Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)

1930-07-07 / 152. szám

14 mi. «VF. Ill SZÁM/ RÉGI JÓ IDŐKBŐL '•JM" 1 ' 1 tmmmagBBrn——* ...... Az Apáthy asztal Irtai Dózsa Endre Amint Barabás Béla, Holló Lajos függetlensé­gi, Major Ferenc, Buzáth Ferenc néppárti kollé­gáim, az egyetemen ifjúsági elnök társaim, yelem évődtek _a tekei képviselő választókerület szász polgárai azért küldöttek éppen engem báró Kemény János helyett a parlamentbe, mert igy nem voltak annak kitéve, hogy képviselőjüknek uj köpenyeget csináltassanak. Éppen olyan zömök termetű lévén, mint őexcellenciája, fejbőségünk is talált, Deák Fe­renc megjegyzése szerint, amit egy fiatal óriásra tett, aki elcserélte az öregur kalapját s bocsánatké­réssel igy adta vissza: „Bocsánat kedves bátyám, de körülbelül egyforma fejünk van.“ Hát szép­öcsém, _ mondotta mosolyogva Deák _ körül igen, de belül nem.“ így voltm én is Kemény Já­nossal, de viszont Miklós Ödön, Ragályi Lajos szin­tén ifjúsági elnöktársam a mameluk gárda nagyobb fejűi, biztosították a pártvezetőséget, hogy a köpe- nyegforgatás, vagy az ezt megelőző intrikálás és ha­bozás éppen úgy nem természetem, mint nem volt természete Kemény János bárónak.. Hűséggel és a még édesatyámtól örökölt hó­dolattal Deák Ferenc emlékezete iránt és mély tisz­teletemmel Kemény János báró iránt kezdetben az Angol királyné szállodában étkező parlamenti cso­porthoz szegődtem. Az „Angol királyné“ volt ugyanis Deák Ferenc szállodája, ugyanott lakott és étkezett Kemény báró is. De Csermely Gyurival és sok más fiatalabb képviselő társammal arra a ta­pasztalatra jutottunk, hogy az „Angol királynéban“ annyi az excell enciás, Lipót-rendes, Vaskorona- rendes, ,udvari tanácsos és mindenképpen dekorált főmameluk, hogy nekünk a különben pompás ha­laknak csak a farka, a vadaknak meg a feje jutott, letettünk hát a főmameluk társaság szüntelenül szükségszerű adorálásáról, szabadabb légkör vágyá­tól űzetve átmentünk az Operaházzal szemben lévő Drexler-féle étterembe. Itt aztán hamar kialakult egy jóval nagyobb parlamenti asztaltársaság Apáthy Péter és gróf Eszterházy Kálmán vezetése alatt. Itt a hangulat már sokkal emelkedettebb, a beszélgetés sokkal fesztelenebb volt. A menü ellen sem lehetett kifogás, az árak pedig hihetetlenül ol­csóbbak voltak. Itt már egy forint szabott ár mel­lett nemcsak a halfark és a vadfej jutott nekünk, hanem bőséges és elegáns kiálltásu 5 _6 fogásos ebéd, mégis a számla sörrel, borral, feketekávéval ritkán haladta meg a két forintot.. Itt már nem az excellenciás és az ex-méltóságoskotumusos társa­ság, hanem főszolgabirákból,, vidéki előkelő ügy­védekből, nyugalmazott nagy birákból és föl­desurakból, szóval a vidéki kiskirályokból rek- rutálódott társaság hozta a vidék zama­tos levegőjét és a Bácskától a tót vidékekig, ami csak kedves vagy mulatságos esemény volt, az itt czeSreft az iratokat, bizony élve elégethette volna!” — írja az egyik római követ. De Donna Giulia már ha­lott volt és halottak voltok legtöbben, akik a hátra­maradt levelezés álital kompromittálva lehettek volna: Polo cairdinális, Catarina Cibo hercegnő és sokan má­sok. Az élőkön akarta V. Pins bosszúját kitölteni és Carnescchi bíboros bűnhődött a többiért. Százával ta­lálták az ő leveleit, mély tisztelet, ragaszkodás és őszinte barátság hangján Írott sorait, melyekben lelke legmélyiét feltárja. Kitűnik ezekből a levelekből, hogy ha tiszta lelki barátság lett kettőjük között, úgy ez Giulián múlott, aki mindig távol tartott magától minden földi érzést, és nem engedte, hogy lángra lobbanjon a szerelem. Tiszta és hideg maradt, mint a hő és lelkének nyu­galma olyan maradit, mint a verőfényes téli napok ege: mély és kék és megközelithetetlen. Mikor Giulia levelei a római szentszék elé kerül­tek, Carnesecehi Firenze-ben volt. Odajött érte az el­fogató parancs, Cosimo, a nagyherceg udvarához. Ép asztalnál ültek, a bíboros a nagyherceg mellett és on­nan vitték el láncra verve Camesecchi-t, hogy bírái elé állítsák. Hosszú volt) a per, egy évig is eltartott és végül kimondták a halálos Ítéletet. A firenze-i követ levelében jelenti a nagyhercegnek, hogy 1567 október 1-én lefejezitek a bíborost és totemét máglyán eléget­ték. Az elitéit bátran viselkedett — szólni is akart volna, de már nem engedték — sidtitek, mert Consis- torium volt és nem akarták, hogy ia biborosok lássák a borzalmas látványt. De szitált az eső és nehezen gyűlt meg a máglya... Látták, mégis és talán eszükbe jutottak a nagy tiszta életű biborosok, Moräne, Polo, Contarmi és » többiek, a meggyőződésesek, a buzgóak, akik ha arról volts szó, hogy hogy kell az eretnekséget kiirtani, azt felelték, hogy talán arra kellene törekedni, hogy olyan legyen az életük, hogy ne legyen ok arra, hogy eretnekek Legyenek... mind terítékre került. Eszterházy Kálmán gróf ra­gyogó causeriái, Bessenyey Ferenc és olykor Urai Miklós fűszeres adomái Ajdinger Jánosnak a volt pécsi polgármesternek, Psik Lajossal, a kaposvári követtel állandó évelődései, közbe-közbe lebírálása minisztereknek, államtitkároknak, parlamenti szó­noklatoknak. Az Apáthy-asztal egyre bővült, mind­inkább számottevő mennyiséggé fejlődött. Már hol ez, hol az a miniszter jelent meg a pincehelyiségben, tartani a kapcsolatot és felüdülni az egész ország széliéből, hosszából itt kipattant politikai és társa­dalmi, sokszor nagyon jellemző kiszólásokon. Fris­sítették a társaságot a vidékről bejött főispánok, alispánok, főszolgabirák, kiket valamelyik képviselő a parlamenti asztalhoz invitált, akik hoztak is, vit­tek is újdonságot a vidékre, felverték vele kint a közhangulatot. Amint az Apáthy asztal mind jelen-1 tősebbé vált, kezdtek egyénenként is felfigyelni ránk a miniszterek. Zsigárdy Gyula, Pozsony-vár­megye egyik kerületének képviselője, _ki hozzám hasonló kis korpulens ember volt _ igen sikerült parlamenti beszédet tartott. A kiválóan figyelmes Wlassits Gyula meg is gratulálta a pompás beszé­det _nekem. Pár nap múlva én tartottam szintén éppen a közoktatási tárcáról beszédet és a kiválóan (figyelmes Wlassits miniszter melegen gratulált _ Zsigárdinak. A tartalmas és komoly kérdések tárgyalásánál Rohonyi Gyula, a későbbi államtitkár és Sándor Józsi vezettek. Rohonyinak megbocsátották komoly­kodását is, mert mikor hangulatánál volt, pompásan adta elő a bunyevác nép tréfás dolgait és adomáit, de Sándor Józsi, a pikáns adomákat nem szerette. Ezt tudva róla, a fiatalabb képviselők üldözőbe vették, nemcsak pikáns, hanem olykor vastagabb ado­mákkal. Egy darabig, mint „bibliás ember“ ke­resztényi türelemmel tűrte Sándor Józsi a folyton megújuló attakot. Egyszer aztán kifakadt: „Hagy­jatok békét nekem _mondta__hisz még a vadak­nak is Schonzeitja van!“ Ez az érv hatott, kimon­dottuk, hogy Sándor Józsinak kedden és pénteken Schonzeitja van adomát mondani neki nem sza­bad. Természetes, hogy habár az Apáthy-asztal nagy többsége részben a már bevégzett életpálya miatt, részben anyagi függetlensége miatt, a kép­viselőséget csak mint életfolyama jutalmát tekin­tette és nem aspirált sem hivatalra, sem kitünte­tésre és ez alapon nem kellett hajhásznia miniszte­reknek és más notabilitásoknak kegyeit _ voltak mégis köztünk is, akik kiskáplárkodással akarták kivívni a marsallbotot és az Apáthy-asztal nevében ott settenkedtek a mindenkori miniszterelnök-párt­vezér előtt. Ezekről irta egy alkalommal egyik jó humora honatya: Úgy játssza ki magát s fogadkozik nagyba Apáthy-asztalnak ő volna az atyja Habár nem nemzette, nem nevelte őket, Arra stréberkedik, hogy emeljék őtet És mit el nem ér munkával és ésszel Azt hiszi, eléri Ftüéber repüléssel. Csoregő szarkának szokásából folyik Hogy többet kariesál, mint amennyit tojik, Am a repülésből lehet lezuhanás S akkor, ha még vollb is, eltörik a tojás. A téli idény eltelte után a parlamenti awtalt pálmák és oleanderek tömegével kidiszitett virágos kertté alakított udvarra helyezték át. A. nagy ob- strukció idejében pártvezetőségtől, _ miniszterektől, főispánoktól sűrűn kaptuk a felszólítást, hogy azon­nal menjünk Budapestre, állanunk kellett a káni­kulába belevitt obstrukciót. Hát nehezen ugyan, de átlőttük. A virágos udvaron azonban, hogy valami vigasztalódásunk legyen, tömegesen jelentek meg elegánsabbnál, elegánsabb bécsi artistanők. Gróf Esterházy Kálmán már a Royal Hotelból, szemlélge- tésből ismerte őket. Csik Lajosnak és Grois Gusz­távnak egy piroskalapos, igen csinos diva vonta magára a figyelmét. Cvikkerüket sűrűn csapkodták fel, hogy jobban szemügyre vehessék őket. A diva nemcsak, hogy állotta, de kacéran félszemére ve­tett monoklival visszavágta a támadást. A két öreg ur tüzet fogott. Végre Csik Lajos bátyánk Ester- házyhoz fordulva tudakozódott, hogyan lehetne barátsá­got kötni vele. Esterházy odaintette a főpincért, el­kért tőle egy számoló cédulát, odaadta Csik Lajos­nak: írd rá ezt a két szót, „Wann und wo?“ Csik felirta, a főpincér átadta. Megjött, a válasz: „Wenn Sie können, Morgen um drei Uhr in der Pannónia!“ A cédula kézről-kézre járt, bosszantották vele Csik Lajost: „add át Joanovitsnak, a bunyevácnak“, in- gerkedtek vele. Átadta, vagy megtartotta nem tu­dom. így hullámzanak a régi emlékek a maguk szi- nességükkel, régi dolgokról, régi emberekről, amikor az ember már a múltban él csupán. Dr. RÉVÉSZ MARGIT 99ermebszaaatópiam Budapest, B. Zugiigei. Reme!e-ui 13. Telelőn 840-96,941-33. Klimatikus gyógyhely 300 m. a. t. sz. t üdülésre szoruló Vérszegény, ideges gyer­mekek részére. — Állandó rendszeres iskolai oktatás Érdeklődés esetén kész­séggel küldünk tájékoztató prospektust. GRAND PRIX BARCELONA. 1929 Vezérképviselet: LÁZÁR BERCOVICI BUCUREŞTI, STR. ACADEMIEI 2- Egyedárusitó: FENYŐ ÉKSZERÉSZ PIAŢA UNIRII 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom