Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-22 / 139. szám
XIII. tiVF. m. SZÁM. Huszonhat újságíró Afrika Csikagójában Fr am cía -A Igh cm í ennárí um a »Tjusz sous a Öuoárőufzés“ — Kalózivabék (jorbárok — fátyolos araő nők párizsi félcipőben — Vizesészuíjatagok öntözik az ősrégi Kasba uccáit — Turistajérés a mecsetben — 270 ezer lélek — 20 ezer autó — ,Jlbj két garast — éljen franciaországi Algír, május hó. (A Keleti Újság kiküldött tudósiiájától.) Jóságos tenger ez a Földközi, szelíd, nyugodt. Hu- szonnégyórai utazás után, Marseilletől Algírig, még a gyomorbajos utasok sem ismerkednek meg a tengeri - betegség kellemességeivel. Egyetlen nap és már kis rendó'rgőzösök veszik körül a hajónkat, min! a delfinek sürgölődnek körülöttünk, vezetnek, védenek é- figyelnek egyszerre. A partot még köd borítja, de a „fehér Algir“ hegy lábához épült palotarengetege kibontakozik lassan, lassan, zöld lombok takarta elszórtan épült villák, lapostetejü arab paloták, elegánsan karcsú minarettek, majd feljebb, a dombtetőn a hatalmas székesegyház: a Notre Dame de l’Afrique. — Hao, hao — kiáltja felénk a vizből néhány vakmerő kis arab fiú, akik a hajók felverte hullámoknak fittyet hányva, elénk úsztak — hao buvárbukás húsz sous, egy frank uraim és hölgyeim. A frankosok hullni kezdenek és a ki- arabok fürgén buknak utánuk, kihalásszák a vizből és a zsákmányt nyelvük alá dugva, folytatják a kinálkozágt. Egy sous a buvárbukás. A roham, amellyel a pirossapkás hordárok a csomagjainkat kicsavarják a kezünkből, ahogy a zsákmánnyal elszáguldanak, még a hajdani rablóké, de az a gondosság, ahogy a bőröndöket, a ládákat a szürke autóbuszokra rakják, ahogy széles mosollyal a borravalót várják, tökéletesen liordáros, Gare de l’Est-es vagy Keleti pályaudvaros. A kormányzó megbízott ja, francia őrnagy, mosolygós, szeretetreméltó ur vezet bennünket, huszonhat minden nemzetbeli újságírót, kiket a francia külügyminisztérium hivott meg kétheti tanulmányútra a franciák százesztendős algiriai uralma évfordulójának alkalmából A robogó algíri villamoson Modem, európai bulvárokon száguld velünk a hatalmas társasautó. A nyitott villamosokon, a legszebb hadiévek pesti villamosforgalmára emlékeztető ember- fürtök lógnak, feketeképü, mezítlábas, rongyos, piszkos, kevés ruháju népség. Az üléseken méltóságteljes arab urak terpeszkednek, nagyokat köpnek tornyosodó turbánjuk alól a kocsi nyitott oldalán át az úttestre, mindegy kit ér, lenge batisztba öltözött, autója mélyén meghúzódó előkelő amerikai hölgyet vagy lassan lépkedő arab járókelőt. Uniformisos bennszülött vezető kormányozza roppant ügyességgel az óriási forgalom ellenére is eszeveszett gyorsasággal száguldó villamost, legalább olyan jól, mint európai kollégái, csak éppen, hogy nem csenget, hanem trombitál. Az asszonyutasok §zeme titokzatosan villog ki az orruk fölé húzott fátyol alól, fehér vászon lebernyeget hordanak, pamut harisnyát, de rikitő szinü papucsaikat már kiszorította a párizsi félcipő. Pálmafák övezik a széles bulvárokat, de az uj uc- cák épületei kiabálón európaiak, árkádosak, mint a Rue de Rivoli házai Párizsban, egyenesek és kopaszok, mint az európai nagyvárosokban. A kikötő környékén jóformán csak a nap maradt a régi, hamisithatatlanul afrikai, ugyanolyan, mint amikor még El-Djezair-nak hívták ezt a helyet, amikor még a „rais“-ok, a kalózhajók kegyetlen, harcias parancsnokai tértek meg ide veszélyes útjaikról, hogy megpihenjenek a kétemeletes, csupa csúcsíves, faragott cédrusfa korlátú erkélyekkel dúsan megrakott palotáikban, melyek magas lépcsőfokait sokszínű favansz borította, kellemesen hűsítve a mezítelen lábat. Itt élvezték a rablással szerzett gazdagságot a szűk, de annál meghittebb szőnyeggazdag szobákban, ahová az icipici, négyszögletű, ráccsal védett ablakokon át nem izzott be a nap és amelyek virágmotivumokkal diszitett ajtói titokzatos folyosókra nyíltak és a folyosókról titkos csapóajtók, a tengerpartra vezető földalatti utakra, ahová nem láthatott el az ellenség szeme, dinikor menekülni kellett a városból az egyedül biztonságot nyújtó hajókra... A párizsi nagybankok, Credit Lyonais, Société General, stb. palotái, a metropolis mamutáruházainak fiókjai, európai nívójú üzletek, hotelek, vendéglők 3000 személyes beszélőfilm paloták, bárok, mulatóhelyek hi- zouyitják a civilizáció útját. „Bar americain“, lépten- nyomon, a legújabb hangosfilmek plakátjai minden sarkon, ujságkioszkok, Daily Mail, Newyork Herald, Matin, Berliner Tageblatt, Corriera de la Sera, Pesti Hírlap, Az Est, Pesti Napló, Magyarország — mintha ki se mozdultunk volna a jó öreg Európából. Hétemeletes vadonatúj Palace Hotelben kapunk szállást, betonépiilet kifelé, fehér betonfelhőkarcoló, beiül mór stilusu, élénkvörös, zöld, sárga cirádákkal, belül raffinált amerikai komfort, felvonók, kényelmes klubfotőjök, csempével kirakott fürdőszobás lakosztályok, néger inasok, francia szobalányok és és — bar amerieain. Gyors mosakodás, az angol-amerikai kollégák egy- egy „drink“-et hörpintenek fel a barban (enélkül az ő számukra nincs indulás vagy érkezés) és már újból az autócáron ülünk. A kikötőbe éppen most futott be a francia haditengerészet hadihajója, hátán a flottaügyi miniszterrel. BeFBGYElJBní MEGÉRKEZETT A DREHER H&G3ENMACHER Korona-sör HLA PILSSN ) ) ) ) ) ) ) Naponta friss csapolás a kertben 2 ? furakodik a kikötő sokszáz hajója közé, horgonyt vet az admiralitás székházával szemben, mely valaha kalózvár volt, ahonnan El-Djezair harcias dey-ei évszázadom kon át tartották rettegésben az európai hajósokat. Az arab negyedben Az arab negyed felé fordul az autócárunk, szűk uecácskák váltják fel a kényelmes bulvárokat. Az ablakokból egyetlen élőlény sem néz ki, a háziak élete az udvar felé bonyolódik le, az uccára, a földszinten egymás mellett sorakozó arab telkek ajtói nyílnak, csak az ajtói, mert ablak nincs egyiken sem. A sötét sikátorokban mozogni sem lehet az áruhalmazoktól, a kereskedő, vagy az iparos a bolt mélyén vagy az ajtó előtt, földre teritett gyékényen, keresztbe tett lábakkal üldögél, szunyókál, ha nincs vevő, pereg a nyelve, ha áldozatra akadt, kire rátukmálhatja az áruját. Nem sietnek, nem izgatják magukat, minek, ha Allah úgy akarja, úgy is jól megy az üzlet. Az emberáradatban egy-egy égő- szemü nő fellibbenti a fátylát, megmutatja az arcát, hivogat, csábit. Az arab ucca szirénjei. Mecset-konkurrencia A sikátorok kis térre torkolnak, a tér közepén a mecset. A bejáratnál kis fülkében medence a kéz- és lábmosás számára, bölcs parancsa a Koránnak, kár, hogy nem minden arab elég vallásos. A mecset belsejének félhomályában a gyékényszőnyegeken maguk mellé rakott papuccsal imádkoznak a liivők, szószékszerü emelvény felé fordulva, mely az irányt jelzi Mekka felé. Vannak barátságtalanabb mecsetek is, ahová hitetlennek csak délelőtt 10—12-ig szabad belépnie, cipőitől megfosztottam Ez persze nem jelenti azt, hogy délután lehetetlen a belépés. Csak a fehérszakállas vezető (az idősebb vezetők versenyeznek szakálluk hosszúságában és fehérségében. Ennek is a civilizáció az oka, a turisták, főként az amerikaiak, nagyobb báksist adnak a hosszú és a fehérszakálluaknak.) remél külön baksist a soronkivüli belépésért. A konkurrens azonban vétói emel. A Bab-Azoun uccán robogunk, szűk ucca, alig szélesebb, mint az arab negyed legtöbb uccája, egyetlen villamossinpár fér csak el benne és még hozzá pontos körivalaku, úgy, hogy tiz lépést sem látunk magunk elé, a folytonos kanyarodás miatt. Az uccatorko- latoknál bennszülött rendőrök irányítják a forgalmat, ugyanolyan a ruhájuk, ugyanolyan fehér pálca van a kezükben, mint párizsi kollégáiknak, de a mozdulataik lassúk, álmosak, afrikaiak. Pedig a forgalom világvá- rosiasan élénk, a 270 ezer lakosú városban 20 ezer autó fut, rengeteg motorkerékpár, ló- és öszvérfogat az autók között békésen baktató, alaposan megrakott csacsikról nem is szólva Afrika Csikágója Amerre megyünk, építkeznek. A hegyen, lenn a völgyben az uj negyedek bulvárjain és mellékuceáiban hat-tizemeletes paloták, üzletházak, bérkaszárnyák és főleg nagyszállodák épülnek. A centennárium hihetetlen lökést adott az építkezésnek. A hegyoldalban uj negyed emelkedik, amerikai gyorsasággal, betonból és vasból, turbános arab munkások az állványokon, francia pallérok, európai mérnökök dirigálják őket. Afrika Csikágója formálódik, vállvetve teremtik a hóditők e% az őslakólc. Ha az autónk megáll egy pillanatra, hogy kedvünkre bámulhassuk a világváros születését, büszkén állnak mellénk az arab járókelők. Örülnek a növekvő gazdagságnak, megelégedetten nézik az arany, a tőka, a vállalkozás áramlását. Szívesen aratnak a franciák vetésén, az uralkodás úgysem nekik való, évezredek óta idegenekre bízzák, kartagóira, rómaira, vandálra, bizánciakra, törökökre; most a francián a sor. És azoknak a toprongyos hadaknak, akik köze valamikor Hassán bey kincstartói szórták az alamizsna ezüstpénzt, az unokái, ugyanolyan toprongyos kis lurkók vidáman kiáltják most felénk: — Yive la France, — donne moi deux sous. (Adj két garast, éljen Franciaország!) • Aigner László. ki kérni Biztosító Társasáq romániai igazgatósága tudomásul hozza, hogy a f. hó 15-én az illetékes hatóságok je enlátében megtartott életbiztosítási kötvények nyilvános sorsolásán a következő betükombináció t lettek kihúzva: F.K.R., K.V.G., Â.B.E., R.T.W., R.Ä.X.
