Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-29 / 119. szám
8 KiEa&nmatáQ XIII. FVF. 119. SZÁM. I — A Macsek-pör mai tárgyalásán a zágrábi Zrínyi téri robbanást tárgyalták. Belgrádból jelentik: A Macsek-pör keddi tárgyalási napján Cezarec tanút hallgatták ki, aki elmondotta, hogy a zágrábi Zrínyi téren történt robbanásnak csak nagyon kicsi Itatása volt. A tanú tíz lépésre állott a pokolgéptől és a robbanás csak olyan benyomást keltett, mintha egy karbidlámpa explodált volna. - Senki. sem sebesült meg. Ezután Trumbics fővédő a hűség dejmtudóról intézett kérdéseket a tanúhoz, aki kijelentette, hogy Bedekovics zágrábi rendőrfőnök nyílt parancsban rendelte el az abban való részvételt. A dcputáoió vezetője Kovácsevics, volt, akit a horvátok reprezentáns emberének akartak feltüntetni, pedig azelőtt lopásért már több Ízben volt büntetve. — Magyarország több városában akció indult meg a szépségversenyek ellen. Budapestről jelentik: Magyarország több nagy városában erőteljes ’ mozgalom indult meg a szépségversenyek ellen. Szeged és Szombathely úri társadalma nyilatkozatban 'tiltakozott az ellen, hogy leányai arcképét szépségversenyek képsorozataiban közöljék. Több más'város társadalma hasonló akcióra készül. Hősök napja. A kolozsvári rendőrkvesz-tura értesíti a közönséget, hogy csütörtökön, a Hősök napján feltizenegykor az ortodox katedrális harangjainak megkondulásakor két percre a hősök emlékére a kegyelet jeléül minden munka és az egész közlekedés megáll. Ez alatt a két perc alatt a város összes templomaiban megszólalnak a harangok. — Csak 400 munkás jelentkezett a Zsilvölgyében a franciaországi bányamunkára. Megírta a Keleti Újság, hogy a franciaországi munkáskivándorlásra vonatkozó törvény szövegét kiosztották a Zsilvölgyében. A hangulat nem volt a legkedvezőbb a kivándorlásra, mégis ennek ellenére mintegy 400 munkás jelentkezett a kivándorlásra, azonban ezek’közül is sokan már visszavonták jelentkezésüket. Tekintettel arra, hogy Resicáról vagy 500 munkás jelentkezett, igy remélhető, hogy a 800 vagy 1000 munkásból álló transport mielőbb elhagyhatja az országot, ha a megegyezés a franciaországi munkahelyekkel idejében megtörténik. — Csiszár érsek a bukaresti magyar templomban. Bukarestből jelentik: A Cuza Voda uccai római katolikus templomban, amely tiz évi csöndessé» után néhány hónappal ezelőtt nyílt meg és amelyet a bukaresti nép magyar templomnak nevez, vasárnap délelőtt egy Mária-szobor szentelésen első Ízben jelent meg Csiszár érsek, akit a templom körül csoportosuló magyar katolikusok nagy ünnepélyességgel fogadtak. A templomot erre az alkalomra szépen feldiszitettéb s annak bejáratánál Lakatos I. tekintélyes bukaresti római katolikus polgár üdvözölte román nyelven az érseket, akit biztosított a bukaresti katolikusok lojális érzelmeiről. Csiszár megköszönte az üdvözlést, hangoztatta, hogy milyen nagy szükség van arra, bogy az. or szág különböző ajkú népei békében és egyetértésben éljenek. Gál lelkész magyarnyelvű üdvözlő beszéde után megtörtént az istentisztelet, amelynek keretében Csiszár érsek román és Gál lelkész magyar egyházi beszédet mondott. — Katonai felülvizsgálat A kolozsvári hadkiegészítő körletparancsnoksága közli az érdekeltekkel, hogy a kolozsvári reviziós bizottság munkálatai a követke 7.0 sorrendben fognak lefolyni: junius 26-án Borşa és Hida, 27-én Bánffyhunyad, 28-án Mécs és Gyalu, 30-án Sánnás és Kolozs járások, julius elsején pedig Ko lozsvár város revízióra kötelezettjei tartoznak megjelenni a bizottság előtt. — Meghalt Török Bertalanná. A régi magyar világ egyik előkelő társadalmi alakja, Trök Bertalan volt képviselő özvegye, kadichfalvi Török Bertalanná, sz. balásfalvi BrencsSn Etelka áldásos, önzetlen, nemes életének 71-ik, özvegységének 15-ik évében, hosszas, türelemmel viselt szenvedés után május 23-án meghalt Nagyenyeden. Óriási részvét mellett temették el. — Műkedvelői előadás Desen. A dési Polgári Dalkör 24. és 25-én Zilahy Lajos Süt a nap eimü színmüvét adta elő. Az előadáson nagy sikert arattak: Al- mássy Ilonka, Knizsek Baby és Pap Manci. A férfiak közül Molnár Bálint, aki pompásan alakította a magyar parasztot és Szabó P. Károly. Az előadás a daloskor saját alapja javára, mind anyagilag, mind erkölcsileg sikeresen zárait le. — Akadémiai istentisztelet. Az erdélyi református egyházkerület kolozsvári teológiai fakultása dísztermében f. hó 29-én, áldozócsütörtökön délelőtt 11 órai kezdettel akadémiai istentisztelet lesz.. Az igét ez alkalommal dr. Imre Lajos teol. tanár fogja hirdetni. A perselyes adományokat a szegénysorsu teol. hallgatok segélyalapjára fordítják. fl kereskedők küldöttsége a pénzügyminiszternél Bukarestből jelentik: A Sfatul Negustorescnek egy küldöttsége kereste fel Madgearu pénzügyminisztert és arra kérte, hogy vezesse bo a kereskedőkre nézve a pausálés adórendszert. Madgearu kijelentette, hogy a kérést nem teljesítheti, de a fellebbezéseknél, amelyeket a kereskedők akár a törvényszékhez, akár a pénzügyminisztériumhoz nyújtottak be, igazságos elbánásban lesz részük. Jelezte, hogy júniustól kezdve a pénzügyminisztériumban egy bizottság fogja felülvizsgálni az alsóbbfoku hatóságok, vagy tisztviselők ellen benyújtott panaszokat. Tiz napig1 ért el a székely gazda jfledgyestől Vásárhelyig Közben oszlophoz kötötték, kukoricái ssáliíílalSak vele, megöntözlellék a veie.mănycs kertel a csendőrök (Marosvásárhely, május 27.) Nagy József 33 éves háromgyermekes nyárádszentimrei születésű háromholdas kisgazda, még 1928-ban 500 lejért pálinka toző-üstöt vásárolt Füstös Pista falujabeli cigánytól azzal a feltétellel, hogy kipróbálja és ha nem jó, visszaadja. Az üst nem működött jól cs Nagy József azt visszaadta a cigánynak, aki viszont nem volt megelégedve az üzlettel s a gazdát feljelentette a csendőrségen. Itt jegyzőkönyvet vettek fel és az esetet jelentették a pénzügyminisztériumnak, amely 73.098—1929. szám alatt a maros- vásárhelyi törvényszéket hívta fel az ügy letárgyalnám. A törvényszék több idézőt is küldött Nagy József után, ő azonban ezeket nem kapta meg, mert közben családjával Medgyesre költözött és ott szolgalegénynek szegődött el. Most, május 19-én Nagy Józsefnek, a marosvásárhelyi ügyészségre való elővezetésére kapott parancsot a medgyesi csendőrség, amely alapos utat tétetett meg a rosszul sikerült pálinkafőzésért a kisgazdával. Medgyesről megvasalva vitték Báznára, ahol mivel nem volt elzárásra alkalmas hely, a folyósó egyik oszlopához kötve kellett töltse az éjszakát. Báznáról Dicsőszentmár- tonba gyalogoltatták, jobb- és balkezében 10—10 literes kis boros hordókkal. Dicsőszentmártonból Kocsárdra, innen Ludasra, Csapóra, majd IJgrára gyalogoltatták Nagy Józsefet, akivel Ugrán megön- töztet.ték a csendőrség veteményes kertjét és ráadásul tiz véka kukoricát targoncázott el a malomba. Végre, mintegy kilenc napos ut után jutott el Marosvásárhelyre, ahol most várja ügyének elintézését. Uj&á §g Tá irts 3 suts&xá Seteweizüa. Rézsvétcli dij: 16.500•— le Útirány: Biharkeresztes Bécs-München-Friedrich- siiafen-Schaffhausen- l Zürich-Lué&rn-Interla- I kcn-Montreaux-Genf- 8 Lugano-Bnchs-Bécs- B Biharkeresztes. , Wi Teljes penzió: Lu- Á w cernben, Inderin- J SÄ lemben, Montreaux- m Sl benésLuganoban Jaj IÁ kilenc napon ál. agí HM T'r.nthd éjjeli Mi szállás elsorcn- jb"J dü szálloda- mm bon. MM — Szélliámoskodoti a „siketnéma” tanár ur. A petrozsényi rendőrség nemzetközi szélhámost fogott el a napokban. Dumitrescu Joan magát a kolozsvári siketnénia intézet tanárának adta ki s csak jelekkel adta tudomására mindenkinek, hogy ő az intézet részére gyűjt. Lukács petrozsényi komiszár a petrozsényi Negulcscu-féle vendéglőben egy alkalommal összetalálkozott a „tanár úrral”, aki egyszerre megfeledkezett arról, liogy ő néma s teljesem jól beszélni kezdett. A rendőr le akarta tartóztatni, a szélhámos azonban megszökött "s'a csendőrség csak a bolibarlangi hegyen fogta cl. Amikor beszállították s kihallgatták, kiderült, hogy már több országban a legagyafurtabb módon csapta i be az emberekét s Franciaországban súlyos pénzeket’ szerzett ezzel i trükkel. Most is francia, német és angol okmányokat találtak nála minden pecséttel ellátva, úgyhogy törvényes utón nem járhattak volna el ellene. Jelentkezés: 1930. junius 5-ig. kászletes prospektus a kiadóhivatalban kapható. — Két autóbusz katasztrofális összeütközése Marosvásárhelyt. Marosvásárhelyről jelentik: Kedden este i) órakor a katonai alreáliskola autója a Klastrom uccai kereszteződésnél összeütközött Nussbaum Testvérek nyolevanlóerős Mercedes gépével. Az összeütközés szerencsére végzetes következményekkel nem járt, ami annak köszönhető, hogy a Mercedes-gép olyan erős konstrukciójú, hogy a karambolt könnyedén kibírta, A katonai autó két utasa, egy kapitány és egy asszony karjukon és arcukon megsebesültek az üvegszilánkoktól. Mindkettőjüket kórházba szállították. — Molnár Erzsébet bevallja, hogy tennészetelle. nes viszonyban élt Koncz alhadnagy meggyilkolt feleségével Győrből jelentik: Ismeretes, hogy a mult évben egy éjszaka Koncz alhadnagy feleségét egy Molnár Erzsébet nevű fiatal leány, aki hiét régóta volt náluk alkalmazásban, meggyilkolta. A leányt a törvényszék életfogytiglani fegyházna Ítélte. Molnár Erzsébet most fogházából egymásután Írja haza szüleihez kétségbeesett leveleit, amelyekben elmondja, hogy asszonyával természetellenes viszonyban állott, erről azonban a törvényszék előtt szégyenletében nem akart beszélni. A táblai felebbezési tárgyaláson a szülők a levelek alapján a vizsgálat újra felvételét fogják kérni s reá akarják bírni leányukat arra, hogy ezalka- lommal mindenről tegyen részletes vallomást. (*) Magyar Diákszemle. Most jelent meg a csehszlovákiai magyar főiskolai hallgatók Pozsonyban megjelenő lapjának, a Magyar Diákszemlének második száma, amely az egyetemes kisebbségi magyar diákság problémáival is bőven foglalkozik. Vezető- helyre Gyallay P. Zsigmondinak „Az erdélyi magyar- német közeledés és az ifjúság“ eimü tanulmánya került, amelynek az a konklúziója, hogy az erdélyi magyar ifjúságnak a németség jövő intellektueljeivel a közös kisebbségi sors alapján együtt kell működnie. A kolozsvári magyar diákság ismeretes memorandumával külön cikk foglalkozik. Cikkeket Írtak még Szabó T. Attila, Peéry Rezső, Brogyányi Kálmán, Váry Kálmán, Róth Károly. Ezenkívül több tartalmas társadalmi, kulturális és szociológiai cikk teszik változatossá a nívós ifjúsági lapot. — Véndiák-tál álkozó. A kolozsvári református kollégium véndiákjai junius hó 29-én, a kollégium Pártfogó Egyesületének évi közgyűlésével kapcsolatosan találkozót tartanak az intézet dísztermében. Ugyanakkor délután 7 órakor hangverseny is lesz, nfelyen az intézet iró és művész véndiákjai fognak közreműködni. Este közös vacsora lesz a konviktus- ban. Teljes programot később közöljük. — Felakasztotta magát, mert becsapta egy cigány. Dévai tudósítónk jelenti: Alsólunkoj községben Palti- meon Joan odavaló lakos felakasztotta magát, mert egy cigány 90.000 lejjel megkárosította. A cigány 90 ezer lejt kért a paraszttól s az,t mondta, hogy ezért 250.000 lejnyi összeget fog neki liamisitani. A paraszt hitt a eigánj’nak, mindenét pénzzé tette s a kis ingatlanára 60.000 lej adósságot vett fel s odaadta a cigánynak a pénzt. Ez egyszerűen eltűnt a hatalmas ösz- szeggel s azóta elő sem került. A becsapott paraszt bánatában felakasztotta magát s meghalt.