veti rá magát a napraforgó összeaprózott leveleire. Legyecske tűnődik rá egyik kutya orráról a másikra. Rátarti kakas felkukoi'ékal Bartalisra. És a méhek. Gyékénykaptárok, deszka-appartemenlek, a költő lécezte, szegezte, enyvelto össze őket. Reggeltől estig zsong még itt a levegő is. Mbet már elfogom olvasni még egyszer a Méhek életét Maeterlinektől — mondom Bartalisnak. — Akkor nem tapadt eiléggé hozzám az olvasmány. Most más. Közelről látom a méheid munkáját. (De most még egyszer elolvasom a verseidet is — mondottam magamban. — Amióta szemtől-szembe látom a te világodat.) Bartalis magyarázza: — Gondoskodnom kell alkalmasabb méh legelőről. Bizony szegény méhecske néha hat kilóméterről is cipeli a, terhét. És a költő! Ő talán nem szalad le a világ végére azért a kis mézért? (Bartalis egyik legszebb verse a tengerről szól. Párbeszéd a tengerrel. „Susogsz? Beszélsz? Tenger-nyelven hozzám szólsz? Virágbetjzéd- ben üdvözölsz. Jóformán nem is mozog az ajkad és mégis értem. Jóformán alig rândul a szemed és mégis tudom.“ Vagy amikor Bartalis Rómában van.) Napmadara, ez a könyvének a címe. Néhány vers a régiekből is. A zöme uj. Illata, akácize van ennek a ritka szép könyvnek. Arany színe. Tömegben sutét csurgatva sárga, mint a méz. Vagy mint a sűrű nap. Vagy mint Évike haja. Egy lélek mind a három. Évike, kilencéves, őzlábu, szeplőske, a költő leány: napmadara. „Amikor vonatra ültem és szétnyitottam az uj Bartalis könyvet, még láttalak az ablakból: a bokrok között integettél, összecsaptad a kezedet. Szép mozdulat volt. Köszönöm“. Bartalisnál rádió is van, ezzel gyűjti össze a világot. Könyvek: Tolsztoj és Knut Hamsun. Nem olvas össze-vissza, mint magunk fajtájú városé ember. Inkább beiratkozik a nagy természet sokezerkötetes kölesönköny vtáráb a. Párisba azonban szeretne eljutni. Hogy azután újból ezt irja: ,.Megváltozott a kép. Egy film lepergett. Itt vagyok újból a kertem végében. A drótkerítés sasfájára könyökölök és kinézek a határba. Uj élet ez... Vagy a régi, az örök régi? Csak verseket ir. Néha hetekig hallgat. Azután a csendes éjszakába®, egy olyan Íróasztalinál, amely alig szélesebb, mintegy gyúródeszka, ismét megteremti maga körül a világot. A buzaszőnyeget. A lucernapatakokat. A bóbiskoló csillagot és a kertek mögé zuhanó holdat. Az Istent mind közelebb találja magához. Mind gyakrabban emelkedik fel hozzá, érzik Írásainak angyali diktusán. Az ő istene: Ceres. A sarlós1 isten. A gyümölcs- tarisznyás isten, aki megtéríti a föld asztalát, „hogy annak a sok, futkosó szegény hangyának meg legyen az öröme“. Honnan van Bartalis lírájának ez a csodálatos bája? „Talán a költő tapasztalatlan. Minden sorából ki lehet olvasná, hogy a világ nagy és kis dolgaiban tapasztalatlan — irja róla Kosztolányi Dezső (nem megróvóan, sőt, a költészetnek kijáró hangsúllyal.) A költészet nem is megértés, hanem megnem értés és csodálkozás, merész, ihletés felületesség — ezt is mondja. Én azt hiszem: megtisztított közhelyszerüségéből. Az ő gondolatai naponta millió embernek eszébe jutnak. Mind-mind csupa hétköznapi ténymegállapítás. Közhely. De: van egy mozdulata, egy egészen sajátos, bartalisi ujjmüvelete, amellyel ezt a közhelyet originálissá, soha nem sejtette tudja varázsolni Ismeretlen világból érzett himpor aránylik a verseken. Még hamvasak, még nedvesek. A reggel trillái reszketnek rajtuk. Ligeti Ernő Az erdélyi magyar irodalom története román nyelven — Chinezu János könyve* — Románia szellemi térképén az erdélyi magyarság egy még nagyon kevéssé ismert sziget. Megjegyzéseim e sziget lelki életének megismeréséhez egyszerű kalauz akarna lenni. így határozza. meg a mü célját és jelentőségét maga a szerző. örömmel ismerjük el és állapítjuk meg, hogy ® helyesen kijelölt dóinak fi mü minden tekintetben megfelel. Ezt már a mü terjedelme is igazolja. Terjedelme majdnem tiz nyomtatott iv, amiből következik, hogy oly írókkal és müvekkel is részletesen foglalkozott, akiket egy későbbi irodalomtörténet talán, fel sem fog említeni, akik legfölebb lexikonokban fognak helyet foglalni. A kalauz azonban, ha megbízható akar lenni, csakugyan hasonlít a lexikonhoz: köteles teljességre törekedni. Elismerés illeti meg a szerzőt, hogy ezt a szempontot müvében érvényesítette. És pedig érvényesítette filológiai pontossággal, tárgyszeretetből fakadó lelkiismeretességgel és szinte kivétel nélkül közvetlen benyomások, saját olvasás alapján. Annak a hangsúlyozása után, hogy erdélyi magyar irodalomról az impériumváltozás előtt szó nem volt, ismerteti a sajtó és irodalmi társaságaink idevonatkozó tevékenységét, a transílvanizmus kérdését, mint irodalmi problémát. Aztán áttér a lirai költészet (régi és uj nemzedék; nőköltők, szabadverselők, fordítások), majd népprózairodalmunk és drámai költészetünk ismertetésére. Befejezésül vázolja az irodalomtörténet és az irodalmi kritika fejlődését. A mü azonban nemcsak részletes és kimerítő ismertetés, hanem értékel is. Értékelésének döntő szempontja, mérő vesszője általában véve a tiszta irodalmiság, az esztétikai szempont, tehát a legmegbízhatóbb, a legállandóbb alap. S ha mégis itt-ott egyenetlenség mutatkozik az értékelésben, az részben a mü megjelenésével — először folyóiratban s folytatásokban látott napvilágot —, részben azzal függ össze, hogy a szerző nem ismeri, nem ismerheti pontosan a magyar irodalom olvasóközönségének psyehéjét, amely nem mindig azonos a sokszor nagyon is célzatos és egyoldalúan mesterkélt beállításokkal. Nagyon sok Írónak és műnek alig van valamelyes lelki és irodalmi kapcsolata az olvasóközönséggel. Chinezu nem veszi észre, hogy olyan írókat is kiemel néha, akiknek nincs gyökerük a magyarság lelkében. Mégis r egészben véve: értékelése magasszempontu, tárgyilagos s még esetleges tévedéseiben is — jóakarata. Ez a mü nagyon is alkalmas arra, hogy azon az ismeretlen szigeten az érdeklődő s tájékozódni akaró román olvasóközönségnek kalauza legyen. A magam részéről a legmelegebb elismeréssel méltattam illetékes hivatalos tényezők előtt. Azt hiszem, irodalmunk és magyar szellemi életünk is csak a legőszintébb rokonszenv- vel veheti tudomásul a mü megjelenését. A szerző hivatott és képes is arra, hogy irodalmunkról tovább is tájékoztassa a román közönséget. Elismerés azért, amit eddig e téren s főkép ezzel a könyvével tett. Bizalmunk és minden jókívánságunk ahhoz, amit még tenni fog. —f—ySZABADALMAT megszerez, értékesít minden államban áron és bognár szabadalmi iroda Budapest, Vili. Rákóczi ut 15. * Aspecte din literatura maghiară Ardeleană. Kolozsvár, 1980. A Societatea de Mâine kiadása. 1511. Számadó György: Most csak ennyi... (Budapest 1930. Uj költő a láthatáron. Egy csomó fordítás. „Most csak ennyi." Reméljük, hogy lesz folytatása. Szeméi— metes ifjú ember, aki úgy találja, hogy még más költőkre van szüksége, hogy megszólalhasson. Még csak most járja kő a verscsinálá® főiskoláját. Tanárai franciák, románok, németek, dánok, portugálok, oroszok, amerikaiak, japánok, sőt peruiak is. Mohon éli be magát az ő világukba, alázatosan töri be magát az ő formáik közé. Egy olyan vizsga dolgozat. Úszó növendék, aki már jól tudja a tempókat, már ő maga is úszik, de még „bosszú kötélen’’. Alaposaim készülődök, mert tudja, hogy a költészet: egész Óceán. Olvasmányainak ez a sokoldalúsága, az a komolyság, ahogyan saját formáját köszörüli idegein malomköveken, az az óvatosság, hogy előbb szétnéz a világban, mielőtt ő maga is elindulna, rokonszenvessé teszik e kötetet, amelyhez Németh Andor, a finom kritikus irt helyénvaló bevezető sorokat. Uj könyvek. Nikodemus Károly: Elbeszélésok. (Pásztortüz kőadás.) Kovács László: Történet a férfiről. (Novellák.) Pásztortüz kiadás. Kacsó Sándor: Vakvágányon I—II. (Brassó.) Németh Gellért: KU- urum! Hogy volt? (Bouaventura kiadás.) Bölöny Bálint: Régi nóták (novellák). Szilágysomlyó. Hunyadi Sándor: Diadalmas katona (novellák). Erdélyi Szóp- mives Céh. Szilágyi András: Jó pásztor. (Monde kiadás.) (E müvek ismertetésére még visszatérünk.)
