Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-23 / 140. szám
2 TIU. »FF. HO. SZÁM. Modporu expozét tartott a kormány gazdasági politikáján)! és kijelentette, hogy a mezőgazdasági államoknak találkozniok keii érdekeik védelmében A kényszeregyezségi törvény a szenátusban — A Löblé-szeszgyár ügyét tárgyalta a kamara tessen életbe a dumpinggal dolgozó államokkal szemben. Ha valamely állam dumpingpolitikát folytat, úgy erős védvámokat fognak vele szemben fölállítani. A mezőgazdaságíiak gépekre van szüksége s a kormány a mezőgazdasági gépek behozatalára vonatkozólag tárgyalásokat folytat külföldön, közelebbről valószinüleg le fogja szállítani az idevonatkozó behozatali vámokat. (Bukarest, június 21.) A szenátus szombati ülésén napirend előtt Bradaseanu arról a sivár helyzetről beszélt, amiben az ország földművelése van és reámutat arra, hogy a földkisajtitás ennek a helyzetnek egyik előidézője volt. PopoVici pénzügyminiszter válaszolt; Elmondotta, hogy a mezőgazdaság az egész világon válságon megy át. Olaszországban és Németországban valósággal agonizál. Az országba eddig bejött idegen tőke máris valamilyen lendületét adott a piacnak, a kereskedelmi egyezmények megkötésén dolgoznak és meg van a remény arra, hogy a piac helyzete a közeljövőben lényegesen javulni fog. A földhöz juttatott falusiak eddig kétmilliárd lejt fizettek a kincstárnak a földek árában. Az ezután ilyen alapon befizetendő összegekből a Nemzeti Banknál külön alapot létesítenek és azt a földművelés támogatására fordítják. ■ Motogna szenátor kéri a kormányt, hogy tám gassa * , az erdélyi románságra vonatkozó történeti források fölkutatását. Mayer Ebner a cscrnovici uj pénzügyigazgató ügyéről beszél és állítólagos visszaélései ellen rendszabályokat kér. Pöpovici pénzügyminiszter hangoztatja, hogy az ő legjobb tudása szerint a pénzügyminisztérium magasrangu tisztviselői pontosan teljesitik kötelességüket. Kéri a szenátorokat, hogy ezentúl, há vádakat hangoztatnak, egészen konkrét vádakat hozzanak fel, hogy azokat azután szigorúan megvizsgálhassanak. Napirenden a kényszeregyezségi törvény módosítása szerepel. Fortunescu Popa és Mircea szenátorok élesen kritizálják a javaslatot, amelyet azután Junian igazságügymíniszter vesz védelmébe és kéri annak megszavazását. A kamara ülése A kamara szombat délelőtti ülésén számos föl- szólalás hangzott el. Pistiner szocialista tiltakozik az ellen, hogy a kamara vasárnap is tartson ülést, Manoilu képviselő kérdi a kormánytól, hogy a pénzügyminisztérium milyen intézkedéseket szándékszik foganatosítani, a nagyváradi Löblé-féle szeszgyár ellen, amely fügéből gyártott nagymennyiségű szeszt. Pompiliu Joanitescu válaszol. A kormány tehetetlen ebben az ügyben __mondja, ___mivel a Garoflid-féle törvény megengedte az ilyen alkoholgyártást. Az Ítélet elleni felebbezést az illetékes hivatal elmulasztotta megtenni. Az uj szesztörvény különben el fogja venni a kihágások minden lehetőségét. Rusanescu felvilágosítást kér arról, hogy a kormány milyen intézkedéseket tesz a termés értékesítésére. Fischer József egy régebbi felszólalásra hivatkozva . Cuza tiltakozik az ellen, hogy ilyen nagyfon- tosságu törvényjavaslatot a kormány rövid idő alatt akar letárgyaltatni. A kamara azonban a javaslatot módosítás nélkül elfogadta. Az ülés hátralevő részében Manoilescu közlekedésügyi miniszter válaszolt D. R. Joanitescu pénteki interpellációjára a postai és vasúti tisztviselők statútuma ügyében. A statútumnak a törvény szerint valóban ez év január 1-ig el kellett Volna készülnie, a munka azonban olyan óriási, hogy nem lehetett vele megbirkózni. Az anyagot már összegyűjtötték, az készen van a minisztériumban és ősz- szel a megfelelő törvényjavaslatot beterjesztik. A választ a kamara tudomásul vette. a Banca Timisiana ügyéről intéz kérdést a kormányhoz és kéri az idevonatkozó akták kiadását. A délutáni ülésen mindjárt napirendre tértek és a provizórikus kereskedelmi egyezmények megkötéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Madgearu ipar és kereskedelemügyi miniszter fölhasználta az alkalmat arra, hogy nagyobb expozét mondjon a kormány gazdasági politikájáról. Ismertette azokat a tárgyalásokat, amelyeket a kereskedelmi szerződések megkötése érdekében folytattak és folytatnak s a felmerült nehézségeket. A kilátások nem a legjobbak, meg van azonban a remény arra, hogy közelebbről megfelelő megoldásokat fognak találni. Az európai mezőgazdasági államoknak föltétlenül találkozniok kell közös érdekeik védelmében. A jelenlegi törvényjavaslat fölhatalmaz/a a kormányt arra is, hogy védekező rendszabályokat lépKét halálos ítélet a szolnoki arzén-pörben (Budapest, junius 21.) Ma délután 5 órakor hozta meg a szolnoki törvényszék Fux- tanáesa az újabb arzén-pörben az ítéletet. A törvényszék Szabó Lászlónét és Csordás Bá- lintnét kötélhalálra, Madarász Józsefet és Szabó Lászlót életfogytiglani fegyházra, Madarász Józsefnét pedig 8 évi fegyházra ítélte. A bíróság enyhítő körülménynek vette a vádlottaknál a bíiptetlen előéletet, viszont súlyosbító körülménynek, hogy tetteiket aljas vagyonszerző célzatból követték el. Madarász Józsefnél enyhítő körülménynek vették a teljes beismerést és a korlátolt beszámithatósá- got. Az összes vádlottak fellebbeztek, az ügyész Madarász József és Madarász Jó- zsefné Ítéletével szemben súlyosbítást kért. • .TTm.ííí—.-.is-iüg Orkán a t Regény Irta: KERTÉSZ JoZSEF (38) — Megölik, megölik — sikol tóttá Mária a kormánynál. Giacomin apó, Beppó! Segítsetek! segítsetek! — kiáltotta kétségbeesetten. — — Ezt neki magának beli elintéznie, Mária — mondta az öreg Giacomiim — Ne féltsd Pierót, ő cl is intézi — tette hozzá megnyugtatókig. Pieró hatalmas barna teste felülkerekedett az összefolyt testeken, egy lökéssel kiemelkedett s felrántotta magával a reákapaszkodókat. ügy csüngtek rajta, mint ragadós nehéz sár, a mocsárból kikapa-z-korló testein. Megrázta magát. Lerúgta magáról őket'. Két karját összecsapta s a két ember teste, akik rajta kapaszkodtak, hangos puffanással ütődött összb s fájdalmaié orditással zuhant le a földre. Most szabad volt. Két ember a földön hevert, a többi rémülten egy csoportba verődve, húzódott hárta. — Fel a vitorlával, kutyák! — ordította s nekilódult öklökkcil indult feléjük. Egy hatalmas hullám vágott végig a fedélzeten s ismét a füldresujtotta a feltápászkodott embereket s egy halomba seperte őket össze s ragadta magával. Az emberek megint összekapaszkodtak, ütötték egymást, egymás, torkát keresték. A rohanó, tajtékos vízből vergődő, csapkodó karok vágtak ki, mint egymást fojtogató tengeri kígyók. Körülöttük bömbölve ordított a halál s ők a hajó tengerverte fedélzetén egymás életére törtek. Mária rémülettől dermedt szemmel nézte a szörnyű küzdelmet, elfelejtette, hogy körülötte tombol a halál, elfelejtette, hogy egy megtépett hajón valaki, akinek életet vinni indultak, várja őket, csak azt a drága életet látta ott a fedélzet i'ohrtnó szennyes vizében, ügy érezte, hogy az az élet, amely ott vergődik, küzkö- dik az álattá rettent emberek fojtogató, csapkodó karjai között, az ő élete, úgy érezte, hogy az ütések őt magát érik, a kínos hörgésok az ő »zivéből szakadnak fel. Szeretett volna odarohanni a küzdő csoportba, apró ökleivel rettenetes ütéseket mérni a támadó nyomorultak arcába, ledobni őket róla, kiszabadítani őt és simogatni, csókolni a fájós arcát. Szeretett volna ismét segítségért kiáltani, de a sikoltását visszafojtotta s állt kemény arccal, sikoltás nélkül. Az élete parancsoláshoz szokott életekből sarjadt. Az apja, nagyapja örök küzdelemben élő halászhajók parancsnokai voltak s igy tudta, érezte, a vérében benne élt az öröklött büszkeség, hogy egy parancsnoknak nem lehet segíteni. Tudta, hogy Giacomin apó igazat mondott az imént, miikor azt mondta: — Ezt neki, magának kell elintézni. A bevágódó hullám lezuhogott a megdőlt hajó oldalán és Pieró talpraugrott. A feltápaszkodott emberek rémülten hátráltak előtte. — Megöllek, kutyák — ordította s rettenetes Ökle közibük sújtott. Azok gyámoltalanul, remény nélkül védekeztek s erőtlen csapásokkal ütötték vissza. A tenger, a hullámok, a rémület már leverték őket, készeik voltak már megadni magukat, megiapultak, aláhunyni annak az erőnek, amely kegyetlenebb hatalommal zuhan, reájuk. Martin az öklével eltakarta az arcát a hatalmas csapások ellen, melyek Pieró rettenetes ökléből úgy hulltak a hátráló emberekre, mint a végzet. — Fordulj vissza! Itt veszünk mindannyian! — könyörögte megkínzott, vinnyogó hangon. — Az nem biztos. A vihart keresztülverhetjük, de az biztos, hogy én megöllek benneteket, ha nem engedelmeskedtek — ordította Pieró és ütötte, verte őket, ihol érte. Az emberek a fájó, rettenetes ütéseken keresztül megértették, hogy igazat mond Pieró, megérezték, hogy a közeli, elkerülhetetlen kínos halál nem a körülöttük tomboló viharban vain, hanem a két kegyetlen, kemény Ökoi küldi reájuk. — Megyek, megyek, gazdám — üvöltött Martin rémülten, amiint a rettenetes öklök újra és újra bele- aüjtottak az arcába s vad, menekülő rohanással indult előre a raktár felé. Pieró leeresztette a karját, végignézett az üss&e- bujt, megrettent csoporton. — Megyünk, megyünk. — Jaj, ne bánts, Pieró!.*. Megyünk — kiabálták könyörgő hangon s alázatosra vert szivüket úgy kinálgatták feléje, mint megtépett fehér zászlót. — Mozgás! Fel a vitorlával! — adta ki a parancsot Pieró, — Fel a vitorlával! — Fel a vitorlával! — ordították az emberek, mintha a sokféle halál között megtalálták volna az élethez vezető utat. Puhára vert sziveikbe belefeszült az a rettenetesen élő, szinte targy- gyá szilárdult akarat, amely a fiatal halász szivéből, ökléből, hatalmas barna testéből, villogó két szeméből, egész valójából ömlött ki olyan rettenetes erővel, hogy eflepte a vihart, a halált, az őrjöngő rettegést. A megvert emberszivek atomjaivá váltak ennek az akaratnak, kicsi, szétrobbant, kilökött darabjaivá egy roppant energiának, mély egyetlen, megszabott, el nem hagyható útra robbantotta őket. Rohanva, egymást lökdösve, megelőzve szaladtak a raktár felé a tartalékvitorláért. Pieró egy darabig komor szemekkel nézett utánuk, aztán elmosolyodott és ez öregek felé intett. — Segítsetek nekik! — mondta mosolyogva és letörölte arcáról a vért. Az öregek elsiettek s Pieró egyedül maradt Máriával. — Oh, Pieró, Pieró, rettenetes volt — kiáltott fel a leány s féltő, aggódó, tapadó kezekkel simogatta végig a halász testét, de a szeme büszke, szerelmes rajongással úgy nézett fel reá, mint egy erős-, karcsú hegyre. Pieró átvette a kormányt és mosolygott. — Minden rendben van, megyünk előre! — mondta. A leány hozzásimult. — Csupa vér az arcod. Oh, ha megöltek volna a gazemberek... Én vagyok az oka. — Fehér kendőjével !e- törölgette a vért a fiú arcáról; aztán folytatta, mintha csak magának beszélne — én nem gondoltam, hogy ilyen rettenetes... igazuk van az embereknek... én nem gondoltam arra, hogy ilyen veszély fenyeget... hogy te is... te is, Pieró elpusztulsz...-Olyan rettenetesek a hullámok... olyan rettenetesek ezek az emberek, Pieró, én úgy félek érted — kiáltotta Mária s magához szorította a fiunedves testét, mintha be akarná takarni önmagával, a veszedelmek ellen. Pieró bevetve simogatta a leány kibontott nedves baját. Látod, a félelem ragadós. Megkaptad ezektől. Be már nincs semmi baj, már húzzák a tartálékvitorlát az árbocokra, aztán miehk a tenger ismét. Az emberek belekapaszkodva a felvonó kötélbe, húzták felfelé a hagy nedves vásznat. A szél rángatta, tépte, nagyokat csattantott vele, laposra vért, rángatott, földhözsüjtötta a bóléja kapaszkodott embereket
