Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-07 / 152. szám
Felelős szerkesztő: SZÁSZ EXDB& © 0 — A kolozsvári magyar diákok érettségi eredménye. Kolozsváron az esti órákban függesztették ki a Farkas uqcai mintagimnáziumban az érettségire állt, magyar diákok vizsgaeredményét. Eszerint nyolcvanhat jelölt közül, akik szóbelire jelentkeztek, átment ötvennyolc. Az átment három első diáknak olyan szép osztályzata van, hogy még orszá gos viszonylatban is igen szép eredmény a mostani viszonyok között. Báthori Jolán és Tolcsvai Erzsébet 8.87-es médiával érettségiztek, mig Mester Mihály 8.37-es osztályzatot ért eí. Aradi Antal és Deudeple Józsefnek nyolcas médiát sikerült elérni. Érdekes, hogy legnagyobb részben azoknak sikerült az érettségijük, akik most először állottak elő s a visszamaradottak többnyire olyanok, akik már voltak érettségi vizsgáztatók előtt. Ez a mostani eredmény jobb az előző évekénél. — Az Ardealul Economic — Erdélyi Közgazdaság julius 6-iki «zárna fris3 tártál óimmal, szenzációs információkkal gazdagon jelent meg. A Chirila Traian szerkeszttésében megjelenő lap Igujabb száma bszámol arról, hogy a Mezőgazdasági Bank és Takarék pénztár beköltözik saját székhazába, megalakult a. erdélyi bőrgyárak chrom-karteUje, beszámol a Franco Romana biztosítóintézet közgyűléséről, a romániai csokoládé- és cukorgyárak egészségtelen árversenyéről, a Dermata Müvek Rt. (Ronuer Bőrgyár) termékei ellen terjedő bojkottról. A lap ismerteti a Valea Someşului faipari, vállalat legújabb tranzakcióját, fürdőlervelet közöl Domavatráról, méltatja az Erdélyi Bankszindikátus és a TÉBE együttműködésének fontosságát és beszámol arról, bogy a Regna faipari vállalat miért kényszerül 5000 munkását és 150 tisztviselőjét elbocsá tani. Több más cikk, közgazdasági és pénzügyi információ gazdagítja a lapot. NIsics Síázlartás „PYRAM“ cipöpaszta ne kill!! — Kiraboltak egy trafikos bódét. Az elmúlt éjszaka két és három óra között a városházával átellenben, «. főtér és Deák Ferenc ucca sarkán, lévő trafikos bódét ismeretlen tettesek kirabolták. A bódé ablaka ©lőtt Lévő fatáblát felfeszitették, az ablakot betörték s az igy támadt résen benyúlva, a közeli polcokon elhelyezett ‘2500 lej készpénzt és körülbelül ugyanolyan értékű dohányt elvittek. A kis trafik tulajdonosa, Sta>- meloi Mihály hadirokkant azonnal lejelentette az esetet, a rendőrség a fosztogatóinak már a nyomában van. — Villanymizáriák Zsibón. Dési tudósítónk jelenti: A zsibói villanyvilágítás a legnagyobb nehézségek- keJ küzd. Kedden este több mint két órán át teljes sötétség uralkodott, mig viszont ezelőtt két hétií'el egy egész éjszakán át gyertyával és petróleumláfcnpával világítottak. A szurduki kőszénbánya igazgatósága a zsibói községi elöljáróságra háritjai a felelősséget, az elöljáróság pedig a kőszénbánya igazgatóságát okolja. — Antalffy Károly papi működésének 25 éves jubileuma. Folyó hó 2-án meleg ünneplésben részesítette a hunyadmegyei ' társadalom Antalffy Károly róm. kát. plébánost és szontszéki tanácsost, aki egyházi szolgálatának 25 éves jubileumát tartotta ezen a napon. Az ezüst misét követő banketten a kisebbségi egyházakon kivül a román egyházak képviselői is megjelentek, képviseltették magukat a hatóságok és nagyszámban jelentek meg a jubiláns tisztelői is. Számos felköszöntő méltatta azt a lelkes és fáradhatatlan munkát, amelyet Antalffy Károly 25 éves papi működése alatt a köz javára kifejtett. — Szülésznő, mint lcányszöktető. Burdere Zseni rettegi szülésznő, akinek beteges hajlamairól már régóta suttognak a faluban, pár hónapja ajándékokkal magához édesgette Sz. R. odavaló, csinos parasztleányt. Amikor a leány szülei tudomást szereztek a dologról, orvossal vizsgáltatták meg lányukat és az orvosi vizsgálat eredménye igazolta a szülői aggodalmakat. Az ügy azonban ezzel nem záródott le, a leány ezlőtit) pár nappal eltűnt a faluból, ugyanakkor eltűnt azonban a szülésznő is. A nyomozás megállapította, hogy a szülésznő a leány kíséretében hagyta el a községet Az érdekes ügyben folyik a nyomozás. TŰI. JSVF. 152. SZÁM.-----------■—----------------------------MII................................................. •• ----"• " ^ A finn—magyar atlétikai mérkőzés első napi eredményei A Budapesten folyó finn-magyar atlétikai mérkőzés mai eredményei a következők: 110 in. gátfutás: 1. Sjöstedt 15.1. 2. Vilen 15.6. 3. Boros 15.7. 4. Jávor 15.8. Rúdugrás: 1. Karlovits 380 cm. 2. Lind- roth 380 cm. 3. Salo 370 cm. 4. Zsufka 360 cm. 200 méteres síkfutás: 1. Sugár 22.1 mp. 2. líaggambi 22.1 mp. 3. Sjöstedt 22.7 mp. 4. Virtanen 22.Ü mp. Sulydobás: 1 Darányi 15 m. 23 cm. 2. Hassinen 14.50. Allarótu 14.24. 4. Kiss 13.85. 800 méteres síkfutás: 1. Barsi 1.55. 2. Szabó 1.56. 3. Jansson 2.1. 4. Hutha. Távolugrás: 1. Balogh 7.31. 2. Tolamo 7.20. 3. Paizs 7.05. 4. Nissilae 7.01. 5000 méteres síkfutás: 1. Isohollo 15.25 mp. 2. Posti 15 p. 26.5 mp. 3. Hevelie 16 p. 20 mp. 4. Majorossy. A szombati mérkőzés ponteredménye 41:36 a magyarok javára. A mérkőzést holnap folytatják üipßsf—Slauia Siözf dől e! o izépepópii kupa sorsa (Genf, julius 5.) A középeurópai futball mai elődöntő eredményei: Újpest—Servette 3:0, félidő 1:0. Slavia—Vienna 3:1, félidő 2:1. A holnapi döntő mérkőzésen Újpest a Slavia- val kerül össze, a mérkőzést a budapesti rádió 7 óra 15 perckor kezdi közvetíteni. ^WWWV^WS/N/WVUUVWWWW)/ ÍVWWAWVWVV^/WWWWVWACCACA/V — Leégett a budapesti lrungária-kén-1 savgyár. Budapestről jelentik: Szombaton délután 5 órakor kigyulladt a Hungária kénsav és ecetgyár kőbányai gyártelepe. A tűz a 4-es pavilonban keletkezett. Mire a tűzoltók kivonultak, már az 5-ös és a 6-os számú pavillonok is lángban állottak. A kénsav patakokban folyt és nyolc tűzoltót a kiöralo kénsav összcégeíctt. Mintegy száz vagon kénsav megsemmisült és három nagy épület teljesen leégett. A kárt egymillió pengőre becsülik, amely biztosítás utján megtérül. — Május óta nem kaptak fizetést a szamosujvári rendőrök. Dési tudósítónk jelenti: Egy szamosujvári rendőr megjelent lapunk dési tudósítójánál és előadta, hogy május óta a szamosujvári rendőricigányság nem kapott fizetést. A rendőrök mind szegény ós csa- hidos emberek, úgyhogy a fizetések rendetlen folyó- sitása a legnagyobb nyomorba dönti a kis egzisztenciákat. — Egy kiló hús 15 lej. Dési tudósítónk jeleníti: Bemád Izsák rettegi mészáros nem bírván rendesen fizetni az adót, a végrehajtók megjelentek mészárszékében és lefoglalták az ott talált húskészletet, amelyet azonnal el is árvereztek 15 lejbe kilóját. Ha igy haladunk, nemsokára a füstön lévő kolbászt is elfogják árverezni. — Pusztító tűzvész a nyári kánikulában. Kassáról jelentik: A Bártfához közelegő Gerlachfalva községben ma délelőtt fél tiz órakor hatalmas tűz pusztított, amelynek rövidesen 49 lakóház martalékául esett. A munkabíró lakosság kivétel nélkül a mezőn és az er. dőkben dolgozott s igy a tűz kitörésekor a faluban maradottak nem tudtak kellő energiával az oltáshoz látni. Telefon és táviró hiánya miatt tűzoltóság csak két óra múlva érkezett ki a tűzvészhez!, amikor már alig lehetett valamit segíteni. Számos családnak minden vagyona odapusztulltl A faluban hagyott háziállatok bennegtek az istállókban. A tűzvésznek emberáldozatai is vannak: három halott és kilenc súlyos sebesült. * Aki a köszvénytől, reumától, boszorkányszurástól és isiásltól veszély nélkül meg akar szabadulni, az olvassa el e betegség keletkezéseiről és gyógyításáról szóló könyvecskét. —• Ezen könyvecskét «mindenkinek megküldi ingyen és díjmentesen kérésre: August M&crzkc, Berlin—Wilmersdorf, Bruchsalerstrasse 5 oszt. 35. * A temesvári mentők készpénzsorsolása: Székhazuk építkezésének befejezhetése miatt, mintegy anyagi támogatás gyanánt a miniszter 5753—1929 sz. alatt rz Egyesület javára 514.500 lej készpénznyereményt magában foglaló sorsolási tervezettel, jótékonycélu sorsolást engedélyezett. A jótékony cél mellett tekintetben kell vegyük, hogy a temesvári Első ‘Takarék- pénztár garantálja & pénznyeremények kifizetését, mint azt, hogy a sorsolás f. év aug. 3-án feltétlenül meg lesz tartva. Végül városunkban ezen sorsjegyakció levezetését az egyesület több sorsolás, közöttük a legutóbb lezajlott Zsidókórház sorsjáték rendezőjére, a közismert Balázs Gyula ny. iparkamarai főtitkárra bízta, miért is a közönség a legteljesebb bizalommal vásárolhatja a sorsjegyeket, amelyek darabonkint 20 lejért kaphatók tőzsdékben, fodrászt érmékben és nyílttéri árusoknál, valamint Cluj, Regina Maria 32. sz. Balázs Gyula főtitkárnál, ahonnan postai rendelések is eszközölhetek a pénz és portó előzetes beküldése ellenében. 117 lejért 5 darab sorsjegy rendelhető. — A perzsák förök területre törtek Le« nagy pusztítással. Berlinből jelentik: A Vorwärts angorai jelentése szerint a perzsatörök határon határsértés történt. Két kurd törzs Perzsiából hetört török területre, a Wann-tó vidékéig előrehatolt, megszállotta Tar, Baschkala, Wann és Arckag városokat és állítólag egy török ezredet lemészárolt. * Tisztelettel crltesitcm n. b. vevőimet, hogy fűző szalonomat julius 1-től Szappan ucca 2. alól Calea Victoriei (Kossuth Lajos ucca) 16. szám alá helyeztem át: Hermann Jakabné. * Uj kezekben a budapesti Bristol-szálló. A magyar főváros egyik legelőkelőbb szállója, a dunaparti Bristol-szálló uj kezekbe került. Az uj igazgatóság a szállodát a mai kor igényeinek megfelelően, teljesen átalakította, berendezését kiegészítette, úgyhogy Budapest ezen elsőrangú szállója a legkényesebb kívánalmakat is 'ki tudja elégíteni igen olcsó, polgári árak mellett. * Bikszád gyógyfürdő, Erdély Karlsbadja, a hurutosok Mekkája nyitva junius 1-től. Ivókúra, Inhalatorium. Hidegviz gyógyintézet. Szénsavas fürdők. Strandfürdő. Állandó íürdőorvos. Gyógy és zenedi.i nincs. Napi penzió 240 lejtől. Rituális vendéglő. Vasút, posta, távirda helyben. A bikszádi viz legjobb égvényes, konyhasós savanyuviz. Borral, vagy gyiimölcsszörppel kellemes, üdítő ital. Gyomorégést azonnal megszüntet, emésztést elősegít. Prospektust díjtalanul küld a fürdőigazgatóság, Baia-Bicsad, jud. Satmăr. Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oidalszu- rást, mellszurást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi Ferencz József ke- serüvizet Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferencz József viz remek természetalkotta hashajtó. A Ferencz József keserüviz gyógy szer tá- rakban, di ogueriákban és füszerüzletekben kanható. — Öngyilkos körorvos. Dési ítudósitónk jelenti: A tegnapi nap folyamán főbelőtte magát dr. Salamon nagyiklódi körorvos. Tettének oka ismeretlen, mivel semmiféle levelet nelm hagyott; magaután. — Különös bosszú. Különös módon állott bosszút Téglás Mária munceli menyecske az anyósán, akivel régi idő óta nem a legjobb viszonyban élt. A házi perpatvarnak az lett a vége, hogy a férj és az anyós elűzte a háztól az asszonyt. Az elkergetett feleség boszi- szut esküdött anyósa ellen és egy alkalmas pillanat, ban alvó anyósának mindkét talpát egy tüzes vassal összeégette. Az anyós a kórháziba, a menyecske a csend- őrség őrizetébe került