Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-26 / 142. szám
JUL ÉVF. m. BUM. «ü A szultán két bizalmas embere, a parlament voit és az udvari mar schal! Páncél- csehen egy falusi túrót gyártanak Ali Galib bej elmondja harcait Kemál basával, száműzetésének történetét és kijelenti, hogy most sem békült meg a fezt detronizáló kalappal 4* „Ahol kakas voltam, nem akarok tyuk lenni!“ (Páncélcseh, junius 24.) Délelőtt tiz órakor forró napsütésben érkeztünk Páncélcseh községbe. Az egyik igénytelen parasztház előtt állt meg az autónk. A volán mellől orvos barátom hátraszól: — Itt vagyunk. Ebben a házban lakik AU Galib bej és Regeb pasa. törökareu öreg bácsi, aki egyszerű ruhájában is sokat megőrzött a török főurak előkelő tartásából. Rendkívül zárkózott, csak néha mosolyog fölényesen és a múltba révedezően. A szobaelőtti tornácon, egyszerű falusi asztal mellé ülünk le. Minden különösebb ceremónia nélkül megindul az érdekes beszélgetés. Ali Galib bej a nyári forróságban és a vastag gyapjú ruhában izzadó homlokkal beszélni kezd. Még nehezen töri a román nyelvet, és az arcáról már emiatt, is csurog az izzadtság. A feltett kérdésekre alig felel, ö a saját életének regényét mondja. És hogy minden kételyt eloszlasson, egy kis ládát hozat ki a szobájából, görög szolgájával, aki az urát még az emigrációba is követte. A kis ladikéban ott vannak az összes igazoló Írások. A kinevezési okmányok, köztük a régi Törökország hivatalos lapjának az a száma, amely az ő nevével ékes. Itt vannak a beszédei, amelyeket akkor mondta el, amikor még a török képviselőház elnöke, később az ellenzék legnépszerűbb embere volt. Innen emel ki egy írást, amelyet két évvel ezelőtt a román belügyminisztérium 36167—928 szám alatt adott ki. Ez az alábbiakat tartalmazza: „Ali Galib bej Feizi Zade vezérkari ezredes, Harput tartomány vezérkormányzója, Romániában mint politikai menekült telefedett le és felhatalmazást nyert arra, hogy itt éljen négy évig családjával együtt. Engedélyt kap arra, hogy a négy év letelte után innen, Romániából Syriába szabadon visszautazhassák.“ Szabályszerű aláirás, pecsét, tehát minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy a páncéloséin emigráns előadása mindenben megfelel a valóságnak. Mi aztán a régi Törökország Erdélybe sodródott két hires emigránsát igy szólítottuk. Hadd mutassam be az olvasónak a két öreg urat. Ali Galib bej Feizi Zade még hat évvel ezelőtt vezérkari ezredes, a török képviselőház elnöke, hadtestparancsnok és Kisázsia kormányzója volt. A leghatalmasabb ellenfele Musztafa Kemálnak, aki azóta Törökországban világtörténelmet csinált, megdöntötte a szultánok évszázados uralmát és ma az uj Törökország köztársasági elnöke, sőt diktátora. A másik ur Regeb pasa, rangban még magasabb. A szultán udvarában, mint tábornok teljesített szolgálatot. Leghübb embere volt a szultánnak. Legnevezetesebb tényé, hogy a szultán parancsára Kemál pasa ellen hozott halálos Ítéletet ő is aláírta. Ez akkor történt, amikor még Konstantinápolyban a szultán volt az ur, de Angorában már musztafa Kemál. A két hires, török emigráns két esztendő óta Páncélcseh községben, tehát nem messze Kolozsvártól lakik. Jóformán senki sem tudta, hogy a két történelmi név hordozója, mint csöndes emigráns Románia vendégszeretetét egy közeli falucskában élvezi. Midőn leszállunk az autóról, a cicerón ém, László Tibor állatorvos, az udvaron egyszerű külsejű öreg urra mutat: A hég sajtot gyárt, a hasa a szalonban hiisöl __Nézd, ott jön szembe' a moszjö bej. Hatvan év körüli, magas homloku, értelmes arcú öreg ur közeledett felénk, lassú lépésekkel, udvarias mosollyal az arcán. A ruhája semmit sem árul el abból, hogy valamikor Kemál pasának egyik leghatalmasabb ellenfelével állunk szemben. Barna belföldi gyapjú ruha feszül tagbaszakadt testén, ■ gallért nem visel, a lábán munkás bakkancsat visel iés inkább egy tönkrement földesnr benyomását teszi, mint egy hatalmas török főurét. László, aki már régóta ismeri a két emigránst, barátságosan Üdvözli Ali Galib bejt és engem is bemutat. A társalgás nehézkesen indul, mert a moszjö bej csak a török és francia nyelvet beszéli tökéletesen. A románt, amelyet két évi ittartózkodásuk alatt igyekezett elsajátítani, csak töri. Az üdvözlés után először üzletről beszélgetünk. És itt tudni kell, hogy Ct két előkelő török emigráns hét esztendő óta speciális sajtgyártással foglalkozik és abból tartja fenn magát. __ Valamiből csak élni kell, _ mondotta Ali 'Galib bej, amikor az üzletmenetről elmondotta, hogy az utolsó hónapokban a jövedelem nagyon megcsappant. Udvariasan a „sajtgyár“-ba vezet, ami alatt nem egészen gyárat kell érteni, hanem egy kisebb saj tüzérnél. Az udvaron,, hátul kis falusi lakrészben rendezkedtek bo. Hatalmas csebrekben érlelődik a sajt. Mindjárt meg is kóstoljuk. Éles, esipős az ize, regáti speciálitás, Kolozsváron is árulják és általában brânza a neve, A volt képviselőházi elnök ur sajátkezűiéij vásárolja össze a páncélcsehi falusiaktól a juhtejet és abból ugyancsak sajátkezüleg, minden gépi kultúrától mentesen gyártja a sajtot. Őkegyelmessége a sajtgyárból a „szalon“-ba vezet. Egyszerű, rozoga falusi szoba. Alacsony asztalnál ül Regeb pasa, aki nem is olyan régen otthonos volt a szultán asztalánál. Kastélyai, hires háreme és csaknem a legnagyobb katonai rangja volt Törökországban. Hetven éves, szikkadt, tipikusan Á szultán udvarától — Különben is a bej egész lényén látszik a becsületesség, megbízhatóság és szavaiból kicsap a fanatizmus lángja, amely meggyőz arról, hogy a régi Törökország egyik leghatalmasabb és legnépszerűbb emberével ülünk szemben. íme, egy élet regénye Konstantinápolytól, a szultán udvarától __ a páncélcsehi sajtgyárig. A bej előre kiköti, hogy csak úgy áll rendelkezésünkre, ha mindazt megírjuk, amit mond. __ Soha pártpolitikát nem csináltam,__ kezdi az elbeszélést. Éppen azért, mivel pártok felett állottam, rendkívül nagy népszerűségre tettem szert. Ezért is választottak meg a képviselőház elnökének. Elejétől fogva ellene voltam Kemál pasa, illetve, amint ő mondotta, musztafa Kemál politikájának. Róla mindig azt tartottam, hogy idegen érdekek szolgálatában áll. _ Mi úgy tudjuk, hogy Kemál pasa és az ifjú törökök egy uj, civilizált és haladó Törökországot teremtettek meg, __ jegyeztük meg. — Ez igaz. Magam sem vagyok a haladás ellensége. Én is modern, civilizált Törökországot akartam, de fokozatosan, lépésről lépésre és a török nép szent hagyományainak a megőrzése mellett. Kemál a franc-masson szolgája volt, erőszakos eszközökkel végiggázolt a török hagyományokon, az útját vér és könny jelezte török földön mindenütt. — Ami engem illet, előbb nyugdíjba küldetett, azután eltiltott minden aktiv politikai ténykedéstől, de nem mert nyíltan bántani, mert tudta, hogy becsületes ember vagyok és a tömegek egész Kis- ázsiában a hátam mögött állanak. A lapok akkortájt azt írták, hogy Kemálnak minden ellensége elmenekült, csak én vagyok még az országban. Az ő .lapjai pedig izgattak ellenem, hogy meddig járok még szabadon? Barátaim levelekkel halmoztak el, kértek, könyörögtek, hogy meneküljek. Pénzt is felajánlottak, de én visszautasítottam. Az egyik török lapban Írtam választ „gyáva barátaimhoz“ levél formájában. Irattárából egy török újságot vesz elő. Piros ceruzával van bekeretezve a levél. Előbb törökül olvassa fel, arca fanatizmustól kigyullad, mintha honfitársai előtt igazolná magát. Ilyen mondatfoszlányokat hallok: „Én nem futok el. Nyitva áll előttem a legfőbb törvényszék ajtaja.“ „Ha jó hazafiak vagytok, folytassatok ellenem rendes eljárást. Ha bűnös vagyok, Ítéljetek el! Nem érzem magam Törökország fáján férges gyümölcsnek. Nemcsak az a páncélcsehi sajtgyárig én tisztességem, hanem a török nemzet becsülete is úgy kívánja, hogy bíróság elé állítsatok. Ott majd igazolom az álláspontomat.“ A levél alatt ott áll a neve, teljes elmeivel, pontos házszáma. __ Másnap, mikor az ueára mentem, a nép és a képviselők megéljeneztek — folytatta tovább. Mindenki üdvözölt, ünnepeltek, hogy akadt egy ember, aki a török nép mártiriumát is válalni meri. __Kemál pasa, aki akkor már köztársasági elnök és a török haderők főparancsnoka volt, az országból száműzött. Mindenemet elkonfiskáltak, még a nyugdijamat is betiltották. Én azonban nem mozdultam Konstantinápolyból. Musztafa Kemál egyik miniszterét küldötte hozzám Angorából és azt az ajánlatot tette, hogy szegődjem a hivei közé, azonnal utazzam Angorába. __ Ekkor történt, __ mondotta Ali Galib bej, __hogy Sükri bejt, az ellenzék egyik vezérét és a legnagyobb török publicistát felakasztatta. A halálos Ítéletet Topalosman tartományi főnök hajtotta végre. Az a Topalosman, akire aztán szintén rá került a sor nemsokára: 300 emberével együtt Musztafa Kemál szintén kivégeztette. __Nem mentem Angorába. Nem volt bátorságom hozzá, hogy a fezt felcseréljem a kalappal. Aztán Kemál Adabazarba száműzött. Itt megjelentem a törvényszék elnökénél. „Itt vagyok, Ítélkezzetek felettem“, mondottam, de az elnök azt válaszolta: „Nincs rendelet rá, nem tehetek semmit“. És amikor el akartam menni, akkor adta tudomásomra, hogy ide vagyok száműzve. Itt egy hónapot ültem és akkor Musztafa Kemál azzal az indokkal, hogy át akartam venni a 3-ik számú hadtest parancsnokságát, továbbra is börtönben tartott. Négy és fél hónap után rendeletet kaptam, hogy azonnal hagyjam el az országot. Angorába mentem, ahol a nép'felismert és tüntetett mellettem. Ekkor a szállodámban megjelent a rendőrség főnöke és felkért, nogy hagyjam el az országot. Nyíltan nem mert semmit ellenem tenni Musztafa Kemál. __Hová menekült ? kérdeztem. __Előbb Bulgáriába és onnan jöttem barátommal Regeb pasával Romániába. Azóta itt élek családommal és élvezem Románia vendégszeretetét. _ Regeb pasát is száműzték? __ Nem. Ő elmenekült. És itt a két emigráns török főur megértőén Qsszemosolygott. Lesújtó vélemény Kemálról __ Regeh pasa volt az, aki a szultán egyenes utasítására Musztafa Kemál halálos ítéletét aláirta. Neki futnia kellett, mert Kernéi felakasztana volna. __ Azóta sem változott a véleménye Musztafa Kemálról ? __Nem. A török nemzet Kemál uralma alatt, idegen érdekek járma alatt nyög. Elvesztette nemzeti karakterét és becsületét. __ És a nyugati civilizáció? __ kockáztattuk meg. __ Ennek én sem vagyok az ellensége. Nem vagyok maradi ember. Törökországot mi is fokozatosan vittük volna az európai civilizáció felé. De a fezt és a íátyolt megtartottuk volna. Mi nem akartunk milliárdos üzletet az importált kalapokkal,,. __Nem szeretne visszamenni Törökországba? __ Egyelőre nem, ahol annak idején (szórólszóra igy mondotta), kakas voltam, ott nem akarok tyuk lenni. Bárhol élek, dolgozom becsületesen és hasznos polgára vagyok annak az országnak. De török, igazi török maradok halálomig. Még a sajt- gyártás mellett is. És ha még egyszer felvirrad a török nép szabadságának a hajnala, akkor öregen ig ott leszek, de ha meghalok, itt van a fiam, ő fogja folytatni az én missziómat... És a szemében şzokataln láng lobog fel. A török nép régi tradícióinak egyik vezére még a bucsu- zásnál is utánunk kiáltja; a fezt sohasem cseréljük fel a kalappal! Ok je« Domokos.