Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-06 / 151. szám
XIII. ÉVF. 151. SZÁM, 3 Egész Európában csak nálunk történik meg, hogy a posta bért fizessen a vasútnak a postakocsikért és hogy a mozgó postások is menetjegyet váltsanak Vidrighin fantasztikus rendelete, amelyet egyelőre tizenöt napig szüneteltetnek — Rövidesen olcsóbb lesz egy külföldi levél viteidája, mint a belföldié (Kolozsvár, július 4.) Stan Vidrighin, lia törik- szakad, eredményeket akar feltüntetni a vasúttal. Most azután igazán törik-szakad. Rendkívüli intézkedéseit, amelyek szokatlanok síz európai vasutak történelmében, most egy ujjal tetézte be. Anélkül, hogy a postaigazgatóságot bárki is előkészítette volna, a CFB hivatalos közlönyében rendelet jelent meg, amely szerint a mozgópostásoknak is jegyet kell váltani arra a vonatra, amely hivatalból viszi őket. így történt meg azután, hogy a postahivatalok nem lévén értesítve az esetről, nem állíthatták ki a CFR lapjában közölt formulárét, amelyek alapján megterhelik a mozgópostád személyzetet és a nagyváradi vasúti főnök — amint kiderült, hivatalos ügybuzgóságból nem engedte át a posta személyzetet és a posta közel 24 óráig ott hevert a nagyváradi gyüjtőállomáson. Vidrighin ezzel az újabb rendelkezésével közel 300 millió lej tehertételt akar rásózni a postára. Mit jelent ez a gyakorlatban? Jelenti azt, bőgj’ ® posta — amennyiben e sérelmes rendeletét vissza nem vonják, bár alapos oi hitünk, hogy ez meg fog történni — ismét drágulni fog, mert a posta a közönségre hárítja át a többletet. Már eddig is hallatlanul magas a tarifa belföldi forgalomban. A külföldi tarifát nem lehet drágítani, mert azt nemzetközi megegyezések szabályozzák. Ellenben a belföldi ugylátszik, nyújtható, mint a rétestészta. Ma már ott tartunk, hogy egy belföldi levél viteldija 6 lej, amikor a külföldre szóló levelek viteldija 7.50 lej. Az újabb ár emelkedéssel alighanem nivellálódni fog nak a bel- és külföldi árak és egy levél dija annyiba fog kerülni Bánffyhunyadig, vagy Tordáig, mint Kattaróig, avagy Dan- zigig. Informátorunk szerint ehez fogható rendelet egyetlen országban sem létezik. Vidrighin rendeleté Szerint minden mozgópostásnak egy kilométer után 1 lej 20 bánit kell fizetni s miután egy vasúti szerelvényen öt moagópostás utazik, Bukaresttől Nagyváradig körülbelül 8000 léjét kell megtérítenie a postának. Ez az intézkedés annál súlyosabb, miért I egyetlen európai országban sem fizet a posta a vasútnak a kocsik használatáért, viszont Vidrighin már egy évvel ezelőtt bevezette, hogy a postakocsikért is bérdijat kell fizetnie a postának. Ez a tehertétel, amely maga után vonta legutóbb a postatarifa megdrágulását, háromszázmillió lejre rúg, tehát pontosan annyira, amennyire Vidrighin újabb rendelete kontemplálja a vasút uj jövedelmét. A posta és a vasúit1 imiár hónapok óta ádáz harcot folytatnak egymással. Vidrighin különben harcban áll az egész világgal. Harool Manoilescu közlekedésügyi miniszterrel is, amennyiben fel akarja emelni a belföldi szállítási dijakat. Az uj vasutdiktátor egész ténykedése kimerül abban, hogy leszállítja a vasúti alkalmazottak fizetését, ellenben felemeli a vasúti szállítások minden terén az árakat, teljesen megfeledkezve arról, hogy vasutpolitikát csak más minisztériumokkal harmóniában lehet elintézni és hogy a fölösleges zsarnokoskodás fiktiv eredmények ellenében fölforgatja Románia gazdasági életét és önkénytelenül is árdrágítóvá teszi az államot. Az uj menetrend számos helyen huszonnégy órára is lekóseti a postát Szakértők megállapítása szerint Vidrighinnak első sorban jó menetrendről kellett volna gondoskodnia. A mostani menetrend légüres térben csinálódott és egyik. másik menetbeosztásában oly szerencsétlenül, hogy lép- ten-nyomon változtatni kell rajta. A helytelen menetrendnek bizonyos vonatkozásban megint a postaforgalom isz- sza meg az árát. Hogy egy példát említsünk, Nagyvárad és Kolozsvár, illetve Bukarest között megszüntették a nappali személyvonatot és a postát az éjjeli személyvonat viszi. Igaz, hogy egyik-másik gyorsvonathoz is csatoltak podgy ászkocsit, de miután a gyorsvonat Nagyvárad és Kolozsvár között alig 4—5 állomáson áll meg, az történik, hogy az egész személypostát — eltekintve a gyorsvonat megállóhelyeitől, beviszik Nagyváradra éa onnan visszahozzak, ami a gyakorlatban közel 24 órai késedelmet jelent. De késedelmet jelent az éjjeli személyvonattal való postázás is, mert éjjel a kisálloraásokon nincs posta- szolgálat — amennyiben bevezetnék, újabb megterhelése az amúgy is drága postaintézménjmek —• és igy a küldeményeket megint csak elviszik egy nagyobb állomásra, ahonnan csak újabb1 késedelemmel kerül el rendeltetési helyére. A halmi felől érkező posta este 10 órakor fut be Nagyváradra. Ez a posta azonban másnap délután. 3 óráig a postahivatalban marad — megfelelő vonat hijján. Már most képzeljük el, hogy mi történik a mellékvonalokon, ha a fővonalokon ilyen a helyzet. Személyforgalom tekintetében mégis csak segít magán a közönség: felhasználja az autóbusz forgalmat, feleslegessé teszi a vasutat, (holott ha nem tévedünk, a CFR diktátora éppen azt akarja elérni, hogy a vasúti forgalom kommerciálizáltabb alapokra kerüljön.) Május 15. tői kezdődőleg szinte máról-holnapra egy sereg autóbuszvállalat kezdte meg azokon a vonalokon a forgalmat, ehol eddig csak a vonat járt. De ez a személyforgalomra vonatkozik. Ám a közönség még mindig nem tudta kitalálni a módját, hogy a postaforgal- mat miként függetlenítsék a vasúttól, de ha igy ht- ladunk, úgy ennek az ideje is bekövetkezik. Egyelőre: Stan Vidrighin ominózus rendeletét 15 napra visszavonta. Vidrighin azonban köti az ebet a karóhoz, hogy amit 5 a fejébe vesz, minden körülmények között megcsinál, ja. Ha törik-szakad, akkor is . . . séges tőkét megszerezni. Krüger kijelentése szerint Amerika sem vonakodna, hogy résztvegyen a földhitel- intézet részvényjegyzésében, ha a feltételek kedvezőek. összeül a gazdasági tanács Maniu miniszterelnök kedden érkezik vissza a fővárosba. Megérkezése után összeül a párt végrehajtó- bizottsága, amely nehéz, illetve kényes személyi kérdéseket kell hogy dűlőre vigyen. Ugyancsak ekkor fog összeülni a legfőbb gazdasági tanács, amely fontos gazdasági kérdésekben hoz határozatot. Újból csinálnák a stabilizációt Az Adeverul legutóbbi száma a belpolitikai hely. zettel foglalkozva, megállapítja, hogy a kormánynak nem lehet sürgősebb feladata, mint a gabonaexport rendezése. A lap tudnivéli, hogy nagyon sok külföldi ajánlat érkezett a román kormányhoz román gabona kivitelére. Remény lehet arra, hogy <:s idén magasabb gabonaárakat fogunk elérni. A lap továbbiakban azt fejtegeti, hogy a kormány revldiálná a lej stabilizálását, mert állítólag igen magas árfolyamot állapítottak meg a lejnek. Hivatalos helyen azonban cáfolják ezt a kormánynak tulajdonított szándékot. mindaddig a romániai viszonyok nem konszolidálódnak, amíg olyan kormány kezébe nem kerül az ország vezetése, aimielyik nemcsak hangoztatja, hanem érvényt is szerez a demokráciának. A párizsi lapnak a cikkéről Bukarestben azt hiszik, hogy az a legutóbbi kilengések hireinek hatása ■alatt látott napvilágot. Feloszlajták a hadügyi főtanácsot . A Lupta legutóbbi számában nagy, feltűnést keltő híradás jelent meg arról, hogy a hadügyi főtanácsot feloszlatják. A lap szerint Károly király kifejezett óhajára feloszlatják a legfőbb hadügyi tanácsot. A feloszlatásnak állítólagos oka, hogy igen sokféle kő- misszió foglalkozott a tanács ügyeivel s mindig egymás munkáját szabotálták. A lap azt Írja, hogy most különben is teljesen felesleges a legfőbb hadügyi tanács, mert ennek teendőit a király van hivatva elvé. gezui. (Bukarest, július 4.) Azok a tárgyalások, amiket a kormány a külföldi tőke képviselőivel folytat, akadályozzák a miniszterelnököt is abban, hogy nyári szabadságát megkezdje. A svéd Krüger bukaresti látogatásához nagy reményeket fűztek s a miniszterelnöknek azokat a. pár nap előtti kijelentéseit, amelyekben optimistának mondotta magát s a gazdasági krízist már .■ a múlténak tartotta, eddig még nem igazolták be az eredmények. A különböző tárgyalások nehézkesen haladnak s aggodalmas jelenségek is merülnek lel, kormánykörökben azomabn hisznek a helyzet optimista megítélésében. Krüger a földhitelintézetről tárgyalt a pénzügyminiszterrel A tegnapi nap folyamán újból találkozott Popoviei pénzügyminiszter Ivar Krügexrel, a svéd gyufatröszt elnökével. A Lupta foglalkozva a Popoviei miniszternek Krügerrel folytatott tárgyalásával, a pénzügyminisztertől intervjut is közöl. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy Krügerrel a mezőgazdasági ■földhitelintézet felállításáról tárgyalt. Kriigernek nagy összeköttetései vannak — mondotta — úgy Európában, mint Almierikában s állítólag a svéd gyufatröszt elnökének sikerül is a Creditul Agricol felállításához szükEgy francia lap súlyos véleménye BuKarestben nagy feltűnést és kedvezőtlen hatást keltett a Revü H’ebdominer francia lapnak legutóbbi száma. A lap hosszú cikkben foglalkozik a romániai gazdasági, illetve politikai helyzettel s a véleménye az, hogy Románia jelenlegi gazdasági helyzete nagyon rossz. Madgearut Bratianu Yintilával egy színvonalra állítja és azt mondja, hogy mindaddig, amig Romániában nami a parlament fogja a minisztereket kiválasztani és amikor a miniszterek választják ki a képviselőket, addig úgy a román állam, mint a román kereskedelem és ipar a külföldi tőkénél zárt ajtókra talál, mert az igazán demokratikus berendezkedés jelenthet csak biztosítékot a külföldi tőke számára. A politikai helyzetet kommentálva, megemlíti a lap, hogy I. Károly király halála óta a magas állami hivatalokat Levaimtain tipusu emberekkel töltötték meg, akik legtöbbször orosz, görög vagy más nemzet leszármazottjai. A cikk végén leszögezi a lap, hogy 9 svéd gyufatpöszt segítségéiül várja a Ma; a gazdasági krízis enyhítését Krüger kilátásba helyezte az amerikai pénz behozatalát is a föídhiíeiíníézet céifaira — Egy francia lap igen súlyosnak ítéli a romániai helyzetet — összehívták a legfőbb gazdasági tanácsot