Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-09 / 103. szám

XIII. ÉVF. 103. SZÁM. Wmxflnr'WfSßi^ Eltüntették a főnyereménynek kitűzött ,,kék autót*4 és kicserélték egy ósdi, ócska­vasnak számitó kocsival A „boldog nyerők“ nem hajlandók a húszezer fejes illetéket ki­fizetni, meri a „főnyeremény’* ötezer lejt is nehezen ér meg Bűnvádi feljelentést tettek a sorsjáték-koncesszió tulajdonosa ellen (Kolozsvár, május 7.) Még mindenki emlékez­hetik arra az elegáns, csukott Fiat automobilra, amely csaknem egy álló esztendeig Kolozsvár vá­ros főterén és főbb útvonalain, mint kisorsolandó nyereménytárgy, valósággal közszemlére volt kiállít­va. „Csak 20 lej egy sorsjegy ára és bárki meg­nyerheti az autót!” — díszelgett a tábla az ele­gáns kocsi üvegablakán. Harminc-negyven ember állt állandóan, a kocsi előtt és mindenki arról ál­modozott, hogy 20 lejes sorsjegye ellenében autó- tulajdonos lesz. Az autósorsolásnak egy magasabb jótékonysági aktus adta meg a jelleget és szerezte meg a kormányhatósági jóváhagyást. Egy kolozs­vári közismert ember vetette fel az ideát, hogy a most épülő görög keleti katedráiig tégla-alapjára rendezi meg a sorsolást. Ezen az alapon úgy a ko­lozsvári hatóságok, mint a bukaresti belügyminisz­térium 1933/a. szám alatt engedélyt is adott a sor­solásra. Kétszázezer lej értékben bocsátottak ki sorsjegyet és egy sorsjegy ára 20 lejt tett ki. Egy sorsjegyen 10 szám szerepelt. Az elegáns, csukott Fiat-kocsi és a jótékony­cél megtette a kívánt hatást. Sok jóhiszemű ember vásárolta meg a 20 lejes sorsjegyeket és órákhosz- szat bámulta az autót, amit már a magáénak kép­zelt. A sorsjegyakció egy évig tartott, Az a társa­ság, amely a sorsolást rendezte, a görög keleti katedrális építési alapja ja­vára a befolyt 200 ezer lejből 60 ezer lejt már le is fizetett. A sorsjegytulajdonosok nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel várták a sorsolást, amely a kolozsvári városházán közjegyző jelenlétében, tehát hatósági ellenőrzés mellett vasárnap délelőtt megtörtént és az 51.361— 51.870 számú sorsjegy nyerte meg a luxus­autót. A sorsjegy tulajdonosai, Ausberg Hermann és Bálint Lajos mint szerencsés és boldog nyerők tá­voztak a városházáról, ahol több száz ember letör­ve és busán konstatálta, hogy a megálmodott luxus­autó másnak a birtokába jutott. Ma délután a szerkesztőségi munka ideje alatt két fiatalember kopogtatott be hozzánk. Kezükben egy sorsjegyet tartottak, amelynek egyik oldalán az épülőfélben levő görög keleti katedrális, a másikon pedig a luxusautó képe díszelgett. Bemutatkoztak és elmondották, hogy ők a sorsjegy hátlapján látha­tó luxusautó boldog tulajdonosai. Előadásukból azonban kiderült, hogy a szerencsés nyerők nem is olyan boldogok, sőt valósággal szerencsétlenek. Egyik közülök kolozsvári soffőr, tehát nyilván­való, bogy az autókhoz alaposan ért. Előadta, hogy amikor az autót át akarták venni, s legnagyobb meglepetéssel kellett megálla- pitaniok, bogy a 160 ezer lejre taksált autó nem ér 5 ezer lejt, nem is luxusautó, nem is a városban körülhordozott és közismert kék autó, hanem közönséges ócskavastá­kolmány, amely évek óta egy Donát úti fé- szerben szomorkodott, mint őskori lelet. Nyilvánvaló, hogy a csaléteknek szánt autót a sors­húzás után kicserélték egy értéktelennel. Ausberg ur szomorúan adta elő a sorsjegy tra­gédiáját : — Én ismerem a luxusautót, de nemcsak én, hanem ismeri az egész város, mert egy éven át mu­i lógatták. És most a nyakamba akarnak sózni egy ócska kávédarálót, amelynek a megjavítása legalább 20 ezer lejbe kerülne és akkor is egy hét kellene ahhoz, hogy azon Szamosujvárig eljuthassak. Nem is szólva arról, hogy ugyanannyi értékű benzint fo­gyasztana el. — Reméljük, nem vette át a nyeremény-autót? — Nem. Még ha ingyen adják, akkor sem kell. Én erre az üzletre nem akarok ráfizetni. Ha át­veszem az értéktelen autót, akkor a kolozsvári pénzügyigazgatóságon 20 ezer lej illetéket kell lefizetnem és igy, mivel az autó legfeljebb 5 ezer lejt ér meg, ráfizet­hetek 15 ezer lejt. — És most mit csinálnak? — tettük fel a kér­dést. — Eszünk ágában sem volt bonyodalmakat elő­idézni és éppen ezért fölkerestük azt az urat, aki a sorsolást rendezte és megkérdeztük tőle, mi lett az eredetileg sorsolásra hirdetett autóval ? Az illető nem akart tudni a közismert kék autóról és ragasz­kodott ahoz, hogy a nekünk felkínált gépkocsi az eredeti. Nem titkoltuk el véleményünket s azt is ki­jelentettük, hogy ilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók átvenni a kocsit, főleg pedig nem fizetünk egy 5000 lejt érő autóért 20 ezer lej illetéket. Erre azt a rejtélyes választ kaptuk, hogy 7000 lejjel is el lehet intézni az illeték ügyét. — Hogy, hogy — Hogy mit értett az alatt, hogy a 20 ezer le­jes illeték egyszerre 7 ezer lejre olvadhat le, ha mi belemegyünk a dologba, azt nem tudjuk. Mi azon­ban ilyen üzletekre nem vagyunk kaphatók. Tud­tuk azonban azt, hogy a 200 ezer lej a sorsjegyek el- lenében az utolsó fillérig befolyt, de a 60 ezer lej | ták ki . . . kifizetése után fennmaradt 140 ezer lejt csak ak­kor fizetik ki, hogyha a sorsjáték rendezője felmutat­ja azt a nyugtát, amely szerint mi, a boldog nye­rők az autót átvettük. Erre tehát azt az ajánlatot tettük, hogy hagyjuk az autót tovább rozsdásodni a garázsban, osszuk háromfelé a 140 ezer lejt és közö­sen vállaljuk az illeték kifizetésének terhét. — És mi volt erre a válasz? — Határozott választ nem kaptunk, ellenben a sorsjáték rendezője kijelentette, hogy az ajánlaton még gondolkozik . . . Végül elmondotta Ausberg Hermann, akinek a társa mindenben helyeselt, hogy dr. Hirsch Elemér ügyvédet megbízta azzal, hogy az ügyészségen csa­lásért tegyen feljelentést. íme a legfrissebb sorsolási botrány. Bevalljuk, a sorsolásoknak eddig sem voltunk nagy barátai, de ez a mostani eset megerősít pesszimizmusunkban. Mindenki emlékszik még rá Kolozsváron, hogy óriá­si görögtüzzel történt meg az a sorsolás, amely egy Tordai úti villát juttatott a szerencse „kegyeltjé­nek.” Fortuna Isten-asszony kiválasztottja azon­ban hamarosan rájöt arra, hogy sokkal jobban járt volna, ha nem húzzák ki a nevét. Aránylag jelen­téktelen összeg ellenében, 50.000 lejért adott túl a villához való jogán, de kikötötte, hogy a 30.000 le­jes illetéket a villa megvásárlója fizesse. Az aj tu­lajdonos aztán túladott a házon, az illetéket ellen­ben elfelejtette kifizetni s most a nyerőn akarják felhajtani ezt az összeget. s A mostani eset azonban még kritikusabb. Meg­rendeztek egy sorsjátékot, egy előkelő kolozsvári egyházközség égisze alatt s a végén botrányba akar­ják íullasztani az egész sorsjegyakciót. Hallatlan az a vakmerőség, hogy még az egyházat sem kímé­lik meg az ilyen malomalatti üzletek kellemetlen konzekvenciáitól. Ezennel átadjuk a nyilvánosságnak a legújabb keletű sorsolási botrányt. Talán segítünk vele a „szerencsés” nyerőkön. Talán . . . Annyi minden­esetre bizonyos, hogy megvigasztaljuk ezzel a cikke! azt a 9998 embert, akiknek a sorsjegyét nem huz­(—jós.) 71 kolozsváripiarista gim kikerült Tataky Kálmán, mint európai rista érkezett vissza . Tresio-őeszé’getés a uenőégszerepíő művésszé/, afci ma éjjé? is szerepól fog tanulni (Kolozsvár, május 7.) Ma este 9 órakor érke­zett meg Kolozsvárra pompás túrakocsiján Pa­taki) Kálmán. Alig tiz éve, hogy elkerült innen. Tiz évvel ezelőtt még az egyetemuccai piarista templomban, mint a katolikus gimnázium diák­ja énekelt. Ma már európai hírű tenorista. De tartsunk rendet... Szegény székely szülők gyermeke, apja Ma­rosvásárhelyen lakott, ő maga Kolozsváron diákoskodik. Ezerkiláncszáztizenkilenebeu még nem tudja, hogy énekes lesz. Mint a háboruutáni nemzedék általában, ö is gyakorlati pályáról ál­modozik. Elkerült Budapestre, ahol Gábor Jó­zsef, az Operaház tagja a hóna alá nyul. Buda­pest. Becs. Ma a Staatsoper tagja. Reindhardt salzburgi ünnepi játékain énekel. Hivják Milánó­ba. Hivják Délamerikába. Ma itt, két nap uralva már Brünnhen. — Tempo. Tempo aeeeleraío — mondja mo­solyogva a szálloda halijában. Nincs egy napom sem szabad. Énekelni, folytonosan énekelni. Mellesleg: pompás szinben van. Ha nem tud­nám, hogy tenorista, azt kellene hinnem, hogy bóxbajnok. Nem nyűgös, nem szeszélyes. Fele­sége, egy igen szép szőke asszony, Beregi Oszkár­nak a leánya, nem azért van itt, mert az elké­nyeztetett művésznek állandó segitő kézre van szüksége. Azt hiszem inkább nosztalgiából. Itt Erdélyben ismerkedtek meg egymással. Gondo­lom, Szovátán. Haza vágytak. — Szeretném felkeresni egyik-másik iskola­társamat. Fájdalom, aligha lesz rá' érkezésem. Most sietve megvaesorázunk, azután megyek szerepet tanulni. Tizenkettedikén már próbáljuk Béesben Rossini egy elfelejtett, de csodaszép operáját. Készülnöm kell a Sába királyné cen- tennáriumos előadására is. De ha egy fél nap .szabad időm lesz, hazarándulok Nyárádszentlász­JÖN! - SELECT MOZGÓ -JÖN! Poisgias Fairbanks közkedvelt művész legújabb szenzációs alkotása lóra,, az apámhoz. Amióta édesanyám meghalt, elköltözött Vásárhelyről. Már évek óta nem vol­tam Erdélyben. ­_ Du azután meg ne feledkezzék a Keleti Újságnak adandó autogrammokról. _ Kedves feladatomnak fogom tartani. Te­hát pénteken 11-—12 óra között. __ügy van. Természetesen a nagyságos asz­szony is... Patakync mosolyogva bólint — Ha már ezt is végig kell csinálni, miért ne? Beszélgetünk utazásáról. Azért utazik autón, mert nem mer vonatra ülni. Félti a hangját. Kellemetlen tapasztalatai voltak a múltban. De most az autóúttal volt némi baj.^ Az osztrák Touring Club elfelejtette Romániára érvé­nyesíteni a nemzetközi laisset-paáset-t. Szeren­csére a vámnál akadt egy udvarias hivatalnok, aki kisegítette. Nem győzi eléggé dicsérni. Közben az impresszárió is megjelenik, németül kezdenek tárgyalni. Pataky tudatában van annak, hogy a román Operában való szereplésével tisztelet­reméltó kulturmissziót teljesít. Arról beszélnek, hogy milyen nyelven énekeljen. Ha Patakytól függene, magyarul. De fájdalom, ilyen eset még nem fordult elő a kolozsvári román operában. Ezek szerint Pataky németül fog énekel­ni. Egyes szerepeket betanult olaszul is. Most epen arról tárgyalnak, hogy ha majd Pataky mégegyszer lejön, milyen darabokban lépjen fel. Élvezem a német szavát ennek az Erdélyből el­került tősgyökeres magyar fiúnak. ízes, dailamos. És mégis kifogástalanul bécsi. Csodálkozásomra szerényen megjegyzi: — Ne felejtse el, hogy már pontosan négy éve vagyok Ausztriában. Meg azonkívül van némi hal­lásom is... (—*•)

Next

/
Oldalképek
Tartalom