Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-28 / 144. szám
2 X7IZ. ÄFÜ. Ml. WUf. Grigorcea budapesti román követ nyilatkozik a román-magyar viszonyról, a királykérdésről és egy megnemtámadási szerződés megkötéséről (Párizs, június 26.) A Temps junius 25-iki száma részletesen foglalkozik a királykérdéssel. Közli a Temps budapesti munkatársának telefonjelentéstét is, aki a magyar királykérdésről beszélgetést folytatott Grigorcea budapesti román követtel. A Temps budapesti munkatársa ezeket Írja: „Magyarországon megelégedéssel fogadták II. Károly román király nyilatkozatát, amely arról szól, hogy Románia milyen viszonyban akar élni szomszédaival, de ezzel kapcsolatban különböző problémákat különbözőképpen tárgyal a világsajtó. Ezekről a kérdésekről és főképpen azokról, amelyek a magyar-román viszonyra vonatkoznak, kérdést intézteim egy meghatalmazott személyiséghez, Grigorceóhoz, Románia budapesti miniszteréhez, akitől a következő véleményt kaptam: — Azok nz elvek, amelyen Bormánia és Magyarország viszonyában érvényesülnek, megfelelnek a román külpolitika nagy vonásainak. Hazám egyetlen politikai végcélja az, hogy fenntartsuk a békét minden szomszédunkkal. Éppen ezért Románia már több Ízben felajánlotta minden szomszédjának, hogy kössenek egy megnemtámadási paktumot. (Un pacte de nomagreseion.) Romániát ez a szellem hatja át és ezért nyilvánvaló, hogy határozott részt óbajt venni minden olyan politikai és szellemi mozgalomban, amely a béke stabilizálására és a nemzetek között való együttműködésre irányul. Ezek közé tartozik Briand memoranduma, amelyet a legnagyobb örömmel fogadtak Romániában. He ezeket az elveket a román-imagyar viszonyokra alkalmazzuk, könnyű levonni belőlük a következtetéseket. Megkérdeztem Grigorceá-tól: •— A román dinasztikus helyzet rendelése felidézi art a lehetőséget, hogy Magyarországon hasonlóképpen rendezik majd a monarchikus helyzetet. Milyen magatartást tanúsítana az ön hazája, ha Ottó főherceg hasonló kísérleteit tenne T A miniszter röviden igy felelt: — A magyar kormány ismételten kijelentette, hogy ez a kérdés nem aktuális. / — Minthogy pedig a kérdés nem aktuális a magyar kormány számára, semmi okot sem látok arra, hogy aktuális legyen a mi kormányunk számára. Ugyanennek a cikknek a keretében a Temps ismerteti az Evening Standard bukaresti munkatársának Maniu miniszterelnökkel folytatott beszélgetését a magyar királykérdésről. Maniu a következőkép nyilatkozott az angol újságírónak: — Semmi alapja sincs annak a hírnek, hogy II. Károly király visszatérése megkönnyithetné Ottó főhercegnek Magyarországra való visszatérését. KülönLondonból jelentik: Az angol sajtó értesülése szerint Bethlen István magyar miniszterelnököt londoni tartózkodása alatt felkereste Lueien Wolff, az angol zsidóság vezére s kérte, hogy Magyarország enyhítsen a numerusz klauzusz rendszerén. Bethlen kijelentette, hogy a helyzet már ebben a tekintetben enyhült, sőt mondhatni, visszatértek a normális állapotok. Egyéb(Bukarest, junius 26.) Ismeretes, hogy ^ a szamosvölgyi vasút ügye körül már régóta, évek óta folynak a tárgyalások a bécsi Schoeller csoporttal, a probléma azonban mindmáig nem nyert végleges elintézést és ilyen módon a szamosvölgyi nyugdíjasainak ügye is mindig rendezetlen. Wilier József dr. és Laár Ferenc magyarpárti képviselők a kérdéssel kapcsolatban csütörtökön felkeresték Crişan közlekedésügyi államtitkárt, akinek tudomására hozták a szamosvölgyi nyugdíjasainak valóban szoben is II. Károly király visszatérés« mák Romániát érdekelte, a Habsburgok visszatérésének kérdése pedig nemzetközi kérdés, amelyet csak nemzetközi utón lehet szabályozni. A magyar királykérdésről szélé terjedőim« cikket egy belga újságírónak Zita özvegy királynőnél tett látogatása fejezi be a Temsp-ban. A Penple munkatársa megjelent abban a kastélyban, ahol Zita lakik és beszélt „a háborús idők egyik volt magyar tábornokával", aki határozottan megcáfolta a restaurációs puccskésztilődé- sekró'l szóló hireket. —■ Nekünk, magyar legitimistáknak semmi érde-t künk, sem gondolatunk, — mondotta a tábornok, —< hogy megkíséreljünk egy államcsínyt. A császárné-1 királyné Belgium legelőzékenyebb vendégszeretetét élvezi Ó3 nem akar visszaélni a vendégszeretettel úgy, hogy odaadja magát az ilyenféle puccsoknak. A Peuple munkatársa megjegyzi még, hogy a tábornok cáfolta azt a híresztelést, mintha összeköttetés volna a magyar legitimisták és aa olasz fasiszták között. Azok a magyarok, akik megjelentek Zitánál, hogy hódoljanak neki, most sem voltak többen, mint máskor. A népszámlálásról szóló törvényt tárgyalták a magyar képviselőházban Budapestről jelentik: A magyar képviselőház csütörtöki ülésén az 1930. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot tárgyalták, amelyhez Bethlen István miniszterelnök is hozzászólt. Kijelentette, hogy a népszámlálás megejtése után részletesen mindenre kiterjedő mezőgazdasági statisztikát fognak összeállítani. A pénteki ülésen az állami kölcsön felvételéről szóló törvényjavaslat szerepel. moru helyzetét és kérték az ügy sürgős orvoslását. Crisan államtitkár megértéssel fogadta az előterjesztést, kijelentette, hogy jól ismeri az ügyet s kérte, hogy a magyar parlamenti tagok legyenek segítségére abban az irányban, hogy valmilyen megoldást találjanak. Készítsenek a vasutasok bevonásával részletes memorandumot s megígérte, hogy az ügyben a lehető legrövidebb időn belül igazságosan fog eljárni. Bethlen nyilatkozik a magyarországi zsidó-kérdésről ként az ügyet sohasem kezelték Magyarországon felekezeti alapon. fl közlekedésügyi államtitkár a szamosvöigsi vasutasok nyugdíjügyének sürgős elintézését ígérte meg Orkán a tengeren Regény Irl&í KERTÉSZ JÓZSEF (42) A Vészmadárról türelmetlenül integettek. Giac- eomin apó sürgető kiáltását elkapta a szél és a hullámok lármája. — Gyorsan, gyorsami! Míinden perc drága! Az öreg halász nem hallatta. Búcsúzott a hajójától, örökre. Széttárt karokkal, mintha ölelésre indulna, meg-megrogyó térdekkel, támolyogva haladt a tánltiorgó hajón a kormány felé, mely elhagyva, gazdátlanul csapkodott jobbra-balra. Mikor odaért, ráborult öreg teste sí két karja átölelte a hűséges küllőket. A feje ráborulitl a kemény, vizes fára és ott csüngött rajta meg-megrázkódó teste pillanatokig. A Vészmadárról áthallaitiszott a sürgető kiáltás: — Gyorsan, gyorsan! Az öreg feltáposzkodott a kormány mellől s megrogyó térdekkel haladt az árboc felé, útjában gyengéd szeretettel reszketve simogatott meg minden darabot az öreg hajóból, melyhez kapaszkodó keze hozzáért. — Isten veled, öreg bajtársi... Isten veled! — zokogta, mikor az árbochoz érve átölelte az öreg fát és megcsókolta, mintha egy drága, kedves lénytől búcsúzna örökre. Aztán elengedte az árbocot s öklével kitörölte a könnyeket a szemléiből. Még egyszer körüljáratta tekínteltét a pusztulásra ítélt hajón, mely neki mindene volt és belépett a meintőgyürübc. Már mindem,1 ember a Vészmadár fedélzetén volt a sülyedő hajóról, csak Bustard apó hiányzott még. A Delfin testéből alig látszott már valami, A hullámok azjí) is csaknem állandóan ellepték, betakargatták, mintha már egészen az övék volna. A mentőgyürü ott lógott a Delfin felett, várva az utolsó emberre, hogy elhagyja az elitéit hajót, Oh, de olyan nehéz, olyan nehéz a búcsú mindörökre. Az öreg parancsnok szive oda volt forrva minden darabjához az öreg hajónak. Minden darabtól el kellett szakadni, külön-kü- lön, mindig megújuló fájdalommal. Félig áléit volt, összetört, öreg, mikor a Vészmadár fedélzetén kiszabadították a gyűrűből. Nem volt, jártányi ereje sem. Az emberek hónaljon fogták s támogatva vitték a hajó hátuljára s leültették egy hullámoktól védett helyen. Az öreg összeroskadva, mozdulatlanul maradt ott, ahová leültették s fejét térdére hajtva meredt maga elé, mint akinek elveszett 'életéből minden öröm s nem érdekli többé semmi a világon. Pieró tölcsért formálva a kezéből, ordította a parancsot: — Elvágni a kötelet! Készen a vitorláknál! Megyünk haza! — Haza, haza, haza! — hogy hamogot, ujjongott ez a diadalmas, életeit jelentő szó, hogy verte le a vihar ordítását, a hullámok pokoli zúgását, hogy kacagott bele a halál markából kitépett emberszivekbe. Leírhatatlan orditás volt rá a válasz, melyet a harsogó, diadalmas élet vágott a legyőzött halál arcába. Az emberek széj jelszol adtaik a helyeikre, a vitorlák pány- váiboz. Giaecomin apó előrántotta matrózkését és elvágta a mentőkötelet. Pieró balra tette a kormányt s a hajó lassan fordulni kezdett. A szél sodrába került vitorlák rettenetesen csapkodtak, aztán nyekeregve feszültek ki ismét, amint a hajó átfordult a szélen. Parancsszavak ordítoztak. Az emberek kórusban üvöltöttek vissza. A hajó merész ívben fordult. Két hatalmas hullám vágott keresztül rajta. Elborított mindent a fedélzeten s harsogva zúgott végig, de már megfordult a hajó s diadalmas üvöltésben tört fel a „hurrák" a földrevágott emberek ajkáról. A derékszögbe fordított nagy vitorlákba hatalmas zsákot nyomott a szél s őrült iramban hajtotta a hajót előre. Túlestek a legnehezebben is. Szolgájuk lett a vihar. A hátulról üvöltő szél hajtja előre, a rohanó hullámok tolják előre. A Vészmadár repül, repül hazafelé, az élet. felé, embersziveket visz magával a váró, reménykedő embersziveknek. A halál üvöltve rohan utánuk, elnyúlt vágtató hullámok viszik a hátukon. Az emberek kacagnak rajira. A repülő hajót nem birja utolérni, A hullámok poros háta összerogy mögöttük, a zuhogó tajték önmagába fullad s a vonagló, elterült, hatalmas kék test elbukva mögöttük, nagyot lök a repülő hajó testén és segíti előre. Amíg ezek a dalgok a fedélzeten lejátszódtak,, a hajó mélyén, a kis kabinban Mária rettenetes látomás nyokkal vivődött. Ott feküdt a magas kabinágyban s az öreg Beppó kétségbeesetten, ügyefogyottan totyogott mellette. Próbálta vigasztalni, bátorító nagy, hazug szavakat intézett hozzá, de a leány nem ismert» 1peg, sikoltozott, vergődött, hánykolódott. Az öreg csak nagy erőfeszítéssel, mindkét karjával átölelve tudta visszatartani az ágyban, hogy ki ne ugorjon belőle. Ilyenkor nyomorúságosán, segélykérőén nézett körül s csaknem felsírt belőle tehetetlensége. Oh, a viharral olyan könnyű harcolni, de egy ilyen megbolygatott, kificamodott szívvel, egy gyenge, törékeny leánnyal olyan képtelenül nehéz volt szegény öreg fejének. Mit mondjon neki, hogy megnyugtassa ? Hol fogja, hogy ne fájjon neki? Mit csináljon, hogy a zavaros, a tárgyakon keresztülnéző szemekbe visszatérjen az értelem fénye? Csupa keserves, nehéz kérdés, melyre senkitől sem kapott feleletet. A kis kabin, mint egy óriási dobnak a belseje dongott, amint: a hullámok rádobbantak a fedélzetre, amint a rohanó viz beleütközött a hajó oldalába s ez a mennydörgésszerű lárma, ezek a robbanásokhoz hasonló szörnyű ütések voltak a felelet a sok kínos kérdésre. Az öreg halász szive együtt kínlódott a gyötrődő leány szivével és csak akkor nyugodott meg ismét, mikor a leány egy-egy heves roham után elterült az ágyon és lehunyt szemekkel, mozdulatlanul feküdt ofct. — Hála legyen Szent Józsefnek, elaludt — mór* molta ilynekor maga elé és keresztet vetett. Az egetverő hurráh, mely az emberek szivéből akkor tört fel, mikor a Vészmadár háltat fordított a szélnek és irányt vett a kikötő felé, lehatolt a kabinba U és mint az élet harangjának a hangja, megrázta a falakat. A hang olyan hatalmas volt, úgy tele volt örömmel, diadalmas ujjongással, olyan életrehivó meg- rianása volt a győzedelmes életnek, hogy az öreg Beppó szivéből is önkéntelenül kicsúszott egy elfojtott tompa hurráh, mint valami sarokban álló öreg > ’ hangszerből, ha a húrokat a hirtclenül kirobbanó muzsika megremegteti. L(Eol£tatjuk.)j
