Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-18 / 154. szám
Xlll SVF. 154. SZÁM. 9 iRomiOM&MthtfsmT „Erdélyi Muzeum“ Az Erdélyi Muzeum Egyesületnek másfél évtizedes kényszerű pihenés után ez év elején újból megindult iolyőirata, a 35-ik évfolyamában járó Erdélyi Muzeum idei, második füzete a napokban jelent meg gazdag, tudományos tartalommal György Lajos főtitkár szerkesztésében. Dr. Papp Ferenc a készülő Gyulai.életrajzából mutat be egy fejezetet a Gyulai Pál id. Bethlen János gróf körében c. tanulmányában, amely széleskörű levéltári kutatások alapján festett korképe az 1848-as uniós törekvéseknek. Dr. Tavaszy Sándor a mult' század első felében élt világhírű dán filozófus, Kierkegaard személyiségét és gondolkozását elemzi gondosan és mélyrehatóan. Tanulmányának különös jelentőséget kölcsönöz az a körülmény, hogy a magyar irodalomban első ízben foglalkozik e világhírű gondolkozó filozófiai rendszerével. Dr. Biró Vencel az EME levéltárából közli gróf Apor Istvánnak az 1697-iki bécsi útjáról fennmaradt naplóját, amely értékes müveltségtörténcti adatokkal világítja meg a régmúlt időket. Tárgyánál ez ép oly közel áll hozzánk, mint dr. Osüry Báíint tanulmánya a moldvai magyarság néprajzáról. Ez a rendkívül gazdag anyagot felölelő tanulmány régi hiányt pótol a moldvai magyar véreinkre jellemző számtalan ethnográfiai vonás összegyűjtésével, följegyzésével és tudományos rendszerbe foglalásával. Távoli területekre, de a jelen történetének mélyében kavargó aktuális problémákra irányítja az olvasó figyelmét Horváth József A japán politika uj Útjairól irt történet-politikai tanulmányában, amely lebilincselő élénkséggel és könnyedséggel avat be a mai világpolitika rejtelmes érdekeibe. A folyóirat természettudományi mellékletében Bányai János az Erdélyi Érchegységben végzett mikroszkopikus érc- telér-vizsgálatairól ad számot. Érdekes kisebb közlemények, kritikai rovat, s gazdag könyv- és folyóiratszem- le teszik változatossá az Erdélyi Múzeumot, amely cél. tudatosan halad ama hivatása felé, hogy a® erdélyi tudományos törekvéseknek összefoglaló és irányitó szerve legyen. Az Erdélyi Muzeum támogatása tehát a legmagasabb szellemi életérdekeink szolgálata. Megrendelhető: Cluj-Kolozsvárt, Str. Baron L. Pop, v. Brassai U. 5. Előfizetése egész évre 400 lej. (*) Erdélyi Szemle. Az Erdélyi Szemle legújabb száma csinos kiállításban s a következő érdekes tartalommal jelent meg: Ha Károly király . . . Szász Endre, Színi Lajos székely históriája. Kecskeméti Lipót jubileuma. Dr. Mátyás Mátyás. Kádár Imre uj regénye. Hőskor! Keleti Svájc. Erdélyi irodalom. Budapesti levél. Külföldi szemle. Erdélyi Közgazdaság. Színház, zene, film. Zágoni Szabó Lili, Szigethy illusztrációi. Az Erdélyi Szemle legújabb száma ismét bizonyság amellett, hogy ez a legolcsóbb irodalmi újság valóban megérdemli a közönség legszélesebb körű érdeklődését. Kapható minden hírlapárusnál. Megrendelhető Cluj- Kolozevár, Cal. Victoriei 37. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Tíz „TUoinczi fjuszárok“ premierje nagyon ofcsó (jefyárafcfcaf Két és félhavi vándorlás után hazaérkeztek színészeink s rövid pár hetes pótidényt kezdenek ma este. Ez alatt a pár hét alatt, amíg a szünidejük megkezdődik, a legújabb, leghatásosabb operetté újdonságokat fogják bemutatni. Az operette újdonságok sorát ma este az Alvinci huszárok-kal kezdik meg. Az Alvinci huszárok igazi bombasiker lesz itt is. Hatásosabb, mulatságosabb, szebbzenéjü miég a Nótás kapitánynál, vagy Tatárjárásnál is. Az Alvinci huszárok főszerepeit Kondor Ibolya, Betegh Bébi, Solthy György, Ihász Aladár, Tompa Béla, Réthely, Leövey, Selmeczy fogják játszani. Az Alvinci huszárok négy egymásutáni estén kerül színre. Ma, holnap, szombaton és vasárnap este. Az előadások minden este pont 9 órakor kezdődnek. Külön felhívjuk a közönség figyelmét arra, hogy a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel a helyárakat lényegesen leszállította az igazgatóság. Olyan olcsók az esti előadások helyárai, még a premierekre is, hogy egy öt személyes páholy is csak 250 lejbe kerül. Jegyek mind a négy előadásra válthatók már. Már csak ma és holnap látható: Egy színésznő szerelmei. Pola Negri, Lukács Pál. A Magyar Színház óriási filmszenzációja, az Egy színésznő szerelmei cimü elragadó, mélyhatásu drámai újdonság, a főszerepekben Pola Negri és Lukács Pállal már csak ma és holnap látható a Magyar Színházban. Azonban ugyanakkor felhívjuk » közönség figyelmét arra, hogy ma is, holnap is csak 3 előadás, lesz: 3, 5 és 7 órakor. Este 9 órakor színházi előadás van, tehát este nem látható a Szi- séamő szerelmei. HAJRÁ, UTÁNA, a „Szökik a vöm” uj, hangos, zenélőfilm változata, a Hadzsi Murat óta nem volt olyan eseménye a kolozsvári film-életnek, mint aminőt szombatra hirdet a Magyar Színház. A Hajrá, utána cimü uj, hangos film-vigjátékot (a Szökik a vöm uj változatát, mely nem beszélő, csak hangos, zenélő, éneklő film fogják bemutatni. Az évad egyik legnagyobb flimszen. zációja a Hajrá, utána. Főszereplői: Dina Grállá, Harry Halm, Szőke Szakáll. Miután szombaton is és vasárnap is esténként színházi eló'adások lesznek, a Hajrá, utána naponként csak a délutáni órákban látható: 3, 5 és 7 órakor. Helyárak nincsenek emelve, maradnak: 20 és 10 lej. A MAGYAR SZTNHÁZ HETI MŰSORA Csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap este 9 órakor, a nyári pótidény előadásai: Alvinci huszárok, operette újdonság. A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Csütörtökön és pénteken 3, 5 és 7 órakor: Egy színésznő szerelmei. (Főszerepekben: Pola Negri és Lukács Pál.) Helyárak: 10 és 20 lej. Szombaton 3, 5 és 7 órakor: Az idei évad legszenzációsabb lianogsfilmje: Hajrá, utána! (Zenélő, éneklő, de nem beszélő film, 15 felvonásban), a főszerepekben: Dina Grállá, Harry Halm, Szőke Szakáll. Helyárak: 20 és 10 lej. Szombaton éjjel 11 órakor Kolozsvárott utoljára: Egy szülésznő szerelmei. Pola Negri, Lukács Pál. Szombaton kezdődik a KAC ifjúsági tenniszkupa versenye. Jelentettük már, hogy a kolozsvári Atlétikai Klub ezévben, julius 19. cs 20-án tartja meg az ezelőtt két évvel, az ifjúsági tenniszcsapatok részére kitűzött ezüst váudorkupájáért versenyét. A kupa-küzdelmekben az. első két megrendezésben tiz-tizenkét ifjúsági csapat vett részt, ami jelentős erkölcsi sikert jelentett. 1928- ban a NAC csapata nyerte az utolsó percig kétséges mérkőzés után 4:3 arányban a kupát a KAC ellen, 1929-ben azonban már a rendező egyesület csapata meglehetős biztosan hódítja vissza a kupát. Az idei versenyen ugyancsak szép számmal lesznek indulók. Vidékről a nagyváradi SE, a gyergyószentmiklósi SE és az aranyosgyéresi Sodronyipar csapatai neveztek be eddig, a kolozsvári egyesületek pedig kivétel nélkül indulnak a versenyen, a KAC és a Haggibbor két-két csapattal. A kiesési rendszerrel megrendezett csapatversenyek szombaton reggel kezdődnek meg, az ugyanakkor megejtendő sorsolás által kijelölendő program szerint. A bukaresti CFR ökölvívó gárdája Kolozsváron. A KKASE, amely kétségen kívül Erdély legagilisabb box&porttal foglalkozó egyesülete, a tavaszi szépen sikerült boxesemények után, most újabb, nagyszabású boxmérkőzést rendez. A KKASE a bukaresti CFR-rel egyezett meg, amely egyesület tagjai között foglal helyet a® európai bajnokságra kiküldött négy román boxoló közül három. A CFR ellen a KKASE csapata fog kiáltani. A CFR válogatott boxolói közül sajnos, nem mindegyik vehet részt a kolozsvári kiránduláson, tekintve különböző gátló körülményeket. A csapatban csupán Carata lesz itt az Euiűpa bajnokságon részt- vett román ököklvivók közül. A többiek sem igen különböznek azonban erőviszonyban tőle, tekintve, hogy á bukaresti CFR-nek nem kevesebb, mint 80 versenyző boxolója van, akik közül nem nehéz jókat választani. Az öt mérkőzésből álló klubközi mérkőzés valószínű párosítása a következő: Carata CFR—Darólczy KKASE, Bádánoiu CFR—Biró KKASE, Avedic CFR—Pálffy KKASE, Bátu CFR—Torday KKASE, Manta CFR— Györky KKASE. A mérkőzés vasárnap este 9 órakor kezdődik, az unitárius kollégium udvarán. Kedvezőtlen idő esetén a tornateremben lesz megtartva. Argentina—Franciaország 1:0 (0:0). A montevi- dcói futballvilágbajnokság keddi programján a Franciaország—Argentina mérkőzés szereptelt. Az amsterda. mi olimpiász finalistája nehéz és nem éppen nivós küzdelem után 1:0 (0:0) arányban tudott csak győzni a franciák ellen, ami nem nagy dicsőségére vall a délamerikai csapatnak. A montevideoi világbajnokság eddigi eredményei- a következők: Vasárnap: Franciaország—Mexiko 4:1 (3:0), Egyesült Államok—Belgium 2:0 (2:0). Hétfőn: Jugoszlávia—Brazília 2:1 (2:0), Románia—Peru 3:1 (1:0). Ezen meccsen a román csapat balbekkje, a temesvári Steiner lábát törte. Szerdán: Mexiko—Chiliével játszik. Kolozsvár—Bukarest uszómérkősés kezdődött meg szerdán délután Bukarestben. A tavaly először^megren- dezett Kolozsvár—Bukaresti válogatott ilszpmérkőzés időpontjául ezévben eredetileg julius Í6-áf felölték ki, amely terminust azonban a bukarestiek lemondották. Kedden reggel azután sürgöny érkezett a kolozsvári úszószakosztály vezetőségéhez, amelyben a válogatott úszók rögtöni elindítását kérték a bukarestiek. A 13 tagú uszócsapat kedden este vonatrh is ült. A prog- i-ammot nem hozták a kolozsvári szövetség tudomására, valószínű azonban, hogy szerdán és csütörtökön, két részletben tartják meg a mérkőzést. A középeurópai kupa eseményei. A középeurópai kupa első fordulója az elmúlt napokban julotţ el delelő pontjára. Szombaton a Ferencvár<)Sn|jOo(Q)0), arányban megnyerte második mérkőzését, a- Slavic,, ellen és igy tovább jutott. Vasárnap Prágában a Sparta 2:l-ro végzett a Wiennával, mig Genovában a Rapid az FC Genovával 1:1 arányú döntetlent ért el. Kedden, mint már a tegnapi számunkban jelentettük, az Újpest saját pályáján váratlan vereséget szenvedett az olasz bajnok, Ambroziánától 4:2 (2:1) arányban. Újpest le. törten játszott. A magyar bajnokcsapatnak már nincs reménye á továbbjutásra, tekintve, bogy a vasárnapi milánói revánsmérkőzésen nem igen hozhatja be a kétgólos előnyt. •■rnt A Hungária negyedik mexikói mérkőzését is megnyerte. A Hungária vasárnap Mexikó Cityben az Es- pagna csapata ellen 10:1 arányban győzött, igy már negyedik mérkőzését nyerve. Legközelebbi meccsük pénteken az Amerika ellen lesz, mig szombaton az Es- pagna elleni revánsme-ecs következik. Akar naponta egy kellemes félórát 7 A nyári szünidő pihenő idejében kedves üdítő szórakozás a jó könyv. Válaszon az alábbi regénykollekcióból és üdülése öröm lesz. Bélásházy: Felajánlás * , « Bazin: A sarjadó buza . . . Blaskó: Királyi sarj .... Bordeaux: Behavazott lábnyomok Bordeaux: Ősi hajlék .... Bordeaux: Veszedelmes játék . Bordeaux: A fehér köntus . . Bourget: Állomásról-állomásra . Bölc: Spanyol földön .... Crawford: Corleone .... Dénes: Fehér torony .... Dickens: Níckleby Miklós . . . Dickens: Dombey és fia . . . Divald: Felvidéki séták . . . Erdősi: Napsütéses Indiában . L’Emite: Édes anyaföld . . . Eytli: Küzdelem a piramisért . Ganghofer: Haymo .................... Jovanovich: Nem csak kenyérrel’ Kalmár: Ismeretlen népek . . Keller: Hágár fia . . . . . Kelemen: Tutankhamen földjén Orczy E.: Adjátok meg . . . Pál Ödön: A bujdosó vagyon. . Prónai: A puszták börtönében . Spillman: Egy királyné életéért Spillman: Bátran és híven . . Székely: Krisztus apródjai . . Tarczai: Margit legendák . . Tarczai: Budai gyár .... Tarczai: Mikó solymár . . . Vas Gereben: Nagy idők . . Vas Gereben: A nemzet napszámosai Wisemann: Fabiola .... Ive. kve. 78— 112— 99— ____ 218— 170— 204— t 170— 182— 85— 143— ____ ____ 442— 187 __ 78— 272 __ 191—238 65 102 153 153 170 153 . 238— . 272 __ . 135. _ . 187 __ . 143— . 262— _ 278— ! 136— . 136— . 190— ! 272— . 272 __ . 126— . 214— . 190— . 228 __ A pénz előre beküldésénél portómentesen küldi a „MINERVA“ könyv- ós papirkereskedés, Cluj _ Kolozsvár, Strada. Regina Mária (Deák Ferenc-u.) 1. szám. Mindenféle gyümölcsöt (hullottat is) vesz FARKAS LAJOS ÉS FIA CÉG CLUJ, STR. PURII 45. TELEFON 934>