Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-25 / 160. szám
XIII ÉVF. ISO. SZÁM. - r .Ti ii hi riii'T A dobrudzsai agrár* háború csataterén A bolgár ográrreformtól Beza diák gyilkos merényletéig Az előző kormányok hanyagsága kószálta össze Dobrudzsa főldwiszonyaít Most végzik a földmérést, aminek már fis évvel eselőti meg kellett volna történnie — Kiküldött munkatársunkból — (Bazargic, julius végén.) Mindenki a Bcza-merény- letről beszél. Az állomásokon, a vonatban, regáti hevességgel gesztikuláló utasók fejtegetik: — Jóltette, Dobrudzsa a mienk, nem hagyhatjuk cserben a saját véreinket! Csak a bolgár utasok hallgatnak. Egykedvűen, mozdulatlan arccal, mintha őket ez a vita nem is érdekelné, néznek ki a fülke ablakán, nézik az aranysárga kalász- tengert, amely maholnap már porba hajtja fejét, hogy élctetadó kenyérmaggá változzék. Pedig a bolgárok is jól tudják, hogy a dobrudzsai macedo-román diák revolverének ffolyói Anghelescu alminiszteren keresztül voltaképpen feléjük, az ö exisztenciájuk ellen irányult. Mi is a dobrudzsai bolgárok nagy bűne, ami szinte forradalmi jeleneteket provokált a parlamentben és ami a kormány egyik aktiv tagjának kevés hijján életébe került? Ők igazán nem tehetnek róla, hogy Dobrudzsa, a sokat emlegetett Cadrilater, román impérium alá került és sorsukban máról-holnapra olyan elhatározó fordulat történt. A világhirhedtségre szert tett erdélyi agrárreform hantjait már itt-ott felverte a gyom, csak a félelmetesen sulyosodó agrárválság juttatja eszünkbe, hogy nem olyan egyszerű dolog kizárólag a nacionalizmus alapján megoldani gazdasági kérdéseket. Dobrudzsának pedig megvolt az a szerencsétlensége, hogy amig nálunk, Erdélyben, legalább jól-rosszul megoldották a problémát, addig a bolgárok földjén még rosszul sem oldották meg mostanig. A vonat, amig ezeken gondolkozom1, átszúguld vélem a hullámos dobrudzsai fensikon. Nézem a dolgozó földmiveseket, a gyönyörű gabonatáblákat. Erdélyi szemnek szinte szokatlan a kép. Az cgy-kétlioldas kis parcelláknak nyomuk sincs és 10—20 holdas táblákban rengeti a szél az aranykalászokat. Milyen boldog lehetne ezen az áldott földön mindenki, ha a gyűlölet helyett a belátás kormányozná az embereket. Boldogan is élt Dobrudzsa gazdag földjén román, bolgár, török és görög, amig kezdetét nem vette az eró'szakos naeionali- zálás. Ez összetörte a harmónia tükrét és ember legyen, aki megint összeragasztja. A Beza-féle revolvergolyók azonban aligha alkalmasak erre a szerepre... A dobrudzsai agrárreform Dobrudzsa déli részében a Balkán-háború után, ugyanolyan ideális volt a birtokmegoszlás, mint a mai Bulgáriában. Csaknem minden földmivesnek megvolt a maga 50—60 holdas birtoka. Százholdas is akadt, ennél nagyobb azonban nagyon kevés. A dobrudzsai ag- rárreform tehát nem dolgozhatott erdélyi szisztéma szerint. Ssináltak tehát egy olyan törvényt, amely azt mondta ki, hogy mindenkitől, tekintet nélkül arra, mennyi földje van, kisajátítják a tulajdonában lévő birtok egyharmadát. A törvény azt is kimondta, hogy 200 hektárnál, tehát mintegy 400 holdnál nagyobb birtoka senkinek sem lehet. A birtokmaximumot tehát aránylag nagy területben szabta meg a törvény. Román nózó'pontból azonban ez egyáltalában nem érintett semmiféle nemzeti érdeket, mert jól tudták a roman törvényhozók, hogy a volt bolgár nagybirtokosokat amúgy is hazaárulókként kezelték, nagyrészük külföldre is menekült és igy vagyonuk úgyis állami tulajdonná vált. A birtokosok másik része pedig Bulgáriába repatriált s igy velük, mint távollevőkkel szintén könnyen bánhattak el. A dobrudzsai agrárreform tehát egyáltalában nem épülhetett fel azon az érven, hogy szociális tettet hajt végre. Itt más szempont nem is érvényesül, minthogy Románia bolgárlakta részein kolonizálással kell a román elemet megerősíteni. Passzív ellenállás az egész vonalon Aki a dobrudzsai bolgárokat nem ismeri, nem tudja megérteni, hogy miért fogadta olyan nyugodtan a lakosság az exisztenciáját fenyegető veszélyt, az agrárreformot és a kolonizációt ? Most személyesen győződtem meg róla, hogy á látszólagos nyugalom mögött keserű dac, lángoló önérzet diktálta passzív rezisztencia húzódott meg, néha talán sértő, de sohasem agressziv. A bolgárok elolvasták az agrártörvényt, tudomásul vették, mit ir elő számukra a törvény, kétszer is felszólították őket arra, hogy adjanak be birtokaikról deklarációt — mert enélkül nem lehetett hozzákezdeni az agrárreform végrehajtásához, — de senki sem reagált a rendelet szigorú utasításaira. Nem volt más mit tenni, a hatóságok jóformán karhatalmi utón ejtették meg a kisajátítást és telepítést. Ötletszerűen dobálták ide-oda a telepeseket. Sem telekkönyv, sem kataszteri felmérések, vagy térképek nem állottak az agrárhatóságok rendelkezésére. Az adóivek kétes értékű adatai szolgáltattak ugyan némi alapot, de mint utólag kiderült, jobb lett volna, ha nem is Veszik elő ezeket a segitő eszközöket, mert óriási bajok származtak belőle. Ifan egyezség, de «linei birtok A Maniu-komlány, hogy ennek az erőszakos és minden alapot nélkülöző birtokisajátításnak hibáit helyrehozza s a bolgárok és telepesek között legalább tűrhető viszonyt teremtsen, végre évek hosszú sora után arra az egyedül elfogadható álláspontra helyezkedett, hogy revízió alá veszi Dobrudzsában az eddigi agrár- munkálatokat. A bolgárok vezetőivel a kormány kiküldöttei abban állapodtak meg, hogy a bolgárok abbahagyják a passzív rezisztenciát, beadják hiányzó deklarációikat, ezzel szemben pedig a kormány méltányosan fogja alkalmazni a törvényt ós mindenki, akit a telepesek erőszakos birtokfoglalása következtében sérelem ért, visz- szakapja a< földjét. A bolgár földművesek a maguk résziéről eleget is tettek a kötelezettségnek, beadták a deklarációkat. Adataik azonban önhibájukon kívül nem voltak valami pontosak, ami felékkönyv hiányában másképpen nem is történhetett, tehát magától értetődően a végrehajtás nem is lehetett precíz. Papíron nagyon szépen festett a dolog. Negyven, ötven, hatvan holdas birtokokról rendelkeztek, de jó esetben 30—40 és 50 holdas földeket találtak. Volt azonban plyan birtok is, amelyeknek a tényleges felmérés alkalmával alig ötödét, hatodát találták meg a helyszínen a mérnökök. Ebből aztán kettős baj származott. A 25—30 holdas telepesek illetményeit vidékenként le kellett szállítani. De a bolgárok is becsapottaknak érzik magukat, mert az ő földterületük is lecsökkent a felmérésnél, így történt aztán, hogy a Cadrilater lakosai nemzeti különbség nélkül szidják az államot, szidják a kormányt, szidják egymást, nem is beszélve arról, hogy a rossz gazdasági viszonyok külön is tönkre tették őket. És abban valamennyiüknek igazuk van, hogy egy ilyen nagyarányú kérdést nem lehet deklarációk alapján megoldani, az egész dolgot azzal kellett volna kezdeni, hogy az állam maga mérje fel a területeket és csak azután keresse a gyakorlati megoldást. Itt azonban épen fordítva történt. Az előző kormányok hanyagsága aztán kifakasztotta a kelevényt: a belügyminisztériumban eldördültek Beza diák revölvergolyói. A bolgárok példája Persze az is baj, hogy amig a bolgárok mezőgazdasági kultúrája rendkívül magas szintet ért el, addig a kormány csak földet adott telepeseinek, de azzal már nem törődött, hogy lépést tarthassanak a bolgárokkal, akik az aratást géppel végzik, kaszához, sarlóhoz nem nyúlnak. A cséplést viszont nyomtatással intézik. Az aratógépek kései után a learatott gabona a lovak patái alá kerül és 5—6 megtermett nyomtató ló kering a búzával borított szérűn. A termelés racionalizálásának egészen sajábszerü esete! A mai alacsony gabonaárak mellett azonban a bolgárok ezzel a technikai fogással elérik azt, hogy olcsóbban termelnek, mint aki kézzel arat és géppel csépel. A bolgárok tehát úgy, ahogy, megússzák a gazdasági válságot, a román telepesek pedig elmerülnek benne. Nem csoda, ha fellobban a gyűlölet tüze, felszabadulnak a leláncolt szenvedélyek. Persze, a bolgárok is érezték annak a tarthatatlan helyzetnek a hatását, amelyet az agrárreform idézett elő, a rájuk nehezedő súlyát. Ők is, a román telepesek is sürgették a megoldást. A kormány, — meg kell állapítani — a legjobbhiszemüen igyekezett segíteni a bajokon. Azzal a gondolattal, hogy „mentsük meg, amit lehet“, mert a semmittevés még nagyobb katasztrófát rejt a méhében. Antit a kormány próbál és amit a kutmérgezök előidézhetnek Ha el is késett az országrész pontos felmérése, de addig, amig meg nem történik, egy lépést sem lehet tenni. A kormány meg is kezdte a munkálatokat. A dobrudz-ai fennsik magasabb pontjain háromszögeié' mérnökök piramisai emelkednek a látóhatár fölé. Az országrész háromszögelésének befejezése már csak rövid idő kérdése. A részletes felmérések, a tagosítás és a telekkönyvi munkálatok eziután szintén megkezdődhetnek. A föld területe azonban ezzel szaporodni nem fog! Sőt, szinte bizonyosnak látszik, hogy Dobrudzsa pontos felmérése után az agrárreform végrehajtása a gyakorlatban még nehezebb dió lesz. Olyan esetekre is számítani lehet, hogy a papíron szereplő földterületnek csak tizedrészét fogják a felmérésnél megtalálni. A telepeseknek pedig sok föld kell! Minden telepest a kielégíthetetlen földéhség jellemez. Ha mindezeknek tetejébe megindul a kutmérgezés, az izgatás gyűlöletes munkája, ahelyett, hogy kiegyensúlyozni akarnák az ellentéteket, a dobrudzsai agrárháboru még veszedelmesebb méreteket fog ölteni és a belügyminiszteri büróban kiontott vér csak kezdete lesz az egymásra uszított dobrudzsai lakosság megújuló összecsapásainak. Szász Perene dr. ► fr fr fr fr fr fr fr fr fr A római katholikeis Népszöve tség kölozsvár-sBentpéteri tagozata együttesen megy az t
