Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-20 / 137. szám
% !enlegi ujságirógenerációnak, — amely a Re- gátban épugy, mint Erdélyben eddig a legcsekélyebb támasz reménye nélkül nézhetett a jövő elé, — nagylelkűen és megfelelő gazdasági alátámasztással gondoskodik az öregségéről. Minden elismerésünk mellett is azonban meg kell állapitanunk, hogy a javaslatnak van egy szépséghibája. Ez a törvény, mint a közélet annyi pontján, szintén különbséget tesz többségi és kisebbségi polgár között. Azt mondja ugyanis, hogy az állam az ujságirók szolgálati éveinek megfelelően pótolja az eltelt évek nyugdíj befizetéseit, azonban ez a kedvezmény a kisebbségi lapok munkatársaira csak az impériumváltozás napjától, illetve a kisebbségi újságíró román állampolgárrá léteiének napjától számítódik. Hiszen értjük, mit akar ezzel mondani a tervezet elkészítője. Azt tudniillik, hogy a román állam nem fizethet arra az időre visszamenően egy garast sem a kisebbségi ujságirók helyett, amikor azok még magyar állampolgárok voltak. Csakhogy ez a gondolatmenet erősen sántít. Mert magyar állampolgárok voltak a mai Erdély román újságírói is, ma azonban a törvény nem tehet különbséget egyetlen állampolgára között sem akár magyar, akár román az anyanyelve. Az állami hozzájárulás alapja az az évi ötmillió lej, amit évről-évre beillesztenek az állami költségvetésbe és befizetnek az újságírói nyugdíjpénztárba. A kisebbségi ujságirók a nyugdíjellátásra kerülő újságíróknak csak egy kis százalékát teszik ki. Tessék statisztikát készíteni arról, vájjon az adófizetők lajstromában milyen arányszám szerint foglalnak helyet a többségiek és a kisebbségiek? Nem volna nehéz megállapítani, hogy a kisebbségi adóalanyok százalékszámarányban nem jelentéktelen összegekei fizetik túl a többségieket. De mindentől eltekintve is: olyan szép, olyan nemes elvekre épült föl ez a törvény- javaslat, hogy kár volna egy kicsinyes, garasoskodó gesztussal elrontani az ujságirótár- sadalom örömét. Hiszen mindössze néhányOrkán a tengeren Regény Irtó! KERTÉSZ JÓZSEF (35) Elérte a hajót és átugrott a korláton. Elfoglalta a helyét a kormány mellett s maga köré intette az embereit. — Emberek! — kiáltotta —• a Vészmadár újra kimegy a tengerm Aki nem bízik benne, itt maradhat a parton. A Delfin emberei élet és halál közt vergődnek az „Ördög fogá“-nál és várják a segítséget. A mentőcsónak nem bir áthaladni a hullámtönések vonalán, csak a Vészmadár segitliet. A Vészmadár indul. Aki érez magában elég bátorságot: vedem jön, aki nem bízik a hajóban, vagy magában: itt marad. Határozzatok! — Ismerhetnéd már az embereidet, Pieró — válaszolt Giovanni, a harmonikás, szemrehányó hangon. — Gyáva nincs közöttünk senki s ahová te mész, megyünk mi is. Nem úgy van, fiuk? — kérdezte, az emberek felé fordulva. — Úgy van, úgy van. Helyesen beszél. Mindnyájan megyünk — zajongtak az emberek. — Akkor hát: helyre! Eloldozni a köteleket! Fel a vitorlákkal és el a parttól! —- adta ki a parancsot Pieró. A matrózok szétugráltak. A nagy sárga vitorla dobolva, vergődve kusaott fel az árbocra, A felhúzó csigák keservesen nyikorogtak. Az orrvitorlák: megfeszültek a hajó orrán. A köteleket elengedték s a hajó orra nagy félkört írva le a vizen, lassan eltávolodott a parttól. Csak a hajó farát tartotta még egy kötél, amely körül a fordulás történt. A part szélén az integető, hurrázó tömeg előtt ott állt Giacomin apó, két másik öreg halásszal egyyütt és nézte az indulást. — Hát mégis mész, to őrült ? — kiáltott Pieró felé, mikor kicsapódni látta a hajó orrát. Pieró mosolyogva intett: — Megyek Giacomin apó. A vergődő, lobogó vásznak furcsa muzsikája, a nyikorgó csigák, a vízbe csapódó kötélvégek, a szaladgáló matrózok, a parton zajongó, búcsúzó tömeg, távolodó hajó képe helcmarkoltak a vén halász-tengerész szivébe s régi fiatalos harcok emlékei húzták, húzták a vizea fedélzet felé, de a felébredt vágyon kiviil valami szégyenérzet-fóle is ráterült a szivére, ő a mentőcsőnak parancsnoka, nem maradhat itt ölhetett kezekkel a parton, mikor életek vergődnek a halál markában kint a tengeren éa segítséget várnak. Nem, neki is menni kell. Tin. BVF. 1ST. Bt AU. százezer lejről van szó, talán ennyiről sem. Ez a pénz nem is morzsa, hanem porszem az állam költségvetésében. Érdemes egy ilyen megkülönböztető, az állampolgárokat ismét fajták szerint csoportosító, a kisebbségeket újra elkedvetlenítő passzusért vállalni azt az ódiumot, hogy a román állam még itt is inkább elválasztja, mintsem egyenjogusitja polgárait? Szeretnők hinni, hogy a javaslatnak ennél a pontjánál csak félrecsuszott a szerző pennája. Ezt a sajtóhibát korrigálni kell. Miller Fülöp René Amerikában magyar előadd- sokai tart és Hollywoodban Rasputin fiimiének előállításánál segédkezik A bécsi Zsolnai] Verlag nagy magyar lapot indít Newyorkban Budapestről importált munkatársakkal (Newyork, június 18.) A napokban érkezett Newyorkba az erdélyi származású ismert Fülöp Miller René, aki kiadója megbízásából utazott Amerikába, hogy Amerikáról könyvet Írjon. Utazásának másik célja, hogy Hollywoodba menjen át és ott személyesen vegyen részt Kasputinról irt ismert szenzációs könyvének megí'ilmesitési munkálataiban. René Miller Fülöp a newyorki lapoknak nagy nyilatkozatot adott le és nyilatkozatában többek között a következőket mondja: Ebben a pillanatban legjobban izgat Amerika, mert, mint minden könyvem megirásáOtt kelt lenni... Lesz, ahogy lesz!... Hirtelen elhatározással fordult a két öreg cimbora felé: — Isten veletek, hajtársak! Nekem már úgy sincs sok hátra. Nem sokat veszthetek... Megyek én is. — Megrázta az elámult cimborák kezét. Néhány ugrással elérte a hajót és átvetette magát a korláton. A két öreg a parton összenézett egy pillantásra. Megértőén összemosolyogtaü, aztán öreges léptekkel szaladtak a távolodó hajó felé. Egyik a másik után kapta el a korlátot s fiatalos ügyességgel dobta át magát rajta. — Nekem sincs veszteni valóm már — kiáltották. A parton állók megéljenezték őket. Néhányan követni akarták a példájukat, de az utolsó kötelet is elengedték már a hajóról. A hajófar messze kivágődott s mély kék hasadék nyílt a kikötő' széle és a hajó között. A nagyvitorla pányváját megfeszítették a matrózok. A szél belevágott a sárga vászonba s a Vészmadár megugrott. Ebben a pillanatban ért a parthoz egy lihegő, halálnaválib öregasszony, Pieró édesanyja, akinek hírül vitték, hogy a fia ismét indulni akar. — Pieró, Pieró... Hová!.. Vissza... vissza! — slkoltotta eszelős hangon. Öreg karjai kapaszkodó ölelésre nyíltak s beletárultak az üres levegőbe. A hajó rohanó, zúgással hasította a vizet s kiíeszitett sárga szárnyakkal repült bele a végzetébe. Pieró a kormány mellől, kezéből tölcsért formálva, kiáltotta vissza: — Viszontlátásra édesanyám. Hangját a tengerről jövő szél megerősítette 6 szinte földöntúlira színezve, dobta az öregasszony megrémült szivére. — Mind igy mentek el... igy ment az apja is... viszontlátásra... viszontlátásra... és nem jöttek vissza soha többé — motyogta rémült, kísérteteket látó hangon az anya, majd hangja ismét vad kétségbeesett eikongásba csapott át. — Pieró, Pieró, gyermekem... Vissza... vissza. A hajó már messzire járt. Az emberek alakja beleveszett a párás, tengerpiros levegőbe. Egyetlen, nagy fekete, rohanó foltba olvadt össze rajta minden, az élők, a tárgyak, a drága arcok, szivekhez nőtt szivek eltűntek róla, csak egy hajó lett, fekete rohanó hajó, repülő Vészmadár. Csak Mária lobogó, fehér kendője élt és hozta az élők üdvözletét, amint a feketére távolodott vitorla mögül integetett... A sikoltás már nem ért hozzájuk. A szél visszacsapta a hangokat ş lehullottak a kétségbeesett anya körül, mint hátratört szárnyú madárfiókák, melyeket földhöz vart a vihar. nál, ezúttal is a tömeg szereplésének pszibéje az, amit tanulmányozni akarok. Kimondhatatlanul érdekel engem az amerikánizmus lelke és szelleme. Azt akarom kikutatni, hogy mi fejeződik ki ezekben az arányokban, hogy mi van ezek mögött az arányok mögött. Fülöp Miller René első előadását magyar nyelven tartja meg az amerikai Ady, Endre Társaság fölkérésére. Többi előadásait különböző könyvklubbokban angol nyelven fogja megtartani. • Másik amerikai érdekesség, hogy a nagy német könyvkiadó cég, a Zsolnai Verlag, amelynek tulajdonosai Magyarországról származtak el, magyar napilapot indítanak Newyorkban, amely nívóban vetekedni fog a nagy angolnyelvü újságokkal. Zsolnaiék már Berlinben informálódtak, hogy kiket szerződtessenek le és az eddigi lista szerint Rab Gusztáv, Német Károly, Váró Andor, Berecz Sándor, Lukács István, Bálint Imre és Pál József nevei szerepelnek munkatársuk gyanánt, mint akik az angol nyelv tudásának is birtokában vannak. Ez az ősszel megindítandó nagy magyar lap lesz bizonnyal az első koncepciós újság az egész amerikai magyar nyelvterületen. A Delfint a vihar a tengernek adta. A megnyílt mélységek tátogatva szörcsögtek felé Ó8 szívták magukhoz. Hatalmas hullámkaiok nyúltak fel érte s rettenetes szorításokkal ölelték át és szorították magukhoz, húzták le a mélybe. A meglazult eresztékeken benyomult a tenger a hajó gyomrába s egyre jobban le. nyomta a viz alá. Minden elveszett. A ledobott horgonyok szétszakadtak, a kidobott fenékháló tartókötele mint gyenge pamutszáll pattant szlét... Az elitéit hajói már semmi sem menthette meg. A szél, a hullámok vitték a szirtek felé. A meg-megnyiló mélységek sötét torka minden pillanatban elnyelhette. A szél a csupasz árbocon rángatta, tépte a segélykérő, két fekete gömböt, mintha le akarná szakitani onna/m azt az egyetlen valamit, ami még menekülést hozhat. Nem volt más mit tenni a sülyedő hajón, mint pumpálni, pumpálni, elodázni a véget, nyújtani, nyújtani, a nyomorult, kínos, rettenetes életet, mely csak szenvedést, fájdalmat, rettegést adott lés reményt, reményt. Halálra fáradtan, véres kezekkel, ütésektől megnyomorított karokkal, ziháló, szúró tüdővel, mint neskilóditott gépek, mint hajszol t barmok, a taposó-malom körében, monoton, lassú, végtelenül megismétlődő mozdulatokkal, fásultan verték az emberék a nyomorult pumpanyeleket felé-alá, s a másodpercek, mikor a pumpa egy-egy köpésnyi piszkos vizet kiöklendezett a fedélzetre, nyújtották a megszabott életet egy másodperccel... még egy másodperccel. A pumpa mozgásában volt az életük mozgása. Az örök küzdelemre, harcra született életük harca, megrándulása, vonagló kapaszkodása, a halálnak magát meg nemi adó élet, mozgó, bizonykodó, magára mutató vergődése volt, a reszkető, fájó izmok által hajtott pumpakarok kínos mozdulása, mintha csak a halálnak mutogatták volna magukat, mintha bizonygatták volna: — nem jöhetsz lértünk, hiszen, élünk, mozgunk ... küzdünk... oh, hogyan küzdünk ? A hullámok el-elborították őket. Levágták a fedélzetre. Rettenetes ütéseket mértek reájuk. Elbődültek a kintél, de felugráltak, belekapaszkodtak ismét a pumpanyelekbo s elfcketült szemekkel, hörögve vetették reá magukat az életre és pumpáltak, pumpáltak tovább. Ez volt az élet, ezért születtek, ezért vajúdott kínban az anyjuk, ezért keliett küzdeniük, szeretniük eddig, ez volt életük rendeltetése, a cél, az isteni parancs, hogy pumpáljanak, pitmpáljanak most, amíg csak a halál ki nem ragadja a kezeikből a pump&nyeleket és félre nem dobja őket. A festő számtalanszor összeesett a fáradtságtól, de a kemény matrózöklök éktroverték, odalökték a mozgó pumpauyelekhez és pumpálni!* kellett. .(Folytatjuk.) HlßlizfEtoyfirs a „HERMES“ vasúti menetrend legújabb nyári kiadása, melyet okvetlenül meg kell vásárolnia, mielőtt fürdőre utazik. Az összes tudnivalókat, menetjegy, hálókocsi, stb. árakat pontosan, román, magyar és német nyelven tartalmazza, használata által időt és pénzt takarít meg! — Kapható az összes könyv- és ujságárusitó helyeken. Ára 50 lei.
