Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-04 / 99. szám

7111. ÉYF. 99. SZÁM. 7 Felelős ezertesítő: SZÁSZ ENDRE. as aj — Magyar képviselők támogatják a dobrnd- asai bolgár kisebbség választási mozgalmát. Buka­restből jelentik: Toceff, dobrudzsai bolgár szená­torjelölt kérésére a bazargici választásokra a Ma­gyar Párt kiküldöttei: Jakabffy Elemér dr. és La ár Ferenc képviselők elutaztak a választás előkészíté­sére. Vasárnapra László Dezső képviselő és Sebessy János szenátor, magyar parlamenti tagok ugyan­csak leutaznaik Bazargiciba. — Vasárnap lesz a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók alakuló gyűlése. Nemcsak a helyi diák­körökben, hanem Erdélyszerte nagy érdeklődéssel várják a magyar diákság egyesület-alakitó mozgal­mának fejleményeit. Az Emlékirat benyújtása után, melyben a diákság a faji alapon álló egyesület mű­ködésének jóváhagyását kérte, az Egyetemi Tanács az egyetem rektora utján válaszolt és felszólította az előkészítő munkával megbízott diákbizottságot, hogy nyújtsa be a megalakítandó egyesület alapsza- bálytervezetét. Ez az alapszabálytervezet elkészült s vasárnap fog sor kerülni arra, hogy azt a magyar diákság a benyújtás előtt megvitassa és magáévá te­gye. A gyűlés f. lió 4-én, vasárnap délelőtt három­negyed tizé^Bj kezdettel az egyetem bölcsészeti fa­kultásának £. gróanu (I. emelet, Vatile Párvan) ter­mében. fog IefoTyni. — Japánok győznek a budapesti tenniszverse­nyen. Budapestről jelentik: A japán-magyar Davis­cup tenniszmérkőzés első napján a japánok győz­tek 2:0 arányban. Az Ohta—Szakács mérkőzésen 6:1, 6:4 és 6:0 volt az eredmény, a Harada—Kehr- ling mérkőzésen pedig 2:4, 6:3, 8:6 és 6:2, mindkét esetben a japán javára. — Uj erővel gyultak ki a petróleumkutak. Bu­karestből jelentik: A morénái szondatüz csütörtökön néhány percre kialudt. Mánmár azt hitték, hogy az egy óv óta tartó szondaégés befejeződött, rövid idő múlva azonban sokszoros erővel törtek elő a lán­gok. A robbanás felszakitotta a betonalapzatot, amelyet az oltás céljaira fektettek le s most a szonda valósággal vulkanikus erővel ég. — Egy ezred katona vette fel a harcot a sáska- haddal szemben. Bukarestből jelentik: A dobrud­zsai sáskavcis'zedolem megakadályozására hatalmas árkokat ásnak, hogy ezek segélyével védjék meg a veszélyeztetett területeket. A földmunka latoknál tiz falu lakosával, mintegy kétezer ember dolgozik s a hadügyminisztérium egy ezred pionirt bocsátott rendelkezésre. — Sütőkemencében megégette a feleségét. Ber­linből jelentik: A thüringiai Rudolfstadt kezeiében, Zvabitzbami egy Kuppe nevű földmives felesége még nagypénteken eltűnt A csendőrség nyomozni kezdett az eltűnés ügyében ás megái lapította, hogy az asszonyt a sütőkemencében megégették. Férje hosszas vallatás után beismerte, hogy az asszonyt, aki akasztás utján öngyilkosságot követett el, ő he­lyezte el a sütőkemencéiben. Azt állítja, hogy fele­sége bucsnsoraibam utolsó kívánságként azt, kérte tőle, hogy holttestét égesse meg. Kuppet letartóz­tatták, mért a tett színhelyén semmi jel öngyilkos­ságra nem vall éa nem tudja előmutatni felesege bucsusorait sem. A gyilkos férj ellen annál alapo­sabb a gyanú, mert tiz évvel ezelőtt egyszer már ál­lott gyanú alatt gazdasszonya eltüntetése miatt. — Akadémiai istentisztelet. Az erdélyi refor­mátus egyházkerület kolozsvári; teológiai fakultása disztermében folyó hó 4-éni, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel akadémiai istentisztelet lesz. Az igét ez alkalommal dr. Gönczy Lajos, teológiai tanár fogja hirdetni. A peirselyes adományokat a szegény- sorsú teológiai hallgatók segélyalapjára fordítják. * A Vegetárius Egyesület május 4-én, vasárnap délután 4 órakor tartja rendes havi taggyűlését az iparkamara dísztermében, II. emelet. Ez alkalommai professzor dr. Stanca Constantin a román állami rákkutató intézet igazgatója fog népies előadást tartani a rákbetegségekről kapcsolatban a vegetá- rizmussa'l (nyerskoszt). Minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. Belépti dij nincs. * Végre egy modern kávéház Bukarestben. A Str. Lipscani 12. szám alatt megnyitott Cafe Elité minden nyugati követelménynek megfelel. A kitűnő fogyasztási cikkek, a figyelmes kiszolgálás és a va­lóban rendkívüli választéka a kiadott újságoknak garantálja a teljes sikert. * Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyo- morszédülés, izgalmi állapotok, szividegesség, féle­lemérzés, bódultság és általános rosszukét esetén a természetes „Ferenc József“ keserüviz a gyomor és bélesatoruia tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós meg­könnyebbülést okoz. Bethlen összehívta az ankétet a magyar munkanélküliség enyhítésére (Budapest, május 2.) Bethlen István ma­gyar miniszterelnök elnöklete alatt; pénteken kezdték meg a munkanélküliség enyhítésére irá­nyuló tanácskozásokat a szakszervezetek képvi­selőinek bevonásával. Az értekezleten az érde­kelt szakminiszterek és államtitkárok is megje­lentek. Bethlen megnyitó beszédében rámutatott a szakszervezeteknek a kérdéses ügyben hozzá benyújtott memorandumaira, majd Vass és Búd miniszterek reszortjukba tartozó közmunkálato- kat ismertették. Több kisvasút épitése indul meg közelebbről, Hatvanban és Bcreghidon elektro­mos ccntrálékat építenek s csupán ez a két, köz­munka harmincmillió pengőbe fog kerülni. A családi házak épitése is sok munkanélkülinek fog munkát adni. Budapestről jelentik: A magyar ellenzéki képviselők elhamarkodottnak tartják a kormány­nak azt az elhatározását, hogy a hágai és a pá­rizsi megállapodásokat rövid idő alatt a parla­ment elé terjeszti. Szerintük fizikai lehetetlen­ség, hogy a diplomáciai okmányokat a képvise­lők ilyen rövid idő alatt áttanulmányozzák és ahhoz érdemlegesen hozzá szólhassanak, annál kevésbé, mivel a kormány a hágai egyezményt még nem is közölte s még kevésbé ismeretes a pá­rizsi tárgyalások anyaga. A ratifikációs törvény- javaslat, parlamenti előadói tisztségére az ellen­zék nem tartja alkalmasnak Lakatos Gyulát, akinek ez a működése szerintük összeférhetetlen azzal, hogy az optánsok pőrében ő, mint az op- tánsok ügyvédje, érdekelt. í Tornádó pusztított az Egyesült államok-» bau, amelynek sok halottja és rengeteg1 sebesíiitj® van JUB1L.ÁRIS Budapesti Nemzetközi Vásár MÁJUS 3-12. A magyar ipar ünnepi bemutatója számos külföldi la Aim részvételével. 50%-os uta­zási kedvezmény Magyarországon az oda és vissza, Romániában a visszautazásnál. — Felvilágosítás és vásárigazolvány kapható: Cluţbân: a Kereskedelmi és iparkamará­nál, a Sadrev megbízottjánál dr. Iuliu Mezey, Piaţa Unirii 1. és a Cie Int. de Wagons-Lits fiókjánál, Piaţa Unirii 18. Ezenkívül Nagy- romania összes nagyobb városában, ahol e két utazási iroda fiókja, vagy a vásár tisz­teletbeli képviselete működik. (Newyork, május 2.) Az Egyesült, Államok középső részét tornádó söpörte végig. Nebraska- ban és Kansas északkeleti vidékén volt a tor­nádó a legpusztítóbb hatású. Norfolk __Mill­waukee-ban több ház összeomlott, Tekanahban hat személy életét vesztette és sok a sebesült, Tecumsehben pedig három halottja és több mint száz súlyos sebesültje van az elemi csapásnak. Kansasban Lawrence __V/inch ester lakossága — Szegény református leányok hozománya. Dé­váról jelentik: A hunyadmegyei református egyház­megye április 30-án délelőtt 10 órai kezdettel tar­tott közgyűlést, amelyet istentisztelet vezetett be. A 'közgyűlésnek fontos pontja volt a főjegyzővá- laszt'ás, mivel a volt főjegyző: Kovács Sándor, vaj­dahunyadi lelkész, a tavaly meghalt. Nagy szótöbb­séggel László Zoltán mtfrosillyeí lelkészt választot­ták meg főjegyzőnek, aki eddigi egyházi és magyar nemzeti munkájával is mindenképpen rászolgált e tisztség betöltésére. Ezek után számvevőnek megvá­lasztották Fekete János, rápolti lelkészt, pénztár- noknak Soó Sándor vulkáni és belmissziói előadó­nak Horváth Jenő aninószai lelkészt. Ugyancsak Fekete Jánost választották meg egyházkerületi kép­viselőnek is. A választás után Brázovay Dezső egy- házgondnok beszédet mondott arról, bogy semmi olyan szerepet ne vállaljanak, ami az összmagyar- ság határozatával ellenkezik s aki mégis ilyent vál­lalna, az vonja 1© a konzekvenciákat. Az elnök a felszólalásra megállapította, hogy az ilyen elvi ál­lásfoglalásnál vigyázni kell, ne tulajdoníthassanak ennek politikai jelleget. A közgyűlés ilyen értelem­ben határozott: Elitéli az összmagyarság határoz» tával ellenkező állásfoglalásokat, de indítványként nem tárgyalja a felszólalást. Ugyancsak hasonló lel­kesedést váltott ki Győrffy György, a rápolti egy­ház világi képviselőjének is az indítványa, aki azt javasolta, hogy a Nőszövetségek az eladó leányok hozományát, stafirungját igyekezzenek összehozni, illetve minden férjhez menendő szegény leány ér­dekében* minden áldozatkész munkát tegyenek meg, hogy igy a szegény református leányok férjhczim.— netele is biztosítva legyen. Mer.hfliósnél, náfhaláznél. manöu!alo nál, Iot rokgvuliadásnól. idegíáidalrrmknál. inszacyalásnál napontafél pohár természetes Ferencz JósicseE keserüviz rendes gyomor- és bélmük.idest biz­tosit. Egyetemi orvostansrok véleménye szerint a FerestCS Jószeí víz hatása gyors, kelle­mes és megbízható. A Ferencz József ke* sérüviz kajhalö gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. ftryfr ■» »ti ff Pályázati hirdetés , Az aradi zsidó hitközség elemi fiúiskolájához tanitói állásra pályázatot hirdet. Törvényes képesítéssel biró ajánlkozók okmá­nyokkal felszerelt pályázatukat f. évi május hó 31-ig nyújthatják be. Az iskola tanítási nyelve román. Aradon, 1930 április 29. Aradi zsidó hitközség. szenvedett a legsúlyosabban a tornádótól. Az emberek éjnek idején hiányos öltözetben voltak kénytelenek az uccákra menekülni az összeomló házak romjai közül. A várossal mindennemű ösz- szekötíetés megszakadt. A kormányzóság mentő­kocsikat és orvosokat inditott útba. Minnesota- ban az elvonuló tornádó óriási felhőszakadást okozott s a viharban villámcsapások következté­ben öt ember vesztette életét. * Királyi megnyitóbeszéd, mely január 20-tól 22-ig tartott. Nemrégen értesítettük önöket, hogy Puraehatra herceg siami palotájából beszélt Ham­burgban élő fiával. A beszélgetés a Telefunken tár­saságtól, Nuuenben és Bangkokban felállított rö­vidhullámú rádiótelefon adó- és vevőállomások se­gítségével folyt le. Figyelemreméltó, hogy a beszél­getés alatt Nauenbcn déli 12 óra, Siamban pedig es­te 0 óra volt. Még feltűnőbb időbeli különbségek adódtak, amikor György, angol király flottalcszere- lési konferencia megnyitóbeszédjét közvetítették Londonból. A beszéd január 21-én, kedden green­wichi időszámítás szerint d. e. 11 órakor hangzott el. Az egész világ érdeklődve hallgatta. Egy hajós- kapitány, kinek hajója a Csendes Óceánon a 180-ik hosszúsági fok felé közeledett, szintén hallgatta a beszédet. És megtörtént, hogy a beszéd elejét hét­főn, január 20-án este hallotta, tehát egy nappal előbb, mint az elhangzott volna. A beszéd végét pedig szerdán, jan. 22-én reggel, vagyis egy nappal a beszéd elhangzása után hallotta. A hajó, mely Ausztráliából közeledik Amerika felé és áthalad a 180-ik hosszúsági fokon, az u. n. időzónán, átugrik egy napot a naptár szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom