Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-16 / 134. szám
Jill, wvr. 134. BEÁM. a (Tudósításunk eleje az l-sö oldalon.) Elmondotta ezután a miniszterelnök, hogy a* király 'kívánsága a koneentrációs kormány alakítása volt. Ezzel akarta kifejezésre juttatni az ország egységes állásfoglalását. Ezenkívül nem volt semmiféle megkötése, vagy feltétele. — Én Presan tábornokot ajánlottam — mondotta ■— akit a király marsallá léptetett elő. A Presan tábornok vállalkozása nem sikerült, bár a nemzeti parasztpárt nevében kijelentettem, hogy a legmesszebbmenő támogatásban részesítjük. Vállalja a régi programot Nemi volt más megoldás a kormányalakítás kérdésében, minthogy a király őt tüntette ki bizalmával. — Formájában ez a kormány uj, — jelentette ki a miniszterelnök, — céljai és programja azonban a régiek. A külpolitikában is a régi marad a kormány magatartása, ápolni akarjuk a régi jó viszonyt a szövetségesekkel és baráti viszonyt akarunk a szomszédos államokkal. Gazdasági célunk az országot ujjáépiteni és kivezetni (a jelenlegi gazdasági krízisből. — Jó együttműködést akarunk az országban lakó népekkel, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül. — Továbbra is a decentralizációnak a hivel maBethlen György gróf, a magyar parlamenti csoport elnöke emelkedett szólásra és a következő nyilatkozatot olvasta fel: — A Magyar Párt programja, eddigi küzdelmei és állásfoglalása eléggé ismeretesek lévén, ezúttal annak a kijelentésére é3 kiemelésére szorítkozom, hogy az iij kormánytól pártunk elsősorban azt várja, hogy minden lehető módon törekedjék az ország rendkívül súlyos közgazdasági állapotán valamennyire segíteni s hogy a nemzeti kisebbségek jogos és törvényes igényeit intézményesen és kielégítő módon mielőbb biztosítsa. Ezáltal azokat a jogos várakozásokat, melyek a sok elhangzott Ígéret dacára esideig kielégítetlenül maradtak, a királyi hatalom tekintélyével alátámasztva, valóra váltsák. Pistiner a kisebbségi jogokat követeli Pistiner a szociáldemokrata párt nevében szólalt fel s kijelentette, hogy nem előlegez hitelt és bizalmat a kormánynak. A kormány eddigi működés© nem volt alkalmas arra, hogy vérmes reményeket keltsen a szocialista pártban. Nemi tartott be a kormány nagy Ígéreteket, különösen tiem tartotta be azokat az Ígéreteket, amelyekkel a kisebbségek jogainak bizosi- tását s helyzetének javítását helyezte kilátásba, sőt akadt a kormánynak egy tartományi igazgatója, aki drákói nyelvren- deletet adott ki a kisebbségek ellen. Reméli, hogy az uj éra alatt a kormány jobban fog ragaszkodni a programjához. A zsidó csoport nevében A zsidó cionista parlamenti csoport nevében Fischer Tivadar tett nyilatkozatot, amelyben ö is legfőképpen a kisebbségi kérdés súlyos tennivalóira hívta fel a kormány figyelmét. Átvonul a kormány a szenátusba A kamara ülése még nem ért véget és a szenátusban a szenátorok gyülekezete türelmetlenül várta a kormánynak a megérkezését. Este fél 7-ig Maii iu miniszterelnök több Ízben átüzent a kamarából, hogy várják türelemmel a kamarai ülés végét. Amikor a miniszterek csoportja, Maniuval az élén megérkezett, nagy tapssal fogadták. Maniu igen fáradtnak látszott. Néhány szomorú fej A legrosszabb hangulat jeleit viselte arcán, azonban Madgearu miniszter, akinek láthatóan rosz- szul esett, hogy nem mehetett vissza a pénzügyminisztériumba. A kormány tagjaival együtt jelentek meg Mirto és Raducanu volt miniszterek, akik kimaradtak a miniszteri listából és a szenátorok közül sokan részvéttel, mosolyogva integettek feléjük. Amikor Maniu miniszterelnök a kormány kinevezéséről szóló királyi kéziratot olvasva, az ipari, majd a munkaügyi miniszterek kinevezéséhez ért, sem Mirto, sem Raducanu nem vettek részt a tapsolásban, amivel a szenátorok a kinevezéseket fogadták, hanem lesütött fejjel hallgattak. Szenvedélyes vihart kavar az ünneprontó hang Maniu miniszterelnök ugyanazokat a királyi kéziratokat olvasta fel beszédében, pontosan ugyanazokat mondotta el, amiket a kamarában előadott. Beszéde után ünneprontó felszólalás következett. Ghradüteemu, a liberálisokhoz tartozó szenátor volt radunk és meg akarjuk tisztítani a közéletet az oda nem való elemektől. Jorga önzéssel vádolja a pártokat A miniszterelnök után Jorga volt az első felszólaló, aki az uj helyzetről mondott beszédedben többek között azt jelentette ki, sajnálja, hogy a Presan tábornok vállalkozása nem sikerült. A pártok nagyon önzőén viselkedtek, amikor a tábornagynak az ajánlatát nem fogadták el & önző magatartást tanúsított ebben az ügyben a nemzeti parasztpárt is. — Azonban — mondotta — ami ma nem sikerült, annak holnap sikerülnie kell, mert igy kivánja az ország közvéleménye. Maniu felel Jorgának Maniu miniszterelnök, ahogy Jorga befejezte szavait, azonnal szólásra jelentkezett és visszautasította a vádat, hogy a nemzeti parasztpárt önzőén viselkedett. — Melyik párt lett volna képes — kérdezte — amelynek 85 százalékos parlamenti többsége van, arra az álláspontra helyezkedni, amire helyezkedtünk mi, hogy támogatni akarjuk a koncentrációs kormányt ? A nemzeti parasztpárt részéről Crăciun képviselő szólalt fel és a párt hűségét, bizalmát juttatta kifejezésre. az első szónok, aki a saját nevében megirt nyilatkozatot olvasta fel. __Nehány napi intermezzo után — igy kezdődött a nyilatkozat, __ amely alatt visszavonulást színlelt a Maniu-kormány, ugyanazok a miniszterek vonulnak fel, mini egy uj kormány tagjai, akik általános felháborodást keltve, országromboló munkával kormányoztak egy idő óta s a közhivatalok tekintélyét eddig soha nem látott mélységre sülyesztették le, pénzügyi tehetetlenségükkel elkeserítették a lakosságnak minden rétegét s lehetetlen pénzpazarlással pocsékolták el az ország pénzét. A szenátorok az első szavakat nagy derültséggel fogadták, később azonban, amikor a súlyosabb kifejezések következtek, a felháborodást kifejező kiáltások hangzottak el. __ Pfuj! Takarodjék a szószékről! Szégyelje magát! Ilyen kiáltások zúdultak feléje mind sűrűbben. Majd a padokat csapkodták s még a főpapok is felháborodva ütötték kezükkel a padot. Bratu elnök hasztalanul csengetett, nem tudott csendet teremteni és Maniu miniszterelnök sietett a segítségére, mindenfelé integetve, hogy hagyják a felszólalót beszélni. Egy időre helyre is állt a csend, azonban még Orkán a Regény Was KERTÉSZ JÓZSEF (32) — Szent Isten! — kiáltotta fel Mária, mikor megtalálta a hangját, melyet a döbbenet beléje fojtott. — Vészjel, vészjel az árbocon... Otlti van, ott van... Jaj, vége! — Irtózattal mutatott mindkét kezével a tenger felé. — Vége, vége... Az „Ördög foga“... Vitorla nélkül — folytatta sikongatva. Lerohant a szikláról. Két ugrással lenit termett a homokos parton s kétségbeesetten, kezeit tördelve futkosott fel s alá: — Mit csináljak, Istenem mit csináljak? — nyöszörögte magában. Az emberek szivére szállt a halálos döbbenet. Egy darabig némán meredtek egymásra, megrémült, kérdő, hitetlen szemekkel. — Jaj! ügy-« megmondtam, ugy-e megmondtam? — sikoltotta el magát Bustard apó felesége. — Végük van... Végük van! Hirtelen van kétségbeesés' tört ki az ember-sziveken, mintha a nyomorult öregasszony sikoltása riadót fújt volna s felverte volna a némára rémült embereket. Jaj- veszékelő asszonyok futkostak fel alá, kezüket tördelve s eszelős tehetetlenségükben nekitámadtak a férfiaknak és sikongva, jajgatva kiabáltok. — Mentsétek meg őket! Mentsétek meg őket! A férfiak összenéztek egymással, szomorú, lemondó nézéssel s hagyták rángatni magukat. — Mát tegyenek? — kérdezték egymástól a néma tekintetek. Valakinek eszébe jutott a memtőcsónak. Elorditotta magát. — A mentó’csónakhoz! — A tehetetlen, gyötrődő emberek belekapaszkodtak a hangba, Olyan volt ez a közéjük dobott ezó, mint az elmerülőnek a szalmaszál. Hát nem kell tétlenül, nyomorultul tűrni, lehajtott fejjel, a kétségbeesett asszonyok irtózatos vádoló, szemrehányó egy újabb mondatot sem tudott Oradisteanu elmondani, a vihar újból kitört, állandóan tombolt, már érteni sem lehetett azt, amit a felszólaló az előtte lévő írásból olvasott. Vaida és Iunian miniszterek fogták fel kedélyesen ezt az incidenst s az egész felszólalás alatt jóízűen nevettek. Gyárfás Elemér ez «renegát Uránt Amikor Gradisteanu lemept a szószékről i a szélcsend bekövetkezett, az első szó a Magyar Párt szenátorát illette meg. Gyárfás Elemér, a Magyar Párt nevében felolvasta azt a nyilatkozatot, amit a kamarában Bethlen György gróf pártelnök adott elő. Amikor a nyilatkozatot elolvasta, a szenátorok soraiból több oldalról kiáltották: __ Bravó! Gyárfás Elemér a nyilatkozathoz hozzáfűzte még a saját szavait: __Szerencsét és sikert kívánok a kormánynak! Maniu miniszterelnök köszönőleg integetett Gyárfás szenátor felé. A kormánypárt szenátorai nevében Stefanescu és Graur szenátorok szólaltak fel, akik a párt bizalmáról és támogatásáról biztosították a kormányt. t Elégedetlenség az erdélyiekkel szemben A kormány összetétele nem keltett megelégedést a kormánypárt parasztpárti csoportjában. Mondhatni le- hangoltsággal vették tudomásul a miniszteri listát s nyíltan azt hangoztatták, hogy nincsenek megelégedve, mert a legfontosabb tárcákat az erdélyiek tartották meg a kezükben. A kamara mai ülésén, mielőtt a kormány bemutatkozása megtörtént volna, a parasztpárti csoportok olyan hangulatban tárgyaltak a folyosón, am«, lyet nem lehet örömteljesnek mondani. Megjelent a folyosón Madgearu miniszter is, akihez többén fordultak kérdésekkel, hogyan történt a pénzügyminisztériumból való kimaradása. Madgearu senkinek sem adott választ, minden felvilágosítást megtagadott. Az Adeverul azt irja, hogy amikor Maniu Presan tábornokot ajánlotta miniszterelnöknek, ezzel a parasztpárt köréből feltolakodott tendenciákat akarta letörni. Ezt a célját sikerült is elérnie s az erdélyiek dominálnak a kormányban. Kétségtelen tény azonban, hogy más megoldás a kormányalakításra nem lehetett, mint az, ami történt, de nincsen kizárva a párt kebelében a belső egyenetlcnkedés. Bratianu Vintila helyzete megrendült A liberálisok magatartására vonatkozólag politikai körökben az a vélemény, hogy a Duca tegnapi nyilatkozata visszatáneolást jelent az eddigi magatartásról s kibékülésféle tendenciákat árult el. Nincsen kizárva, hogy nemsokára letérnek arról a magatartásról, amit a pártvezetőség határozataképpen publikáltak. Ez esetben a Bratianu Vintila helyzete nagyon megrendül a pá,rt kebelében, mert mindenki neki tulajdonítja a pártban bekövetkezett kedvezőtlen helyzetet. tekintetét, nem kell szégyenkezni a saját kicsiségük, tehetetlenségük [tudatában., Lehet ordítani, rohanni, lázas izgalomban egymást lökdösni, ajtókat szakítani le, kirángatni a szekeret a csónakházból, rohanni vele le a hegyen, bel© a vizbe... dolgozni, élni, ordítani... remélni. Oh, a kiáltás, hogy a „mentőcsónakhoz“, mentőcsónak volt az emberek lelkének, melyen átmentették magukat a rettenetes pillanatokon, megmaradt férfiasságukkal, bátorságukkal, felsőbbrendűségükkel, mint összekapkodott rongyos batyukkal. — A mentőcsónakhoz! — A mentőcsónakhoz! — ordítottak a férfiak. — A mentőcsónakhoz! A mentőcsónakhoz! — sikol- tottak az asszonyok. A szél megrázta, összekeverte a hangokat s élesen, csufondárosan kacagott belé. Az emberek, asszonyok ordítva, sikongatva, dulakodva, egymást lökdösve, egymást megelőzve, rendetlen futással, de csaknem boldogan, felszabadulva a rettenetes lesújtó tehetetlenség alól, rohantak a csónakház felé. A megnyílt torkokból pedig, mint valami mindent megváltó alleluja, harsogott egyre a kiáltás: — 'A mentőcsónakhoz! A mentőcsónakhoz! A rohanó tömeg elérte a csónakházaik Valaki felhúzta már a toronyrudra az alarmzászlót. Valaki rángatta a vészharangot. Vékony, éles, sürgető kongások vertek belé a szél kacagásába, a férfiak ordításába, az asszonyok sikoltásába. Oh, az is segít, segít kiáltani, kalimpál, üt, ver az eláltatott szivekbe és elhiteti, hogy van még remény, hisz mennek, dolgoznak. Küzdenek, tombol az élet, hiszen ordit a lárma, az élők hangja s a vészharang be-bekiáltja a mindenségbe a szivekbe égő kiáltást: — A mentőcsónakhoz! A mentőcsónakhoz! Ott vannak már, A duplaajtó kitépve a sarkaiból, a földön hevert. Megragadták a szekeret Kirángatták a ház elé. Boldog, kipirult, izzadt arcok hajolnak össze felette. Száz kéz ragadja meg és vinni akarják 1« at begyem Bethlen György gróf beszéli a Magyar Párt nevében
