Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-24 / 115. szám
2 tiu. trvp. m. szám. i Több órás harc folyt a hindu önkéntesek és a karhatalom között több száz sebesülttel Ezrével rohanlak meg a hinduk egy bankot, mert igazgatója ellenük támadt — A törvényhozó testület lemondott elnöke vette át a mozgalom irányítását (London, május 22.) Bombayból jelentik, hogy ma reggel Újra száz önkéntes indult rohamra a dharsanai sóraktárak ellen. A rendőrök bambuszbotokkal visszaverték az újabb vehemens próbálkozást és mindannyijukat letartóztatták. Ezzel a csoporttal egyazon időpontban harminc önkéntes egy másik oldalról intézett attakot. Ezek túljutottak a drótsövényeken és nehány marék sót is zsákmányoltak. Dharsana közelében a kórházat kezdik kiüríteni. A harcokban megsebesült önkéntesek jó részét már átszállították a Buisar mellett létesített uj szükségkórházba, hogy az esetleges újabb sebesülteknek férőhelyet adjanak Dharsanában. Az önkéntesek hir szerint Vasárnapig nem indulnak újabb ostromra. Vallabhai Patel ma visszatért Dharsanából Bombayba, ahová megérkezett Gandhi felesége is, aki az antialkoholista propagandát akarja újjászervezni. A Daily Telegraf kiküldött munkatársának távirata szerint Dharsanában többórás rendkívül heves harc folyt az önkéntesek és a karhatalom között, melynek folyamán Százakra ment a sebesültek száma. Manilái Gandhi, aki a rohamot vezette, szintén súlyosán megsebesült bambuszütésektől és sebesülten tartóztatták le. A tudósitó közli, hogy Naidu asszony a fogságban különleges elbánásban és élelmezésben részesül. A lap szerint India északnyugati részében nagyjában visszaadott a nyugalom. A turan-gzai törzs emberei, akik az angol légi támadások következtében érzékeny veszteségeket szenvedtek, szétszóródtak és kis osztagokban visszaszöknek Afganisztánba. A Press Association jelenti, hogy a delhii kormányzat belügyminisztere ma Bombayból elutazott Dharsanába, hogy a helyzetet megvizsgálja. Bombayi jelentés szerint katonai csapatok érkeztek Dharsanába, hogy a sóraktárak ellen megújuló támadásnál a rendőri karhatalomnak segítségére lehessenek az attakok kivédésénél. A pályaudvarra újabb csapatok érkezését is várják. Patel Dharsanába érkezett és a kórházban meglátogatta azt a háromszáz önkéntest, akik a legutóbbi támadás alkalmával a bambuszbotokkal szenvedett sérüléseikkel kerültek kórházba. Bombayi jelentés közli, hogy a hinduk kóréhen ma hire terjedt annak, hogy a dharsanai attakok alkalmával egyik bankigazgató a rendőrség oldalán az önkéntesek éllen küzdött. Az igazgató bankját ma ezrével rohanták meg a hindu betétesek, hogy bankbetétjeiket a pénzinté- ^ tettől elvonják. Este hat óra tájban Dharsanában újabb kétezer, önkéntes indult rohamra a sóraktárak ellen. AJ karhatalom a szivósan támadó hindukat bambuszbotokkal igyekezett szétverni. Fél tiz óráig háromszáz önkéntes sebesült meg ütésektől. Naidu asszony letartóztatása következtében a polgári ellenállás mozgalmának irányítását Vi- talbhai Patel, az indiai törvényhozó testület lemondott elnöke vette át, aki az esti órákban megérkezett Dharsanába. \ Titokzatos fegyvercsempészés Ausztriából Palesztinába Tüzmeates páncélszekrényekben fegyvereket és munídót találtak (Bécs, május 22.) Szenzációs fegyvercsempészési ügyben nyomoz teljes apparátussal néhány nap óta a bécsi rendőrség. Április végén átirat érkezett Bécsbe a jeru- zsálemi angol rendőrségtől, amely azt közölte, hogy egy idő óta gyanús páncélszekrények érkeztek Ausztriából Palesztinába, amelyek tüzetesebb megvizsgálásánál kiderült, hogy az acélfalak üregei fegyverekkel és munícióval voltak kitöltve. A jeruzsálemi rendőrség többszáz pisztolyt és óriási mennyiségű muníciót foglalt le, amelyek ilyen osztrák páncélszekrényekben érkeztek Palesztinába. A tűzbiztonsági célokra szolgáló acélfalak üregeit rendszerint hamuval és homokkal töltik ki. ezekben a pénztárszekrényekben azonban hama és homok helyett lőfegyver és muníció volt az acélfalak között. Az egyik páncélszekrényben egy gépfegyver szétszedett alkatrészeit találták. A páncélszekrényeket egy bécsi szállítócég adta fel, az osztrák gyár megjelölése nélkül. A szállítólevelek Egyiptomba szóltak, azonban a pénztárszekrényeket Jaffán keresztül Jeruzsálembe vitték. Egy-egy ilyen pénztárszekrényben 40—60 pisztoly és 1000—1200 töltény volt. A bécsi rendőrség nyomozása eddig még nem vezetett eredményre. A páncélszekrényeket szállító gyár nevét még nem tudták megállapítani s egyelőre még az sem derült ki, hogy az arabok vagy a zsidók részére szállították-© a fegyvereket. JÖN! ALEXANDER MOISSI a világ leghíresebb drámai művésze. JÓN! í M-r.tiiftnasi Orkán a tengeren Regény Irta: KERTÉSZ JÓZSEF (17) A pattogő nóta szívverése beleömlött a Itáguló izmokba és rántotta magával, mint a dobpergés a katonák lábait és a tengertharapó evezők röpitve vitték a csónakot. Pieró gyemnek lelke is belesodródott az énekbe, mint madárfióka a koválygó csapatba. Együtt énekeltek, ő és a leány és a végtelen tenger, mely a szaladó csónak oldalán verte a sebesség himnuszát. A partot hamar ©lérték. Még alig szállót le az este. De aztán a keskeny hegyi utón olyan jó volt ismét magukbafelejtkezni, olyan jó volt egymásba- ölelkezve, egy testté válva andalogni és elfelejteni a világot. Anyót, a vacsorát. A csodálatos arcú telc- hold, mint éjjeli szolgálatos nap, mindjárt felkelt, amint kollégája nyugvóm tért és szórta reájuk az ezüstsugarakat, beburkolta őket fényességgel, mint egy varázspalásttal. A két szerelmes úgy járt a hirtelen reájuk borult csodálatos' világban, mint elvarázsolt tündérkastélyban, melyben káprázatos csodadolgok nyilnak feléjük. Meg-meg álltak, mosolygós szemük egymásbaölclkezett, mintha azt kérdezték volna egymástól: — Láttad1? Aztán csókkal feleltek, mely mindent megmagyarázott, minden ki nem mondott kérdésre felelet volt. Anyó már aggódva várta őket az ajtóban. — Hol voltatok gyerekek az Isten szerelmére, ilyen sokáig? — kérdezte zsörtölődő hangon. — Már régen készen van a vacsora. Pieró megcsókolta a kezét. — Na, akkor csak adja ide gyorsan édesanyám, mert olyan éhes vagyok, hogy kősziklákat tudnék összerágni — mondta egészséges kacagással. — Dehát hol voltaitok mégis ilyen sokáig? — kérdezte ismét, szemrehányó hangon az öregasszony, mikor már beljebb kerültek. — Tudjátok, mennyire aggódom, ha késtek...? — Hol voltunk? ... Sehol... Mondd meg te Mami — beszélte Pieró, átölelve a leány derekút. Mária is megölelte Pierót e az állát reáfektette a fiú karjára, ,mosolyogva nézte a tálalással sürgölődő Anyót és igy kezdett beszélni: — Seholsem voltunk anyó... Sehol... Csak beleültünk a csónakba és elfelejtettünk evezni és csak ültünk és csak ültünk. Az áram pedig csak vitt, csak vitt, amig egyszer csak azt vettük észre, hogy messze kint vagyunk ß tengeren. Anyó hirtelen felfigyelt a terítésből. Hátrafordult és meglátta a mögötte álló, összeölelkezett kiét gyermeket. Nézte, nézte őket. Öreg szemeit lassan döntötték a boldog, meleg könnyek. Ráncos arca ragyogó mosollyal szórta feléjük a szivét, mint a tiszta nap szórja magát a sugarakon keresztül, a belőle fakadt életre. — Pieró! — Mária! — kiáltott, feléjük tárva mind a két karját. A két gyermek reásimult az öreg törzsre, mint fiatal felkuszó inda és átölelte. *— Hála Istennek! Hála Istennek! — rebegte az öregasszon}' a pompás, meleg könnyek között, melyek boldogsággal tultöltött szivéből kicsordultak. — Ügy-e Mária, jó volt, hogy elvitted a kendőt? Este azért bűvös van — motyogta és remegő, szerető kezekkel tapogatta végig a leány vállát. — Este bűvös van azért — ismételgette néhányszor, szipogva. Egyszerű lelkének szótárában nem talált hirtelen más szavakat s ezeket a jóanyás, fieltó gondoskodó szavakat nyújtogatta, teregette, lobogtatta feléjük, mint puha meleg cirógatásokat. A két összeölelkezett gyermek mellette állott és áldástosztó, simogató kezét csókolgatta. — Oh, lelkem, Teremtőd! — buggyantak elő az öregasszony szivéből a megtalált S'zavak, mint kifordított zacskóból a drága gyöngyök. — Ha szegény, jó nagyapó igy láthatna benneteket! Mindig mondogatta a lelkem, hogy csak addig szeretne élni, amig belőletek egypár lesz. — Édesanyám, adjon az Istenért már enni, mert rögtön éheh,halok — kiáltott fel Pieró, akinek fiatal élete, tnl minden lelki érzéseken, hatalmas szóval követelőzött. Hatalmas kezeivel megfogta anyó két karját s gyöngéden, nevetve • rázta meg, mintha vissza akarná zökkenteni a valóságos jelenbe. — Adok lelkem, adok mindjárt. Csak üljetek le. Hozom már... Oh, lelkem, Teremtőn!... mondta izgatott sürgetéssel és apró szaladó lépésekkel tipegett el a tűzhely felé. De most már a nehezen kibontott szó, mint mederre akadt patak csörgedezett elő a boldog anya szivéből. Mikor asztalhoz ültek, boldog izgalommal kezdett beszélni. Elbeszélte, hogyan tervezgették nagyapóval, már akkor, mikor Pieró és Mária egészen kicsiny gyermekek voltak, hogyan is lesz az, mikor majd megnőnek. Hogy milyen egymásnak teremtette őket az jó isten és milyen egymásnak adó szere- tetben nevelték őket, ős és a nagyapó. Hogy milyen boldogan figyelték titokban a szegény megboldogult nagyapóval és hogyan tervezték belőle a jövőt, mikor a két gyerek roppant komoly arccal, férj és feleseget játszottak együtt. Apró, kicsi történetkéket mesélt el nekik pici gyermekkorukból. Nagy mondásokat, amelyekből már akkor sejteni lehetett azt, ami most megtörtént és kicsi gyermekszíveiknek egymáshozhajló sok régi kedves meséjét. Áradt belőle a szó, mint a vetítőgép torkából a fényből készült gépek és a pici mesék: a két gyermek egyszerű életének csodálatos hőskölteményé szépített történetei, mint ragyogó, színes film pergett elő az anyai emlékek rolnijáról és a levetített hősök óriásokká nőttek és betöltötték az egész szobát. Pieró és Mária jóleső, meleg csodálkozással bámultak ezeknek az óriási kis hősöcskéknek a kalandjaira, elismeréssel bólongattak okos mondásaikra, jó sziveik sokfajta megnyilvánulására, de valami csendes, öregbátyai elnézéssel és vállveregetéssel, ahogyan az ember a kisüccse, vagy kishuga viselt dolgait szokta nézni cs semmiképpen sem érezték, hogy az anyó kia hősei, ők maguk volnának. Anyó lassacskán boldog álomba mesélte át magát. Mosolygós arca egyre gyakrabban hullott bóbiskolva a mellére s ajkai közül egyre érthetetlenebbé vált a pusmogás. Aztán elhallgatott es boldog, lehullt arccal elaludt a székben. Mária és Pieró összemosolyogtak. Csendesen felkeltek az asztal mellől és lábujjhegyen osontak az ajtó felé. Kiüt ragyogott a magasan álló teleliold s az ezüsttel bevont világ, mint egy valószinütlenül Szép álom, párázott ki a sötétből. A fénybe öltözött dolgok, mint vidám, halk kacagások törtek fel a csendes homályból s a nagy barna szikla, mely az utkanyarult mellett feküdt, halászkunyhó közelében, úgy világított, mint egy nagy ezüsttüzü fáklya. (Folytatjuk.)
