Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-25 / 116. szám
Uli. UVF. Y16. SZÁM. ' =3 fa »Kikergetni a Horthy hajzatokat, vagy ökölre, bírókra menni!...“ mondja egy román főtisztviselő, mint kisebbségi szakértő Tolttika, fajgyűlölet és antiszemitizmus lappang a fjivataloüŐan (Kolozsvár, május 23.) Nem szívesen írom meg ezt az esetet. Ha más írná, talán a maga nyerseségében el sem hinném, de velem történt, előttem vi- larzottak el a szenvedélytől fütött szavak, őszinte pillanatok voltak, amikor az agy rejtett gondolatai előtörnek és a lélek zsilipjei megnyílnak. íme egy román főhivatalnok és a kisebbségi kérdés: „Kikergetni a Horthy-fajzatokat, vagy ökölre, bírókra menni, megmutatni — ki az erősebb 7” De tartsunk sorrendet. Tegnap történt a kisebbségi vita, helyesebben kisebbséggyalázás. Három egymásba nyiló hivatali szoba a városházán. Nyitott ajtók, csöndesen dolgozó tisztviselők. A falon Mihály király és Müniu miniszterelnök arcképe. A májusi nap arany sugarai táncolnak az asztalokon, hivatali iratokon és a békés, teremtő élet himnuszát zengik mindenfelé... Ekkor léptem a főnök ur szobájába. Az újság- űré, aki kötelességét végzi. Csaknem húszéves ismeretség fűz hozzá. A nevét nem akarom leirni, nem "fontos. Egy beamter a sok közül, aki a magyar im- périum alatt is tisztviselő volt és most azt a hivatali közszellemet képviseli, amellyel hol leplezve, hol leplezetlenül találkozik a kisebbségi polgár. Ezúttal teljesen leplezetlenül, a maga n3rers őszinteségében találkoztam a magyarfaló, s általában kisebbségi gyűlölő és antiszemita közszellemmel. Kölcsönös üdvözlés után megkérdeztem tőle, hogy Kolozsvár város mult évi költségvetésében román és kisebbségi kulturális célokra mekkora ösz- szeg volt felvéve? Ekkor minden indok nélkül a szenvedély vihara borult az arcára. Villámcsapásként sújtott le rám: — Harminckétmillió és a kisebbségek részére kilencszázezer lej. — Nincs valami tévedés? — kockáztatom meg. — Nincs. Önök Írták. A Keleti Újság... — Talán az impérium óta volt ekkora összeg? Már nem is hallgat rám. Nem is velem’ veszekszik. Mintha én, ott előtte az egész magyarság volnék. A fergeteges szóáradattól csengenek a szobák:, ! Mentenek Budapestre Î... *— így imák a magyar lapok, igy mernek irtó!... Ha nem tetszik itt a Horthy-fajzatoknak, akkor menjenek Budapestre . . . ’ Ekkor tekintetem Mania szelíd arcára téved. Ott lóg szemben a falon a képe. Jóindulata mosolyt olvasok le róla. Leülök egy fotöjbe. Várom, mi fog még történni, ügy érzem egy pillanatra, hogy politikai pártgyülésen vagyok, ahol falják a magyarokat. Mert ez nem lehet a kolozsvári városháza. Hallgassuk csak tovább: — Ostobák vagyunk, hogy türjük mindazt, amit csinálnak . • . — Ugyan mit? — Még mindig azt hiszik, hogy maguk az urak. Itt minden ember a Horthyé és többet akarnak, mint mi románok. Disznóság az » virtsaft... — De főnök ur, ez már politika, — vetem közbe maliciózusan. — Mit bánom én! Itt csak egyféleképpen lehetne megoldani a kisebbségi kérdést . . . — És pedig? — Kikergetni az országból a Horthy-fajzatokat! Menjenek odaát! De ha ezt Bukarestben nem akarják, akkor . . . — Akkor? . . . — Ökölre, birokra menni. Aki erősebb, elintézi a másik dolgát. Ha nem mennek önök, ki kell irtani az országból . . . Sztentori hangja ekkor már betölti a szobákat. A hivatalnokok abbahagyják munkájukat. Csoda, hogy nem tapsolják meg a főnöküket. — Főnök ur, a városházán nem szabad politizálni, — mondom csöndes hangon. — Tessék a politikát a politikusokra bizni. — Csak maguknak szabad politizálni! — feleli valamivel csendesebb hangon. És széles mosollyal, élénk gesztusokkal folytatja: — Vagy hajlongjak, hízelegjek és ne mondjak igazat, mint a többiek? Én őszinte ember vagyok, megmondom az igazat. Meg én! Maga beszél — „Vörös Kau...“ Ekkor már többen összegyűltek és hallgatták a szenvedélyes kifakadásokat. Az egyik tisztviselő • kisebbségek álláspontját próbálja védeni. Erre mint egy pulykakakas újból haragra lobban a főnök ur: — Maga mer beszélni, maga . . . Vörös Kan, van magának jelleme, ért maga a politikához? Az avercscanusok nem is emberek!... Ugyanaz a szenvedélyes bang, amelyből megtudom, hogy az averescanusokat a nemzetipártiak „Vörös Kan”-nak csúfolják. A nemzetipárti főnök ur, mert később megtudtam, hogy a nemzeti parasztpárthoz tartozik, ugylátszik nemcsak a kisebbségeket utálja, banem az averescanusokat sem tartja embereknek. Ez a körülmény kissé megvigasztal, mert bántott, hogy a politizáló főnök urnák nem mondhatom meg a véleményemet. Sem a hely, sem a durva hang, amit használt, erre nem volt alkalmas. De a főnök ur őszinte kifákadása élménynek, tanulmánynak kitűnő volt. És folytatta tovább. Enyhébb hangon, de benső meggyőződéssel: — Na és a zsidók? — ekkor az arcán a megvetés keménysége rajzolódott ki, — a zsidók, akiket maguk a keblükre öleltek? Miért szeretik maguk annyira a zsidókat? WVWVVWWWV1 — Mert emberek . ■ . — Róluk is meg van a magam véleménye. Még ma is magyaroknak vallják magukat. Egymásra találtak. Velük is ugyanazt kellene csinálni. Eddig tart az épületes disputa. Nem is disputa -ez, hanem szenvedélyes, durvábangn politizálás, ki- sebbségfalás, az elfojtott gyűlölet hulláma, amely valósággal forró lávaként árad ki egy vezető román tisztviselőből. És mindez a kolozsvári városházán történt. Mi történhetik a perifériákon? Milyen lehet ott a hang, mennyivel durvábbak lehetnek ott a kifejezési formák? Szándékosan hallgatjuk el a politizáló tisztviselő nevét. Csak mint szomorú tünetre akartunk rámutatni, hogy a lelketlen izgatás, a féktelenhangu román sajtóhangok milyen romboló hatást végeznek még az erdélyi románok lelkében is. Vagy csak Erdélyben van ez igy? A regátban, okik ismerik az ottani életet, azok mondják, hogy nem gyűlölik ennyire a kisebbségeket. Ott a gyűlölet lángja még nem csapott ilyen magasra. Mindenesetre elszomorító jelenség, hogy a romám tisztviselői kar nagy részében szinte programszerűen kisebbségellenes tendencia uralkodik. Vannak tisztviselők, akik a gyűlöletet leplezni tudják, de ime, vannak olyanok is, akik kíméletlenül, őszintén s meglehetősen durva formában éreztetik. De erről e helyen ezúttal nem akarunk elmélkedni. Mindenesetre jobb volna, ha a kolozsvári városházán a tisztviselők kevesebbet politizálnának és többet dolgoznának, mert akkor a hajdan kineses Kolozsvár oly rohamléptekkel nem jutott volna koldussorba . . . Olajos Domokos. Visszafizettették a községeknek a töltik törvényellenesen ki kény szeritett szubvenciókat (Kolozsvár, május 23.) Nemrégen megírta a Keleti Újság, hogy a községeket törvényellenes szubvenciók fizetésére kényszeritették. Egyidejűleg rámutattunk azokra az anomáliákra, amelyék a falvak adminisztrációjában pénzügyi téren mutatkoznak. Annak ellenére ugyanis, hogy a. közigazgatási törvény faluvédő paragrafusa határozottan kimondja, hogy a falvak, községek, municipiupiok és megyék mentesek minden olyan kiadástól, amelyek természetüknél fogva az államot illetik, rflégis az ilyen jellegű összegeket megfizettették. A felsőbb hatóság a Keleti Újság cikke révén tudomásé szerzett az eljárásról és szigorú rendeletet bocsátott ki, amelyben utasítja az adóhivatalokat a törvényellenesen levont szubvenciók visszafizetésére. Több község elöljárósága meg is kapta ezeket az összegeket. Másik nagy problémája volt a községeknek a csendőrőrsök dologi kiadásainak fedezése* Értesülésünk szerint több község nagyon helyesen, a költségvetés tárgyalásánál elutasította a csendőrőrsök dologi kiadásainak fedezését, Â cseh gprőf Kmszky Zenkó úgy végrendelkezett, hogy halála után a szivét a Balaton közepén eresszék le (Déva, május 23.) Volt Hátszegen egy polgári kaszinó, amely agy a magyaroknak, mint a románoknak tulajdona volt. A lecsatoláskor azonban fordult a világ s a románok lettek a kaszinóban is az nrak s igy a magyarok elestek' a kaszinótól. így telt el teljes 10 esztendő, amikor a magyarpárti vezéreknek hosszas és régen táplált álmuk a megvalósulás stádiumába kerülhetett. S ez Brázovay Dezső elnök és Csulak Lajos ügyvezető alelnök után éppen gróf Kinszky Zenkonak, a nemes cseh grófnak volt köszönhető. Gróf Kinszky Zenkó gróf Kendeffy Gábornak, aki a Hátszeg melletti őraljaboldogfalvi kastélyában lakik, nagyon jó barátja volt. A cseh gróf a nyarakat gróf Kendeffyéknél töltötte s mivel nagyon sokat járt itt, egy egész kis lakást rendezett be. Hátszeg szép vidéke mellett azonban a nemes gróf Olaszország napsugaras és kékeges gyönyörű tájait sem vetette meg. így — különösen az utóbbi időben — inkább Olaszországban tartózkodott. Amikor hallotta, hogy a hátszegi magyarság a régi kaszinó helyett egy magyarpárti helyiséget bérelt magának s abba a berendezéshez bútorokra van szüksége, egy egyszerű gesztussal hátszegi lakásában lévő bútorait önszántából, minden ellcnérték nélkül engedte a Magyar Pártnak, átamcly igy gróf Kendeffy Gábor, Csulak Lajos, dr. Hoffinger Károly, aki szintén G000 lejt ajánlott fel erre a célra, adományai eredményeképpen egész csinosan bebntorozta a hátszegi Magyar Párt helyiségét s azt könyvtárral és ping-pong-asztallal is felszerelte. Ez a kis cselekedet is mutatja, bogy^ a cseh gróf — és éppen a gróf cseh nemzetiségén van a hangsúly — milyen nagyon szereti a magyarokat. Bizonyítja ezt még az is, hogy úgy végrendelkezett, hogy halála után a szivét a Balaton közepén engedjék le, hogy szive Magyarországon pihenhessen. A gróf elhatározása nagy feltűnést keltett és fokozta a magyarságnak iránta eddig is _ megnyilvánult szeretetét. Természetesen mindenki azt kívánja, hogy minél későbben kelljen a kiváló grof végrendeletét végrehajtani. _________________ 8 Tordai Alagút ftótiB" r & fiI bú fJwMé tíú teljes berendezésével együtt. Téli és nvári kerthelyiség. Bővebbet Lengyel S. oki. mérnöknél, Torda, Főtér 25 sz.
